© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Az átdrótozott rohanás
Vad Fruttik: Tudom milyen
A múlt év végén jelent meg a Vad fruttik ötödik nagylemeze. A veszprémi géprock zászlóvivői nagy ívű pályát jártak be több mint tíz év alatt. A Tudom milyen című új anyagukat értékeljük.
A mai magyar populáris zenei ízlés kiegyezik azzal a képlettel, hogy egy dal legyen kellőképpen kiszámítható, hangszerelésében egyszerű és szellős, valamint a legfontosabb összetevő, hogy mindez a szöveggel együtt ne ébresszen semmilyen kellemetlen érzetet. Ennek ellenére a nagyrészt fájó életérzéseket, közéleti problémákat megéneklő Likó Marcell szövegeivel és feszes tempójú, indusztriális elemekkel aláfestett zenéjével a Vad Fruttik zenekar iránt hatalmas az érdeklődés. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a tavaly decemberben megjelent Tudom milyen című albumukat háromszor is teltházas közönség fogadta az Akváriumban.
A zenekar tízéves pályafutása alatt kialakított magának egy olyan stílust, amire az emberek fogékonyak – ez arra is rámutat, hogy igenis van az forma, amiben át lehet adni nemcsak szórakoztatásra szánt tartalmakat. A kitárulkozó, heroikus előadásmód megteremti azt a közeget, amelyben az egyszeri ember kiénekelheti az őt szorításban tartó bajokat, félelmeket és nyomasztó gondolatokat. Egy ilyen profilú zenekarnál ez a legtöbb, amit elérhet, ezért is nagy a srácokon a teher, hogy merre tovább. Az egyik irány kifelé szól, stadionslágereket fognak írni, amelyeket szimfonikus kísérettel adnak elő, és ami inkább a cirkuszhoz közelít (ezzel el is vesztené saját személyes tartalmait), vagy pedig belső mércét állít fel magának, ami a zenei épülést és kidolgozottságot célozza meg.
A Tudom milyen lemezt végighallgatva azt kell mondjam, hogy egyik irányt sem lehet látni. A számok tökéletesen tartják azt a minőséget, amit a 2013-as Darabokban című album elért. A Vad Fruttik új munkája kicsit higgadtabb, szelídebb folytatása a korábbinak. A számok zenei kivitelezése tartalmazza a jól ismert jegyeket: sodró tempó, egyszerű dallamok és elektronikus aláfestés. Az viszont kifejezetten pozitívum, hogy elmaradt a számok végén unalomig ismételt, beragadt refrén, amellyel elkerüli azt az érzést, hogy túlszenvedjük magunkat.
A tízszámos lemezt ketté is lehet osztani, mivel az elejére kerültek a gyengébb dalok, a második felére viszont beérnek a jobbnál jobb szerzemények. Az Utolsó adás, a Majom, majom és a Részeg király című számokat egybefogva az ötlettelenség jellemzi: az egyszerűség már szinte zavaró, a szövegek olyan szájbarágósak, mint egy globális felmelegedésről szóló dokumentumfilm. Ebből a dalcsokorból csak azért maradt ki a Gabi, mert megmosolyogtató az elektronikus zene hőskorát megidéző kraftwerkes alap. Ezek után a Mi lenne jó kifejezetten üdítő hatású több szempontból is, mivel végre kinézhetünk abból a gödörből, amit az eddigi hangulat megásott. A hangnem- és ritmusváltás annyira meglepő, hogy nemcsak azt hihetjük, hogy másik albumra váltottunk, hanem másik zenekarra is. A címadó számtól kezd el izgalmas lenni a lemez, a Tudom milyen basszustémájának egyszerűsége végre kihozza azt, hogy elvigye a hátán a számot, és a szöveg prozódiájának magával ragadó lüktetése van. A bólogatós Gyújtsd fel! továbbra is fenntartja az érdeklődést, a szám lezárása meg egészen távol áll a zenekartól megszokott megoldásoktól. Az album másik reménysugarakat megrajzoló szerzeménye a Hold, slágeres, könnyed hangvételű, ezért is készíthették ebből el az első klipet az albumról. A Tudom milyen mellett a másik legerősebb szám a Repülni roncsokat: már a cím is nagyon izgalmas és figyelemfelkeltő, az egyenes vonalú dalszerkezet pedig jó döntés volt, mert a szám lezárásával eljön az a várva várt katarzis, amit addig nem tapasztalhattunk.
A Tudom milyen korrekt munka, de sok esetben érezni a biztonsági játékot a lemezt hallgatva. Az egyszerűség lehet koncepció, a hallgatóság igényeit szem előtt tartó hozzáállást is meg lehet érteni, de ez kényes és nehéz pálya. Ha a cél az volt, hogy a meglévő közönséget megtartsák, azt mindenképpen elérték, és ez sem kevés. Viszont az eddigi sikerek és teljesítmények távlatából szemlélve a dalokat inkább megtorpanásnak tűnik a lemez. A Vad Fruttik érdekes színfoltja a magyar zenei életnek, de lehetne kevésbé szögletes, kicsit lazább és szabadabb – várjuk a folytatást, hátha.
Következő koncertek:
2016. február 20., Fezen Klub, Székesfehérvár
2016. február 27., Roxxy Music, Tatabánya
A zenekar tízéves pályafutása alatt kialakított magának egy olyan stílust, amire az emberek fogékonyak – ez arra is rámutat, hogy igenis van az forma, amiben át lehet adni nemcsak szórakoztatásra szánt tartalmakat. A kitárulkozó, heroikus előadásmód megteremti azt a közeget, amelyben az egyszeri ember kiénekelheti az őt szorításban tartó bajokat, félelmeket és nyomasztó gondolatokat. Egy ilyen profilú zenekarnál ez a legtöbb, amit elérhet, ezért is nagy a srácokon a teher, hogy merre tovább. Az egyik irány kifelé szól, stadionslágereket fognak írni, amelyeket szimfonikus kísérettel adnak elő, és ami inkább a cirkuszhoz közelít (ezzel el is vesztené saját személyes tartalmait), vagy pedig belső mércét állít fel magának, ami a zenei épülést és kidolgozottságot célozza meg.
A Tudom milyen lemezt végighallgatva azt kell mondjam, hogy egyik irányt sem lehet látni. A számok tökéletesen tartják azt a minőséget, amit a 2013-as Darabokban című album elért. A Vad Fruttik új munkája kicsit higgadtabb, szelídebb folytatása a korábbinak. A számok zenei kivitelezése tartalmazza a jól ismert jegyeket: sodró tempó, egyszerű dallamok és elektronikus aláfestés. Az viszont kifejezetten pozitívum, hogy elmaradt a számok végén unalomig ismételt, beragadt refrén, amellyel elkerüli azt az érzést, hogy túlszenvedjük magunkat.
A tízszámos lemezt ketté is lehet osztani, mivel az elejére kerültek a gyengébb dalok, a második felére viszont beérnek a jobbnál jobb szerzemények. Az Utolsó adás, a Majom, majom és a Részeg király című számokat egybefogva az ötlettelenség jellemzi: az egyszerűség már szinte zavaró, a szövegek olyan szájbarágósak, mint egy globális felmelegedésről szóló dokumentumfilm. Ebből a dalcsokorból csak azért maradt ki a Gabi, mert megmosolyogtató az elektronikus zene hőskorát megidéző kraftwerkes alap. Ezek után a Mi lenne jó kifejezetten üdítő hatású több szempontból is, mivel végre kinézhetünk abból a gödörből, amit az eddigi hangulat megásott. A hangnem- és ritmusváltás annyira meglepő, hogy nemcsak azt hihetjük, hogy másik albumra váltottunk, hanem másik zenekarra is. A címadó számtól kezd el izgalmas lenni a lemez, a Tudom milyen basszustémájának egyszerűsége végre kihozza azt, hogy elvigye a hátán a számot, és a szöveg prozódiájának magával ragadó lüktetése van. A bólogatós Gyújtsd fel! továbbra is fenntartja az érdeklődést, a szám lezárása meg egészen távol áll a zenekartól megszokott megoldásoktól. Az album másik reménysugarakat megrajzoló szerzeménye a Hold, slágeres, könnyed hangvételű, ezért is készíthették ebből el az első klipet az albumról. A Tudom milyen mellett a másik legerősebb szám a Repülni roncsokat: már a cím is nagyon izgalmas és figyelemfelkeltő, az egyenes vonalú dalszerkezet pedig jó döntés volt, mert a szám lezárásával eljön az a várva várt katarzis, amit addig nem tapasztalhattunk.
A Tudom milyen korrekt munka, de sok esetben érezni a biztonsági játékot a lemezt hallgatva. Az egyszerűség lehet koncepció, a hallgatóság igényeit szem előtt tartó hozzáállást is meg lehet érteni, de ez kényes és nehéz pálya. Ha a cél az volt, hogy a meglévő közönséget megtartsák, azt mindenképpen elérték, és ez sem kevés. Viszont az eddigi sikerek és teljesítmények távlatából szemlélve a dalokat inkább megtorpanásnak tűnik a lemez. A Vad Fruttik érdekes színfoltja a magyar zenei életnek, de lehetne kevésbé szögletes, kicsit lazább és szabadabb – várjuk a folytatást, hátha.
Következő koncertek:
2016. február 20., Fezen Klub, Székesfehérvár
2016. február 27., Roxxy Music, Tatabánya
