A pozitív üzenetek helye a metal zenében

Ha kicsit hátrálva figyelünk az eddigiekben összegyűjtött információkra a metal dalok szövegeivel kapcsolatban, igencsak negatív és borús képet kaphatunk. Az eddigiekben végig arról beszéltünk, hogy hogyan és mi ellen küzd az egész metal színtér. Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk azt sem, hogy a lázadás nem feltétlen nihilista rombolási kényszer. Minden esetben azt láthattuk eddig, hogy a küzdelem célja valamiféle jobb, szabadabb világ elképzelése, illetve felidézése. A rombolás tehát tulajdonképpen nem más, mint egy szebb világ felépítésének eszköze, vagyis a képet kicsit elforgatva mondhatjuk, hogy a negatív retorika valójában pozitív. Ehhez hozzátéve a dionüszoszi szövegek tematikáját szintén derűsebb üzenetekkel találkozunk, hiszen a szenvedélyek szabad áramlásának propagálása is hasonló módon fogható fel.

Természetesen a fent felsoroltak csak egy bizonyos, megdöntött szemszögből értelmezhetők a másik pólus felől. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a metal dalszövegei mind csak a destrukció útján képesek eljutni bármiféle jobbító végkimenetel felé. Ha negatív, destruktív üzenetként a fennálló értékrend támadását értékeljük, akkor az amellett lándzsát törő zenekarok kell hogy szolgáltassák a világosan pozitív üzenetet. Ezzel máris megnyithatjuk a keresztény metal zene témakörét, amely az egyik nagy csoportja/halmaza a valláspártoló metal zenék típusának.

Isten szolgálata – A Gonosz eszközei

A keresztény metal kialakulásának ismertetését jelen esetben mellőzném annak érdekében, hogy működési mechanizmusai bemutatásának több teret engedhessünk. Ha e két szó egymásra talál egy kifejezésben, az sokak számára azonnal visszatetszést kelthet. Hogyan férhet meg egymás mellett a lázadás zenéje és a csípős nyelvek által akár a behódolás vallásának is tekinthető kereszténység? Mint mindennek eddig a metal zenével kapcsolatban, az éremnek itt is két oldala van: a keresztények számára az Isten nélküliség a szolgaság, és a vallás maga a szabadság, míg a vallást kritizálók szerint éppen fordítva olvasandó a képlet. Mindenesetre az bizonyos, hogy a keresztény metal csak annyiban jogosult létezni, hogy alternatívát kínál a „sátánista” metallal szemben. Létezése az utóbbi jelenléte által meghatározott, ha eltűnik, nem lesz mi ellen küzdenie a keresztény válfajnak. Mondhatjuk azt is, hogy a keresztény metalosok válaszokat adnak a sátánisták által „feltett” kérdésekre.

Bár szintén világszerte ismert jelenségről van szó, a keresztény metal elsődleges bázisaként az Amerikai Egyesült Államokat jelölhetjük meg. A keresztény metal nem zenei zsáner, csak és kizárólag a szövegekre vonatkozó elnevezés, zenei tekintetben mára minden alzsánerben megtalálhatók a keresztény zenekarok. A legkeményebb black és death metaltól egészen a progresszív irányzatokig mindenhol jelen vannak, hangsúlyozva ezzel a metal univerzalitását is: elképzelésük szerint nem sajátítható ki egyetlen üzenet típus közvetítésére a lázadás zenéjének nevezett műfaj – hogy igazuk van-e, azt ki-ki döntse el maga.

Retorikáját tekintve szinte semmiben sem különbözik az előző cikkben bemutatott, agresszív és ellenséges társaitól a keresztény metal világa sem, névválasztásban, album- és számcímek tekintetében, illetve a dalszövegeik felépítésére nézvést is ugyanazon megoldásokat alkalmazzák, mint a sötét oldalon harcolók – azzal a különbséggel, hogy a hit védelmében használják ezeket az eszközöket. Találunk igen militáns zenekarneveket, mint a Demon Hunter, Knights of the New Temple, de ismertek a szent szövegekről elnevezett zenekarok, mint a Leviticus vagy a Deuteronomium, illetve a vallás alapvető fogalmaival operáló elnevezések, mint a Holy Blood, Jerusalem vagy a Bride.

Szó esett róla, hogy a legszélsőségesebb műfajok is kitermelték a maguk keresztény metalját (amely a black metal sátáni elköteleződése miatt gyakorta a white metal elnevezést kapja meg), így nem mehetünk el a Horde és a Frost Like Ashes white-black metalja és a Mortification igazi, véres death metalja mellett. Utóbbi zenekar a death metal keményvonalas rajongói számára is elfogadható hivatkozási pont – még a zsáneren belül szinte polgárpukkasztónak mondható szövegek ellenére is.

A militáns, sátánizmus elleni fellépés keresztény élharcosaiként a Stryper tagságát jelölhetjük meg, akik klasszikus heavy metalból építkező zenéje nemcsak hogy igen népszerű és széles körben ismert, de a legközvetlenebb példája annak is, hogyan lehet az ellenség fegyvereit önmaga ellen fordítani.

A hagyományos metal zsánerek mellett külön kitérőt érdemel az amerikai hardcore színtér keresztényi hozzáállása. Egyértelműen nem arra kell gondolnunk, hogy minden hardcore zenekar az USA-ban a kereszténység mellett tör lándzsát, de pontosan mérhető százalékuk választja ezen értékek védelmét. Ennek hátterében többféle motiváció is megbújhat, amelyek közül talán a két keményzenei színtér eltérő fejlődéstörténete és szellemi beállítódása a fő felelősök az orientáció kialakulásában. A ’80-as évektől előtörő hardcore punk (később csak simán hardcore) hasonló gyökerekből építkezik, mint a metal zene, több hangsúlyt fektetve a ritmusra és kevesebbet a dallamra. Mindkét esetben „zúzós” zenével állunk szemben, azonban a hardcore bizonyos későbbi irányzatai mind valamiféle ügyet (pl. emberi jogok, állatok jogai stb.) képviselnek.

Így a kvázi „istentagadó európai black metal”-lal szemben megjelenik a „keresztény amerikai hardcore”, amely nemcsak dalszövegeiben, de zenei eszköztárában is más utakat választ. A ’90-es évek közepén a dallamos death metallal ötvöződő hardcore altípus, a metalcore az anyazsánerrel együtt hasonló szerepet tölt be a 21. század elején, olyan zenekarokkal, mint az August Burns Red, a botrányos véget ért As I Lay Dying, az Underoath, a The Chariot vagy a Norma Jean. A két világrészen mondhatni két külön „iskola” alakult ki, amelyek a saját szövegi és zenei eszköztárukkal veszik fel a harcot egymás ellen. Ez a harc nyilván a művészet szintjén jelenik meg, ritka esetekben támadnak valóban egymásnak a két oldal támogatói. Néhány kivételtől eltekintve általában fesztiválok alkalmával ugyanazon a deszkán lépnek fel, ki-ki a saját rajongóinak, különösebb atrocitások nélkül.

Persze a keresztény zenekarokat sem kerülik el a különféle botrányok, amelyek gyengítik a sokak szerint amúgy is gyenge lábakon álló renoméjú zsánert. Ettől függetlenül el kell ismernünk a jelenség létezését és népszerűségét. Az európai emberek számára kiemelt kereszténység mellett azonban két másik világvallás, a judaizmus és az iszlám világa sem elhanyagolható, ha a vallás pártolását célzó zenekarok szcénáját akarjuk megismerni. Ezért a white metalba való rövid bevezetés után gyors fordulatot veszünk Kelet felé, és meg sem állunk a levantei térségig.

Az ébredő Közel-Kelet

Az eddigiekben szinte csak az Egyesült Államokból és Európából érkező zenekarokkal foglalkoztunk, küzdjenek azok az általunk felvázolt barikád bármely oldalán. A következő sorokban éppen ezért röviden megismerkedünk a közel-keleti színtér egy igen izgalmas színfoltjával: az Ábrahám-vallásokat (judaizmus, kereszténység, iszlám) és a köztük való párbeszédet támogató típussal. Világos, hogy a Közel-Kelet államaiban is több, különböző tematikával dolgozó metal zenekar jött létre az elmúlt évtizedekben, azonban azt is fontos látnunk, hogy az iszlám jog igen kevés teret engedett a színtér létrejöttének, így Izraelt kell első körben kiemelnünk mint zászlóshajót, amely népszerűsíti a Közel-Kelet metal szcénáját.

A Petah Tikva kibbucából induló, 1992-ben alakult Orphaned Land egyike a világ legkülönlegesebb metal zenekarainak. A doom/death metalból kiinduló, mára már a progresszív rock és metal határán mozgó, helyi népzenéből is sokat merítő banda az egyik sarokköve mind az oriental metalnak, mind a klasszikus értelemben vett pozitív üzenetet közvetítő zenekaroknak. A mára világhírűvé vált csapat sikere nem csak hangszeres teljesítményükben rejlik: eddig megjelent öt nagylemezük szövegei mind a zsidó–muszlim ellentétet tárgyalja, folyamatosan felmutatva és hangsúlyozva a két vallás közös gyökereit. Céljuk nem más, mint felhívni a figyelmet arra, hogy a politika által kiélezett konfliktusok a két vallás között csupán virtuálisak: nem a zsidók és muszlimok valódi, ember-ember közti gyűlölete a valóság, sokkal inkább annak ellentéte. Amíg az egyes államok vezetői marják egymást, az ellenségnek kikiáltott felek békésen, szeretetben képesek egymás mellett élni.

2004-es, visszatérő nagylemezük, a Mabool –Story of the Three Sons of Seven az ószövetségi vízözön történetet dolgozza fel, Noé helyére három hőst állítva, akik nem mások, mint a judaizmus, az iszlám és a kereszténység képviselői. Hármuk közös erőfeszítésével készül el végül a bárka és menekül meg az élet a földön – az üzenet világos, a három világvallás híveinek több közös ügyük van, mint ellentétük.

Sikerüket azzal jellemezhetjük leginkább, ha arra gondolunk, hogy rajongóik tetemes százaléka a nagypolitika színpadán Izraellel szemben ellenséges muszlim világból származik. Természetesen nem az Orphaned Land aratja le a vallásközi párbeszéd minden metal zenei babérját. 2011. november 11. és december 9. között lebonyolításra került az első Oriental Metal Tour, amelynek bár headlinere a már említett izraeli banda volt, útitársaik a muszlim világból kerültek ki. A tunéziai Myrath és a franciaországi, algériai emigránsokból álló Arkan nyitott minden estét az Orphaned Land előtt, világossá téve Európa és a világ számára, hogy muszlimok és zsidók képesek a békés együttélésre, sőt a barátságra és a kollegialitásra is.

Mint az eddigi fejezetek során, most is csak röviden igyekeztem fellebbenteni a fátylat a címben megjelölt témáról. Mind a keresztény, mind a közel-keleti világ sok más, itt nem említett zenekart kitermelt az évek során, azonban ha a felsoroltakon keresztül indulunk el e különleges világ megismerése felé, már jó ajtón kopogtattunk be. Az utolsó cikk során elhagyjuk a konkrét mítoszok és vallások világát, és a fiktív mitológiák, a gótikus és a fantasztikus irodalom felé fordulunk.

(Folytatás következik)