© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Az énekeljen angolul, aki tud
Beszélgetés Élő Mártonnal
„Ha valaki Magyarországon akar befutni, ahhoz ma a legfontosabb, hogy meg tudja szólaltatni saját nemzedéke, illetve a fiatalabb korosztályok hangját. A zene már-már másodlagos.” Élő Mártonnal beszélgettünk.
„Ha valaki Magyarországon akar befutni, ahhoz ma a legfontosabb, hogy meg tudja szólaltatni saját nemzedéke, illetve a fiatalabb korosztályok hangját. A zene már-már másodlagos”, vallja Élő Márton, aki legtöbbeknek az Irie Maffiából lehet ismerős: alapító tagja, zeneszerzője és trombitása a zenekarnak, ezenkívül a Sena, ELO & Fokn Bois producere is. Idén a mentorkodásból is kijutott neki: a Cseh Tamás Program támogatását élvező a The SoulClap Band útját egyengeti. Interjúnkban vele beszélgettünk.
A mentor a hozzá stílusban legközelebb álló zenekarral foglalkozik. A The SoulClap Band a ’70-es évek soul, funk és jazz hagyományaiból kiindulva keveri a hiphopot az új évezred elektronikájával átitatott hangzásvilágával. Milyen közös zenei hozzáállás figyelhető meg a fiúkéban és a tiédben?
Szerintem ez nem zenei stílus kérdése – voltak teljesen más stílusú zenekarok is a versenyben, akik felkeltették az érdeklődésemet. Inkább az a lényeg, hogy mennyi fantázia van egy produkcióban. Én magam is rengeteg stílusban kipróbáltam már magamat. A srácokat régóta ismerem, sok a közös barátunk, a zenei érdeklődésünk, így egyértelmű volt, hogy könnyen tudnánk együtt dolgozni.
Mi az, amitől a The SoulClap Band megjegyezhető, amiért szívesen vállaltad őket?
Elsősorban briliáns zenészek. Nagyon értenek a hangszereikhez, valamint a műfajt is nagyon jól ismerik, amiben mozognak. Mint mondtam, régi ismerősök vagyunk, így baráti hangulatú megbeszéléseink vannak.
Mentori feladataid csak a zenére koncentrálódnak, vagy a gárda PR-jáért, marketingjéért is te felelsz?
Bárkivel is dolgozom, első és legfontosabb feladatnak azt látom, hogy ki kell tűzni egy célt, egy tervet, amit aztán véghez is viszünk. Művészként az ember hajlamos megfeledkezni arról, hogyan csatornázza kreatív energiáit, és így azok sok irányba szét tudnak folyni. A SoulClap esetében is azt látom a legnagyobb feladatnak, hogy a srácok egy jól látható irányt szabjanak meg maguknak, és arra haladjanak. Ez túlmutat zenén, PR-on, marketingen. Ebben próbáltam meg elsősorban segíteni az első megbeszéléseken.
Ha én is előadóművészettel foglalkoznék, és az első nagyobb fellépésemre készülnék, milyen tanácsokkal látnál el?
Nem hiszem, hogy mondanék bármi konkrétat is – nem gondolom, hogy egy nagyobb fellépés más kvalitásokat kíván, mint egy kisebb. Szóval maximum jó szerencsét kívánnék az előadáshoz.
A Cseh Tamás Program támogatásának feltétele többek között egy legalább öt számot tartalmazó album elkészítése. Milyen jellegű lesz ez, milyen koncepciót tartottatok szem előtt?
Ez volt az a dolog, amit első körben ki kellett találni. Milyen lemez legyen, és milyen piacra készüljön. Mivel a SoulClapnek nincsen fix frontembere, ezért ez komoly kérdés volt. Most abban maradtunk, hogy igyekszünk inkább külföldi énekeseket megnyerni a projektnek, és kislemezeket adunk ki sorban.
Külföldi énekesek „levadászása” tekintetében mennyire jártál nyitott szemmel ghánai tartózkodásaid alatt?
Az év első két hónapját Ghánában töltöttem – itt maximum annyit tudtam tenni, hogy nyitott szemmel jártam helyi tehetségek tekintetében, hátha akad valaki, akivel a SoulClap együtt tudna dolgozni. Talán lesz is valami a dologból.
Megannyi Irie Maffiá-s koncerttel a hátad mögött bizonyára van rálátásod arra, hogy mik azok a jegyek és kritériumok, amelyekkel egy kezdő zenekar sikeressé tehető.
Kérdés, mit értünk siker alatt. Ha valaki Magyarországon akar befutni, ahhoz ma a legfontosabb, hogy meg tudja szólaltatni saját nemzedéke, illetve a fiatalabb korosztályok hangját. A zene már-már másodlagos. A mai sikeres zenekarok mind annak köszönhetik a sikereiket, hogy képesek a mai fiatalok nyelvén beszélni, és az őket foglalkoztató témákat kreatívan feldolgozni.
A SoulClap esetében ez nem tűnik járható útnak, így nem is próbálunk ezen az ösvényen elindulni. A külföldi előadókkal készített kislemezekkel inkább nemzetközi blogokat, specializált közönséget céloznánk.
A külső megjelenés mennyire számít a zeneiparban?
Ez is stílusfüggő. Más áll jól egy punkzenekarnak, mint egy szupersztár DJ-nek. A mai fesztiválpiacon nagyon fontos a vizuális támogatás a zenéhez, de például a SoulClap nem az a fajta zenekar, aki arénákat akar megtölteni, sokkal inkább tudom őket elképzelni kultikus klubzenekarként, ahol tényleg a zenei minőség az első.
Hogy látod, mennyi esélye van azoknak a zenekaroknak, akik mögött semmilyen szponzori háttér nem áll?
A mai világban nem lehet semmit sem kijelenteni. Költhet egy kereskedelmi tévé milliókat egy előadóra, rendes rajongótábora akkor sem lesz, és egy fesztiválszínpadon elvérzik a produkció, míg egy-két srác otthon a laptopján felvesz egy rapszámot, csinál hozzá egy low budget videót, és pár hónap leforgása alatt ott találja magát egy nagyszínpadon több ezer ember előtt. Erre több példát is láthattunk az elmúlt időszakban. A támogatás azért kell, hogy a szakma kreatív oldalával minél többen tudjanak foglakozni, és legyen esélyük legalább megpróbálni befutni, hiszen a pár szerencsés mellett, akinek ez sikerült, igen nehéz ma boldogulni a magyar piacon. Ezért is tartom nagyon fontosnak azt a jellegű támogatási rendszert, amit a CSTP biztosít.
A kereskedelmi csatornák mentorvilága sosem vonzott téged?
Nem nagyon követem a kereskedelmi tévék tehetségkutatóit. Nem hiszem, hogy az első két széria Megasztár után bárkinek is valós esélye lenne ezeken keresztül boldogulni, sőt, inkább azt látom, hogy ha valakinek a nevét egy ilyen műsoron keresztül ismeri meg az ország, onnan nagyon nehéz átevickélni az úgymond organikusan szerveződő fesztiválzenekarok vizeire.
Hosszútávon az gyümölcsöző, ha nemzetközi vizeken, például angolul énekelve is megállják helyüket az énekesek. Egyetértesz ezzel az állítással?
Szerintem csak az énekeljen angolul, aki tud is, méghozzá nagyon jól, lehetőleg anyanyelvi szinten. A tehetségkutatókban elhangzó karaoke jellegű produkciók elvéreznek már az első kiejtett szónál. Magyarországról nemzetközi szintérre kijutni szinte lehetetlen, igazán még senkinek sem sikerült. Vannak kisebb-nagyobb sikerek, de olyanok, amikre karriert is lehet építeni, nem nagyon. Így én mindenkinek azt javaslom, hogy magyarul próbálkozzon. Vicces, hogy ezt mondom, s közben egy olyan zenekart mentorálok, akivel pont az ellenkezőjét csináljuk, azonban arra igenis látok esélyt, hogy egy magyar srácokból álló zenekar eljusson odáig, mint például a Dap Kings, akik Sharon Jones és Amy Winehouse zenekaraként is feltűntek. Valami ilyesmi irányt tudok elképzelni a SoulClappel.
A mentor a hozzá stílusban legközelebb álló zenekarral foglalkozik. A The SoulClap Band a ’70-es évek soul, funk és jazz hagyományaiból kiindulva keveri a hiphopot az új évezred elektronikájával átitatott hangzásvilágával. Milyen közös zenei hozzáállás figyelhető meg a fiúkéban és a tiédben?
Szerintem ez nem zenei stílus kérdése – voltak teljesen más stílusú zenekarok is a versenyben, akik felkeltették az érdeklődésemet. Inkább az a lényeg, hogy mennyi fantázia van egy produkcióban. Én magam is rengeteg stílusban kipróbáltam már magamat. A srácokat régóta ismerem, sok a közös barátunk, a zenei érdeklődésünk, így egyértelmű volt, hogy könnyen tudnánk együtt dolgozni.
Mi az, amitől a The SoulClap Band megjegyezhető, amiért szívesen vállaltad őket?
Elsősorban briliáns zenészek. Nagyon értenek a hangszereikhez, valamint a műfajt is nagyon jól ismerik, amiben mozognak. Mint mondtam, régi ismerősök vagyunk, így baráti hangulatú megbeszéléseink vannak.
Mentori feladataid csak a zenére koncentrálódnak, vagy a gárda PR-jáért, marketingjéért is te felelsz?
Bárkivel is dolgozom, első és legfontosabb feladatnak azt látom, hogy ki kell tűzni egy célt, egy tervet, amit aztán véghez is viszünk. Művészként az ember hajlamos megfeledkezni arról, hogyan csatornázza kreatív energiáit, és így azok sok irányba szét tudnak folyni. A SoulClap esetében is azt látom a legnagyobb feladatnak, hogy a srácok egy jól látható irányt szabjanak meg maguknak, és arra haladjanak. Ez túlmutat zenén, PR-on, marketingen. Ebben próbáltam meg elsősorban segíteni az első megbeszéléseken.
Ha én is előadóművészettel foglalkoznék, és az első nagyobb fellépésemre készülnék, milyen tanácsokkal látnál el?
Nem hiszem, hogy mondanék bármi konkrétat is – nem gondolom, hogy egy nagyobb fellépés más kvalitásokat kíván, mint egy kisebb. Szóval maximum jó szerencsét kívánnék az előadáshoz.
A Cseh Tamás Program támogatásának feltétele többek között egy legalább öt számot tartalmazó album elkészítése. Milyen jellegű lesz ez, milyen koncepciót tartottatok szem előtt?
Ez volt az a dolog, amit első körben ki kellett találni. Milyen lemez legyen, és milyen piacra készüljön. Mivel a SoulClapnek nincsen fix frontembere, ezért ez komoly kérdés volt. Most abban maradtunk, hogy igyekszünk inkább külföldi énekeseket megnyerni a projektnek, és kislemezeket adunk ki sorban.
Külföldi énekesek „levadászása” tekintetében mennyire jártál nyitott szemmel ghánai tartózkodásaid alatt?
Az év első két hónapját Ghánában töltöttem – itt maximum annyit tudtam tenni, hogy nyitott szemmel jártam helyi tehetségek tekintetében, hátha akad valaki, akivel a SoulClap együtt tudna dolgozni. Talán lesz is valami a dologból.
Megannyi Irie Maffiá-s koncerttel a hátad mögött bizonyára van rálátásod arra, hogy mik azok a jegyek és kritériumok, amelyekkel egy kezdő zenekar sikeressé tehető.
Kérdés, mit értünk siker alatt. Ha valaki Magyarországon akar befutni, ahhoz ma a legfontosabb, hogy meg tudja szólaltatni saját nemzedéke, illetve a fiatalabb korosztályok hangját. A zene már-már másodlagos. A mai sikeres zenekarok mind annak köszönhetik a sikereiket, hogy képesek a mai fiatalok nyelvén beszélni, és az őket foglalkoztató témákat kreatívan feldolgozni.
A SoulClap esetében ez nem tűnik járható útnak, így nem is próbálunk ezen az ösvényen elindulni. A külföldi előadókkal készített kislemezekkel inkább nemzetközi blogokat, specializált közönséget céloznánk.
A külső megjelenés mennyire számít a zeneiparban?
Ez is stílusfüggő. Más áll jól egy punkzenekarnak, mint egy szupersztár DJ-nek. A mai fesztiválpiacon nagyon fontos a vizuális támogatás a zenéhez, de például a SoulClap nem az a fajta zenekar, aki arénákat akar megtölteni, sokkal inkább tudom őket elképzelni kultikus klubzenekarként, ahol tényleg a zenei minőség az első.
Hogy látod, mennyi esélye van azoknak a zenekaroknak, akik mögött semmilyen szponzori háttér nem áll?
A mai világban nem lehet semmit sem kijelenteni. Költhet egy kereskedelmi tévé milliókat egy előadóra, rendes rajongótábora akkor sem lesz, és egy fesztiválszínpadon elvérzik a produkció, míg egy-két srác otthon a laptopján felvesz egy rapszámot, csinál hozzá egy low budget videót, és pár hónap leforgása alatt ott találja magát egy nagyszínpadon több ezer ember előtt. Erre több példát is láthattunk az elmúlt időszakban. A támogatás azért kell, hogy a szakma kreatív oldalával minél többen tudjanak foglakozni, és legyen esélyük legalább megpróbálni befutni, hiszen a pár szerencsés mellett, akinek ez sikerült, igen nehéz ma boldogulni a magyar piacon. Ezért is tartom nagyon fontosnak azt a jellegű támogatási rendszert, amit a CSTP biztosít.
A kereskedelmi csatornák mentorvilága sosem vonzott téged?
Nem nagyon követem a kereskedelmi tévék tehetségkutatóit. Nem hiszem, hogy az első két széria Megasztár után bárkinek is valós esélye lenne ezeken keresztül boldogulni, sőt, inkább azt látom, hogy ha valakinek a nevét egy ilyen műsoron keresztül ismeri meg az ország, onnan nagyon nehéz átevickélni az úgymond organikusan szerveződő fesztiválzenekarok vizeire.
Hosszútávon az gyümölcsöző, ha nemzetközi vizeken, például angolul énekelve is megállják helyüket az énekesek. Egyetértesz ezzel az állítással?
Szerintem csak az énekeljen angolul, aki tud is, méghozzá nagyon jól, lehetőleg anyanyelvi szinten. A tehetségkutatókban elhangzó karaoke jellegű produkciók elvéreznek már az első kiejtett szónál. Magyarországról nemzetközi szintérre kijutni szinte lehetetlen, igazán még senkinek sem sikerült. Vannak kisebb-nagyobb sikerek, de olyanok, amikre karriert is lehet építeni, nem nagyon. Így én mindenkinek azt javaslom, hogy magyarul próbálkozzon. Vicces, hogy ezt mondom, s közben egy olyan zenekart mentorálok, akivel pont az ellenkezőjét csináljuk, azonban arra igenis látok esélyt, hogy egy magyar srácokból álló zenekar eljusson odáig, mint például a Dap Kings, akik Sharon Jones és Amy Winehouse zenekaraként is feltűntek. Valami ilyesmi irányt tudok elképzelni a SoulClappel.
