Az indiai karmester közel-keleti zenekara

Az Izraeli Filharmonikus Zenekar az  1930-as évek második felében a száműzöttek zenekaraként alakult meg, mára pedig  az új otthonra találtak művészek csoportosulása lett, és összetételét tekintve ma is a világ legkülönbözőbb pontjáról származó zenészek alkotják az együttest.  A zenekar korábban sem volt ismeretlen a magyar közönség előtt, hiszen 1987-ben és 1994-ben is felléptek már Magyarországon, ráadásul mindkét esetben örökös zeneigazgatójuk, Zubin Mehta irányítása alatt. Azonban aligha tekinthetjük véletlennek, hogy a tízéves Művészetek Palotája egy olyan zenekart hívott meg ünnepi évadja alkalmából vendégszereplésre, amely húsz éve nem lépett fel Budapesten. Duplán ünnepi alkalom volt tehát a szeptember 23-án megtartott koncert, hiszen bár Zubin Mehta 1994-óta is többször fellépet hazánkban, azonban az Izraeli Filharmonikusok élén erre utoljára húsz éve volt lehetősége a Margit-szigeten.

Az este az európai közönség számára ismeretlen Paul Ben-Haim első szimfóniájának második tételével indult.  A szép, ihletett és különleges érzékenységgel hangszerelt szimfóniatétel után nem értettem, hogy miért nem hangzott el a teljes darab. A késő romantikus szimfonikus muzsikát és Debussy impresszionista hangzásvilágát felidéző tétel ugyanis egyértelműen elnyerte a közönség tetszését, és ha már mutatni szerettek volna nekünk valamit saját zenekultúrájukból is, lehettek volna bátrabbak, és vállalhatták volna a teljes zeneművet. Persze elképzelhető, hogy ennek az volt az akadálya, hogy maga Zubin Mehta – bár rendkívüli érzékenységgel, finom árnyalatokkal és megkapó líraisággal vezényelte a Zsoltár tételt – se ismeri kellő alapossággal Ben-Haim darabját. Ezt a műsorszámot ugyanis kottából vezényelte, még az este két másik műsorszámát kotta nélkül.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=LXI-V4ZEU2I[/youtube]

Persze panaszra nem lehet okunk, mert így is ünnepi előadásban, megkapóan szép zenekari hangzásban lehetett részünk. A zenészek hihetetlen precizitással játszottak Mehta kezei alatt, elképesztően finom pianókat, erőteljes és mégsem ordító fortékat produkálva, megkapó líraisággal, és ha kellett, kellő iróniával szólaltatva meg a darabokat.

Csajkovszkij Hatodik szimfóniáját még sohasem hallottam ennyire a semmiből hatónak elindítani, ilyen szépen és finoman építkezve kibontakoztatni, gyönyörűen kiemelve a csúcspontokat, és ennyire hatásosan befejezni. A semmiből indult el a darab, és a semmibe tért vissza, hitelesen vonultatva fel az érzelmek hihetetlenül széles skáláját a reménytelen kétségbeeséstől az elégikus nosztalgián át a derűlátó optimizmusig. Richard Strauss Hősi életét korábban nem ismertem, de Mehta interpretációja egy csapásra megkedveltette velem. A remekül adagolt dinamikai váltások, az ércesen csengő, erőteljesebb zenekari hangzások, illetve a parodisztikus részletek, valamint a csodálatos líraisággal megszólaltatott hegedűszóló olyan magával ragadó hangzásvilágot teremtetett, amire csak kevés karmester képes.



Mehta dirigálásának mély ihletettsége és tüzes dinamizmusa felejthetetlen élménnyé varázsolta az estét. Az a kedves gesztus, hogy a ráadás Brahms ötödik magyar tánca volt, már csak hab volt a tortán. Reméljük nem kell újabb húsz évet várnunk, hogy ez a remek zenekar ismét ellátogasson hozzánk zseniális zeneigazgatójukkal az élükön.

Pont: 10/10