Az intellektuális nyitottságért

Május 15-én volt Eötvös Péter Senza sangue című operájának bemutatója Avignonban, ahol az egyfelvonásos művet Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című alkotásának párdarabjaként állították színpadra. Az Alföldi Róbert rendezte produkció hazai premierjére június 27-én a Nemzeti Színházban kerül sor a Pannon Filharmonikusok közreműködésével. Horváth Zsolttal, az együttes igazgatójával a párelőadásról, a kortársopera-fogyasztásról, illetve egy provokatív diskurzus szükségességéről is beszélgettünk.



Bartók eredetileg a Fából faragott királyfi és A csodálatos mandarin című balettokkal párosítva képzelte el A kékszakállú előadását. Ugyanakkor mára kialakult gyakorlata van, hogy nem a két balettel, hanem egy másik szerző egyfelvonásos operájával kiegészítve adják elő A kékszakállút. Ön szerint miért merült fel a gondolat, hogy ezúttal egy új, kortárs operával párosítva vigyék színpadra a Bartók-operát, és hogy „cseng össze” a két darab?

Eötvös Péter saját alkotói elgondolása volt, hogy A kékszakállú mellé párdarabot komponáljon. Ugyanakkor úgy gondolom, nem arról van szó, hogy a Bartók-darab parafrázisát szerette volna megalkotni. Egy teljesen önálló művet hozott létre, ami jól működik A kékszakállúval párosítva. Péter például ugyanazt a hangszerelést alkalmazta a Senza sangue komponálásakor, mint Bartók. A szövegkönyv alapjául pedig Alessandro Baricco Vértelenül című kisregényének utolsó jelenete szolgált, ami a bartóki opera cselekményéhez hasonlóan szintén férfi és nő kapcsolatát boncolgatja. Nagyszerűen működik együtt a két mű, de fontos, hogy először az Eötvös darab hangozzon el, mert csak így egészítik ki egymást logikailag. A Senza sanguét egy éve már koncertszerűen előadták New Yorkban, de első szcenírozott bemutatójára május 15-én, Avignonban került sor. A Pannon Filharmonikusok pedig szerette volna, ha a közreműködésével ez a darab is előadásra kerül az Armel Fesztiválon.

Az egyébként vitatott, hogy Bartók valóban azt szerette volna, ha triptichonszerűen együtt játsszák három színpadi művét. Az, hogy A kékszakállú világkarriert futott be, míg A fából faragott királyfit ritkán játsszák, valószínűleg Bartókot is meglepné. Külföldön A csodálatos mandarinnak is inkább a szvit verziója lett népszerű hangversenydarab. Többek között ez is inspirált bennünket arra, hogy az idei Miskolci Operafesztiválon együtt mutassuk be a három darabot.

Ráadásul ez egy újfajta elképzelés lesz, hisz A fából faragott királyfi kétszer fog elhangozni, mintegy keretbe foglalja majd az egész M. Tóth Géza rendezte előadást.

Mi azt szerettük volna, hogy a Pannon Filharmonikusok művészeti műhelyként is funkcionáljon. Egyfajta szellemi közösséget szerettünk volna létrehozni, hogy legyen érvényes mondanivalónk is amellett, hogy professzionálisak vagyunk. Ennek köszönhetően mindig megtalálnak bennünket azok a projektek, amelyek lehetőséget adnak számunkra, hogy kiléphessünk a klisékből. Ez a tetralógiává bővített Bartók-előadás is ilyen lesz. Egy jó zenekar borzasztóan könnyen kerülhet olyan helyzetbe, hogy technokrata módon, egymás után ledarálja a Bartók-darabokat. Biztos vagyok benne, hogy a PFZ esetében nem ez fog történi, és a második Fából faragott királyfit is intellektuálisan, izgalmasan fogja előadni. Ehhez persze hozzájárul majd azoknak az énekeseknek és táncosoknak a tehetsége, professzionalitása, akikkel együtt dolgozhatunk, valamint M. Tóth Géza rendezői munkája is.

Említette, hogy megtalálják önöket azok a projektek, amelyek lehetőséget nyújtanak a zenekar számára a klisékből való kilépésre. Az Armel Fesztivál is ilyen volt, melynek a PFZ társalapítója? Az a hosszú távú perspektíva, hogy amíg megrendezésre kerül, addig részt vesznek a fesztiválon?

A 2008-as indulás óta mi vagyunk az Armel rezidens zenekara, és a következő évben mi magunk is versenydarabbal indulunk. Két okból tesszük ezt. Egyrészt a Kodály Központ egy fantasztikus hangversenyterem, amely alkalmas rá, hogy szcenírozott operaelőadásokat tartsunk benne. Épp ezért új igazgatói ciklusomban vállaltam, hogy ezentúl minden évben bemutatunk majd néhány zenés színpadi művet a Kodály Központ hangversenytermében, szcenírozottan. A következő évadban két színpadi bemutatónk lesz. A Pécsi Balettel közösen színre visszük A fából faragott királyfit és A csodálatos mandarint – erre március 25-én, Bartók születésnapján kerül majd sor. Ennek az is az apropója, hogy 2017-ben lesz A fából faragott királyfi bemutatásának 100. évfordulója. Aztán pedig az évad vége felé egy kortárs darab bemutatását tervezzük.

Elárulja, melyik lesz ez a kortárs darab?

Ennek a bejelentésével még várunk egy kicsit. Egyelőre annyit tudok mondani, hogy az előadás rendezésére Alföldi Róbertet kértük fel. Többször dolgoztunk már együtt, és jól tudunk együttműködni.

Mi az, ami ön szerint vonzóvá teheti a kortárs, modern darabokat is a romantikus és Mozart-operákon szocializálódott közönség számára?

A magyar zenekarok nem játszanak kevés kortárs zenét. Inkább a diskurzussal van baj. A mai hangversenyközönség Bartókot is kortárs szerzőnek gondolja, holott már rég nem így kellene tekinteni rá. Ha valami tehetünk ez ügyben, akkor az egy progresszív, már-már provokatív diskurzus elindítása. Nem szabad engednünk, hogy belecsússzunk abba a kényelembe, hogy mindig Beethoven szimfóniáit játsszuk, mert így indirekt módon olyan impulzusokat küldünk a közönségnek, hogy a zene pusztán gyönyörködtet és kikapcsol, mintha valami ponyva lenne, ami nem jelent intellektuális élményt, csak szórakoztatást. Úgy látom, hogy a komolyzenei üzletágra kezd ráragadni ez a szórakoztató jelleg. Természetesen van egy ilyen oldala is, és nincs ezzel semmi baj, de másfelől nagyon fontos, hogy aki műveltnek és tájékozottnak tartja magát, az legyen nyitott a kortárs zenére is. A Bartók-év alkalmából szeretnénk belevágni tehát az új diskurzusba, vagy ha úgy tetszik, vitába azért, hogy a közönség ne gondolja úgy, hogy például Ligeti György munkásságának nincs meg a helye és értéke a zeneművészetben. Szeretnénk arra sarkallni a közönséget, hogy kíváncsi legyen az újdonságokra. A zenészeknek pedig nem kell kudarcként megélnie, hogy nincs teltház, mert Nietzschét sem olvasnak tömegek, de fontos munkát végeznek azok, akik Nietzschével foglalkoznak. Ki kell magunkat billenteni a komfortzónánkból. Játszani kell kortárs zenét, és beszélni kell róla.

Külföldi turnéik során terveznek operaelőadásokban közreműködni?

A PFZ egy olyan zenekar, amely tudatosan építi a brandjét. Amikor nevet váltottunk, és Pécsi Szimfonikusokból Pannon Filharmonikus Zenekar lettünk, akkor a névváltoztatással is jelezni akartuk, hogy ez nem egy lokális, hanem egyetemes szakmai közösség. A PFZ ma Magyarországnak egy aktív szakmai értékkel rendelkező művészeti közössége. Az elmúlt évtizedekben is akadtak művészeti műhelyek vidéken, amelyek jelentős eredményeket értek el – mint például a Pécsi Balett a hatvanas években –, de ezek rendre egy-egy figurához kötődtek, akinek a visszavonulásával, halálával ezek a műhelyek megszűntek. A PFZ olyan kapcsolati hálót, működési gyakorlatot akar kialakítani, hogy ez ne csak velem és munkatársaimmal legyen életképes. Úgy gondolom, eddig ennek olyan strukturális kötőelemeit sikerült megteremteni, melyekre alapozva létre tudunk hozni egy együttműködést, ami túlmutat a karmester és igazgató személyén. E célokat szem előtt tartva, következetesen mondtam sok mindenre nemet az elmúlt években. Sok felkérés művészileg izgalmas lett volna, de úgy éreztem, hogy eltérítene bennünket az megkezdett útról, vagy esetleg ránk sütné a kísérőzenekar bélyegét. Ma Magyarország kulturális exportcikkeinek egyike vagyunk, és úgy érzem, részesei lettünk a közös európai koncertéletnek. Ezt a pozíciónkat szeretnénk megőrizni és továbbépíteni.

Tavaly az Armel Operafesztiválon nemcsak kortárs darabokat, hanem egy Donizetti-ritkaságot, a Calais ostromát is kísérték. Ez egy ismeretlen romantikus opera, és az is gyakori tapasztalat, hogy az ismeretlen klasszikus darabok sem feltétlenül vonzanak nagy közönséget. A kora 19. századi olasz operák pedig nagyon periférikusan vannak ma jelen a magyarországi zenei életben. Esetleg nem gondoltak rá, hogy ismeretlen romantikus vagy esetleg barokk darabokat is bemutassanak idővel?

Ebben egyáltalán nem leszünk következetesek: nem fogunk kizárólag kortárs műveket játszani. A következő évadban például A puritánokat is előadjuk a Müpával közösen. Szeretnénk megtörni azt a jelenséget, hogy egy-egy ismert darab műsorra tűzése legyen a biztos siker záloga. Elképesztően sok jó szerző van a 19. század elejéről, vagy Bachnak is rengeteg izgalmas kortársa volt, akiknek a zenéjét kevesen játsszák. Ugyanakkor fontos a kevesebb néha több elvét szem előtt tartani, mert amit előadunk, azt színvonalasan kell megvalósítani. Nem szabad klisékben gondolkodni. A kékszakállú herceg várát minden profi magyar muzsikus zsigerből tudja játszani, de azokat a szerzőket, akikről beszélünk, kevesen. Ezért fenn kell tartani a művészi közösségen belül is az intellektuális nyitottságot, mert csak abban az esetben érdemes új dolgokat elővenni, ha megvan az előadókban is ez az intellektuális nyitottság. Tudnunk kell friss szemmel ránézni a darabokra. Ha valami hiteles, akkor az működni fog – ha meg csak megpróbáljuk jól csinálgatni, akkor nem lesz az.

Meg lehet teremteni az intellektuális nyitottságot a fiatalságban is? Volt ezzel kapcsolatban pozitív élménye?

Avignonban az Eötvös–Bartók premier nyilvános főpróbáján gimnazistákkal volt tele az ezerfős színház, akik le nem vették szemüket a színpadról, és hatalmas siker, bravózás volt az előadás végén. Ez nekem is mellbevágó élmény volt, és Eötvös Péter is nagyon meg volt döbbenve. Az jutott eszembe, hogy mi itthon a zenei nevelést is olyan nagyon kronologikusan végezzük: elkezdjük a barokkal, hogy majd eljutunk a kortárs szerzőkig, pedig általában az irodalomórán sem szoktak eljutni Petri Györgyig. Valószínűleg ezeket a francia tizenéveseket sem vitték végig a zenetörténeten a kezdetektől a jelenkorig, intellektuálisan valahogy mégis nyitottabbak lettek. Élő példát jelentenek, hogy ezt sem lehetetlen elérni.