Bartók és Sztravinszkij

A csodálatos mandarin szvit előadása mind a Pannon Filharmonikusok, mind a vezető karmester, Bogányi Tibor, mind a zenekar hangszeres szólistáinak részéről drámai, ugyanakkor pontos, kottahű, a mű Bartók által megfogalmazott igen szélsőséges előadói feladatok megvalósítása terén is kimagasló volt. A három „Hívogató” klarinétszólója, a nagyváros zenéjének virtuozitása és szinte valamennyi hangszercsoport teljesítménye élménnyé tette a produkciót. Különösen meggyőző volt a Mandarin belépése utáni jelenetek feszültségének megteremtése: a Lány motívumainak tétovasága, a félelem effektusai felejthetetlenné tették ezt a részt. Mindez nem valósulhatott volna meg Bogányi Tibor igen pontos tempói nélkül. Bartók partitúrái szigorú elvárásokat tartalmaznak a művek előadói részére: nagy precizitással jelzik dinamikai és tempóbéli elvárásait. E mű esetében ennek megvalósítása különösen fontos, hiszen Bartók a drámai szituáció, a jellemek, karakterek zenei megfogalmazásában igen pontosan jelezte elvárásait. Talán csak a „Hajsza” – a szvit – befejezésének túlhajszoltsága okozta a ritmikus tartás elnagyolását a sodró befejezés érdekében.

Igazán ritkán előadott mű Igor Sztravinszkij operaoratóriuma, az Oedipus rex. Nem mindennapi feladat: talán az előadás jogdíja, talán az előadói apparátus nagysága, talán vokális és hangszeres szólamainak nehézsége és igényessége indokolják nem mindennapiságát. Felfokozott várakozással tekintettünk az előadás elé.

Sztravinszkij úgynevezett neoklasszikus korszakának darabjai – így az Oedipus rex is – nem igazán expresszivitásukról ismertek. Szigorú kompozíciós szerkezetek ezek, gondosan kidolgozott tematika és forma, e mű esetében a választott nyelv, a latin szöveg időmértékének pontos ritmikai megjelenítése mind olyan feladat, amely az előadónak izgalmas, ám a hallgató számára koncentrálás nélkül el nem érhető zenei élményt jelent. Nem mindennap vágyom erre a stílusra.

Tévedtem. Sztravinszkij zsenialitása, hogy amint a szövegkönyv szerint a történet szálai a szituáció leírásából egyre inkább a szereplők belső konfliktusai felé haladnak, a zene egyre inkább válik drámaivá. A nyitókórus motivikája és igen jellegzetes ritmikája a mű vége felé haladva átlényegül, és a főhős Oedipus és felesége-anyja Iokaszté áriáiban, valamint a drámai eseményeket ógörög módon kommentáló kórus megszólalásaiban igazi, szinte hátborzongató drámává válik.

Marko Fortuno Oedipus, Ivana Srbljan Iokaszté szerepében kimagaslót nyújtott: pontos intonáció, kiegyenlített, mégis hangszíngazdag s ettől sokszínűen árnyalt éneklésük emlékezetes élmény marad. Kissé hálátlan szerep Creóné: Giorgio Surian egyetlen áriájának hatalmas hangközlépései hihetetlen nehézségűek – elismerés illeti ennek pontos megvalósításáért. Cser Krisztián Teiresias szerepében tőle szinte megszokottan pontosan és tökéletes zeneiséggel énekelt. Meglepetésként hatott a Pásztor szerepében Balásy Szabolcs megjelenése: szép hangszín, pontos intonáció és megértett tartalom jellemezte előadását. A Hírnököt Gaál Csaba alakította: társaival azonos színvonalon oldotta meg feladatát. Stencer Béla mint narrátor – a tételekhez és a drámai szituációhoz jól illeszkedő ritmusban – segítette a darab történéseinek megértését. Dicséret illeti a magyar szöveg kivetítésének kezelőjét igen pontosan és a zene tempójához, ritmusaihoz illeszkedő váltásaiért.

És igen: Bogányi Tibor és a Pannon Filharmonikusok. Óriásit teljesítettek. Bogányi produkcióiban mindig éreztem egy túl-oldottságot. Ezen az estén sziklaszilárd volt. Elejétől végig, a befejezést követő drámai csendig mindent kézben tartott. Tempói pontosak és kifejezőek. Ahogyan Sztravinszkij a kezdeti klasszikus szerkesztéstől halad a drámaiság felé, úgy Bogányi dinamikái, tempói is egyre inkább a felvállalt és átgondolt interpretáció érdekében, mégis tudatosan, érzelem és racionalitás ingatag mezsgyéjén haladva közvetítették a drámát. A zenekar jelenlegi színvonala irigylésre méltó. Pontos hangszeres és szólamteljesítmények, nagy koncentráció jellemezte teljesítményüket. Igen figyelemreméltóak voltak a rézfúvóskar tiszta és pontos megszólalásai. A Honvéd Férfikar (karigazgató: Strausz Kálmán) világos, tenor túlsúlyos hangzással, tiszta intonációval képviselte a görög tragédiák kórusait és Sztravinszkij egyáltalán nem könnyen énekelhető zenéjét.

Emlékezetes este volt.