Csak a harmónia számít

Édes-vadóc, markáns, vokális erő. Tarján Zsófi, a Honeybeast énekesnője minden, csak nem középszerű. Miért lenne visszalépés számukra ismét indulni A Dalon? Milyennek látja a mai férfi–nő kapcsolatokat? Miért nem adta fejét színészetre, és mit érez, ha ecsetet ragadhat? Ezekről is kérdeztük az új év kezdetén.



Milyen filozófia, életérzés áll a zenekarotok neve mögött?

A név mögött kettősség áll: a honey a mézet és minden olyan dolgot jelöl, ami édes, a másik rész, a beast pedig szörnyeteget jelent. Édes szörnyetegek, vadállatok vagyunk. Ez a fajta irónia és ennek mélyebb filozófiai dimenziói találhatók meg dalainkban és szövegeinkben, melyeket Bencsik-Kovács Zoltán szerez és ír. Hozzáteszem, a zenekarnak volt egy Honey Bee korszaka is: az akkori felállás 2005-ben alakult Szegeden.

Mit gondolsz, a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál és A legnagyobb hős mennyiben járult hozzá a népszerűségetekhez, a kitöréshez, a rajongótáborotok gyarapodásához?

Nagyon nagy mértékben! Azelőtt nemigen tudtak a zenekarról, habár kilenc éve létezett, mint említettem, Honey Bee néven. Három éve voltam a zenekar tagja, amikor A Dalra jelentkeztünk. Komoly műsorokat és szakmai tevékenységet tudhattunk magunk mögött már a nevezést megelőzően is, azonban A Dalban elért eredményinket követően hirtelen óriási változás következett be a zenekar életében. A legnagyobb hős az év egyik emblematikus slágere lett, ráadásul jól teljesített a rádiókban és az online felületeken is. A produkciónk által országosan ismertté és elismertté váltunk, turnézni kezdtünk, és gyakorlatilag az ország minden apró szegletébe eljutottunk. Az ezt követő nyár egészen fantasztikus élmény volt, nem mellesleg lehetőséget adott arra is, hogy összecsiszolódjunk.

Egy korábban adott interjúdban mégis azt nyilatkoztad, hogy hálás vagy, amiért részt vehettetek a megmérettetéseken, de nem akarsz visszamenni, és nem akarod megnyerni sem A Dalt, sem pedig az Eurovíziót.

Igen, mert már elértük azt, amit akartunk. Amikor zenekarként bekerültünk ebbe az egészbe, nem tűztünk ki magunk elé különösebb célt. Minden nap ajándék – így voltunk vele. Mindennek tudtunk örülni, és minden egyes mozzanatot úgy tudtunk értékelni, mint egy győzelmet.

Egyikünk sem számított arra, hogy ilyen sokáig eljutunk majd a versenyeken. Úgy tudom, hogy A Dal történetében zenekar még talán nem is jutott olyan messzire, mint a Honeybeast, vagy ha igen, akkor csak kevesen. Sokat jelentett ez a műsor, de én úgy vélem, hogy ha még egyszer indulnánk, az visszalépés volna. Mindent megkaptunk a műsortól, amit lehetett.

Az Egyedül című dalotok egy nagyon eltalált társadalomkritika, fricska, ironikus tükörkép. Te magad is olyannak látod a mai férfi és nő kapcsolatát, ahogyan azt a szövegen keresztül közvetíted a hallgatók felé?

Ez egyfajta tapasztalat, vélemény, világlátás. Nagyon sokfajta szituáció van, ami a Honeybeast-dalokban leképezhető. Ott van például az A legnagyobb hős, ami egy önként vállalt párkapcsolatot vázol fel, olyat, amelyben nem feltétlenül van jelen a szerelem. Ez egy leíró mű, a szemlélődés eszközével él: bemutat egy párkapcsolatot és azt, hogy két ember hogyan ismerkedett meg, azonban a szituációhoz nem nyújt megoldást. Ezt mindenkinek magában kell megtalálnia.

Hasonló az Egyedül is. A szám az önként vállalt magány témáját járja körül, bemutatva ennek pozitívumait és árnyoldalait. Egy ilyen életforma pozitívuma például, hogy „tangózhatsz a tilosban”, átélheted a tiltott örömöket, kilenghetsz. A negatívuma – többek között –, hogy így a büdös életben nem fogsz senkinek kelleni hosszú távon.

Vannak, akik mégis inkább kutyát tartanak, mondván, hogy hosszú távra megbízható társat találni egyre lehetetlenebb küldetés.

Szerintem ehhez a dalhoz éppen ezért tudnak olyan sokan kötődni, mert ideig-óráig voltak már hasonló szituációban, vagy pedig érezték, hogy esetleg velük is megtörténhet ilyesmi. Igaz, hogy a mai társadalomban hihetetlenül sok az egyedülálló nő. Vannak olyanok, akik hosszú évekig élnek egyedül. Ők teljesen átérzik azt, amiről ez a szám szól.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=Pfwo6TFvY_A[/embed]

Egy nő keressen több pénzt, mint a férfi, vagy inkább maradjon otthon és überelje az anyóst, adott esetben mossa ki szépen a kádat is a párja után: szerinted mi az optimális női szerep a 21. században?

A nemektől függetlenül szeretnék válaszolni erre a kérdésre. Mindkét nem esetében egyetlen dolog számít: harmónia az életben, és ha úgy adódik, a párkapcsolatban. Az, hogy kinek mi a princípiuma, vagy hogy éppenséggel melyik fél melyik princípiumot szeretné betölteni, ki-ki döntse el maga.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=PHui_daSvMk[/embed]

Ha jól tudom, mindkét említett dal Bencsik-Kovács Zoltán munkáját dicséri.

Igen. Egyébként Zoli érdekes alkotó, mert nagyon sok mű kerül ki úgy a kezei közül, hogy a csak ül a háttérben, és szemlélődik. Megfigyeli, hogy mi történik körülötte, vagy egyszerűen csak lát valamit az utcán, ami megfogja, és az akkor benne keletkezett érzésekből összegyúr egy dalt. A Maradok is így, ilyen villámcsapásszerűen született. Gyakorlatilag negyed óra alatt írta meg a szövegét.

Ő Szegeden él és alkot, te pedig Budapesten. Hogyan zajlik a közös alkotási folyamat, a koncerteket megelőző próbák?

Facebookon és Skype-on tartjuk a kapcsolatot, ha pedig próbákról van szó, leutazom Szegedre. Szervezést igényel a dolog, de nem lehetetlen megoldani.

Vadóc, egyedi, semmiképpen sem középszerű – ilyennek látjuk a Tarján Zsófi-divatot a színpadon. A magánéletben is ez jellemez?

Minden szempontból az egyszerűségre törekszem, nem szoktam túlspilázni semmit. Természetesen ha színpadra kell állni, akkor megadom a módját.

Zenész apa és színésznő anya szárnyai alatt nőttél fel. Ez mindenképpen előny, de tudnál az életedből példát hozni arra, amikor e státusz inkább hátrányos megkülönböztetéssel járt?

Én másképp fogalmaznék. Nagy tudású vagy ismert ember gyerekének lenni valóban előny és feladat egyben, de nem hátrány! Én például – a szüleim hivatásának köszönhetően – rengeteg olyan alapot és tudást szerezhettem meg, amit mások gyerekei nem. Gyerekkoromtól kezdve ott voltam a színházban, figyeltem a próbafolyamatokat és azt, hogy hogyan épül fel egy darab, mennyit kell gyakorolni ahhoz, hogy egy elképzelésből valóban bemutatható, színre vihető, érett produkció válhasson.

Ez a formula a koncertekre is igaz. Hatalmas előny, hogy rálátok a próbák során azokra a pontokra, amikben fejlődnünk kell. Egy lemezbemutató koncerten a néző már „csak” a kész, érett produkciót látja, de én persze pontosan tudom, hol voltak korábban a hiányosságok.

Tehát ha valakit ismert szülőkkel áld meg az élet, nem hátrány, azonban egy ilyen státusz egy gyerek számára felelősséggel jár, ehhez pedig fel kell tudni nőni. Be kell bizonyítani, hogy hiteles tudsz lenni a szakmában, és alkalmas vagy arra, amit csinálsz.

A színészet soha nem jött szóba nálad?

Nem érzem magam színésztípusú embernek. Egyetlen karaktert tudok hozni a színpadon: önmagamat.

Bizonyára sokat adsz szüleid szakmai véleményére. Vannak még kontrollszemélyek az életedben, akiknek a szava sokat számít neked?

A szüleim véleményén kívül fontos számomra, hogy mit gondolnak a munkámról a zenésztársaim, hiszen ők a második családom. Jóllehet, egy hajóban evezünk, és közös célok mozgatnak bennünket, kívülről ők mégis másképpen látnak engem.

Vélemény tekintetében a legfontosabb ember számomra a szerzőnk, Bencsik-Kovács Zoltán. Rengeteg tapasztalata van, pontosan tudja, hogyan kell az előadásaimat a számaihoz igazítanom.

A Kőbányai Zenei Stúdióban rengeteg kiváló tanárom volt. Berki Tamás énekelni tanított – az ő meglátásaira éppúgy adok, mint a zenekari tanároméra.

Ha jól tudom, szabadidődben festesz és rajzolsz. Mit jelent ez számodra?

A vizuális művészetek számomra mindig megnyugvást, feltöltődést jelentenek. Mióta az eszemet tudom, rajzolok, festek. Minden alkalommal, amikor elővettem egy papírt meg egy tollat, annyira belemélyedtem a rajzolgatásba, hogy megszűnt létezni körülöttem a külvilág. Csinálom akkor is, ha boldog vagyok, és akkor is, ha kevésbé.