Művészettől fűtve

Két hete nyílt meg Budapesten David Lynch fotókiállítása, ahol a képek atmoszféráját a művész saját dallamai teszik teljes élménnyé. A zenélés különlegesen fontos a polihisztor alkotó számára, ez kiderül az összes vele készített interjúból. Az elmúlt négy évtizedben számtalan projektben vett részt szövegíróként, producerként, rendezőként, gitárosként vagy zongoristaként. Szerzeményeiben a hangok világa szervesen kapcsolódik a narratív és vizuális elemekhez.

FILMZENESZERZŐ

A jó filmzene szinte észrevehetetlen, mégis fokoz, emel, beteljesíti a néző érzelmeit. David Lynch szerzeményei ezzel szemben egyáltalán nem mellékesen szólalnak meg, nem a háttérből lépnek elő, sokkal inkább észrevehető, már-már cselekményformáló jelentőségű elemei egy-egy jelenetnek. Mozgóképes alkotásaiban a zene nemcsak kíséret, hanem mélyen beépül a narratívába, gazdagítja, árnyalja a karaktereket, és elárul valamit a film tudattalanjából.

Lynch sokszor használ műveiben dalbetétekre emlékeztető fordulatokat: a hangeffektusok, zörejek, zajok, zenetöredékek gyakran kerülnek egy lapra az általa megjelenített képekkel. Első filmzeneszerzői munkája aRadírfej című korai horrorjához kötődött, még 1977-ben. Az In Heaven (Lady in the Radiator Song) dalt Alan Splet hangtechnikussal közösen alkotta meg.

Eddigi munkásságában azonban Angelo Badalamenti az, akinek a neve megkerülhetetlen. Első közös zenéjük a Blue Velvetben felcsendülő Mysteries of Love volt, de később együtt szerezték a Twin Peaks sorozat betétdalait is. Badalamenti így emlékszik vissza a közös munkára: „A Twin Peaks zenéje szervesen beépült a filmbe. Láttuk Daviddel, ahogy a zene életet lehelt a különböző hangulatokba, helyszínekbe és érzésekbe. (...) Egyszer azt mondta nekem zeneírás közben, hogy a legtöbb közepes színvonalú zene sokkal jobban szólna, ha lassabban játszanánk el. Ekkor lassítottuk le Laura Palmer témáját a Twin Peaksben, így sokkal baljósabb, sötétebb, tényleg jobb lett.”

Ettől kezdve a szerzőpáros szinte mindig együtt dolgozott. Badalamenti úgy írta a filmzenéket, hogy egy képkockát sem látott a készülő moziból. Olyan összhang volt köztük, hogy elég volt egy Lynch által adott részletesebb karakter- vagy hangulatleírás. Kettejük nevéhez fűződik a Mulholland Drive szintén ikonikus filmzenéje is 2001-ből.

David kipróbálta magát a reklámiparban is: az Adidasnak rendezett reklámfilmjében a saját dallamai csendülnek fel. Legyen bármilyen rövid is a videó és kommerciális a tartalma, Lynch így is képes rá jellemző hangulatokkal, disszonáns akkordokkal, atipikus ritmusképletekkel, sokszor szinte földöntúli hangzásvilággal éreztetni keze munkáját egy-egy alkotáson.

A zenei felvételek légkörét a filmes forgatásokéhoz hasonlította a mester. Stúdióit folyton óvta a belső feszültségektől: szerinte egymás teljesítményének folyamatos véleményezése, sőt, még a tetszésnyilvánítás is kontraproduktívan hat az alkotói folyamatra. Úgy gondolta, hogy a zene egy olyan élvezetes utazásra hív, ahol a dallamok összecsengésekor kozmikus erők szabadulnak fel.

A ZENÉSZ

Amikor éppen nem filmzenéken dolgozik, saját albumot jelentet meg, remixeket készít, dalszövegeket ír, esetleg énekel. Ez utóbbihoz különleges viszony fűzi: amikor egy interjúban arról kérdezték, miért nem énekel a koncertjein élőben, azt válaszolta, hogy nem bízik eléggé magában. „Akkor ön inkább az a fürdőszobában éneklős típus?” – kérdezte tőle a riporter, erre máris jött egy igazi lynchi válasz: „Nem szoktam olyan gyakran zuhanyozni.”

Lynch saját zenei munkáit olyan erőbedobással kezeli, mintha nem lenne mellette még több tucat művészi projektje. Nemcsak koncertezik a kiadott albumaival, de a kislemezekhez tagadhatatlanul lynches videókat készít. Saját számai képi világának megalkotása mellett rendezett már klipet többek között Mobynak, az Interpolnak és Chris Isaaknak is. A tapasztalt rendező kíváncsi a következő rendezői generáció gondolataira is, ezért a Good Day Today című szám videoklipjének rendezésére versenyt hirdetett, és végül négyszázötven beérkezett munka közül választotta ki azt, amelyik a dal hivatalos klipje lett.

Lynch zenéje képi akkor is, ha nem a filmzenéiről beszélünk, hanem az eddig megjelent öt albumáról. Saját hangzásvilága is elvont, kissé pszichedelikus. Sokszor repetitíven ismétlődnek dallamfoszlányok, hangsúlyosan jelenik meg a dob és a különféle hangszíneken megszólaló szintetizátor. A Lynch-korongokat a zenekritikusok minden alkalommal méltatták.

Ha már elvont Lynch-szerzeményekről beszélünk, akkor meg kell említenünk a Thought Gang elektonikus jazzformációt. A banda 1990-ben állt össze különféle kiváló zenészekből David Lynch vezetésével, aki bár hasznos kísérletnek nevezte ezt a munkát, mégis úgy érezte, az eredményt nem tárja a nyilvánosság elé, mert a közönségben nem találna értő fülekre. Végül tavaly év végén kiadásra került a korong, amit Badalamentivel jegyez.

A zenészek visszaemlékezései szerint a közös munka során Lynch egyedi instrukciókat adott: volt, hogy azt kérte, képzeljék el, hogy olyan levágott fejű csirkeként szaladgálnak az udvaron, amiknek éppen most dugtak le egy csomó gyógyszert a torkukon – ha megvan ez az érzés, így játsszák el újra a számot.

Lynch számára a zene a nyugalmat jelenti – többször nyilatkozta, hogy a zene létezése miatt hisz az emberiség jövőjében. Szerinte a hangok világa az agyon és a szíven keresztül belénk hatol, és a hatására új irányok nyílnak ki bennünk. Ahogy a zenéről beszél, úgy csak a nagy karmesterek szoktak: azok az emberek, akiknek tényleg minden sejtjükben ott a zene. Lynch is ilyen, aki talán azért maradt a könnyebb műfajoknál, hogy az idejébe beleférjen a filmrendezés és az összes többi művészi kifejezési forma, amire szüksége van. Lynch az egyik legszabadabb alkotó, tanuljunk a bátorságából!

Leadfotó: Dean Hurley. Kép forrása: www.dean.teamhurley.com