A pohártalpalávalótól a papírhajóig

A magyarországi roma kultúra képviselői jó ideje szerves részét képezik az itthoni művészvilágnak, bár csak bizonyos területeken érezhető a kisebbségi alkotó(közössége)k megbecsültsége, elfogadottsága. Sajnos a vendéglátóiparba száműzött cigányzene is háttérbe szorult, ezzel együtt pedig vajmi keveset őrzött meg azokból a folklórkincsekből, amelyek a Kárpát-medence nációinak olvasztótégelyében elévülhetetlen értékeket képviselnek; a nemzetközi, úgynevezett világzenei palettán viszont már jó ideje teret hódítottak a tarka gipsy-színek.

A supergroupnak is nevezhető East Gipsy Band autentikus alapokon nyugvó fúziós jazz zenéjében csak nyomokban lelhető fel az egyébként nem elvetendő, szolgáltató (pohártalpalávaló?) muzsikálás, mindinkább az eredendően vokális indíttatású cigány népzene mélyen gyökerező motívumai szövik át a saját szerzeményekből, illetve átiratokból álló anyagot. A hangszerelés persze azokra az instrumentális arzenál-darabokra támaszkodik, amelyek a roma közösségekre jellemző vándorélet során a zenészek útjába kerültek: hegedű, gitár, cimbalom, zongora, fúvósok, ütősök. Mindenekelőtt azonban – ahogy a magyar népdalokban, úgy a roma folklórban is – az ének lesz a központi elem, ami köré felépül a jelen esetben korántsem eklektikus, egységes hangzás. Balogh Gusztáv hangi adottságai és szerzői vénája adja a formáció ihletett, virtuóz és alázatos játékának kiegyensúlyozott talapzatát, amelyről elrugaszkodva térben és időben is beutazhatjuk a hazáját kereső cigányság örök csavargásának áldásos-átkos állomásait.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=PVYZuLVx7nA[/youtube]

Ez az önkéntelen és/vagy kényszeres űzöttség-jelleg természetesen a zene világában szabadságot is ad, amellett, hogy időről időre megerősíti a zenészek (muzikális) identitását, ami az európai kultúra megannyi hangulatát örökíti át saját világába: olaszos, spanyolos, balkáni vagy épp jiddis ízek keverednek, miközben mindvégig ott lüktet a néger dzsessz lefojtott-felfokozott belső ritmikája. Persze a hangszeres tudás is fontos összetevője a cigányzenének, de ezen a lemezen az öncélú virtuozitás helyett inkább a jókor, jó helyen megszólaló szólisztikus szekvenciák kerülnek előtérbe.   Ugyanez igaz a szövegekből, valamint az énekbeszédből kibomló, néhol egészen megejtő narratívára is, melyben a szétszórtságérzet borús-derűs pillanatképei merevednek ki. Mintha az idő egyszerre gyorsulna fel és lassulna le a dalokban…

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=D5Pvx-kAqks[/youtube]

Az East Gipsy Band zenei Janus-arculata is egyszerre tekint vissza-, illetve néz előrefelé, így a lemez kortalan üzenete egyaránt hordozza a hagyomány, valamint modern kultúra alap- és felhangjait, ezen belül pedig autentikus módon alakítja ki sajátos stíluskavalkádját. A jól szerkesztett, ízléses felvételek öröm- vagy éppen bánat-zenéje eredendő természetességgel, fesztelenül, mégsem feszültség nélkül szólaltatja meg a különböző tájegységek muzikális mentalitását. Járóka Sándor Papírhajójának feldolgozását talán nem véletlenül választották zárószámnak. „Mert elmúlik minden, a rossz és a jó, / Az életünk nem más, csak papírhajó. / Ne hagyd elsüllyedni, vigyázz reá, / Mert elmerül egyszer, és nincsen tovább...” Csak győzzük „hajtogatni”: van tovább.

Pontszám: 8/10