© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Egy sokszínű koloratúra
Interjú Kolonits Klára operaénekessel
Az a jó, ha valaki megtalálja a saját közönségét, úgy, hogy az érdek nélküli és őszinte kapcsolat, amibe az opera „biznisz” része nem tud beleszólni, és éppen ezért rendkívüli módon megbecsülöm – mondja Kolonits Klára, aki a Magyar Állami Operaház magánénekese a 2013/2014-es évadban. Az eredetileg karvezetőnek készülő, mindig derűs operaénekessel beszélgettünk.
Kolonits Klára a Magyar Állami Operaház magánénekese a 2013/2014-es évadban, és nem egy alakításával szerzett maradandó élményt a közönségnek. Legkiemelkedőbb szerepe talán Mozart A varázsfuvola című operájának Éjkirálynője volt, Miklósa Erikával kettős szereposztásban Az először karvezetőnek készülő, majd végül mégis az énekesi pályát választó, mindig derűs operaénekessel beszélgettünk.
Korábbi interjúkban olvashattunk dalestjeidről, ahol többnyire férjed, Dinyés Dániel kísér zongorán.
Nem is tudom, mikor volt a férjemmel utoljára Magyarországon dalestünk, talán több évvel ezelőtt. Inkább külföldön kérnek fel egy-egy fesztiválon dalestre. Az egyik utolsó nagyapám, Bartha Dénes 100. születésnapjának tiszteletére történt a Régi Zeneakadémián: szimpóziumot tartottak nagyapám munkásságáról, annak keretében adtunk egy dalestet.
Mennyiben más az opera és a dal műfaja?
Teljesen más. Sokkal közelebb van a koncerteken a közönség, mint az Operaházban, közvetlenebb a kapcsolat: a „hazugságnak”, lelketlen éneklésnek még az árnyékát is megérzik. Nincsenek megrendezett mozgások, gesztusok, az arcmimika az egyetlen külsődleges kifejezési eszköz. Ez sokkal koncentráltabb művészi kifejezést kell, hogy előhívjon az énekesből, hiszen az emberi hang pótolja az operai díszletet, jelmezt, és a hang maga válik a mondanivalóvá. Voltak olyan szakaszai is a pályámnak, amikor keveset énekeltem operaszínpadon, akkor szinte életmentőnek számított, hogy felléphettem dalesteken.
Melyik korszak dalrepertoárja áll hozzád a legközelebb?
Változó, de alapvetően a német dalirodalom a nagy kedvencem, korszakhatár nélkül. Már elsős főiskolás koromban Schubert-koncertet adtam, aztán fokozatosan megismerkedtem a többi dalszerzővel is, egészen Straussig, Schönbergig. Volt egy nagyszabású koncertünk a férjemmel Párhuzamok a romantikában címmel, ahol egy-egy költeményt több zeneszerző megzenésítésében adtunk elő. Például: Goethe Wilheim Meisteréből Mignon dalát (Nur wer die Sehnsucht kennt) Beethoven, Schubert, Schumann, Csajkovszkij és Hugo Wolf is megzenésítette. Goethe és Heine számos költeménye akár öt-hat, sokszor kortárs zeneszerzőt ihletett meg. Ez egy olyan anyag, amire az egész életem kevés lenne, hogy a végére jussak.
Amit már régóta tervezünk, de nehéz megvalósítani, ha ilyen sűrű az operai programom, azok a Csajkovszkij- és Grieg-dalok. Azt az egyet sajnálom a hangfajváltásomban, hogy Tatjánát sosem fogok énekelni, pedig nagyon közel áll hozzám Csajkovszkij zenéje és Tatjana figurája.
Operaelőadások alkalmával is léptek fel közösen? Nemrég volt színpadon az Operában a Traviata, amit közösen csináltatok.
Igen, de sajnos, az az előadás nem kapott próbát, így szinte beugrásnak számított Dani részéről, és a következő évadban sem vezényel az Operában. Ami az operához köthető közös munkánk, az az opera beavató a Katona József színházban – jövőre egész évadban látható lesz.
Nagyon szeretek a férjemmel dolgozni, sokat tanultam tőle, szakmailag is rengeteget köszönhetek neki: 2002-ben ismerkedtünk meg egy Traviata produkción, amit ő tanított be nekem, ezért tűnt olyan „sorsszerűnek” ez a mostani két előadás.
Te is említetted, és korábbi interjúkban a hangfajod kérdését is mindig érintették. Az egyikben a lírai, míg a másikban a drámai koloratúrához álltál közelebb. Jelenleg hogy érzed? Melyik illik inkább a hangodhoz?
A drámai koloratúra, de lírai koloratúr szerepeket is meg tudok – színészileg és hangilag is – oldani. Azok a szerepek, amiket éneklek, nem egy bizonyos fajta hangi adottságot kívánnak. Ott van például a Hunyadi László La Grange áriája, aminek az első fele egy lírai koloratúrnak szinte megoldhatatlan, a második fele pedig olyan bravúr koloratúr, amit egy átlagos drámai szoprán nagyon megszenved.
Van egy olyan olasz felosztás, ami megkülönbözteti a drámai szopránt koloratúr készséggel (ez a soprano drammatico d’agilitá) a koloratúrtól (ez a coloratura drammatico), és ez a kettő nem ugyanaz. Nagyon érdekes, hogy ők például a szopránon belül 6-8 féle hangszínt megkülönböztetnek, ez nálunk szinte teljesen elfeledett lett a bel canto operák hiányával. Azt pontosan tudom, hogy olyan szerepet, ami nem igényel akkora hangterjedelmet, és ahol főként középfekvés van, nem szabad elvállalnom. Amit most rengetegszer éneklek, azok a Mozartok, a Traviata, és az Erkel-operák.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=fNCoAx6sTuA [/youtube]
Melyek azok a szerepek, amelyeket jelenleg nem énekelsz, de szívesen elénekelnéd őket?
Szívesen elénekelném a Luciát színházban, mert azt már énekeltem, csak sajnos 2003 óta nem játsszák az Operaházban. Nagyon szeretnék Lucrezia Borgiát vagy Boleyn Annát énekelni. Belliniből szinte bármit, aminek a betetőzése számomra nyilván a Norma lenne. De jelenleg talán A Lombardok áll leges-legközelebb hozzám Verditől. Bármilyen bel cantót szívesen énekelnék, a hősnők és legfőképp a szólamaiknak „olaszos” gazdagsága is nagyon vonz.
Volt egy rövid időszak, amíg az Operettszínház énekese voltál. Nem hiányzik az operett műfaja?
Igazából nem hiányzik az operett. Megvolt a helye, ideje és haszna az életemben, és az Operett Színházból való eltávolításom kiirtott belőlem minden ilyen igényt. Ugyanakkor pontosan tudom, hogy ezek az évek voltak az én „színházi mesterség” óráim, és mindent, amit a színpadi mozgásról és létezésről tudok, azt itt alapoztam meg. Az operai igényű Denevért most is rendszeresen éneklem az Operaházban, Offenbach mai napig érdekel, a Kaposváron énekelt Szép Heléna egyik kedvencem volt, de nemcsak az operettjei, hanem a Hoffmann meséi hármas főszerepe is, amit több rendezésben is elénekelhettem.
Az Operaházban nem használnak mikroportot, de az operett előadásokhoz igen. Okoz-e nehézséget az énekesnek ez a kétféle technikai megoldás?
Az elektromos erősítő nagymértékben megváltoztatja a hang karakterisztikáját. Máshogy kell énekelni, más technikát igényel. Ha az ember megtanulja, hogy mikroporttal mennyit és hogyan szabad énekelnie, akkor képes lesz teljes értékű alakítást nyújtani. A külföldi és itthoni tendencia az, hogy sajnos sokszor nemcsak szabadtéren alkalmaznak térmikrofont vagy mikroportot az operetthez. Ez szép lassan kinevel majd, vagy már ki is nevelt egy „mikroport-hang” generációt, akik az énektechnikájukat ehhez igazítják, nem az évszázados színpadi igényekhez. Ez nem probléma, csupán az arany Doxa és a trendi quartzóra közti különbség. Amíg van áram a világon, addig van miről beszélni. De őszintén remélem, hogy a Magyar Állami Operaházban ez sohasem fog előfordulni.
Ez a kérdés hasonló problémákat vet fel talán, mint a hagyományos kontra modern operarendezés kérdése.
A korszerű, a prózai színházi igényekhez közelítő rendezésekre égető szükség van! Szerintem nem a modern és hagyományos rendezések szembeállítása vezet célra, hanem az igaz–hamis ellentétpár. Gyakran járok prózai színházba, és látom, hogy az operaszínpad nálunk milyen szinten van lemaradva ebből a szempontból.
Az lenne a jó, ha lennének hagyományos, átgondolt, jól karban tartott, évtizedes rendezések és mellette „mainstream” modern rendezések az Operaházban és az Erkel Színházban is. De mind a kettő legyen átgondolva, szolgálja a művet, igaza legyen arra az estére, és legfőképpen élményt adjon a közönségének! Csak az élmény miatt fognak visszajárni az emberek, mert lehet bármilyen csúcs egy rendezés, akkor már senki sem fog ülni a nézőtéren, hogyha előtte estéről estére „cserben hagytuk” őket az élmény terén.
Te milyen rendezővel szeretsz együtt dolgozni? Aki keveset mond, de abból minden egyértelműen kiderül, vagy aki minden egyes momentumot részletesen kielemez?
Mindkettőre volt már példa. Vannak olyan rendezők, akik le tudják szedni egy adott énekesről azokat a dolgokat, ami „rátett”, művi, és ezáltal minden belsőleg koncentrált és igaz lesz. Engem ez a fajta színjátszás érdekel. De valahogy azt képzelem, hogy csak az a rendező, aki minden momentumot részletesen kielemez, tud valóban keveset mondani. Ezzel párhuzamosan nagy igényem van a zeneileg maximálisan kidolgozott és összecsiszolt produkciókra, amire az iparszerűen működő operagyár-szisztémákban sajnos nem mindig jut idő.
Az Erkelben a mostani premier kapcsán énekelted újra az Éjkirálynőjét, Németországba és Ausztriába is hívtak erre a szerepre, idén nyáron pedig Finnországban is énekelted.
Igen. Ez egy nagyon „költséghatékony” szerep, mert rövid, így szinte próba nélkül be lehet ugrani egy előadásba, ugyanakkor iszonyúan jó idegek és remek fizikai állóképesség szükséges hozzá.
Pozitív kritikák születtek az idei budapesti előadásaidról. Többen azt mondták, hogy Ágai Karola óta nem hallottak ilyen Éjkirálynőjét.
Köszönöm szépen, ez nagyon nagy elismerés. Nagyon szeretem ezt a szerepet, először Hollandiában énekeltem sorozatban, ezek természetesen nem olyanok voltak, mint a mostaniak. Ha jól számolom, akkor a hatvanadik előadásnál járok, de még mindig rengeteg új dolgot fedezek fel benne, különösen, hogy több nyelven, németül, magyarul és finnül is énekeltem már.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=YuRlwofMRcA [/youtube]
Hogyhogy a Zeneakadémiára először karvezetés szakra jelentkeztél?
Mert karmester szerettem volna lenni. Aztán hamar kiderült, hogy ez egy soktényezős feladat, és egy karmesternek olyan sok dologra kell figyelnie, amire nekem nincs affinitásom. Én énekesként a szólamomból kiindulva haladok a komplexitás, avagy a partitúra felé, míg egy karmesternek pont fordítva, a komplexitásból kell egy lényegi dologgá redukálnia az „anyagot”. Ez a habitusbeli különbség derült ki számomra a karvezetés szakon, ahol sokat tanultam, de nem bántam meg, hogy végül nem ott végeztem.
Az előadó számára fontos nemcsak a kritikusok, hanem a publikum értékelése is. Hogy érzed, milyen a Te közönséged?
Nagy fordulatot jelentett ez ügyben, amikor „szerepkörváltásom” után elhagytam a Bohéméletet, a Figaro házasságát, és elkezdtem énekelni Donna Anna szerepét. Ekkor kezdtem érezni a közönség részéről egy nagyobb elfogadottságot. Ugyanígy jártam a Traviáta szerepével is, amit később külföldön is sokat énekeltem, és ezek a szerepek alapozták meg a későbbi szerepkörváltásomat 2009 körül.
Ezek után álltam be a Bánk bánba, Melinda szerepére. Egy Bánk bán előadáson volt az első ilyen élményem az „Ölj meg engem, Bánk!” ária után, hogy akkora siker volt, hogy elkezdtem zokogni a színpadon. Ez a közönségreakció olyan erős volt, mintha valami szembelökött volna a színpadon. Ezután a közönség elismerése az utóbbi évek Traviata, Szöktetés, Luisa Miller, Hunyadi és A varázsfuvola előadásai során kulminált.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=fNCoAx6sTuA[/youtube]
Több nyelven énekelsz, sokfelé utazol, azért ez nem annyira egyszerű, mint amilyennek tűnik…
Szerintem elengedhetetlen, hogy egy énekes több nyelvet megértsen. Érdekes volt A varázsfuvolát finnül is megtanulni. Úgy gondolom, hogy a zene mindenképpen segít, és könnyebb így megtanulni a szövegeket idegen nyelveken, de azonos zenére. Azt szokták mondani, hogy aki sokat utazik, annak meg kell tanulnia azt, hogy egy perc alatt otthonosan érezze magát. Ezzel együtt nekem itt, itthon van a közönségem.
Az a jó, ha valaki megtalálja a saját közönségét, úgy, hogy az érdek nélküli, és őszinte kapcsolat, amibe az opera „biznisz” része nem tud beleszólni, és éppen ezért rendkívüli módon megbecsülöm!
•
Kolonits Klára elkövetkezendő előadásai:
Erkel Színház:
A varázsfuvola: 2014. dec. 19., 23., 25., 27., 30., 2015. jan. 3., 4.
Luisa Miller: márc. 6., 8.
Szöktetés a szerájból: 2015. máj. 6., 7., 13., 15.,
Hunyadi László: 2015. febr. 28., márc. 3., 11., 13.
Magyar Állami Operaház:
Cosi fan tutte: 2014. nov. 14., 16., 18., 22.
A denevér: 2014. dec. 31., 2015. jan. 11.
Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem:
Mai operamesék, 2014. okt. 19.
Verdi: Requiem, 2014. okt. 25.
Korábbi interjúkban olvashattunk dalestjeidről, ahol többnyire férjed, Dinyés Dániel kísér zongorán.
Nem is tudom, mikor volt a férjemmel utoljára Magyarországon dalestünk, talán több évvel ezelőtt. Inkább külföldön kérnek fel egy-egy fesztiválon dalestre. Az egyik utolsó nagyapám, Bartha Dénes 100. születésnapjának tiszteletére történt a Régi Zeneakadémián: szimpóziumot tartottak nagyapám munkásságáról, annak keretében adtunk egy dalestet.
Mennyiben más az opera és a dal műfaja?
Teljesen más. Sokkal közelebb van a koncerteken a közönség, mint az Operaházban, közvetlenebb a kapcsolat: a „hazugságnak”, lelketlen éneklésnek még az árnyékát is megérzik. Nincsenek megrendezett mozgások, gesztusok, az arcmimika az egyetlen külsődleges kifejezési eszköz. Ez sokkal koncentráltabb művészi kifejezést kell, hogy előhívjon az énekesből, hiszen az emberi hang pótolja az operai díszletet, jelmezt, és a hang maga válik a mondanivalóvá. Voltak olyan szakaszai is a pályámnak, amikor keveset énekeltem operaszínpadon, akkor szinte életmentőnek számított, hogy felléphettem dalesteken.
Melyik korszak dalrepertoárja áll hozzád a legközelebb?
Változó, de alapvetően a német dalirodalom a nagy kedvencem, korszakhatár nélkül. Már elsős főiskolás koromban Schubert-koncertet adtam, aztán fokozatosan megismerkedtem a többi dalszerzővel is, egészen Straussig, Schönbergig. Volt egy nagyszabású koncertünk a férjemmel Párhuzamok a romantikában címmel, ahol egy-egy költeményt több zeneszerző megzenésítésében adtunk elő. Például: Goethe Wilheim Meisteréből Mignon dalát (Nur wer die Sehnsucht kennt) Beethoven, Schubert, Schumann, Csajkovszkij és Hugo Wolf is megzenésítette. Goethe és Heine számos költeménye akár öt-hat, sokszor kortárs zeneszerzőt ihletett meg. Ez egy olyan anyag, amire az egész életem kevés lenne, hogy a végére jussak.
Amit már régóta tervezünk, de nehéz megvalósítani, ha ilyen sűrű az operai programom, azok a Csajkovszkij- és Grieg-dalok. Azt az egyet sajnálom a hangfajváltásomban, hogy Tatjánát sosem fogok énekelni, pedig nagyon közel áll hozzám Csajkovszkij zenéje és Tatjana figurája.
Operaelőadások alkalmával is léptek fel közösen? Nemrég volt színpadon az Operában a Traviata, amit közösen csináltatok.
Igen, de sajnos, az az előadás nem kapott próbát, így szinte beugrásnak számított Dani részéről, és a következő évadban sem vezényel az Operában. Ami az operához köthető közös munkánk, az az opera beavató a Katona József színházban – jövőre egész évadban látható lesz.
Nagyon szeretek a férjemmel dolgozni, sokat tanultam tőle, szakmailag is rengeteget köszönhetek neki: 2002-ben ismerkedtünk meg egy Traviata produkción, amit ő tanított be nekem, ezért tűnt olyan „sorsszerűnek” ez a mostani két előadás.
Te is említetted, és korábbi interjúkban a hangfajod kérdését is mindig érintették. Az egyikben a lírai, míg a másikban a drámai koloratúrához álltál közelebb. Jelenleg hogy érzed? Melyik illik inkább a hangodhoz?
A drámai koloratúra, de lírai koloratúr szerepeket is meg tudok – színészileg és hangilag is – oldani. Azok a szerepek, amiket éneklek, nem egy bizonyos fajta hangi adottságot kívánnak. Ott van például a Hunyadi László La Grange áriája, aminek az első fele egy lírai koloratúrnak szinte megoldhatatlan, a második fele pedig olyan bravúr koloratúr, amit egy átlagos drámai szoprán nagyon megszenved.
Van egy olyan olasz felosztás, ami megkülönbözteti a drámai szopránt koloratúr készséggel (ez a soprano drammatico d’agilitá) a koloratúrtól (ez a coloratura drammatico), és ez a kettő nem ugyanaz. Nagyon érdekes, hogy ők például a szopránon belül 6-8 féle hangszínt megkülönböztetnek, ez nálunk szinte teljesen elfeledett lett a bel canto operák hiányával. Azt pontosan tudom, hogy olyan szerepet, ami nem igényel akkora hangterjedelmet, és ahol főként középfekvés van, nem szabad elvállalnom. Amit most rengetegszer éneklek, azok a Mozartok, a Traviata, és az Erkel-operák.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=fNCoAx6sTuA [/youtube]
Melyek azok a szerepek, amelyeket jelenleg nem énekelsz, de szívesen elénekelnéd őket?
Szívesen elénekelném a Luciát színházban, mert azt már énekeltem, csak sajnos 2003 óta nem játsszák az Operaházban. Nagyon szeretnék Lucrezia Borgiát vagy Boleyn Annát énekelni. Belliniből szinte bármit, aminek a betetőzése számomra nyilván a Norma lenne. De jelenleg talán A Lombardok áll leges-legközelebb hozzám Verditől. Bármilyen bel cantót szívesen énekelnék, a hősnők és legfőképp a szólamaiknak „olaszos” gazdagsága is nagyon vonz.
Volt egy rövid időszak, amíg az Operettszínház énekese voltál. Nem hiányzik az operett műfaja?
Igazából nem hiányzik az operett. Megvolt a helye, ideje és haszna az életemben, és az Operett Színházból való eltávolításom kiirtott belőlem minden ilyen igényt. Ugyanakkor pontosan tudom, hogy ezek az évek voltak az én „színházi mesterség” óráim, és mindent, amit a színpadi mozgásról és létezésről tudok, azt itt alapoztam meg. Az operai igényű Denevért most is rendszeresen éneklem az Operaházban, Offenbach mai napig érdekel, a Kaposváron énekelt Szép Heléna egyik kedvencem volt, de nemcsak az operettjei, hanem a Hoffmann meséi hármas főszerepe is, amit több rendezésben is elénekelhettem.
Az Operaházban nem használnak mikroportot, de az operett előadásokhoz igen. Okoz-e nehézséget az énekesnek ez a kétféle technikai megoldás?
Az elektromos erősítő nagymértékben megváltoztatja a hang karakterisztikáját. Máshogy kell énekelni, más technikát igényel. Ha az ember megtanulja, hogy mikroporttal mennyit és hogyan szabad énekelnie, akkor képes lesz teljes értékű alakítást nyújtani. A külföldi és itthoni tendencia az, hogy sajnos sokszor nemcsak szabadtéren alkalmaznak térmikrofont vagy mikroportot az operetthez. Ez szép lassan kinevel majd, vagy már ki is nevelt egy „mikroport-hang” generációt, akik az énektechnikájukat ehhez igazítják, nem az évszázados színpadi igényekhez. Ez nem probléma, csupán az arany Doxa és a trendi quartzóra közti különbség. Amíg van áram a világon, addig van miről beszélni. De őszintén remélem, hogy a Magyar Állami Operaházban ez sohasem fog előfordulni.
Ez a kérdés hasonló problémákat vet fel talán, mint a hagyományos kontra modern operarendezés kérdése.
A korszerű, a prózai színházi igényekhez közelítő rendezésekre égető szükség van! Szerintem nem a modern és hagyományos rendezések szembeállítása vezet célra, hanem az igaz–hamis ellentétpár. Gyakran járok prózai színházba, és látom, hogy az operaszínpad nálunk milyen szinten van lemaradva ebből a szempontból.
Az lenne a jó, ha lennének hagyományos, átgondolt, jól karban tartott, évtizedes rendezések és mellette „mainstream” modern rendezések az Operaházban és az Erkel Színházban is. De mind a kettő legyen átgondolva, szolgálja a művet, igaza legyen arra az estére, és legfőképpen élményt adjon a közönségének! Csak az élmény miatt fognak visszajárni az emberek, mert lehet bármilyen csúcs egy rendezés, akkor már senki sem fog ülni a nézőtéren, hogyha előtte estéről estére „cserben hagytuk” őket az élmény terén.
Te milyen rendezővel szeretsz együtt dolgozni? Aki keveset mond, de abból minden egyértelműen kiderül, vagy aki minden egyes momentumot részletesen kielemez?
Mindkettőre volt már példa. Vannak olyan rendezők, akik le tudják szedni egy adott énekesről azokat a dolgokat, ami „rátett”, művi, és ezáltal minden belsőleg koncentrált és igaz lesz. Engem ez a fajta színjátszás érdekel. De valahogy azt képzelem, hogy csak az a rendező, aki minden momentumot részletesen kielemez, tud valóban keveset mondani. Ezzel párhuzamosan nagy igényem van a zeneileg maximálisan kidolgozott és összecsiszolt produkciókra, amire az iparszerűen működő operagyár-szisztémákban sajnos nem mindig jut idő.
Az Erkelben a mostani premier kapcsán énekelted újra az Éjkirálynőjét, Németországba és Ausztriába is hívtak erre a szerepre, idén nyáron pedig Finnországban is énekelted.
Igen. Ez egy nagyon „költséghatékony” szerep, mert rövid, így szinte próba nélkül be lehet ugrani egy előadásba, ugyanakkor iszonyúan jó idegek és remek fizikai állóképesség szükséges hozzá.
Pozitív kritikák születtek az idei budapesti előadásaidról. Többen azt mondták, hogy Ágai Karola óta nem hallottak ilyen Éjkirálynőjét.
Köszönöm szépen, ez nagyon nagy elismerés. Nagyon szeretem ezt a szerepet, először Hollandiában énekeltem sorozatban, ezek természetesen nem olyanok voltak, mint a mostaniak. Ha jól számolom, akkor a hatvanadik előadásnál járok, de még mindig rengeteg új dolgot fedezek fel benne, különösen, hogy több nyelven, németül, magyarul és finnül is énekeltem már.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=YuRlwofMRcA [/youtube]
Hogyhogy a Zeneakadémiára először karvezetés szakra jelentkeztél?
Mert karmester szerettem volna lenni. Aztán hamar kiderült, hogy ez egy soktényezős feladat, és egy karmesternek olyan sok dologra kell figyelnie, amire nekem nincs affinitásom. Én énekesként a szólamomból kiindulva haladok a komplexitás, avagy a partitúra felé, míg egy karmesternek pont fordítva, a komplexitásból kell egy lényegi dologgá redukálnia az „anyagot”. Ez a habitusbeli különbség derült ki számomra a karvezetés szakon, ahol sokat tanultam, de nem bántam meg, hogy végül nem ott végeztem.
Az előadó számára fontos nemcsak a kritikusok, hanem a publikum értékelése is. Hogy érzed, milyen a Te közönséged?
Nagy fordulatot jelentett ez ügyben, amikor „szerepkörváltásom” után elhagytam a Bohéméletet, a Figaro házasságát, és elkezdtem énekelni Donna Anna szerepét. Ekkor kezdtem érezni a közönség részéről egy nagyobb elfogadottságot. Ugyanígy jártam a Traviáta szerepével is, amit később külföldön is sokat énekeltem, és ezek a szerepek alapozták meg a későbbi szerepkörváltásomat 2009 körül.
Ezek után álltam be a Bánk bánba, Melinda szerepére. Egy Bánk bán előadáson volt az első ilyen élményem az „Ölj meg engem, Bánk!” ária után, hogy akkora siker volt, hogy elkezdtem zokogni a színpadon. Ez a közönségreakció olyan erős volt, mintha valami szembelökött volna a színpadon. Ezután a közönség elismerése az utóbbi évek Traviata, Szöktetés, Luisa Miller, Hunyadi és A varázsfuvola előadásai során kulminált.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=fNCoAx6sTuA[/youtube]
Több nyelven énekelsz, sokfelé utazol, azért ez nem annyira egyszerű, mint amilyennek tűnik…
Szerintem elengedhetetlen, hogy egy énekes több nyelvet megértsen. Érdekes volt A varázsfuvolát finnül is megtanulni. Úgy gondolom, hogy a zene mindenképpen segít, és könnyebb így megtanulni a szövegeket idegen nyelveken, de azonos zenére. Azt szokták mondani, hogy aki sokat utazik, annak meg kell tanulnia azt, hogy egy perc alatt otthonosan érezze magát. Ezzel együtt nekem itt, itthon van a közönségem.
Az a jó, ha valaki megtalálja a saját közönségét, úgy, hogy az érdek nélküli, és őszinte kapcsolat, amibe az opera „biznisz” része nem tud beleszólni, és éppen ezért rendkívüli módon megbecsülöm!
•
Kolonits Klára elkövetkezendő előadásai:
Erkel Színház:
A varázsfuvola: 2014. dec. 19., 23., 25., 27., 30., 2015. jan. 3., 4.
Luisa Miller: márc. 6., 8.
Szöktetés a szerájból: 2015. máj. 6., 7., 13., 15.,
Hunyadi László: 2015. febr. 28., márc. 3., 11., 13.
Magyar Állami Operaház:
Cosi fan tutte: 2014. nov. 14., 16., 18., 22.
A denevér: 2014. dec. 31., 2015. jan. 11.
Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem:
Mai operamesék, 2014. okt. 19.
Verdi: Requiem, 2014. okt. 25.
