© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Hatásvadászok
Real Lies 9 című lemezéről
Hosszas beharangozás után idén végre megérkezett a közönséghez a szegedi illetőségű, eddig jobbára grunge és stoner műfajban mozgó Real Lies első nagylemeze. Az egyszerűen csak 9 címre keresztelt korong jócskán eltávolodik az előzményektől, de hasonlóan igényes zenét rejt magában.
Hosszas beharangozás után idén végre megérkezett a közönséghez a szegedi illetőségű, eddig jobbára grunge és stoner műfajban mozgó Real Lies első nagylemeze. Az egyszerűen csak 9 címre keresztelt korong jócskán eltávolodik az előzményektől, de hasonlóan igényes zenét rejt magában.
Az együttes 2009-es Tenorman EP-je azon kevés hazai bemutatkozások közé tartozik, amelyen gyakorlatilag minden a helyén van: a kislemez egy hideg fejjel, tudatosan elkészített anyag volt, egy beérkezett együttes képét rejtve maga mögött. A Váczi Balázs vezette formáció, ha nem is találta fel újra a műfajt, de olyannyira otthonosan mozgott a grunge/stoner adta keretek között, hogy végeredményül egy igen hangulatos színre lépésnek lehettünk tanúi, amelynek egyetlen hibájaként talán csak a rövid terjedelmet róhatnánk fel. De mindez legalább elég volt ahhoz, hogy kíváncsian várjuk azt a bizonyos nagylemezt.
Az új album indítását hallgatva jólesik rájönni, hogy az együttes (noha a legkreatívabb albumcímet aligha sikerült megtalálni) nem szándékozik megragadni a jól ismert hangzásvilágban, hanem újabb elemekkel igyekszik bővíteni a repertoárt. A Róma amellett, hogy jó érzékkel elhelyezett, tipikus nyitány, egy megfontoltan építkező, félidőnél sokat ígérően megdörrenő szerzemény is, ahol már csak nyomokban lelhető fel a korábbiak tiszta agresszivitása, inkább valamivel alternatívabb, egyúttal többféle hangulatot megidéző hangzás felé történik elmozdulás. Minden a helyén van: Váczi Balázs tiszta énekhangja, mögötte az irányítást kézben tartó banda, kiváló váltásokkal és dallamokkal. A légiességet ellensúlyozandó következik a 46.2452N/20.1646E, ahol már a zenekar harapósabb arca lép színre, továbbra is játékban tartva a Tenorman világát. Ez a tudatos, a könnyedebb és karcosabb megszólalásokat is váltogatni képes szerkesztésmód a Prizmaállandótól kezdve aztán már egyidejűleg jelentkezik, és egyúttal az egész anyagot tükrözi. Úgy is mondhatni, hogy ha a kislemezen az Alice in Chains-féle grunge dominált, akkor a 9-et már közel sem egyszerű egyetlen mintához kötni, nemegyszer beugorhat ugyanis hallgatózás közben például az Óriás, a Grand Mexican Warlock vagy az Isten Háta Mögött nyugodtabb pillanatai, de szintén rábukkanni akár a korai Tool vagy A Perfect Circle hatására is. Ez azonban egyáltalán nem baj, sőt: mindig jólesik hallani, ha egy együttes megpróbál kitörni a skatulyákból, és műfaji értelemben szélesíteni a repertoárt.
A jelenlegi Real Lies előnye tehát, hogy aki vevő erre a fajta tömöttebb, egyszer slágeres, másszor pszichedelikus vagy súlyos atmoszférára, az újra és újra végig fogja pörgetni a dalokat. Másfelől viszont azoknak is igaza lehet, akik idővel egyre kiszámíthatóbbnak, helyenként ellaposodónak találja majd a kilences bizonyos részeit. Nem arról van szó persze, hogy kevés volna a kiállás, a frenetikus és technikás szólózás, hanem hogy az album közepe felé ezek kötelező panelek lesznek, és már menetrendszerűen érkeznek, a dalok felépítése azonos mintát követ, ugyanazon a pályán mozog minden. Ez főleg akkor válhat nyilvánvalóvá, amikor két olyan számot teszünk egymás mellé, mint például a Döntetlen meg a Forró és kék, széteső – előbbi kissé túlhúzott, elnyújtott, valahogy nincs meg benne az a plusz karakter vagy ösztön, ami már csont nélkül belefért az utóbbiba. A tökéletes nyitást és a szintén nagyszerű zárlatot sikerült nagyon eltalálni, de a hasonlóan minőségi középrésszel számomra egyelőre adósok a fiúk.
Nagyrészt azonban hálás hallgatnivaló a 9, bőven odatehető az idei év fontosabb hazai alternatív/modern rockalbumai mellé. Néhol ugyan képes a kelleténél jobban megmaradni az elsajátított formulák mellett (és a rímkényszer is produkált érdekes dolgokat a dalszövegek esetében), de sok helyen érezni a befektetett munkát, a zenei hatások iránti nyitottságot. Ezért aztán érdemes rájuk odafigyelni, és abszolút nem lenne meglepő egy ennél is nagyobb, már minden ízében hibátlan dobás a közeljövőben.
Következő koncertek:
2014. október 11.: Kiskunfélegyháza, Bácsalmás
2014. október 18.: Hódmezővásárhely
2014. október 24.: Kistelek, Kecskemét
2014. október 25.: Szarvas
2014. november 8.: Dunaújváros
2014. december 29.: Budapest
Az együttes 2009-es Tenorman EP-je azon kevés hazai bemutatkozások közé tartozik, amelyen gyakorlatilag minden a helyén van: a kislemez egy hideg fejjel, tudatosan elkészített anyag volt, egy beérkezett együttes képét rejtve maga mögött. A Váczi Balázs vezette formáció, ha nem is találta fel újra a műfajt, de olyannyira otthonosan mozgott a grunge/stoner adta keretek között, hogy végeredményül egy igen hangulatos színre lépésnek lehettünk tanúi, amelynek egyetlen hibájaként talán csak a rövid terjedelmet róhatnánk fel. De mindez legalább elég volt ahhoz, hogy kíváncsian várjuk azt a bizonyos nagylemezt.
Az új album indítását hallgatva jólesik rájönni, hogy az együttes (noha a legkreatívabb albumcímet aligha sikerült megtalálni) nem szándékozik megragadni a jól ismert hangzásvilágban, hanem újabb elemekkel igyekszik bővíteni a repertoárt. A Róma amellett, hogy jó érzékkel elhelyezett, tipikus nyitány, egy megfontoltan építkező, félidőnél sokat ígérően megdörrenő szerzemény is, ahol már csak nyomokban lelhető fel a korábbiak tiszta agresszivitása, inkább valamivel alternatívabb, egyúttal többféle hangulatot megidéző hangzás felé történik elmozdulás. Minden a helyén van: Váczi Balázs tiszta énekhangja, mögötte az irányítást kézben tartó banda, kiváló váltásokkal és dallamokkal. A légiességet ellensúlyozandó következik a 46.2452N/20.1646E, ahol már a zenekar harapósabb arca lép színre, továbbra is játékban tartva a Tenorman világát. Ez a tudatos, a könnyedebb és karcosabb megszólalásokat is váltogatni képes szerkesztésmód a Prizmaállandótól kezdve aztán már egyidejűleg jelentkezik, és egyúttal az egész anyagot tükrözi. Úgy is mondhatni, hogy ha a kislemezen az Alice in Chains-féle grunge dominált, akkor a 9-et már közel sem egyszerű egyetlen mintához kötni, nemegyszer beugorhat ugyanis hallgatózás közben például az Óriás, a Grand Mexican Warlock vagy az Isten Háta Mögött nyugodtabb pillanatai, de szintén rábukkanni akár a korai Tool vagy A Perfect Circle hatására is. Ez azonban egyáltalán nem baj, sőt: mindig jólesik hallani, ha egy együttes megpróbál kitörni a skatulyákból, és műfaji értelemben szélesíteni a repertoárt.
A jelenlegi Real Lies előnye tehát, hogy aki vevő erre a fajta tömöttebb, egyszer slágeres, másszor pszichedelikus vagy súlyos atmoszférára, az újra és újra végig fogja pörgetni a dalokat. Másfelől viszont azoknak is igaza lehet, akik idővel egyre kiszámíthatóbbnak, helyenként ellaposodónak találja majd a kilences bizonyos részeit. Nem arról van szó persze, hogy kevés volna a kiállás, a frenetikus és technikás szólózás, hanem hogy az album közepe felé ezek kötelező panelek lesznek, és már menetrendszerűen érkeznek, a dalok felépítése azonos mintát követ, ugyanazon a pályán mozog minden. Ez főleg akkor válhat nyilvánvalóvá, amikor két olyan számot teszünk egymás mellé, mint például a Döntetlen meg a Forró és kék, széteső – előbbi kissé túlhúzott, elnyújtott, valahogy nincs meg benne az a plusz karakter vagy ösztön, ami már csont nélkül belefért az utóbbiba. A tökéletes nyitást és a szintén nagyszerű zárlatot sikerült nagyon eltalálni, de a hasonlóan minőségi középrésszel számomra egyelőre adósok a fiúk.
Nagyrészt azonban hálás hallgatnivaló a 9, bőven odatehető az idei év fontosabb hazai alternatív/modern rockalbumai mellé. Néhol ugyan képes a kelleténél jobban megmaradni az elsajátított formulák mellett (és a rímkényszer is produkált érdekes dolgokat a dalszövegek esetében), de sok helyen érezni a befektetett munkát, a zenei hatások iránti nyitottságot. Ezért aztán érdemes rájuk odafigyelni, és abszolút nem lenne meglepő egy ennél is nagyobb, már minden ízében hibátlan dobás a közeljövőben.
Következő koncertek:
2014. október 11.: Kiskunfélegyháza, Bácsalmás
2014. október 18.: Hódmezővásárhely
2014. október 24.: Kistelek, Kecskemét
2014. október 25.: Szarvas
2014. november 8.: Dunaújváros
2014. december 29.: Budapest
