Kíváncsiskodva a dalok útjain

Tavaly októberben látta meg a napvilágot a Jónás Vera Experiment bemutatkozó lemeze, a Game: címadó dalához decemberben videoklip is készült. A kifogyhatatlan energiájú frontlédi, aki saját bevallása szerint  nem énekelve jött a világra, inkább kíváncsiskodva, mesél a kezdetekről, zenekarokról, hangszerekről, valamint sok-sok ötletről és felkérésről, hiszen az élete most indult be csak igazán.



Most két fővárosban is jelen vagy: hol töltesz több időt, Londonban vagy Magyarországon?

Budapest és London szép lassan egyaránt otthonommá vált, persze a szülővárosomhoz jobban kötődöm, és jelenleg többet is vagyok itt. Talán nem is az események, inkább a belső egyensúlyom megtalálása miatt érzem: ott az otthon, ahol éppen vagyok.

Milyen a kinti fogadtatásod?

Londonban a Pyjama Sessions névre hallgató zenekarommal szoktam fellépni. Saját dalaimat játsszuk, nagyobb a zenekari hangzás, mint otthon, mivel billentyű, dob és basszusgitár is kísér, én gitározom és élő elektronikát használok. Igazi multikulti zenekar: olasz zongorista, chilei dobos, kolumbiai basszusgitáros.

Legutóbb február elején voltam kint, nagyon nagy élmény volt újra játszani, London örök szerelem marad számomra. Sok barát eljött, és szerencsére egyre több idegen is hall rólunk. A legjobb érzés pedig az, amikor kint élő magyarok látogatnak el a koncertekre, szeretem hallgatni a történeteiket, hogyan keveredtek ki, mit csinálnak.

Emellett rendszeres vendég vagyok a Tonochrome nevű experimentális rockzenekarban is, velük nyáron dolgoztunk egy új EP-n: izgalmas zene, jó csapat, kevesebb felelősség, több és nagyobb játszótér.

Ha jól tudom, több hangszeren játszol biztonsággal, de úgy látom, a gitár vált állandó és hűséges társaddá. Ez az igazi hangszered?

A gitár az a hangszer, amin mindig is szerettem volna játszani gyermekkoromban, de valamiért zongorázni tanultam. Aztán ahogy kiköltöztem Londonba, hirtelen felindulásból vettem egy gitárt 99 fontért. Elkezdtem kis dalocskákat írni és felvenni a számítógépemre, sok vokállal, kanállal, üres műanyag flakonnal, és az aznapi gitáron tanult első akkordokkal. A Just A Little Shake például így született. Ahogy egyre több a dal, úgy egyre több a rutin és a technika. Mindenesetre akkor jól kinevettem volna, ha valaki azt mondja nekem, hogy két év múlva színpadon fogom gitározni a dalaimat.

Hogyan tanultad ki a loop-mesterséget?

Úgy, mint a gitárnál: házi kísérletezéssel indult az élőelektronikai szenvedélyem is. Fenyvesi Márton gitáros barátom fűtött be az elején, hogy vegyek gépeket, kössem őket össze. Próbálgattam, kísérleteztem. Aztán már megint dallamok, szövegek, és rövidesen strukturált dalok születtek. Borzasztóan inspirál a „kütyük” világa, de számomra mindig is csak zenei eszköz marad a sok effekt, hangszerré nem tud válni.

Szoktak hívni „kütyüzni”, tavaly pl. az Artus Társulattal közös előadáson dolgoztunk, ahol a sok éneklés mellett rengeteg loopot, szőnyegszerű vokáltextúrákat gyártottam élőben.

Mióta működsz együtt az Experiment-beli társaiddal, hogy jöttetek össze? 

A Jónás Vera Experiment a harmadik évét tapossa. Jó belegondolni, hogy anno egy pesti klubkoncertre álltunk össze így hárman, és valójában aznap este döntöttük el, hogy állandó zenekarrá válunk. Ezt pedig sorsszerűen megsegítette egy Trafós felkérés (Theo Bleckmann előzenekaraként), majd egy TEDx-es fellépés 2011-ben.

A fiúk (Dés András – ütőhangszerek, Csizmás András – nagybőgő) igazi tartóoszlopok ebben a formációban, zeneileg és emberileg egyaránt fontos társak. A lemez dalait javarészt én írtam, pár szerzeményben Csizmás Andris, illetve Fenyvesi Márton a szerzőtársam (aki egyébként a zenekar rendszeres vendége). Már jó ideje játsszuk ezeket a dalokat, jó rutinunk volt, ezért beértek a felvételre.

Harcsa Veronikával, illetve a Bin Jip-pel teltházas koncertet adtatok karácsonykor az A38-on, hogy élted meg?

Hihetetlen volt! Több mint hatszáz eladott jegy, és minden lemez elkelt a ruhatárban. Jól bedobbant a szívem, amikor elkezdtük a koncertet a Not The Same-mel.

Veronikával jóban vagyunk, Andrew J-jel már játszottunk együtt régebben. A Game Trafós lemezbemutatóján hallottak minket először élőben, és így jött az ötlet, hogy zárjuk együtt az évet. Jó élmény volt együtt dolgozni, nagyon lelkes emberek, remélem, még lesz ilyen a jövőben.

Melyik a legkedvesebb zenei élményed az eddigi pályafutásod alatt? 

Az egyik legfontosabb saját koncertélményem a floridai Timmucua Whitehouse nevű helyen volt 2012-ben, azon a bizonyos amerikai turnén. Saját, a lemezen is szereplő dalaimat játszottam két vokalista és egy venezuelai quatroművész közreműködésével. Na, ott volt hangulat! A legtisztábban arra emlékszem, hogy elöl ülök a minibuszban hazafelé menet, üvölt a zene, mögöttem mindenki hangosan énekel és táncol, és én írok egy sms-t az otthoniaknak: „Ez most az a pillanat, amikor érzem, hogy jó úton vagyok.”

Hasonló élmény volt a londoni Horse Barban 2012-ben, ahol olyan náthás voltam, hogy alig bírtam beszélni. Aztán valahogy elszállt minden, képszakadás, és csak arra emlékszem, hogy vigyorgok a metrón hazafelé.

Budapesten legutóbb tavaly novemberben, az erdélyi turnénkról hazaesve a Gozsdu Manó Klubban éreztem, hogy ránk szakad a ház, annyi energia összpontosul a színpadon és a közönségben egyszerre. Persze itt is szépen kimaradt jó pár képkocka. Arra emlékszem, hogy a színpad elején vadul táncolok a Game-re, és alig bírok belekezdeni a szövegbe, annyira kell nevetnem.

Mi az, ami igazán inspirál?

Erre sokféle választ tudnék adni, úgyhogy inkább azt mondom, ami most van. Januárban négy hétig Indiában utazgattam, és mindenféle kalandokba keveredtem. Jó néhány olyan dolog történt velem kint, amiről a könyvekben nem írnak, vagy ha igen, óva intenek tőle. Nos, nekem ez az idei év leginspirálóbb történése eddig. Egész január a „high on life” életérzésben telt, turizmusmentes utazgatással, hihetetlen inspiráló beszélgetésekkel és találkozásokkal fűszerezve. Szóval áramlik a csí!

A lemezmegjelenés óta milyen visszajelzések, felkérések érkeznek, mire számíthatunk tőled a közeljövőben?

Ígéretesen indult az év. A Game videója után a szintén a lemezen szereplő Cold Fire című dalom klipjén dolgoztunk Szabó Szonja filmrendezővel, amely időközben a Megdönteni Hajnal Tímeát [kritikánk a filmről ITT] című film lassúzós jelenetének zenéje lett.

Emellett jött többféle szerzői megkeresés, Pál Dénes éppen a Dal című műsor döntőjére készül a Brave New Worlddel, melynek én írtam dalszövegét. A sok saját zene mellett van egy szívem csücske utcai stúdió-ötletem, amit a Snétberger Tehetségközpont és az amerikai Found Sound Nation csapatával szeretnék létrehozni idén nyáron.

A lemezt szerencsére egyre többen ismerik, szeretik, szép lassan épülünk. Játszunk február 27-én a Budapest Music Centerben, és szépen alakulnak a vidéki koncertek is. Május 20-án a Müpában köszöntjük a tavaszt, kezdődik egy új kreatív időszak, ezt imádom: kitalálni, átgondolni, újratervezni.

•

Fotók: Runyai Gábor, Palkó Eszter