Lávsztorik

„Hadd meséljek el egy érdekes történetet” – kezdi az intróban Varga Livius, mi pedig képzeljünk magunk elé egy füstös varietészínpadot: hangzavar, pohárcsörgés, morajlás mindenfelé. Innen-onnan beszűrődnek a később következő dalok „kulcsszavai”: hétféle szerelem, hét szín, hét élmény. Ragyogó, vibráló, izgató, vágyakozó, de esendő, vétkes, dühös, titkos és fájdalmas történettöredékek várnak ránk. Kérdéses, hogy született-e valaha a könnyűzene történetében ilyen lemez – ha a teljes, világszintű palettát nézzük, biztosan, de itthon nem feltétlenül –, ami a szerelem végletességében mutatja meg annak legnyilvánvalóbb oldalait. Mert „a szerelem egy fényes hintó és egy ócska batár”.

Mivel egy jó konceptlemezzel állunk szemben, az egyes dalok magukban is megállják a helyüket – de még mennyire! –, viszont sorban hallgatva kirajzolódnak előttünk a szerelem különböző stációi. Megvan az első villámcsapásérzés, a rátalálás élményének hatalmas endorfinlökete, ott figyel a sorok között mindannyiunk legjobb barátja, a jó öreg zöldszemű szörny, de a sarok félhomályában lapulnak a zabolátlan vágyak is, közvetlenül a kétségek és az üresség párosa mellett.

És mindezt hogy tálalja ez az alter supergroup? Bravúrosan, a crossover műfaj lehetőségeit okosan, de a végletekig kihasználva. Van itt minden: hiphop, némi latinos szín, változatos, számról számra alakuló gitár- és billentyűs sound, trükkös ritmusok, melankolikus és szívet szaggató blues betétek – mindez egy dögös rock- és jazzalapon tálalva. Amolyan mindenből egy cseppet típusú, átgondolt, mégis valamennyi hangjában élménymuzsika. Nagyon jól szól lemezen is, teljesen átjön, de aki még nem hallotta élőben a zenekart, és kedveli az ilyen, experimentálisnak is címkézhető zenét, sürgősen pótolja: koncerten még intenzívebb e jótékony kísérletező kedv kibontakozása.

Külön öröm, hogy a sok-sok stílus mellett mégis a blues-os vonal az, ami ezúttal jobban kidomborodik – különösen a Zöld szemek című számban. Azt is fontos megjegyezni, hogy ma már alig hallani öt-hat perces számokat, ahol van idő a zenei motívumok kibontására, ahol a hangszerek valóban szólószerephez jutnak, s teszik ezt úgy, hogy a lehető legtermészetesebb és leghitelesebb módon közlekednek az egyes stílusok között. Az összhangzás mellett itt tényleg teret kap az összes muzsikus: minden dal kicsit más hangszernek ad nagyobb szabadságot, megadva ezzel az adott számnak a saját karakterét. Lehet ez egy csilingelő zongorafutam, egy monoton, de annál lüktetőbb dobszólam vagy épp egy kellemesen torzított gitárszóló is. Az Éji vadász kezdő „vonós” taktusai olyan egyértelműen úsznak át egy stenkes gitár- és dobközpontú, icipici elektronikával átszőtt hangzásba, mintha ez lenne a legbevettebb számírási metódus. Gerdesits Ferenc, Köles István Jr., Nemes Zoltán, Varga László és Vastag Gábor Varga Livius vezetésével hatalmasat zenélnek.

A dalszövegek e lemez esetében különösen nagy figyelmet érdemelnek. Egy-egy szám elejétől a végéig szépen építi fel saját belső motívumhálóját, legyen az egy vámpírallegória (Éji vadász) vagy a Hinta című szám már címében is ide-oda billegést idéző, párhuzamos verzék ellentétező szöveg- és hangzásvilága. Csak néhány a jól eltalált szókapcsolatokból: „semmi leszek, vagy a részed”, „fulladozom, de te élhetsz”, „karmakarám”, „löttyenő megbízás”, „bujkáló megbánás”, „kezdődő teremtés”, „hallom a tested a tök sötétben”, „rádszabadítom a vágyam”, „végleg eltakarítom a mázat”, „ebből adjál egy kicsit még” vagy „mindenki hibás, sőt mindenki is”.

Nehéz lenne a legkiemelkedőbb dalt kiválasztani, de szubjektív kedvenc persze minden esetben van – rögtön kettő is. Az egyik ilyen az Ízbomlás, ami a „Livius-életmű” szöveguniverzumában talán hallgatható a Magam adom párjaként is. Ahhoz hasonlóan itt is az ellentétezésre épül fel a szöveg, ennek a számnak viszont sokkal erősebb a zenei sodrása: 4:00-tól pedig olyat megy a dal, hogy minden porcikánk beleborzong. A másik kedvenc a már szintén említett Hinta, ami a szerelmet egyszerre mutatja meg a maga rózsaszín és bíborvörös mivoltában: ugyanannak a skálának a két végpontját megénekelve szól a tiszta érzés és a mocskos vágyak folyamatos kettősségéről.

A zenekar úgy harangozta be A szerelem hétszer című lemezt, hogy ez lett az eddigi legjobb anyaguk. Nem szeretnénk vitatkozni ezzel a kijelentéssel: A Kutya Vacsorája ugyanis ezzel a lemezzel szállította nemcsak saját, hanem az év egyik legjobb korongját is.