Lesz! Lösz! Jössz?

Kishegyes immár tizenhatodik éve ad otthont a Dombos Festnek. Miért éppen ezt a zsákutcás, löszös területet tartottad ideálisnak a fesztivál életre hívásához?

Régen a falu azon területe volt ez, ahova az agyagos földet hordták házkészítésekhez, majd amikor megépült a téglagyár, ezt a részt elhanyagolták, nem volt rá többé igény. A földelhordás után ideális katlanszerű helyszín lett, de az itteniek egy ideig csak szeméttelepként használták. Elkezdtem többedmagammal foglalkozni a településsel, rátaláltunk erre a löszös helyszínre, amelybe beleláttuk a mára Dombos Fest néven elhíresült rendezvénysorozatot. Építésztalálkozókat szerveztünk, amelyek keretében felmértük a falu népi építészetét, később pedig sor került a Hegyalja utca felújítására is. A második Dombos Fest-évtől ez lett a fesztivál színtere, a sokak szerint varázslatos helyszín meghatározza az ötnapos rendezvény arculatát. Úgy gondolom, hogy minden fesztiválnak akkor van hitelessége, ha egy adott tájra épül – az Ördögkatlan Fesztivál borvidékre, a Savaria Karnevál egy városra, a miénk Kishegyes izgalmas, löszös területére.

Lösz vagy nem lösz!? – két éve ezzel a szlogennel indult útjára a rendezvénysorozat utalva a meglehetősen sovány anyagi támogatásra, amelyből gazdálkodhattatok.

Idén azért már jobb a helyzet, jól mutatja ezt a 2016-os Lesz! Lösz! Jössz? szlogenünk is. A fesztivál végén a Lösz! Kösz! szlogennel köszönjük meg a részvételt a látogatóknak, és ha nagyon nemzetköziek akarunk lenni, talán még a Yes-t is beledobjuk ebbe a szójátékba. Ezúttal is tizenöt év szellemiségét visszük tovább bemutatva a magyar kultúra érdekes, színvonalas, de Vajdaságban még nem igen látott produkcióit.  Egy új helyszínt, a Dombos Pincét avatjuk fel, amely tulajdonképpen egy ötven-száz férőhelyes klub. Itt nyílik lehetőség az irodalmi diskurzusra, a közös filmnézésre, borozgatásra, a kellemes beszélgetések mellett pedig nem mindennapi gasztrokalandokba bocsátkozhatnak a látogatók.



Milyen támogatásokból képes működni a fesztivál?

Pályázatokból befolyt összegekből. Szerencsések vagyunk, mert az NKA meglehetősen jelentős forrást bocsátott idén rendelkezésünkre, de közben meg ott a szomorú tény: a Vajdaság kilencven százalékkal kevesebbet tud áldozni a rendezvényre.

Helyi jellegű értékeket felvonultató fesztiválról vagy inkább zenei-művészeti fesztiválról van szó?

Mindkettőről. Azt vettem észre, hogy helyieket mindig meg kell rázni egy kicsit, hogy meglássák a fantáziát az itteni helyszínben és adottságokban. Néha az az érzésem, hogy nem látják az erdőtől a fát, nincsenek teljes mértékben tisztában azzal, hogy a falujuk olyan értékekkel bír, amelyekre igenis lehet építeni. Ezzel szemben, amikor pestiek ellátogatnak Kishegyesre, mindig nagyon kellemesen csalódnak, előszeretettel kóstolják és dicsérik a finom helyi pálinkákat, a lángost, a szebbnél szebb gyümölcsöket, tetszik nekik a löszfalra vetített Fényvarázs is. Tény, hogy sok munkát kell beleölni a fesztiválba, és nem is lehet vele annyi pénzt keresni, mint Budapesten, azonban mégis van egy igen különleges vonzereje. Célunk az, hogy ráébresszük erre a helyieket is, és buzdítsuk őket az összefogásra.

Bizonyára idén is hozzátok az eddig már megszokott népzenei-világzenei vonalat.

Természetesen! Kishegyes ráadásul két nagy művészt termelt ki az utóbbi húsz évben: Lajkó Félix Kishegyesen járt iskolába, itt szólaltatta meg először a hegedű-citerát, immár öt-hat éve visszatérő fellépőnk, és minden alkalommal új produkcióval kedveskedik a közönségnek. Rúzsa Magdi is innen származik, a fesztivál első tíz évében többször is fellépett a Dombos Festen. Azokat az energiákat, amelyeket itt magába szívott, kiválóan tudja kamatoztatni mind Magyarországon, mind pedig szülőföldjén. A vajdasági népzenei produkciók körét többek között Csizmadia Anna, a Fokos zenekar, a Csalóka együttes erősítik, fellép többek között a Romengo, Ferenczi György és a Rackajam, a Kiscsillag és Petrás Mária. Új vonós quartetjével mutatkozik be Dresch Mihály, és debütál Sóti Juli is, az ígéretes Tisza-parti tehetség, akinek zenekara ugyan még nem robbant be a magyar piacra, de szerintem bármelyik magyar könnyűzenei formációval felveszi a versenyt. Azon vagyunk, hogy méltó körülményeket biztosítsunk most neki, és reméljük, hogy ennek köszönhetően minél több turnélehetőség találja meg majd a közeljövőben.

Nem feledkezünk meg az irodalmi vetületről sem: idén Kukorelly Endre lesz a kiemelt vendégünk, és bemutatkozik több, tehetséges kortárs író is.



Egy ilyen volumenű rendezvény számos ember összmunkáját követeli meg. Kikből áll a szervezőgárda?

Egy négy-öt fős mag hozza az ötleteket, az alattuk dolgozó tizenöt-húsz fős csapat a fesztiválszervezésből és teljes lebonyolításából veszi ki a részét. Olyan társszervezetekkel működünk együtt, mint például a kishegyesi Női Fórum vagy a helyiek tájékoztatásáért felelős kishegyesi Szó-Beszéd, emellett civil szervezetek, helyi kultúrotthonok és iskolák segítik a munkánkat. Természetesen a Fonó Budai Zeneház dolgozóira is számíthatunk – számukra már megkezdődött a nyári szezon, összekötik a kellemeset a hasznossal, hiszen munka közben és után itt buliznak és kapcsolódnak ki.

Milyen programokkal kedveskedtek a fiatalabb korosztálynak?

A délutáni, illetve az esti programokon olyan hőség van, hogy a kisgyermekes családok nem nagyon mozdulnak ki este nyolc óra előtt, utána pedig már inkább csak szüleik látgatnak ki. Szombat az egyetlen olyan napunk, amely a kisebbeknek is kedvező, ezen a napon ráadásul ingyenesen látogathatják a fesztivált azok, akik még nem lépték túl tizennegyedik életévüket. A tér ilyenkor megtelik gyerekzsivajjal. Rúzsa Magdi mesélte egyszer, hogy gyerekkorában ő is mindig itt ült az első sorokban. Sose lehet tudni, hogy idén a Dombos Fest hatására melyik fiatal fertőződik meg zenei ízléssel, és hogy kiről hallunk még a jövőben az előadóművészeti szcénában.



Nem csak kulturális tápláléktól telhetnek el az ide látogatók – a kemencekápolna tíz éve kínálja a helyben sütött különlegességeket.

Igyekszünk teljes mértékben kihasználni a tíz éve épített kemencekápolnát, amely nem mellesleg a Kossuth-díjas Csete György – aki világszinten elismert építész – ajándéktervén alapul. A helyszín egyben kiállítótér is, aljában borospince van, ráadásul idén az 1456-os nándorfehérvári diadal ötszázhatvan éves jubileuma plusz okot ad az itteni ünneplésre. A Női Fórum asszonyai igazi falusi receptek alapján sütnek itt többféle, elképesztően finom kalácsot.

A Dombos Fest egybeesik a futball EB negyeddöntőjével. Úgy tudom, hogy a focirajongókra is gondoltatok.

Új helyszínen, a rendezvényektől elszeparált teraszon kínálunk ingyenes meccsnézési lehetőséget a futball szerelmeseinek. A kivetítőknek köszönhetően garantáltan senki nem marad le a nagy pillanatokról. Mivel tudom azt, hogy a mérkőzéseket Kishegyesen mindenki inkább a saját otthonában szereti figyelemmel követni, és hogy a közös EB-nézésnek itt koránt sincs akkora kultúrája, mint például Budapesten, úgy gondoltam, egy elszeparált szurkolói helyiség létrehozása jó apropó lehet arra, hogy kimozdítsuk az embereket a komfortzónájukból. Irodalom, sportkultúra, zene – úgy vélem, ezek képesek megteremteni a közösségi kohéziót.

Hány embert mozgat meg átlagosan ez a fesztivál?

Az elmúlt évek során több mint százhúszezer látogatót vonzott a fesztivál. Ez a szám lényegesen nagyobb volt az első öt-hat évben, ekkor egy teljes hónapon át tartott a rendezvény, de rá kellett jönnünk, hogy sem technikailag, sem pedig a humánerőforrás szempontjából nem bírjuk.

Személy szerint téged mi vonz Kishegyesben, mitől szerethető ez a falu?

Én itt születtem és nőttem fel, ismerem a hely szépségeit, minden sarokhoz fűz valamilyen történet. Itt vagyok otthon. Igaz, hogy az 1960-80-as években még teljesen másfajta élet zajlott ebben a mezőgazdaságra épülő falusi közegben, hát még a múlt századfordulón: zsidó kereskedőkkel volt tele a falu, kötélkészítő mesterek tevékenykedtek, az emberek egy része kenderfeldolgozással foglalkozott, aztán a technológia korszerűsödésével a falu is átalakult. A mezőgazdasági munkát ma már mechanikusan, gépekkel végezik, ebből következik, hogy egyre kevesebb kétkezi munkásemberre van szükség. Egyre kevesebb a fiatal, az értelmiségi, ugyanis többségük inkább külföldön próbál szerencsét. Fontos, hogy azok, akik ellátogatnak ide, jó élménnyel távoznak, és magukkal vigyenek valamit abból az energiából, ami ezt a helyet áthatja.