A képzelet zenéje

Richard Steinitz zeneszerző, a Huddersfieldi Egyetem professor emeritusa, valamint a Huddersfieldi Kortárs Zenei Fesztivál alapítója és korábbi művészeti vezetője. Első zeneszerzői megmérettetésként harmincévesen lett a BBC zeneszerzői versenyének II. helyezettje, s később is szakmai elismerésben részesült kamarazenéjéért. A Huddersfieldi Kortárs Zenei Fesztivál megalapítása volt az az esemény az életében, amelynek a kedvéért háttérbe szorította az alkotói munkát, és – akkor még az egyetemi oktatás mellett – a rendezvényre koncentrált, amelynek huszonhárom évig volt művészeti igazgatója. Steinitz elhivatottságát bizonyítja, hogy ezzel párhuzamosan mindinkább előtérbe került muzikológusi munkája (amelyben zeneszerzői, tehát a kompozíciók logikáját mintegy „belülről” is követni tudó szemléletmódja is kamatozott).

Steinitz harmincöt éves korában találkozott először Ligetivel, majd közelebbi megismerkedésükre két évtizeddel később került sor, amikor Ligeti a fesztivál vendége volt. Mint a magyar kiadáshoz készült előszóból megtudjuk, maga Ligeti is felvetette a gondolatot, hogy Steinitz vállalkozzék a monográfia megírására. Steinitz körültekintő alapossággal kutatta a lehetőségeket, hogy az „oral history” kínálta többletinformációknak is birtokába kerüljön, és Ligeti véleményére is sokszor hagyatkozott, de bevallottan kerülni szerette volna, hogy pusztán a „szócsöve” legyen. Mint írja: „A részletekre és egyes témák jelentőségére vonatkozó újabb korrekcióit hálásan fogadtam, ám mind a zene, mind az események leírását természetesen a magam elképzelése szerint alakítottam ki. […] Az emlékezet interpretál” – ez a megállapítása mély emberismereten alapul, és szavatolja felelősségteljes hozzáállását mind az élethez, mind pedig az életműhöz. Ez a bizalom, amelyet a Bevezetés olvasója előlegez munkájának, megérdemelt, és a vaskos kötet végigolvasása során inkább csak tovább erősödik.

A könyv három, frappáns címmel ellátott nagy részre tagolódik. Az első, a Keletről Nyugatra az életrajzi kezdetektől a „vízválasztó” 1960-ig tartó időszakot, a szerző életének első harminchét évét tekinti át. A második értelemszerűen az életmű jelentős darabjaira koncentrál, pontosabban arra az intellektuális és zenei környezetre, amely Ligeti érdeklődésének irányát befolyásolta, és kísérletező kedvének eredményeként korszakos jelentőségű kompozíciókat hívott életre. A harmadik részA nagy bűvész címet kapta. Itt kerül sor Ligeti operájának (Le Grand Macabre) érdemi tárgyalására, olyan mélységig részletezve, amit a szerzővel való meghitt-őszinte beszélgetések adalékai avatnak élménnyé. A következő fejezetcím racionális: Az élet felén… Igen, a számok, időtartamok és időpontok tükrében is érdemes végiggondolni azt az életművet, amely iránt Ligeti 2006. június 12-én bekövetkezett halála óta méginkább megnőtt az érdeklődés („Az előadási statisztikák azt mutatják, hogy műveit bármely más 20. század végi zeneszerző darabjainál jóval gyakrabban játsszák”). Steinitz a nagy bűvész zeneszerzői műhelyébe legközelebbről a Zongoraetűdök részletező elemzésével kínál betekintést. Ez a fejezet még a szakmabeliek számára is nehéz olvasmány, kiváltképp kotta nélkül – kottával viszont rendkívül tanulságos, mert Steinitz mindig lényegi szempontokra irányítja figyelmünket, és ha visszakeressük az általa szavakkal megfogalmazott jelenségeket (formai szegmenseket), egyszersmind technikai vértezetet, újfajta szempontokat kaphatunk ismeretlen kompozíciók elemzéséhez.

A főszöveghez tartozó jegyzetanyag rendkívül hasznos – a magyarul is megjelent idézetek forrásának feltüntetése a Ligeti-irodalom további, mélyebb-alaposabb megismerésére is inspirál.

A fordítás a 2013-as kiadás alapján készült, ugyanakkor az Előszó ból az is kiderül, hogy a szerző megkülönböztetett figyelmet szentelt annak, hogy Ligeti anyanyelvén is megjelenik a könyve, ezért utólagosan aktualizálta a 2. kiadás szövegét (ezért a Román concertóról a magyar kiadásban részletesebben olvashatunk, s itt kaptak helyet – egy barátság emlékeként – Kurtág György visszaemlékező szavai is). Péteri Judit fordítása gördülékeny, folyamatos olvasást tesz lehetővé. Néhány visszatérő jelző figyelemfelkeltően egyéni (Molnár Antal például „szemérmetlenül” magas, a Keserédes című dal „szemérmetlenül” népdalszerű). Az eredetihez való minél korrektebb ragaszkodás szándéka olykor magyartalan fordulatokat eredményezett (pl. le van írva, el van ködösítve stb), nagy erénye viszont a szövegnek, hogy érzékletesen adja vissza Steinitz erőteljesen hangulatkeltő, máskor költői szépségű fordulatait (pl. „tompa mély hangjainak hangmagasság-elhajlása pézsmaillatúan édessé teszi ezt a szakaszt”).

A könyv azzal a 20. századi, világszerte elismert magyar zeneszerzővel ismerteti meg az érdeklődőket, akinek nyolcvanéves koráig művei összkiadás-jellegű lemezfelvételen a szerző felügyeletével kerültek rögzítésre. A György Ligeti Edition keretében a Sony Classical „Ligeti-összkiadásaként” két év alatt nyolc korong jelent meg, majd a sorozatot 2001-től a Teldec folytatta (The Ligeti Project), további öt CD-vel. A szerzői szándékokat megvalósító hangfelvételek értő hallgatásához Steinitznek köszönhetően értő kalauz áll rendelkezésünkre.

Richard Steinitz: Ligeti György, Editio Musica Budapest, 2016.