Hátradől a pillanat

Egyszerre indul egy-egy komp Szántód és Tihany révéből, majd a Balaton közepén találkoznak, hogy összekapcsolódjanak. Nem számít, hogy a színpad melyik kompon van, az egyesülés után szabad az Á! a hajótestek között. A június 23-i MOL Nagyon Balaton kompkoncert fellépője a Magaret Island zenekar volt. Jelenleg kevés olyan zenei formáció létezik Magyarországon, amelynek zenéjéhez, legfőképp a dalokban megjelenő témáihoz, képeihez jobban illene a víz közelsége és a naplementés kellemes hullámzás, mint ehhez a fiatalokból álló együtteshez.

A Margaret Island alapemberei, Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint néhány éve éppen egy balatoni tehetségkutatón találkoztak először, majd amikor párhuzamosan mindegyikük aktuális zenekara feloszlott, megkeresték egymást, hogy együtt indítsanak el egy új projektet. A Margaret Island zenéje több dallamos popnál: a dalok többségének van egy erős alternatív folk-popos beütése, bár nehéz eldönteni, hogy ezt az újabb daloknál mennyiben csak Lábas Viki népzenei stílusú, különleges hangképzése teremti meg. Mindenesetre egy biztos: a zenekar nem akart és nem akar senkinek megfelelni, felvállalták azt a zenei stílust, ami nekik kényelmes, és amiből ők rengeteg energiát merítenek – és ami aztán a közönségen csapódik le.

A koncert első dala, a Hajolj közel! alatt a közönség még kicsit félénken ismerkedik a szituációval, de ahogy Viki beleszól a mikrofonba a dal végén, sokan elmosolyodnak a lány természetes jelenlététől: a magyar embernek kell egy kis idő meg néhány sör, hogy feloldódjon. A zenekar frontembere még a Margaretet az elmúlt években jellemző zajos sikerek után is ugyanolyan közvetlen és „egy közülünk” maradt, mint amilyen még utcazenélős korszakukban volt. Ha Viki megkérdezi, hogy „jól érzitek magatokat?”, az kicsit tényleg olyan, mintha személyesen kíváncsi lenne valamennyiünk válaszára, és mintha nem az lehetne az egyetlen válaszunk erre a kérdésre, hogy „jól”.

A következő szám a Napfény volt. „Felhők úsznak rám, te mindet leszeded”, „napfény, belénk égeti a vágyat” – énekli az együttes, miközben a nap a Szent Iván-éjt követő alkonyon még nyolc órakor is pörköl, hiába esett egész nap az eső. A Bolyongó című dal hozta meg a zenekar igazi sikerét, a koncertnek pedig egy olyan pillanatát, amit nem fogunk elfejteni. A „Megfordult a szél, és vár, hogy elfusson közöttünk már” sorokra a kompok forgásba kezdenek. Mindenki mosolyog, értik a célzást. A következő blokkban néhány új dal is felcsendül a készülő albumról. David Ian "Joe" Jackson angol jazz-zenész azt mondta egyszer, hogy a zenészek csak egy dolgot szeretnek jobban a tapsnál: azt, ha az új dalaikat megtapsolják. Ez az igazság ezen az estén is ül, az új számokat Viki jobban felvezeti, mintegy a közönség kegyeibe ajánlja őket. A Csak még egy szót című új dal után felmerül a kérdés, hogy az új album nem lesz-e kevésbé Margaret Island-es, mint az eddigiek. Erre rögtön eljátsszák a Legszebb szavakat – ezzel emlékeztetnek arra, hogy nem kell aggódni, az autentikusság nem vész el, legfeljebb átalakul. Természetes, hogy egy fiatalokból álló zenekar tagjai, amikor felnőttekké érnek, és profi muzsikusokká válnak, ehhez az új identitáshoz illő zenét fognak írni.

Lassan az év második leghosszabb nappalán is besötétedik, közeledik a koncert vége. Lábas Viki most is megköszöni a közönségnek, hogy jegyvásárlásukkal támogatják a magyar élőzenét, a magyar zenekarokat. A csapaton belüli harmónia a közönségre is átragad – jó, hogy a zenészek egy-egy szólóban is kiteljesedhetnek. Ezek közül különösen emlékezetes marad Gerendás Dani dobszólója, amelynek egyetlen hibája az volt, hogy véget ért. Gerendás Péter a közönség soraiból lelkesen hallgatta fia zenekarát.

A kompkoncerten igazi fesztiválhangulat uralkodott, áradt a lazaság, amiről a Margarettől is tudjuk, hogy mindenkinek „pont jól áll”.