Még magasabban

A Middlemist Redről eddig is tudható volt, hogy azok közé a zenekarok közé tartozik, amelyek a lehető legtudatosabban építik a karrierjüket, és a mérföldkövek villámgyors elhagyása aligha megy a minőség rovására. A Supersonic Overdrive-ra keresztelt bemutatkozó nagylemez kapcsán mégis meg kellett még válaszolni a kérdést, hogy sikerül-e a koncertek és az EP minőségét ebben a formában is prezentálni. Egyfelől persze szinte adja magát, hogy miért is hibáznának éppen most; másrészt viszont a megnövekedett játékidő miatt ott lehetett a veszély, hogy talán nem sikerül annyira koncentráltra az anyag, és unalmassá, kiszámíthatóvá válik. A banda végül is okosan éppen annyit játszik, amennyi elég ahhoz, hogy megmutassa, miért is figyelnek rájuk annyian; és hogy esetükben sokkal többről van szó az aktuális gitárzenei trend meglovaglásáról. Így a Supersonic Overdrive személyében nemcsak egy szinte tökéletes bemutatkozást kaptunk, de mind a hazai, mind a nemzetközi gitárzenében is kiugróan teljesítenek vele a srácok.



A nyitó Age of the Avalon afféle intróként az album karakterét foglalja össze: nagyon jó hallani, hogy az együttes nem szándékozik beleragadni az As If You Could… (egyébként hasonlóan hangulatos) világába, hanem megpróbálja szélesíteni a palettát. A debüt így igazán sokszínűre sikeredett, a korábbiakra jellemző garázsrockos hangzás mellett immár a pszichedelikus rockzene jobbfajta hagyományaiban is vastagon benne vagyunk. A hatások felsorolását nem is lehetne rövidre szabni, rengeteg modern zenekar kézjegye van a dalokban, olyan változatosan elkeverve, hogy szó sincs egyszerű utánzásról. Éppen ezért is találó az egészre nézvést a második track címválasztása (Multicoloured Drive), amelyhez egyébként az első klip is elkészült.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=4jmyCVM_9pI[/youtube]

A Supersonic sajátossága a zenei világ sokszínűsége, és az a fajta rétegzett, többszólamú megszólalás, aminek köszönhetően egyetlen hangszer sem válik elhagyhatóvá: Deli Soma basszusjátéka például szinte mindegyik dalhoz rengeteget képes hozzátenni lüktetésével. Szintén kiválóan működik Papp Dávid és Nóvé Soma gitárjátéka (utóbbi vokálja is rengeteget fejlődött), vagy Ürögdi Ábel dobolása. Érezni a felvételekből, hogy a banda nagyon egyben van, mindenki képes hozzátenni a saját maga részét a számokhoz. Ezek többsége ennek köszönhetően kiválóan működik, többször is újra kell őket hallgatni, hogy minden egyes apróságot kihalljunk belőlük. Óriási plusz még, hogy a felvételek sorrendjét is nagyszerűen sikerült megoldani. Még mielőtt sikerülne totálisan belesüppedni a pszcihedéliába, érkezik valami, ami képes felrázni a hallgatóságot (legyen az akár a Black Lips-tisztelgés, vagy a kislemezről átemelt Single Switcheroo). Számomra az egyértelmű csúcspontok közé tartozik még az Alas, köszönhetően középtáji, hatásos és iszonyat erős kiállásának, ugyanilyen zseniálisak az Overseast behálózó légies szólók, valamint a Winter Enclose Me feelingesre sikerült zárlata is emlékezetes lesz sokáig. Kisebb szépséghiba lehet, hogy örömzenélés ide vagy oda, pár esetben egy-egy téma kicsit tovább is van húzva, és néhány esetben kicsit felengednek és elveszítik a fókuszt a dalszerkezetek – szerencsére ezek abszolút elenyésző számú pillanatok, nem is rontanak az többi élvezhetőségén.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=UjisEPfCPxI[/youtube]

Többször végigmenve az anyagon egyértelmű, hogy a Middlemist Red az eddigi pályára jellemző tudatossággal rakta össze a debütöt. A lemezt övező kritikai elismerés ugyanakkor továbbra is csak minimális részben indokolható pusztán azzal, hogy Somáék jókor vannak jó helyen, és a neopszichedelikus rockzene egyébként is egy trendi műfaj lett. Sikerük kulcsa inkább a zenéléssel szemben tanúsított elhivatottságuk, maximalizmusok és nyitottságuk a zenei hatások irányába; mindez pedig sokak számára példaértékű lehet.



Következő koncertek:

2014. december 20., Pécs, Pécsi Est Café

2014. december 29., Budapest, Trafó