„A dallamok ott táncolnak a fejemben”

Több száz koncertet adtál versenyművek szólójátékosaként, hangversenyszólistaként, kamarazenészként és koncertmesterként szerte a világban, ráadásul rendszerint elhozod az első díjat azon versenyekről, amelyekre benevezel. Úgy tudom, hogy a zene gyerekkorodtól kezdve része a mindennapjaidnak – de mégis, hogyan képzeljük el a családi légkört, amelyben felnőttél, és ki terelt a muzsika felé?

Édesanyám zongoraművész, ő tanítgatott, és sokszor figyeltem őt tanítás közben is. Hároméves voltam, amikor először felléptem. Egy karácsonyi koncerten zongoráztam, egy szóló darabot játszottam, illetve anyukámmal adtunk elő egy négykezest. Állítólag egyáltalán nem izgultam. Két-három évesen még persze fogalmam sem volt, hogy mivel szeretnék foglalkozni hivatásszerűen – csak később vált világossá, hogy a muzsika útja lesz az enyém.

Zongorázni kezdtél, később azonban mégis a hegedű lett életed szerelme.

Egyszerre tanultam hegedülni és zongorázni, kilenc- vagy tízévesen döntöttem a hegedű mellett, mert a hegedű iránti érzelmeim bizonyultak erősebbnek.

Kaliforniában, Redwood Cityben születtél. Mi volt az ok, ami miatt 2013-ban Magyarországra költöztél?

Perényi Eszter hegedűművész miatt döntöttem a Magyarországra költözés mellett. 2011-ben egy Ausztriában tartott mesterkurzusán ismerkedtünk meg, és mindenképp nála szerettem volna tanulni a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, mert óriási hatással volt rám. Nagyon hálás vagyok, hogy ismerhetem.

Két éve vagy a Concerto Budapest koncertmestere. Hogyan kerültetek egymás látóterébe a zenekarral?

Régebben is figyelemmel követtem az együttes tevékenységét, jártam a koncertjeikre, tanultam kamarazenét Keller András szárnyai alatt, aztán 2016-ban kiírtak egy próbajátékot koncertmesteri pozícióra. Azért is jelentkeztem, mert tapasztalatot szerettem volna szerezni. Három hetem volt megtanulni a hatalmas kötelező anyagot, és a próbajátékon majdnem három órán át játszottam, majd alig tíz percet vártam, és megkaptam az állást. Mondják, hogy egyöntetű döntést hoztak. Ezt követően indult tulajdonképpen a közös munka.

Keller Andráson kívül még kik hatottak rád?

Mindegyik tanáromnak nagyon hálás vagyok, a magyarok közül Perényi Miklóst és Keller Andrást emelném ki, akik kamara-mesterkurzusok vezetésével gyarapították a zenei tudásom, de a már említett Perényi Eszter is pályám egyik meghatározó alakja, valamint folyamatos inspirációt adnak a kamarapartnereim, illetve kollégáim a Concerto Budapestnél.

A Central European String Quartet alapító tagja vagy. Folyamatos megújulás, innováció jellemzi a kvartett munkásságát.

Igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni az izgalmas és kreatív műsorok összeállítására, s fontosnak tartjuk, hogy kortárs művek éppúgy szerepeljenek a palettánkon, mint klasszikus darabok. Nemrégiben például kiírtunk egy nemzetközi pályázatot zeneszerzők részére. A verseny témája a pacsirta. Nem előírás a témában alkotni, de előnyben részesítjük a pacsirtára utaló, reflektáló alkotásokat. (Egyébként pacsirta témájú műveket eddig még csak Haydn és Vaughan Williams írt). Kizárólag akusztikus művel lehet pályázni, a verseny bármely nemzetiségű és korú zeneszerző számára nyitott.

Soós Máté, Haruka Nagao és Szabó Judit – ők a kvartett tagjai még rajtad kívül. Hogyan találtatok egymásra?

Soós Máté a második hegedűs, aki számos díj birtokosa, és a jövő évadban játszani fogunk a diplomakoncertjén a Zeneakadémia Nagytermében. A brácsásunk Haruka Nagao, aki kiváló hegedűs is, és egyébként a Magyar Állami Operaház koncertmestere, szerte a világon fellép. Szabó Judit talán az egyik legtapasztaltabb csellista a vonósnégyes műfajában. A Concerto Budapest csellószólam-vezetője, emellett a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója. S hogy hogyan jött az együttzenélés ötlete? Nos, Szabó Judit DLA zárókoncertjén játszottuk Bartók IV. vonósnégyes ét, s a koncert után még párszor zenéltünk együtt. Rájöttünk, hogy remekül tudunk együttműködni, megvan köztünk az összhang, és úgy döntöttünk, hogy megalapítjuk a kvartettet. Mindannyian nagyon elfoglaltak vagyunk, de amikor összeállunk próbálni, abból mindig valami jó sül ki, és feltöltődünk egymás társaságában.

Roppant gazdag repertoárral rendelkezel, de ha csak néhányat lehetne választanod azon zeneszerző géniuszok közül, akiknek a műveit legszívesebben mindenkinek felírnád receptre, kiket említenél?

Bachot tartom az egyik legfantasztikusabbnak a zeneszerzők közül, mert a zenéje simogatja az ember lelkét, de legalább ennyire rajongok Schubertért és Bartókért is.

Mikor érezted magad először sikeresnek, egyáltalán mit jelent számodra siker? Elismerést, hírnevet, netán jólétet?

A 2012-es, Floridában megrendezett New World Symphony Young Artist Concerto Competitionön első helyezett lettem, de nem ez volt számomra a legnagyobb öröm, hanem az, hogy erre a koncertemre kaptam kölcsön egy Stradivari-hegedűt, amelyen Prokofjev II. (g-moll) hegedűversenyét játszhattam. Életre szóló élmény volt! A siker számomra a színpadon töltött pillanatok megélése, ugyanis ekkor érzem a varázslatot, az adrenalint, mindemellett igyekszem a játékomba csempészni valamiféle pluszt is. A koncerteken a közönség és a zenésztársaim között kialakuló kapcsolat óriási energiát ad, a színpad újra és újra visszahív, magához vonz. És a legjobb az egészben, hogy sosincs két ugyanolyan koncert. Mindegyik koncertnek megvan a maga varázsa.

Azt mondtad, hogy a gyerekként adott koncerteden nyoma sem volt benned az izgalomnak. Ez azóta változott?

Nem vagyok izgulós típus, hiszen minden darabot begyakorlok, minden egyes koncertre lelkiismeretesen felkészülök, egyszóval minden tőlem telhetőt megteszek, s innentől kezdve nincs más dolgom, „csak” ráfeküdni a zenére.

Júliusban egyedüliként kaptál meghívást az „AEAA Presents” krakkói sorozatába, amelynek helyszíne a Lengyel Zenei Fesztivál keretein belül az Aula Collegium Novum volt július 12-én. Duettel készültél, társad Szalai Éva zongoraművésznő volt.

A fesztiválon Liszt és Bartók műveiből játszottunk, emellett megszólaltattunk olyan lengyel szerzőket is, mint Wieniawski, Chopin és Szymanowski. Erre a krakkói koncertre a legjobb európai menedzserek ajánlottak műsorokat, és egy nemzetközi zsűri választotta ki ezt a műsort Magyarországról.

Az a lehetőség már egyáltalán nem vonz, hogy visszamenj Amerikába?

Nemigen szoktam előre tervezni, de most úgy érzem, hogy itt szeretnék maradni. Nagyon megszerettem a magyar kultúrát, a Zeneakadémián Erasmus-ösztöndíjprogram keretében kezdtem meg tanulmányaimat, és jelenleg az intézmény doktori iskolájának vagyok a hallgatója – mindez, illetve a Concerto Budapestnél végzett munkám is ideköt.

Mit gondolsz, mi választja el a tehetséget a művésztől?

A tehetség „csupán” a potenciál. Kell mellé oktatás, kreativitás, nyitottság az új megoldásokra, sok szorgalom, jó mentorok, akik a tehetséget kibontakoztatják, és fontos a gazdag repertoár is, ugyanis minél több darabot játszol, annál jobban átlátod a zenei univerzumot, ez pedig segít az egyes darabok interpretálásában.

Sikerült rájönnöd az elmúlt évek alatt, hogy miért szereted ezt a hivatást?

Nagy öröm, hogy mindennap mesterművekkel találkozhatok, és ha Bachhal kezdem a napom, mindig jó kedvre derülök. A kékszakállú herceg vára is képes lenyűgözni minden alkalommal, és persze hálás vagyok, amiért rendre kiváló kollégákkal „léphetek szövetségre”. Képtelen lennék zene nélkül élni – a dallamok folyamatosan ott táncolnak a fejemben.

Leadfotó: Karl Petzke