Mius: Egy bátortalan album

A két évvel ezelőtti kislemez a maga négy felvételével mindenképpen figyelemre méltó bemutatkozás volt. Kiváló érzékkel adott ízelítőt a zenekart ért műfaji hatásokból, amelyek alapvetően egy elektroakusztikus, néhol trip-hop és downtempo elemekkel dolgozó zenei világot vetítettek előre, kiforrott hangzásvilággal, illetve egységes összképpel, mindez pedig joggal tarthatott számot további érdeklődésre. 2013 januárjában érkezett immáron a nagylemezes folytatás, rajta az eddig megismert dalok mellett kilenc újabb felvétellel, majdnem egyórás kikapcsolódást ígérve.

Az ingyenesen hozzáférhető behind the line folytatja a megkezdett utat, amennyiben a lemezen ezúttal is igényes megszólalású, hagyományos felépítésű és jó értelemben vett rádióbarát szerzemények követik egymást. A rövidsége ellenére is hangulatos bevezető szám után a dögös basszusfutammal megtámogatott és meglehetősen egyszerű (már-már klisésnek ható) szöveggel bíró hold on következik, amely kis idővel veszít feszességéből, és inkább kellemesen elcsordogál a háttérben. Ez főleg az ugyancsak erősen indító, és a vonósokat is ügyesen beépítő the nightot hallgatva lesz zavaró, ahol a vibráló alap szintén csak ideig-óráig működőképes, és egy-két hallgatás után kiismerhető lesz, majd unalomba fullad.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=ZgKO8g6Olyc[/youtube]

A következőkben pedig alapvető problémává növi ki magát ez a fajta kiszámíthatóság. A számok egytől egyig tisztességesen hangszerelt, biztos kézzel levezényelt szerzemények, ám a duó hajlamos benne ragadni a túlzott óvatosságban, és próbál megmaradni a tanult mintáknál ahelyett, hogy határainak feszegetésével vagy önálló karakter kialakításával próbálkozzon. Ami azért bántó, mert minden szám ígéretesnek indul, aztán nem fut ki sehová, így a katarzis is csupán ígéret marad. Sok helyen feltűnővé válik a kreativitás és a merészség hiánya, Horányi Júlia nem használja ki az egyébként csodálatos hangját (pedig csak a shelter alapján minden oka meg volna rá), és Álmos Gergely is megmarad a kényelmesebb, ámde  jellegtelenebb ötleteknél.

Másfelől persze igazságtalanság volna rámondani az albumra, hogy minden pillanatát előre lehetne sejteni. A solitude elektronikája és lazasága a refrénnel együtt sokáig emlékezetes marad, sokszínűsége végre felvillantja az együttesben rejlő lehetőségeket is. Szintén nagy kedvenc lehet a rögtön ezután következő far away vagy a PASO-trombitás Subicz Gábor vendégszereplésével készült take you home, ami tökéletes chill-hangulatot hoz magával, és válik bármikor újrahallgathatóvá – alig két és fél percével az album legrövidebb, de legátgondoltabb szerzeményeként. És illő megemlékezni a kislemezről átmentett not the same-ről, aminél fojtogatóbb és következetesebben építkező darabot nehezen találni az utóbbi idők hazai felhozatalából.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=HLK7MgJhWcE[/youtube]

Többszöri nekifutás után tehát vegyesek az albummal kapcsolatos érzések. A miusban adott az alapos zenei tudás, és mindegyik felvételben ott rejlik a lehetőség ennek kiteljesítésére, de egyelőre bizonytalannak tűnnek a tagok, amikor tehetségük felszínre hozásáról van szó. Így a behind the line inkább lesz egy most induló zenekar tanulóéveinek a lenyomata, és az előremutatóbb számok feltehetően még csak ezután következnek majd.

Pontozás: 10/6

http://mius.bandcamp.com/