„Ha nem zongoránál ülök, nem vagyok a helyemen”

Mi A Mi Zenénk Alkotóműhely (AMZAM) célja, s mi hívta életre?

Tizedik éve működtetjük szervezett keretek között a Balatonfüredi Világzenei és Improvizációs Tábort, itt valósítottuk meg az általam, általunk elképzelt ideális zenés együttlétet, ahol tanár és diák közösen alkot és tanul. Elérkezettnek láttuk az időt, hogy mindezt ne csak egy hétig csináljuk nyaranta, hanem elkezdjük év közben is, csoportos órák formájában. Az AMZAM-nál különlegességnek számít az Improvizáció és stílusismeret egyéni és zenekari játékbancímű, harmincórás, akkreditált képzés, melyen olyan zenetanárok vehetnek részt, akik szeretnének bepillantást nyerni a jazz és az improvizáció világába, és beépítenék ezt a szemléletet a napi munkájukba. Az első tanfolyam február elején indul.

Mit kínál a Műhely a fiataloknak, és szükséges-e, hogy rendelkezzen zenei előképzettséggel az, aki jelentkezni szeretne a képzésekre?

A nagyobbaknak egyéni és zenekari órákat is kínálunk, valamint segítjük a felkészülésben azokat, akik hazai vagy külföldi jazziskolákba szeretnének felvételizni. A tizenkét–tizennégy év alatti gyerekeknek kiegészítő foglalkozást nyújthat a Műhely a hagyományos zeneiskolai tanulmányok mellett. A szó klasszikus értelmében vett felvételi nincs, inkább elbeszélgetés van, amelynek során fény derül arra, hogy ki milyen célból szeretne zenét tanulni, merre szeretne orientálódni. 

Sok helyütt évekig a szolfézs az alap, csak eztán kerülhet a gyerek hangszerközelbe. Önöknél is ez a koncepció?

A pusztán elméleti oktatást nem tartom célravezetőnek. Az AMZAM a gyakorlati oktatás híve, kitűnő lehetőséget kínál, hogy mindazt, amit a gyerekek másutt elméletben tanulnak, a gyakorlatban, hangszeren is kipróbálhassák. A szolfézsra szükség van, de úgy célszerű, ha összekötjük egy zenekari szituációval, a hangszeres gyakorlással.

Úgy tudom, remek művészek segítettek önnek abban, hogy az alkotóműhely megvalósulhasson.

Az éneket Mózes Tamara jazzénekesnő, a jazzhegedű órákat Frankie Látó, a zongoraórákat, zenekari órákat én tartom, és alkalomszerűen szaxofon és soundpainting kurzusokat tart Vincent Mascart francia szaxofonos is, de lesznek népzenei és egyéb hangszeres tanfolyamok is a jövő év elejétől.

A Műhely csoportos improvizációs órák látogatására is lehetőséget nyújt, különösen hasznos ez azoknak, akik a jazz felé kacsingatnak. A rögtönzés tanulható, vagy csak azok számára fejleszthető, akiknek a vérükben van az ehhez szükséges készség?

A zene egy nyelv, és ezt a nyelvet is meg kell tanulni, ha valaki mélységében, jól akarja „beszélni”. Az improvizáció segít szabadjára engedni a zenei kreativitást. A gyerekeket arra ösztönözzük, hogy éljék meg a kreativitásukat, rögtönözzenek bátran, gyakorolják ezt a „nyelvet”, s noha nem mindenkiből lesz kitűnő improvizációs előadóművész, azért a legtöbben eljuthatnak egy jó szintre.

Hogyan lehet jelentkezni a kurzusokra, órákra?

A weboldalunkon az aktuális eseményeknél és a kurzusok kiválasztása után, e-mailen.

A jazznél maradva még, milyen kvalitások, adottságok kellenek ahhoz, hogy valakiből jó jazz-zenész váljék?

A jó improvizációs készség és stílusérzék elengedhetetlen, a tehetség alapvető, azonban én legalább ilyen fontosnak tartom a szorgalmat és az elhivatottságot, tudniillik egyik a másik nélkül nem működik. Fontos, hogy a zenei pályára készülő gyereknek legyen ereje szorgalmasnak lenni, mert befektetett munka nélkül a tehetség önmagában semmit nem ér. Sokan tudnak beszélni, de nem mindenkiből lesz költő.

A műhely szó elmélyült munkára enged következtetni, a kereskedelmi televíziókban futó zenei tehetségkutatók ezzel szemben a tíz perc hírnévre esküsznek. Mintha azt sugallnák, hogy bárki gyorsan sztárrá válhat. Mit gondol erről a „gyorsított eljárásról”?

Az említett műsoroknak nem sok közük van a zenéhez. Valóságshow-k, melyek kizárólag a nézettségről szólnak. Nem is keverném bele ebbe a történetbe. Én az elmélyült, alapos munkában hiszek. A műhely szó egyébként arra is utal az AMZAM esetében, hogy nincs külső kényszerítő erő arra nézve, hogy milyen tempóban kell haladni. Nincs olyan tananyag, amit ha törik, ha szakad, le kell adni, nincs egy államilag ránk erőltetett tanterv, osztályok sincsenek, az iskola jelleget a különböző csoportos órák lehetősége adja. Természetesen mindannyiunk fejében van koncepció, az enyémben például jazz-zongora tanterv, de ettől bármikor eltérhetünk, a növendékek fejlődésének tempójában tudunk haladni.

Ön szerint hazánk zenei szcénájában a rögösebb utat választja az, aki a pop helyett az értelmiséget megcélzó, igényes muzsikát kívánja közvetíteni?

Fogalmazhatunk így is, igen, de melyik az a szakma, amit ha az ember jól és profin akar csinálni, nem ad rögös utat? Ha gazdasági szemmel nézném a dolgot, és kizárólag az motiválna, hogy sok pénzt keressek a zenéléssel, akkor természetesen nem a jazz lenne a fő csapásirány. Hinni kell abban, amit csinálunk, meg kell legyen bennünk az elhivatottság és a műfaj iránti szeretet. Az, hogy együtt játszhatom próbákon, koncerteken azokkal, akiket kedvelek, eleve élmény, és feledteti a befektetett munka nehézségeit.

Tekintett valaha úgy a zenélésre, mint önterápiás, sebgyógyító „eszközre”?

Igen, de nem aposztrofáltam menekülésnek, inkább úgy fogalmaznék, hogy amikor nem a zongora mellett vagyok, akkor nem vagyok a helyemen. A zene az életem, a munkám, a hobbim. Amikor néhanapján a zenélésbe menekültem, az sokat segített az életem és bizonyos szituációk átgondolásában. Egyébként a nagypapám operett- és népdalénekes volt, édesapám pedig zongorista. A zenebohóc volt az első szó, amit gyerekként kimondtam. Szinte evidens volt, hogy a zenei utat fogom járni, időközben csak az irányok változtak. Vonzott a kötetlenség, a játék.

Rohamosan közelednek az ünnepek. Hogy telik a december, és milyen feladatok várnak önre 2019 első felében?

A novemberem meglehetősen sűrű. Hét éve tanítok a székesfehérvári Kodolányi János Egyetem előadóművészet szakán, a tanári karral Erdélybe utazunk koncertezni, majd a Djabe együttessel megyünk Amerikába. Készül egy rövidfilm Lugosi Béla életéről, melynek zenéjét decemberben fejezem be. A január többnyire próbákkal telik, de közben azért koncertezünk is, ugyanis megjelenik a Nagy János Trió Yancha című lemeze, melyen a trió tagjain (Frankie Lato – hegedű és Joubert Flóra – dob) kívül két csodás vendég is közreműködik, Mike Stern és Dominique Di Piazza. A lemezbemutató koncertre január 19-én kerül sor Dominique Di Piazza basszusgitárossal.

Fotók: Schindl Gabriella