© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
„Nincsenek műfaji korlátaink”
Interjú Fábián Juli jazzénekesnővel
Fábián Juli 2007 óta számos zenei formáció tagja volt, tehetségét pedig különböző díjakkal is elismerték. Négy éve dolgozik együtt Zoohackerrel, akivel júniusban jelentették meg első stúdióalbumukat Shine címmel. Meghatározó zenei élményeiről, karrierje indulásáról, kreativitásról és az önazonosság megtalálásáról beszélgettünk vele.
Fábián Juli 2007 óta számos zenei formáció tagja volt, tehetségét pedig különböző díjakkal is elismerték. Négy éve dolgozik együtt Zoohackerrel, akivel júniusban jelentették meg első stúdióalbumukat Shine címmel. Meghatározó zenei élményeiről, karrierje indulásáról, kreativitásról és az önazonosság megtalálásáról beszélgettünk vele.
Kiknek köszönheted zenei indulásod? Vannak példaképeid?
Egyrészt a szüleimnek, akik rengeteg koncertre elvittek minket, és telepakolták a lakást jobbnál jobb lemezekkel, kazettákkal, később CD-vel. Mindig szólt otthon valamilyen jóféle muzsika. Majd ének-zene tagozatos általános iskolába írattak, akkor kezdtem zongorázni is. Másrészt a tanáraimnak: Szőnyi Erzsi néninek, Munkácsi Beának, Winand Gábornak, Berki Tamásnak és Horczer Irmának. Mellettük hatással volt még rám Sting, Eric Clapton, Sade, Seal, Ella Fitzgerald, a Beatles, a Rolling Stones és még sokan mások is.
Mivel foglalkoztál, mielőtt végleg az éneklést és a dalszerzést választottad hivatásodnak?
Igazából csak egy nagyobb kanyarom volt, a Külkereskedelmi Főiskola, ahol az első diplomámat szereztem, ezután vettek fel a Zeneakadémia Jazz Tanszékére. Persze mindeközben rengeteg dolog érdekelt: gyerekkorom óta írok, fotózok, rajzolok és kézműveskedem. Talán az, hogy a húszas éveim elején elkezdtem énekelni, de akkorra már elvégeztem egy egészen más iskolát is, gyökeresen eltérő közegben, sok másra is nyitottá tett. Külföldi sajtót olvastam, nyelveket, pszichológiát, jogot tanultam, pár hónapot Kanadában is töltöttem. Ezek az élmények visszavonhatatlanul kialakítottak bennem egy erős köteléket a való világgal, így a művészi, kreatív énem mellett mindig is érzékelem a „többi dimenziót” is. Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen a szüleim maguk is közgazdászok. Összességében minden tapasztalat, változási, tanulási folyamat hatása ott van a dalaimban, szövegeimben, az egész művészi világomban.
Az EMI Hangjegyzetnél zenekritikákat is írtál egy ideig. Te magad mennyire adsz a kritikusok véleményére?
A kritikákat – ha eljutnak hozzám – mindig elolvasom, a neten lévő kommenteket már ritkábban, az egy más világ. Érdekel, hogyan látják kívülről az emberek azt, amit csinálunk, de én magam sosem akartam megfelelni a kritikusoknak. Az évek során nagy önismeretre tettem szert: tisztában vagyok az erősségeimmel és a gyengeségeimmel is. Érzékeny ember lévén mindig pontosan tudom, ha valami jól vagy épp rosszul sikerül. Ha a kritikusok szemével nézném a dalaimat, azt hiszem, sosem adnám ki őket a kezeim közül. Folyton csak az elvárásoknak akarnék megfelelni ahelyett, hogy a belőlem, belőlünk ösztönösen áradó ötleteket, zeneiséget próbálnám elcsípni és formába önteni.
A jazz történetéből melyik a kedvenc korszakod? Milyen stílusirányzatok vagy előadók inspirálnak?
Szinte mindegyik! Akár a swing, akár a cool vagy az ethno megjelenése a jazzben, de mondhatnám a különféle műfajok összeolvadását is. Talán ez utóbbi izgat most a legjobban, és mióta itt az internet, összemosódik minden, folyamatosan új színeket létrehozva a palettán.
Rengeteg zenekarnak voltál a tagja: 4 Free Birds, Erik Sumo Band, Barabás Lőrinc Eklektric, Fábián Juli Jazz Riff. Mit szerettél volna kifejezni a körülötted lévő zenésztársak segítségével?
Mindig a hiteles önkifejezésre törekszem és az új ötleteket keresem. Minden zenész és énekes, akivel eddig dolgoztam, egészen máshogy közelített a zenéhez, ez pedig rettentően inspiráló. Van úgy, hogy egy koncert után még éjjel leülök dalt írni, mert annyira lázba hoz a zenésztársak és megihletett a hangulat. A mai napig csak olyan felkéréseket vállalok el, ami a saját zenei világomba is beilleszthető, ahol teljesen önazonos tudok lenni.
2011 óta dolgozol együtt Zoohackerrel. Miben különbözik ez a formáció a korábbiaktól?
Most érzem úgy, hogy minden szempontból megérkeztem. Zooval olyan zenei és lelki összhangban vagyunk, ami nagy ritkáság, kevésszer adatik meg. Vele tökéletesen kiegészítjük egymás képességeit, ízlésvilágát, zeneiségét. Kölcsönösen tiszteljük és szeretjük azt, amiben a másik jó. Egyszóval együtt szárnyalunk. Mindehhez van egy csodálatos, ötfős zenekarunk, akik mind a lemezen, mind az élő koncerteken szerves részét alkotják a zenénknek. Úgy gondolom, nincsenek műfaji korlátaink, és miénk a világ!
Több nemzetközi és magyar díjat is nyertél az évek során, például ötször jelöltek Fonogram díjra, 2011-ben pedig elnyerted a Lakatos Ablakos Dezső Ösztöndíjat. Segítettek vagy gátoltak ezek a díjak?
Minden attól függ, milyen személyiségről beszélünk. A kérdés az, hogy az adott ember mennyire visszaigazolás-függő. Mégis nehéz kérdés ez, hiszen alapvetően mi is a közönségünknek alkotunk. Én személy szerint minden díjnak, jelölésnek nagyon örülök, pozitív visszajelzésnek tartom, és jól is mutat az önéletrajzban. De az igazi visszacsatolás az, ha hosszútávon boldoggá tud tenni az, amit csinálok. Az emberek a koncertjeinken, a szeretet, amit kapunk tőlük. Lehet akár ezer díjad is, az egész semmit nem számít, ha nem értesz szót a közönségeddel.
Régebben jazzéneket tanítottál. Manapság jut még idő a tanításra? Foglalkozol utánpótlás-neveléssel?
Pályakezdőként négy évig tanítottam, és rettentően élveztem, de úgy éreztem, hogy még sok mindenben fejlődnöm kell mint énektanár, hogy megüssem a saját mércémet. Ezért azt az energiát, amit az ebben való fejlődésemre áldoznék, inkább a dalszerzésre, szövegírásra, fellépésekre fordítom. Azért remélem, majd ötven-hatvan éves korom körül újra taníthatok majd.
Júniusban jelent meg az új, Shine című lemezetek, amely hangzásvilágában egy jazzes pop album. A Vásárhely című dal az egyetlen feldolgozás a lemezen, és ez a dal karakterében is eltér a többitől. Miért tartottátok fontosnak, hogy ott legyen az albumon?
Nagyon szeretjük ezt a dalt, és mivel a lemez maga is egy stiláris olvasztótégely – van még rajta egy ethnósabb hangzású szám, a Lalalley –, úgy gondoltuk, megfér rajta egy magyar népdal is. Szerencsére a közönség is nagyon szereti a Vásárhelyt, minden alkalommal nagy szeretettel fogadják ezt a mindeddig egyetlen magyar nyelvű dalunkat.
Mi az, amin most dolgoztok? Milyen újdonságot várhatunk tőletek a közeljövőben?
A nyár a fesztiváloké volt, de ősztől folytatjuk a stúdiómunkát Zoohackerrel, folyamatosan dolgozunk, készülnek az új dalok. A koncertjeinken izgalmas vendégeink lesznek, de kilétük egyelőre maradjon meglepetés. Emellett tárgyalások folynak egy szimfonikus zenekar által kísért nagykoncertről, ami ha megvalósul, talán az eddigi legizgalmasabb feladat lesz számunkra.
Kiknek köszönheted zenei indulásod? Vannak példaképeid?
Egyrészt a szüleimnek, akik rengeteg koncertre elvittek minket, és telepakolták a lakást jobbnál jobb lemezekkel, kazettákkal, később CD-vel. Mindig szólt otthon valamilyen jóféle muzsika. Majd ének-zene tagozatos általános iskolába írattak, akkor kezdtem zongorázni is. Másrészt a tanáraimnak: Szőnyi Erzsi néninek, Munkácsi Beának, Winand Gábornak, Berki Tamásnak és Horczer Irmának. Mellettük hatással volt még rám Sting, Eric Clapton, Sade, Seal, Ella Fitzgerald, a Beatles, a Rolling Stones és még sokan mások is.
Mivel foglalkoztál, mielőtt végleg az éneklést és a dalszerzést választottad hivatásodnak?
Igazából csak egy nagyobb kanyarom volt, a Külkereskedelmi Főiskola, ahol az első diplomámat szereztem, ezután vettek fel a Zeneakadémia Jazz Tanszékére. Persze mindeközben rengeteg dolog érdekelt: gyerekkorom óta írok, fotózok, rajzolok és kézműveskedem. Talán az, hogy a húszas éveim elején elkezdtem énekelni, de akkorra már elvégeztem egy egészen más iskolát is, gyökeresen eltérő közegben, sok másra is nyitottá tett. Külföldi sajtót olvastam, nyelveket, pszichológiát, jogot tanultam, pár hónapot Kanadában is töltöttem. Ezek az élmények visszavonhatatlanul kialakítottak bennem egy erős köteléket a való világgal, így a művészi, kreatív énem mellett mindig is érzékelem a „többi dimenziót” is. Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen a szüleim maguk is közgazdászok. Összességében minden tapasztalat, változási, tanulási folyamat hatása ott van a dalaimban, szövegeimben, az egész művészi világomban.
Az EMI Hangjegyzetnél zenekritikákat is írtál egy ideig. Te magad mennyire adsz a kritikusok véleményére?
A kritikákat – ha eljutnak hozzám – mindig elolvasom, a neten lévő kommenteket már ritkábban, az egy más világ. Érdekel, hogyan látják kívülről az emberek azt, amit csinálunk, de én magam sosem akartam megfelelni a kritikusoknak. Az évek során nagy önismeretre tettem szert: tisztában vagyok az erősségeimmel és a gyengeségeimmel is. Érzékeny ember lévén mindig pontosan tudom, ha valami jól vagy épp rosszul sikerül. Ha a kritikusok szemével nézném a dalaimat, azt hiszem, sosem adnám ki őket a kezeim közül. Folyton csak az elvárásoknak akarnék megfelelni ahelyett, hogy a belőlem, belőlünk ösztönösen áradó ötleteket, zeneiséget próbálnám elcsípni és formába önteni.
A jazz történetéből melyik a kedvenc korszakod? Milyen stílusirányzatok vagy előadók inspirálnak?
Szinte mindegyik! Akár a swing, akár a cool vagy az ethno megjelenése a jazzben, de mondhatnám a különféle műfajok összeolvadását is. Talán ez utóbbi izgat most a legjobban, és mióta itt az internet, összemosódik minden, folyamatosan új színeket létrehozva a palettán.
Rengeteg zenekarnak voltál a tagja: 4 Free Birds, Erik Sumo Band, Barabás Lőrinc Eklektric, Fábián Juli Jazz Riff. Mit szerettél volna kifejezni a körülötted lévő zenésztársak segítségével?
Mindig a hiteles önkifejezésre törekszem és az új ötleteket keresem. Minden zenész és énekes, akivel eddig dolgoztam, egészen máshogy közelített a zenéhez, ez pedig rettentően inspiráló. Van úgy, hogy egy koncert után még éjjel leülök dalt írni, mert annyira lázba hoz a zenésztársak és megihletett a hangulat. A mai napig csak olyan felkéréseket vállalok el, ami a saját zenei világomba is beilleszthető, ahol teljesen önazonos tudok lenni.
2011 óta dolgozol együtt Zoohackerrel. Miben különbözik ez a formáció a korábbiaktól?
Most érzem úgy, hogy minden szempontból megérkeztem. Zooval olyan zenei és lelki összhangban vagyunk, ami nagy ritkáság, kevésszer adatik meg. Vele tökéletesen kiegészítjük egymás képességeit, ízlésvilágát, zeneiségét. Kölcsönösen tiszteljük és szeretjük azt, amiben a másik jó. Egyszóval együtt szárnyalunk. Mindehhez van egy csodálatos, ötfős zenekarunk, akik mind a lemezen, mind az élő koncerteken szerves részét alkotják a zenénknek. Úgy gondolom, nincsenek műfaji korlátaink, és miénk a világ!
Több nemzetközi és magyar díjat is nyertél az évek során, például ötször jelöltek Fonogram díjra, 2011-ben pedig elnyerted a Lakatos Ablakos Dezső Ösztöndíjat. Segítettek vagy gátoltak ezek a díjak?
Minden attól függ, milyen személyiségről beszélünk. A kérdés az, hogy az adott ember mennyire visszaigazolás-függő. Mégis nehéz kérdés ez, hiszen alapvetően mi is a közönségünknek alkotunk. Én személy szerint minden díjnak, jelölésnek nagyon örülök, pozitív visszajelzésnek tartom, és jól is mutat az önéletrajzban. De az igazi visszacsatolás az, ha hosszútávon boldoggá tud tenni az, amit csinálok. Az emberek a koncertjeinken, a szeretet, amit kapunk tőlük. Lehet akár ezer díjad is, az egész semmit nem számít, ha nem értesz szót a közönségeddel.
Régebben jazzéneket tanítottál. Manapság jut még idő a tanításra? Foglalkozol utánpótlás-neveléssel?
Pályakezdőként négy évig tanítottam, és rettentően élveztem, de úgy éreztem, hogy még sok mindenben fejlődnöm kell mint énektanár, hogy megüssem a saját mércémet. Ezért azt az energiát, amit az ebben való fejlődésemre áldoznék, inkább a dalszerzésre, szövegírásra, fellépésekre fordítom. Azért remélem, majd ötven-hatvan éves korom körül újra taníthatok majd.
Júniusban jelent meg az új, Shine című lemezetek, amely hangzásvilágában egy jazzes pop album. A Vásárhely című dal az egyetlen feldolgozás a lemezen, és ez a dal karakterében is eltér a többitől. Miért tartottátok fontosnak, hogy ott legyen az albumon?
Nagyon szeretjük ezt a dalt, és mivel a lemez maga is egy stiláris olvasztótégely – van még rajta egy ethnósabb hangzású szám, a Lalalley –, úgy gondoltuk, megfér rajta egy magyar népdal is. Szerencsére a közönség is nagyon szereti a Vásárhelyt, minden alkalommal nagy szeretettel fogadják ezt a mindeddig egyetlen magyar nyelvű dalunkat.
Mi az, amin most dolgoztok? Milyen újdonságot várhatunk tőletek a közeljövőben?
A nyár a fesztiváloké volt, de ősztől folytatjuk a stúdiómunkát Zoohackerrel, folyamatosan dolgozunk, készülnek az új dalok. A koncertjeinken izgalmas vendégeink lesznek, de kilétük egyelőre maradjon meglepetés. Emellett tárgyalások folynak egy szimfonikus zenekar által kísért nagykoncertről, ami ha megvalósul, talán az eddigi legizgalmasabb feladat lesz számunkra.
