© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Őrületes koloratúrák
Donizeti Lammermoori Luciájának Erkel Színház-beli előadásáról
Az 1930-as években az idén száz éve született Fricsay Ferenc emelte vissza a Lammermoori Luciát az Operaház repertoárjába. A darab ekkor vált – több évtizedes szünet után – kvázi állandó részévé az Operaház és az Erkel Színház repertoárjának egészen a 2000-es évek elejéig, mikor is levették a műsorról. Az idei évadban azonban egyetlen koncertszerű előadás erejéig visszatért a darab az Erkel Színházba, méghozzá egy igazi világsztárral, Edita Gruberovával a címszerepben.
A Magyar Állami Operaház több napos rendezvénysorozattal emlékezett meg Fricsay Ferenc születésének századik évfordulójáról. Ennek részeként került sor október 27-én Donizetti Lammermoori Lucia című operájának koncertszerű előadására az Erkel Színházban. Fricsay volt ugyanis az a karmester, aki az 1930-as években több évtized után visszaemelte a darabot a színház repertoárjába. Napjainkra azonban a mű ismét eltűnt a magyar operaszínpadokról: az Operaházban több mint tíz éve nem tartják műsoron. Pedig Kolonits Klára személyében kiváló hazai énekesnő állna rendelkezésre a címszerepre. Szerencsére azonban az idei évadban – ha csak egyetlen előadás erejéig is – ismét hallhattuk ezt a remekművet az Erkel Színházban, méghozzá egy igazi világsztárral, a 20. század egyik legnagyobb koloratúr szopránjával, Edita Gruberovával a címszerepben. Az utóbbi években az ő vendégszerepléseinek köszönhetően kerültek ismét előadásra – még ha csak koncertszerűen is – Donizetti rég nem hallott remekművei Budapesten (Lucrezia Borgia, Robert Devereux, Boleyn Anna), és most végre a mester legnépszerűbb operájának címszereplőjeként is hallhattuk a művésznőt.
Gruberova a 20. század egyik legtudatosabb énekesnője, aki hetven felé közeledve is pályájuk fénykorában lévő szopránokat túlszárnyalva interpretálta Lucia őrülési jelenetét. Hihetetlen hajlékonysággal énekelte ki a legnehezebb koloratúrákat, emellett pedig lenyűgöző pianókat és hatásos fortékat énekelt erőlködés és gikszerek nélkül. A címszereplő első áriája azonban nem szólt kristálytisztán, és olykor egyenetlennek is éreztem, mintha az énekesnő szándékosan tartogatta volna a hangját a harmadik felvonásra. Az őrülési jelent fizikailag nagyon megterhelő az énekes számára, így nem csoda, hogy Guberová az első két felvonásban takarékoskodott hangjával. Persze így se énekelt rosszul: szép, lekerekített dallamíveket, kifejező alakítást láthatunk-hallhatunk tőle az est első felében is, még ha olykor erőtlenebb volt is a mélyebb fekvésekben és élesebb a magasabb regiszterekben. A művésznő, amint belépett a színpadra, magára öltötte Lucia szerepét és minden rendezői segédlet nélkül bámulatra méltó színészi teljesítménnyel énekelte végig az estét. Szerencsére a többi szereplő se teljesített rosszul.
Dario Schmunck szép olaszos énektechnikával énekelte Edgar szerepét. Tiszta matériájú lágy tenorhangja nem zeng túl nagy erővel, de Edgár szerepe nem is ezt követeli meg. Ha alakítása nem is mérhető a legnagyobbakhoz, de érzelem teljesen és dinamikailag finoman árnyalva énekelte végig az estét, miközben színészként is igyekezett hitelesen elénk varázsolni Edgár figuráját. Az este másik tenorja Pataki Adorján volt, aki – a kisebb pontatlanságokat leszámítva – tisztességesen helytállt Artúr kisebb szerepében. Gruberova mellett az este másik fénypontja Kálmándi Mihály volt, akit ezúttal Lord Asthon szerepét énekelte. Erőteljes baritonja nagyszerűen énekelte ki a bel canto jellegzetes ékítményeit, miközben mind a magas, mind a mély regiszterekben egyenletesen teljesített. Otthonosan mozgott a kora 19. századi operazene stílusvilágában, annak ellenére, hogy itthon nem sok lehetősége van Donizetti-operákban színpadra lépni. Nagyszerű szerepformálásnak lehetünk tehát tanúi az ő esetében is. Schöck Atala Alisa kisebb szerepét szintén magas színvonalon, kifejező szoprán hangon interpretálta, és Horvát István is tisztességes teljesítményt nyújtott Normannóként.
Az Operaház egyébként nagyszerű énekkara sajnálatos módon több pontatlansággal énekelte a kórusrészleteket, egyenetlen teljesítményt nyújtva, de ez nyilván annak köszönhető, hogy régóta nem énekelték a darabot, és valószínűleg a próbaidőszak se lehetett túl hosszú. Az est karmestere a Donizetti-operák világában otthonosan mozgó Andriy Yurkevich volt, aki megbízható pontja volt az előadásnak. Sajnos azonban dirigálása nélkülözte a mélyebb ihletettséget és az erőteljesebb drámai sodrást, de ilyen nagyszerű énekesek mellett ez igazán csak részletkérdés.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=JiVQ5gployk[/youtube]
Gruberová állítólag utoljára énekelte Lucia szerepét, és azt hiszem, szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy a szereptől való búcsúzására az Erkel Színházban kerülhetett sor. Ezzel az előadás bebizonyította számunkra, hogy megfelelő énekesek mellett a Lammermoori Luciának minden dramaturgiai fogyatékossága ellenére is helye lenne az Operaház repertoárjában. Nagyon remélem tehát, hogy az Operaház vezetősége a következő évadok valamelyikében ismét műsorra tűzi majd Donizetti remekművét.
Gruberova a 20. század egyik legtudatosabb énekesnője, aki hetven felé közeledve is pályájuk fénykorában lévő szopránokat túlszárnyalva interpretálta Lucia őrülési jelenetét. Hihetetlen hajlékonysággal énekelte ki a legnehezebb koloratúrákat, emellett pedig lenyűgöző pianókat és hatásos fortékat énekelt erőlködés és gikszerek nélkül. A címszereplő első áriája azonban nem szólt kristálytisztán, és olykor egyenetlennek is éreztem, mintha az énekesnő szándékosan tartogatta volna a hangját a harmadik felvonásra. Az őrülési jelent fizikailag nagyon megterhelő az énekes számára, így nem csoda, hogy Guberová az első két felvonásban takarékoskodott hangjával. Persze így se énekelt rosszul: szép, lekerekített dallamíveket, kifejező alakítást láthatunk-hallhatunk tőle az est első felében is, még ha olykor erőtlenebb volt is a mélyebb fekvésekben és élesebb a magasabb regiszterekben. A művésznő, amint belépett a színpadra, magára öltötte Lucia szerepét és minden rendezői segédlet nélkül bámulatra méltó színészi teljesítménnyel énekelte végig az estét. Szerencsére a többi szereplő se teljesített rosszul.
Dario Schmunck szép olaszos énektechnikával énekelte Edgar szerepét. Tiszta matériájú lágy tenorhangja nem zeng túl nagy erővel, de Edgár szerepe nem is ezt követeli meg. Ha alakítása nem is mérhető a legnagyobbakhoz, de érzelem teljesen és dinamikailag finoman árnyalva énekelte végig az estét, miközben színészként is igyekezett hitelesen elénk varázsolni Edgár figuráját. Az este másik tenorja Pataki Adorján volt, aki – a kisebb pontatlanságokat leszámítva – tisztességesen helytállt Artúr kisebb szerepében. Gruberova mellett az este másik fénypontja Kálmándi Mihály volt, akit ezúttal Lord Asthon szerepét énekelte. Erőteljes baritonja nagyszerűen énekelte ki a bel canto jellegzetes ékítményeit, miközben mind a magas, mind a mély regiszterekben egyenletesen teljesített. Otthonosan mozgott a kora 19. századi operazene stílusvilágában, annak ellenére, hogy itthon nem sok lehetősége van Donizetti-operákban színpadra lépni. Nagyszerű szerepformálásnak lehetünk tehát tanúi az ő esetében is. Schöck Atala Alisa kisebb szerepét szintén magas színvonalon, kifejező szoprán hangon interpretálta, és Horvát István is tisztességes teljesítményt nyújtott Normannóként.
Az Operaház egyébként nagyszerű énekkara sajnálatos módon több pontatlansággal énekelte a kórusrészleteket, egyenetlen teljesítményt nyújtva, de ez nyilván annak köszönhető, hogy régóta nem énekelték a darabot, és valószínűleg a próbaidőszak se lehetett túl hosszú. Az est karmestere a Donizetti-operák világában otthonosan mozgó Andriy Yurkevich volt, aki megbízható pontja volt az előadásnak. Sajnos azonban dirigálása nélkülözte a mélyebb ihletettséget és az erőteljesebb drámai sodrást, de ilyen nagyszerű énekesek mellett ez igazán csak részletkérdés.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=JiVQ5gployk[/youtube]
Gruberová állítólag utoljára énekelte Lucia szerepét, és azt hiszem, szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy a szereptől való búcsúzására az Erkel Színházban kerülhetett sor. Ezzel az előadás bebizonyította számunkra, hogy megfelelő énekesek mellett a Lammermoori Luciának minden dramaturgiai fogyatékossága ellenére is helye lenne az Operaház repertoárjában. Nagyon remélem tehát, hogy az Operaház vezetősége a következő évadok valamelyikében ismét műsorra tűzi majd Donizetti remekművét.
