Az egyetlen hegedűverseny

Érdekesnek és tanulságosnak tartom a Pannon bérlet címmel rendelkező, szinte tematikus hangversenyeit. Ebben az esetben a címadás Bartók II. Hegedűversenyére utalt, amely azonban évtizedeken keresztül egyetlennek számított. A Geyer Stefinek ajánlott kéttételes hegedűverseny a nyitótétel kivételével a hegedűművésznő fiókjában pihent, és csupán halála után lett publikus. Hiába használta Bartók azt a bizonyos nyitótételt Két portréjának (Az ideális és a torz) első tételeként, hegedűversenyként csupán 1956-ban került bemutatásra az eredeti változat. Így Bartók II. Hegedűversenye valóban sokáig egyetlennek számított.

Nem csupán egyetlen: egyedülálló alkotás. Az érett, közel ötvenéves Bartók az alkotás éveinek drámai feszültségét, szinte történelmi kataklizmáit tükrözi 1938-ban, komponálása és bemutatása évében. Előadóit – itt a szólistán kívül természetesen a zenekarra is gondolok – szinte félelmetes nehézségek elé állítja. Szerteágazó szólamvezetés szemben az éneklő részek mélyből fakadó történelmi, emberi hangjával, kiélezett disszonanciái váltakozván egy nyugodt, mégis poétikusan bartóki harmóniavilággal – hatalmas erővel egybefogott egységet mutat: perzselő szenvedélyt áraszt, mély érzelmeket, magasztos emberi törekvéseket, igaz humánumot. Az első és harmadik tétel témája tulajdonképpen a Liszt Ferencig visszanyúló tematikus karakter, ellentétet tükröz. (A Két portréban is így fogalmaz: azonos hangokból álló téma ellentétes karakterű megfogalmazása – ideális és torz.) A lassú tétel szelíd és elégikus variációsorozat. A hét változat más és más hangulata szép feladat a szólista számára, hogy hangszertechnikájának és hangjának különböző oldalait csillogtassa.

Benjamin Schmid, a szólista nagyszerű, ismert hegedűművész. Sztradivárijának hangja önmagában is lenyűgöző – a színek azonban, melyet a mű alatt hangszeréből előcsalt, már őt dicsérik. A félelmetes technikai nehézségek előadása közben pillanatra sem jutott eszembe a technika túlságos csillogása. Minden pillanat a bartóki akaratot, tartalmat közvetítette. Bogányi Tiborral, az est dirigensével szoros kapcsolatban, szinte természetesen ugyanazt akarva felejthetetlen produkciót nyújtottak. Minden előadó tudása, zeneisége csúcsán muzsikált. Pontos tempók, átgondolt és jól érzékelhető változások, igazi bartóki karakterek tették felejthetetlenné az előadást.

Az egyetlen hegedűverseny és annak hatása uralta az estét. Nem tudom elhallgatni csalódásomat a koncert második felének, Liszt Ferenc és Csajkovszkij műveinek hallgatása közben. Félreértés ne essék: nem az előadás színvonalában csalódtam. A zenekar továbbra is hibátlanul, szép hangszeres szólamokkal, szólókkal tolmácsolta a műveket. Bogányi Tibor koncentrált, láttató és jól érzékelhető mozdulatokkal vezette együttesét. Tudom, hogy mindkettő nagyszerű zene: Liszt Orfeusz című szimfonikus költeményéről és Csajkovszkij Rómeó és Júlia nyitányfantáziájáról van szó. Ez utóbbi a mester egyik legkoncentráltabb alkotása, a benne rejlő erők, drámai összecsapások, a shakespeari tragédia zenei formában való tökéletes ábrázolása mindig lenyűgöz. Azonban Bartók zenéje után, az előadás tökéletessége után ez a második rész erőtlennek tűnt. A 20. század erőinek, szépségeinek, drámájának tökéletes megértése és megfogalmazása Bartók művében a műsor a 19. századba való visszalépést jelentette. A múltba való visszatérést. Amit már nem akarunk: nem akarhatunk, hiába is akarnánk. Lehet, hogy a hangversenyeket szervező szemszögéből nézve a közönség ízlését szolgálta ez a műsorszerkezet. Tudom, ez az én hibám. De annyira tökéletes volt a hegedűverseny.

A hangverseny napján búcsúztunk Kocsis Zoltántól. Meg kell említettem, hogy amikor halálhíre eljutott hozzánk, aznap este is hangverseny zajlott a Kodály Központban. A zenekar szervezése nyomán mécsesek százai égtek a koncert alatt az épület körül. Most is így történt. A koncertet Bogányi Tibor Rachmanyinov Vokaliz című darabjával nyitotta saját csellószólójával, vonós kísérettel, szóban is megemlékezve a gyászról. Benjamin Schmid hegedűművész ráadásával, Biber Passacaglia drámai előadásával és szavakkal is tiszteletét fejezte ki Kocsis Zoltán emlékének.