Pszichedelikus-progresszív népdalok

A Minden Csak Átmenet eddig talán a kevésbé ismert hazai progrock együttesek közé tartozott. Az idén kiadott nagylemez hatására remélhetőleg gyorsan változik majd a helyzet, hiszen az Átutazófélben háromnegyed órányi, kiváló zenei utazásra hívja az elrévedésre fogékony hallgatókat.

A mostani album megjelenéséig hosszú időnek kellett eltelnie, és a zenekar arculata is igen sokféle változáson ment keresztül. A Minden Csak Átmenet már 2008 óta jelentet meg különböző kislemezeket, ám ezek sokáig Gulyás Bence egyszemélyes projektjeként jutottak el a közönséghez. Közös lehet ezekben a korai felvételekben, hogy dacára az érezhető stíluskeresésnek (és a jellegzetesen „demós” minőségnek), Bence már ezekben is reményteljes dalszerzőként mutatkozott be, aki szívesen kísérletezik a stílusokkal, a progresszív rockzenéhez híven bátran vállalkozik nagyobb ritmus- és tempóváltásokra, miközben biztos hangszeres tudással is rendelkezik. A nagylemez előzményei közül főleg a köderdő című albumot emelném ki: laza, alig egyórányi stíluskavalkádról van szó, ahol egymást érik az elmerengő hangulatok, jammelések. Sőt például a cashmachine című dallal Bence azt is bizonyította, hogy ha kell, az egyvelegbe gond nélkül beemelhető akár egy Blurre és britpopra hajazó dal is. Utóbbi szerzemény egyúttal minden erőlködést nélkülözve képes azt is jelezni, hogy szó sincs komolykodó, sehová se tartó zenélgetésről, az egyszerűbb, „prosztóbb” ötleteknek is megvan a maguk helye. Végighallgatva a projekt eddig nyilvánossá tett diszkográfiáját, már ezeknél az első lépéseknél gyorsan kiderül tehát, hogy a Minden Csak Átmenet azon kevés zenekarok egyike, amelyek minden lépésükkel megpróbálnak hűek maradni a saját nevükhöz – külön öröm, ha a koncepció éppen abban áll, hogy szülessenek minél változatosabb dalok, a progresszivitást szem előtt tartva.

Az új lemez amellett, hogy immáron nem csak egyetlen személyhez köthető (a basszust ezúttal Gaál Kristóf játszotta fel, a dobokért Lencse Máté felelt), a minőségi hangkeverésen túl az eddigiekből hiányolt koncepcionalitást is elhozza. Az Átutazófélben a címében ugyan továbbra is a zenei kreativitást jelzi, és széles palettán is mozog, ám ebben az anyagban a korábbiakhoz képest ez már mederben van tartva. (Ennek ellenkezőjéről egyébként a nyitó Magányholdat felvezető – inkább indokolatlannak ható – jazzgitáros felvezetés vagy lemezt záró kalapálás sem tud meggyőzni.) Így a dalok jó része sűrű szövésű, melankolikus darab, amelyek ritka nagy nyugalmat képesek a befogadó felé közvetíteni. Ez nagyrészt főleg Bence vokáljának köszönhető, amely nagy biztonsággal mozog a felsőbb regiszterekben is, irigylésre méltóan tisztán. Az album legerősebb pontjai számomra azok, ahol az ének ki tud teljesedni: a Remélem, jól alszol például gyönyörűen fogalmazza meg minden szeletében az elindulás előtti érzelmeket: tele van álmodozással, töprengéssel, és ez a közel nyolc perc a katartikus lezárásig remekül egyben van. Itt kell megjegyezni, hogy a folkosabb, népdalokra hajazó szövegek is nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a Minden Csak Átmenet ne egy szimpla Steven Wilson- vagy Devin Townsend-utánérzet legyen, hanem a műfaj egyedibb képviselőjeként tartsuk számon.

A hangulati egységesség ellenére azért nem mondanám unalmasnak a lemezt: a dalok már csak terjedelmükből adódóan is nehezen adják meg magukat, másrészt a gyakran nyolc-kilenc perces felvételek mindegyikében találni valami apróbb kikacsintást a progresszív középtempóból, ami alkalomadtán megtöri ezt a sajátságos elrévedést. A (Sz)állomásban a djentes alapok jelentkeznek be egy időre, a Váltanak a percekben egy pattogósabb akusztikus kiállás, valamint egy post-rockos levezetés hallható, és hosszú távon is számos meglepetést tartogat ez az anyag, amely hosszú időkre elfoglalhatja a lejátszási listákat.

Egy kicsivel több szigorúság, erőteljesebben megdörrenő gitárhangzás talán még teljesebbé tehette volna az utazás tematikáját, egyúttal felrázva a merengésre amúgy is hajlamos hallgatót. Párszor olyan érzésünk támadhat, hogy a váltások inkább rövidke átvezetések egy-egy nyugodtabb pont között. További kifogásokat viszont felesleges és nehéz is volna felsorakoztatni: az összképet szem előtt tartva az Átutazófélben minőségi anyag lett, letisztult elképzelésekkel, a Minden Csak Átmenet pedig továbbra is azon bandák között van, amelyekre oda fogunk figyelni.