Vashegyi György néhány éve indította útjára francia barokk operákat bemutató előadássorozatát, amelynek keretein belül több Rameau-opera magyarországi bemutatójára is sor került már a Művészetek Palotájában. Az idei Rameau emlékévben pedig a
Polümnia ünnepei után december 3-án a
Platée című Rameau-darab előadására is jegyet válthattunk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe – mindkét produkció francia–magyar koprodukcióban jött létre.
A két koncertszerű előadás közül egyértelműen a
Platée nyújtott teljesebb színházi élményt. Ugyanakkor az is igaz, hogy a magát szépnek képzelő, ám visszataszító külsejű Platée története – aki egyébként a békák és a mocsarak nimfája – sokkal életképesebb színpadi alkotás, mint az alkalmi darabként komponált
Polümnia ünnepei. A nárcisztikus személyiség megcsúfolása ma is aktuális üzenetet hordoz, és egy jó előadói gárdával és rendezővel a
Platée napjainkban is sikerre vihető darab. A december 3-i előadáson barokk méretűre redukált zenekar csak kisebb részét foglalta el a színpadnak, ennek következtében nagy, üres játéktér állt az énekesek rendelkezésére, amit ki is használtak az előadók. Szerepeiket mindvégig kottából énekelték, de nem álltak mereven egy helyben a színpadon: ha kellett, alvást imitáltak, a vihar elől menekültek, vagy teátrálisan elvonultak.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=LzmJqCfgMsk[/youtube]
A címszerepet alakító Jeffrey Thompson kisminkelve, egy giccses női retiküllel kezében lépett színpadra, és szemmel láthatólag nagyon élvezte a címszerep megformálását. Kitűnően eltalálta azokat a mesterkélt, a barokk operajátszás gesztikulációját felidéző mozdulatokat és viselkedési sémákat, amelyekkel hatásosan varázsolhatta elénk Platée nárcisztikus személyiségét. Vokális produkciója azonban többször is pontatlan és összeszedetlen volt, ezenkívül ehhez a szerephez igazi
haut-contre énekesre lett volna szükség, Thompson pedig nem az. Ahogy Megyesi Zoltán se sorolható az
haut-contre (hiába írta annak a színlap) kategóriába, azonban Thespis és Merkúr szerepében nem zavaró, ha nem egy magasabb hangfekvésű tenor énekli azokat. Megyesi kulturált énektechnikával és hatásos drámai kifejezőkészséggel interpretálta szerepeit, mindvégig ügyelve az érthető artikulációra, s a zene segítségével pontosan érvényesítette a szöveg mondanivalóját. A férfi énekesek közül kiemelkedett Thomas Doliét teljesítménye is, akinek szép hangszínű baritonja remek színészi teljesítménnyel társult. Az énekesnők közül Chantal Santon vokális teljesítménye volt a legemlékezetesebb, akinek hajlékony szopránja könnyedén birkózott meg szólama nehezebb részleteivel is. Vashegyi György kezei alatt a zenekar mesterkélt méltóságteljességgel interpretálta a hangszeres részeket, amely nagyon jól felidézte a barokk művészet ünnepélyes merevségét, ugyanakkor a humorosabb részeket kellő könnyedséggel szólaltatták meg. Vashegyi legnagyobb érdeme a letisztult és egységes zenekari hangzás megteremtésre volt.
A Rameau-emlékév keretein belül, a Versailles-i Régizene Központtal megvalósult
Platée produkció méltó volt a zeneszerző emlékéhez, és egy újabb remek estével örvendeztette meg a barokk opera szerelmeseit. Alig várjuk már Vashegyi György újabb barokk opera bemutatóját a Művészetek Palotájában, addig is jó hír a barokk opera szerelmeseinek, hogy a
Polümnia ünnepeinek április előadása már CD-n is hozzáférhető!