„Akkor van vesztenivalója bárkinek, ha nem indul el”

Ha jól számoltam, ebben az évben immár nyolcadik alkalommal hirdette meg a Snétberger Zenei Központ a képzését.

Igen. 2011-ben indultunk, most nyáron kezdjük majd a nyolcadik évfolyamot. Még nyitott a lehetőség, hiszen nem fejeződött be a felvételi időszak, bárki jelentkezhet erre a kurzusra. A központunk honlapján egyszerűen elérhetővé tettünk egy űrlapot, amelyet könnyű kitölteni, és akár év közben is be lehet küldeni is. Mi mindent elolvasunk, és mindenre visszajelzünk.

Sokan jelentkeznek a kurzusokra?

Változó a létszám: van, amikor egyszerre nagyon sokan el akarnak jönni, van, amikor kevesebben, de mi folyamatosan fogadjuk a jelentkezéseket. Az a legjobb, ha a jelentkező levéllel együtt a gyerekek beküldenek néhány – akár egy egyszerű, mobiltelefonnal készült – pár perces videófelvételt, mert akkor látni lehet a hangszert is, ami nekem nagyon fontos. Minden egyes felvételt megnézünk, meghallgatunk, és ha csak egy kis lehetőséget is látunk benne, akkor segítünk, elhívjuk a fiatalt a lakóhely szerinti legközelebbi, személyes bemutatkozást biztosító meghallgatásra. Idén egészen március végéig tartanak ezek a meghallgatások, először Budapesten, majd megyünk Nyíregyházára, Debrecenbe, Zalaegerszegre, több helyre is szerte az országban. Legalább harmincöt gyerek van, akit még mindenképpen meg akarunk tavasszal hallgatni. Bár a kurzus végleges létszáma még nem alakult ki, már most tudom, hogy idén is vannak köztük nagy meglepetések.

Hány gyereket tudnak egyszerre fogadni a Zenei Tehetség Központban?

Egyszerre több mint hatvan gyereket tudunk fogadni – volt olyan alkalom, hogy hatvannégy volt a növendéklétszám. Az egészet úgy kell elképzelni, hogy nem folyamatosan működünk, hanem egy évből tizenkét hetet töltünk ki munkával, de akkor nagyon intenzív oktatás folyik: három hét októberben, az őszi szünet alatt, három hét a tavaszi szünet idején és hat hét a nyár elején – ilyenkor nyugodtan tudnak nálunk tanulni. De persze ez nem jelenti azt, hogy csak tizenkét hétig foglalkozunk a tehetséges gyerekekkel: sokkal többről van szó, hiszen azért arra nagyon sok időt, energiát kell szánni, hogy a tehetségük kibontakozzon.

Van olyan jelentkezőjük, aki évről évre visszatér, és bekapcsolódik a munkába?

Persze, van olyan növendékünk, aki már hat éve rendszeresen visszatér hozzánk. Nagyon ügyesek ezek a gyerekek, többen közülük részt tudnak már venni a mi munkánkban is. Az elejétől kezdve az volt a szándékom, hogy azok közül a fiatalok közül, akik néhány évig nálunk tanulnak, többen vissza is tudjanak jönni hozzánk tanítani. Olyanok, akik aktív részesei ennek az intenzív folyamatnak, akik a zenélés mellett azt is megtanulják, hogy hogyan kell ezt az egészet csinálni, hogyan kell továbbadni a megszerzett tudást az újonnan érkezőknek. Legnagyobb örömömre ez az álmom is megvalósult, a régi hallgatók közül jónéhányan köztünk vannak és tanítanak. Ez is megmutatja, hogy az egész rendszer nagyon jól működik.

Gyakorlatilag egy közösség formálódik itt, amelyik együtt muzsikál, együtt fejlődik.

Így van. A kurzus ideje alatt szinte állandóan együtt vagyunk, egy perc sem megy veszendőbe. Mindannyian együtt muzsikálunk, együtt játszunk, nagyon sok koncertet is adunk. Én is sokat játszom a gyerekekkel. Úgy érzem, hogy ez az egész olyan, mint egy nagy család. A résztvevők ebben a környezetben nagyon gyorsan és nagyon könnyen megszeretik, segítik egymást.

Jellemzően melyik korosztályból érkeznek a legtöbben?

Még egészen a kezdetekkor volt egyszer egy kilencéves növendékünk is, akit nem volt egyszerű bevállalni, de végül jól döntöttünk. Nem titok, hogy azokkal a gyerekekkel nagyon nehéz bánni, akik még nem voltak hosszabb ideig távol a szülőktől, de szerencsére a végén ő is annyira jól érezte nálunk magát, hogy alig akart hazamenni. Hogy a kérdésre is válaszoljak: szerintem a tizenkét–tizennyolc év közötti fiatalokkal lehet dolgozni a legeredményesebben, általában maximum húszéves korig. Az már közben szinte mindegy, hogy fiúk vagy lányok, általában vegyesen is jönnek, bár a hosszú évek tapasztalatai azt mutatják, hogy valamivel több a fiú jelentkezőnk.

Hogyan kell elképzelni a tábori munkát?

Felsőörsön van a bázisunk: egy hatalmas, gyönyörű komplexum, ami leginkább egy kollégiumhoz hasonlítható. Az ott kialakított szobákban laknak a gyerekek, teljes ellátást kapnak, és sok közösségi programban is részt vehetnek. Reggel 8-9 óra körül kezdődnek a foglalkozások, és egészen késő délutánig folyik az oktatás, de utána sincs vége, mert akkor fogunk hozzá a zenekari gyakorlatokhoz. Ha épp nincs tanár a közelben, akkor a gyerekek egymással és egymásnak játszanak, énekelnek. A nap szinte minden egyes percére jut valami tennivalójuk. A mentorok nagyon odafigyelnek a gyerekekre, ha bármi probléma merül fel, segítik őket. Szeretnénk még ezt sokáig így is csinálni.

Hogyan lehet értékelni a hallgatókat, hogyan lehet mérni az itteni munka eredményeit?

A napi koncerteken a táborban – de nagyszínpadon, akár külföldön is – több száz ember előtt játszhatnak a gyerekek önállóan és persze gyakran velem is. Van egy kamarazenekarunk, amelyben sokan részt vesznek, de szeretnénk még egy kicsit tovább bővíteni. Az elmúlt időszakban kinevelődött egy olyan közösség, amely ezeknek a fellépéseknek az erős magját adja. Több olyan növendékünk van, akinek sikerült a konzervatóriumi, sőt a főiskolai felvételi is, s olyanok is vannak, akiket neves külföldi iskolákba vettek fel. Összesen körülbelül ötven továbbtanuló diákunk van. Mindenben segítjük őket. Például ahogy lehetséges, igyekszünk támogatni azokat is, akik tehetségesek, de nincs módjuk igazán jó hangszert vásárolni.

Az egész Központnak a lényege, hogy a tehetségeket segíteni kell. Mert ha nem teszünk így, akkor elvesznek. Mindenkit arra biztatok, hogy jöjjön el hozzánk, még akkor is, ha nem akar tanulni nálunk, mert nagyon jó koncerteket hallhat egy csodás helyszínen. S ott érthető meg igazán ez az egész, ott látni igazán, mi történik itt, mennyit tanulnak a gyerekek, milyen mély szeretet alakul ki közöttük, milyen szoros és értékes közösség formálódik a részvételükkel. Olyan jó látni, ahogy mindannyian segítik egymást. Persze fárasztó az út, mire idáig eljutunk: nem is egyedül csinálom, sok tanárkollégám segít ebben a munkában. Főtárgyórákat tartunk, zeneelméletet és szolfézst tanítunk nekik a klasszikus zenétől a jazzig, improvizációs technikákat, angol és német nyelvet – ráadásképp korrepetáljuk azokat a gyerekeket, akiknek az iskolai órák kicsit nehezebben mennek.

A Zenei Tehetség Központban végzett munkája mellett világszerte rengeteg helyen fellép, a magyar közönség előtt legközelebb március 21-én, a Müpában koncertezik. Mesélne erről a műsorról pár szót?

Magyarországi bemutatóra készülünk a Concerto Budapesttel és Keller Andrással, John McLaughlin The Mediterranean című gitárversenyét fogom játszani, és elhangzik az én darabom is, a III. rapszódia. Az egész program nagyon izgalmas: a közönség, amelyik ismeri John McLaughlin műveit, tudja, hogy ő mindig nehéz, nagy technikai felkészültséget követelő darabokat írt. Ezt a versenyművet már egy párszor játszottam koncerten, de egyszer sem Magyarországon, így ez itt ősbemutatónak számít. Én is nagyon várom, készülök rá, de ezen kívül is folyamatosan koncertezem, nemcsak önállóan, hanem a gyerekekkel is.

Milyen fellépési lehetőségeket kapnak a Zenei Tehetség Központ hallgatói?

Ahogy már meséltem az imént, a kurzus ideje alatt minden este színpadon játszhatnak a gyerekek, s amikor vége a képzésnek, akkor van egy hosszú órákig tartó, monstre-záróeseményünk is. Ezen mindenki fellép: van olyan, aki több formáció, együttes tagjaként és szólóban is. Ezt mindig izgatottan várják a hallgatók, nagyon élvezik, és nekünk is hatalmas élményt jelent. Van egy másik koncert is, a nyári kurzus kezdete előtt, ami szintén egyfajta zárókoncert, és amire éppen mostanában készülünk. Ez lesz a 2017/2018-as kurzus záróakkordja, amelyet április 17-én, hagyományosan a MOM-ban rendezük meg. Itt sajnos nem tud mindenki fellépni, csak a kiválogatott gyerekek, akik kétszer negyvenöt–ötven percnyi műsorral mutatják be, hogy mit tanultak, mi mindent sajátítottak el a táborban. Igyekszünk ide a legjobbakat kiválasztani, ami komoly felelősség.

Fia, Toni is muzsikál, dobol. Ő is részt vesz a Központ munkájában?

Persze, hogyne! Ő is tanít a kurzusokon, és zenél a növendékekkel, általában ő tartja a zenekari gyakorlatot is. Sokat segít a gyerekeknek. Több tanárunk jön nyáron külföldről, például Németországból vagy Oroszországból. Ők is mindig szeretnek visszajönni hozzánk, tanítani vagy workshopszerű foglalkozásokat tartani. Hihetetlenül nyitottak és befogadóak a gyerekek, nagy élmény velük foglalkozni. Tavasszal és ősszel általában kifejezetten a szakmai munkára van idő, de nyáron más iskolákból is fogadunk gyerekeket, aki nagyon kíváncsiak ránk. Érdekes volt például az, amikor Vietnámból érkezett hozzánk egy csapat klasszikus zenész, akik négy hétig nálunk nyaraltak, és közben sokat zenéltek együtt a mi hallgatóinkkal.

Mit tanácsol azoknak a fiataloknak, akik annak ellenére, hogy érzik magukban a tehetséget, mindeddig nem mertek elindulni, nem merték magukat megmutatni?

Aki ismeri az élettörténetemet, az elhiszi, hogy pontosan tudom, hogy ez mennyire nehéz feladat. Először is szükség van egy hatalmas adag biztatásra, hogy aki ezt szeretné megpróbálni, jöjjön el egy meghallgatásra. Nincs semmi vesztenivalója. Pontosabban akkor van vesztenivalója bárkinek, ha nem indul el. A hosszú évek alatt igyekeztünk minél több helyre eljutni, és hirdetni ezt a lehetőséget, ahol csak lehet, de tisztában vagyunk vele, hogy a tehetséges gyerekek közül sokan olyan szegénységben élnek, hogy az útiköltséget sem tudják előteremteni. Próbálunk nekik is segíteni. Biztatjuk őket is, hogy küldjenek el egy rövid felvételt nekem, én mindegyiket kivétel nélkül meghallgatom, megnézem, tanácsot adok, segítek. Még mindig emlékszem, hogy én milyen nehezen tudtam elindulni, ezért is kezdtem bele ebbe az egészbe. Hogy nekik már egy kicsit könnyebb legyen.

Portréfotó: Béres Attila