© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Sötét tónusok
Jazzékiel: Másokat szeretni
A Jazzékiel öt évet váratta közönségét: 2015 februárjában jelent meg harmadik nagylemezük, a Másokat szeretni. A hazai underground szcéna egyik emblematikus zenekara pedig nem hazudtolta meg önmagát, újfent egy sötét tónusokkal dolgozó, intenzív zenei élményt nyújtó lemezt rakott össze.
A Jazzékiel mint a hazai underground világ egyik prominens zenekara 2011-ben vonult vissza a koncertezéstől, az új albummal pedig egészen idén februárig váratta közönségét. A Másokat szeretni című nagylemezre azonban megérte várni, hiszen minden taktusában átgondolt, jól felépített anyagról van szó. A számokat jegyző Jakab Péter és Hegyi Áron intenzív, zsigerig ható zenei- és szövegvilágot nyújt át a hallgatóságnak: a feszült, olykor már-már fenyegetőnek ható, mégis arányosan kibomló, karakteres hangzás az első ütemektől megragadja hallgatóját, és berántja saját univerzumába.
A mostani lemez hangzásában a 2009-es Holy Shit albumot viszi tovább, a zongora mint vezető hangszer itt is kulcsfontosságú – bár tény, hogy a Másokat szeretni, a szó jó értelmében véve, sokkal koszosabb lemez lett. Sötétebb színekkel játszik, néha túlburjánzó, sok effekttel dolgozó számok követik egymást, több dalnál olyan intenzív és karakteres hangzással, hogy olykor el is felejtkezünk az egyébként szintén igényesen megírt, markáns szövegekről: ezt erősíti a lemezen lévő három instrumentális szám is, melyek határozott ívet és egyben keretet is adnak az egész anyagnak.
A lemeznyitó Átkötő beszédes című: átvezet valami korábbiból és bevezet valami újba. A szám rögtön a mélybe meríti hallgatóját: megmutatja azokat a színeket, amikre számíthatunk a lemezen.Karakteres zongora, erős effekttel dolgozó gitár és jó érzékkel, amolyan jelzésértékűen elrejtett csellószólam: a darkos atmoszféra már az első ütemektől magával ragadó. A Gazdátlan monoton zongorával és dinamikus dobhangzással indít, és mint a lemez minden darabja, fokozatosan és arányosan építkezik. A zongora szinte végig megmarad a mély regisztereknél, a magasabb tartományokban csak a verzék közötti, akkordos dallamoknál lép át egyfajta posztromantikus hangzást kölcsönözve a dalnak. A harmadik Tisztás című szám talán a lemez egyik legsikerültebb darabja: a korábbiakhoz hasonlóan itt is a zongora az alaphangszer, de a szóló szerep itt már a gitáré, a hangzás alapvető karaktere erre építkezik. Feszes, végig lüktető ritmusú dal, melyet az „azért hiszek benned, mert nincs más” vissza-visszatérő refrénje csak még magasabb fordulatszámra emel, így a hallgató csak végső percekben jut némi levegőhöz: a vibrátós effektek a szám utolsó harmadában kissé lefékezik és lebegővé teszik a felfokozott hangzást. A Kitty című szám az, ami pihenőt jelent, megszakítva a lemez robusztusságát: végig a magasabb regiszterekben maradva, a tapssal és az akusztikus gitárral ad némi időt arra, hogy felkészüljünk a további dalokra.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=IUH3rzdZp8s[/youtube]
A lemez második felét a szintén instrumentális Portugál nyitja meg, melyet az album legdinamikusabb, punk-rock hangzásra hajazó darabja, az Oldat a sebre követi. A dal alapvetően agresszivitását már-már bájosan szakítja meg a csilingelő glockenspiel hangja. A címadó Másokat szeretni egyértelműen az egész hanganyag esszenciáját adja: ahogy mindenhol, itt is hozzáadódik némi különlegesség a végső összhangzáshoz. Az üstdob nyit, ezek után pedig igazi mélyrepülés és alászállás kezdődik – kétség sem fér hozzá, hogy ez az lemez legsötétebb, legfenyegetőbb és ezzel együtt egyik legjobb dala is. Ebbe az egy számba jó érzékkel mindent belesűrítettek, amitől az album az, ami. Ha olyan embernek akarjuk megmutatni a Jazzékiel világát, aki eddig nem ismerte azt, ez lehet a tökéletes – vagy éppen a végzetes, rövidre zárt – belépő. A soron következő Lepke lassabb, meditatívabb ritmusával és szép vokáljaival újfent engedélyez egy lélegzetvételnyi időt, majd A madarak elrepültek jelzi, hogy lassan a levezetéséhez érkezünk. A záró instrumentális Régi L****** című szám keretet ad a lemeznek: hangzásvilágában és zenei témáiban megidézi a kezdő számot, így tökéletes befejezéssel szolgál a hallgatóság számára.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=InVs4ir8dDs[/youtube]
A Jazzékiel lemezét több sorozatban érdemes hallgatni: első alkalommal olyannyira magával ragadja a hallgatót a zene, hogy a szövegek szinte elvésznek mellette. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lennének fontosak a dalszövegek: igényes, eredeti, és a zenével abszolút önazonos szövegvilággal van dolgunk, bár tény, hogy sok esetben inkább amolyan pillanatképek szűrődnek ki a sorok közül, mintsem egy egységes „történet” – így joggal érezhetjük, hogy a kettő közül mindvégig a zene a domináns. A lemez pedig éppen ezért önmagát szavatolja: az alaphangszerek karakteres hangzása mellett minden számban van valami különleges finomság: harmónium, üstdob, glockenspiel és még számtalan hang- és zajkeltő eszköz. Nem feltétlenül mindenki számára ajánlható és hallgatható zene ez, akit viszont jókor, jó helyen és időben talál meg a Másokat szeretni, annak igazán izgalmas zenei utazásban lesz része – minden újrahallgatás alkalmával.
Jazzékiel: Másokat szeretni, MAMAZONE, 2015.
Következő koncertek: 2015. április 18. (SZO), Roham Bár, Budapest; 2015. június 18. (CSÜ), Fishing on Orfű, Orfű
A mostani lemez hangzásában a 2009-es Holy Shit albumot viszi tovább, a zongora mint vezető hangszer itt is kulcsfontosságú – bár tény, hogy a Másokat szeretni, a szó jó értelmében véve, sokkal koszosabb lemez lett. Sötétebb színekkel játszik, néha túlburjánzó, sok effekttel dolgozó számok követik egymást, több dalnál olyan intenzív és karakteres hangzással, hogy olykor el is felejtkezünk az egyébként szintén igényesen megírt, markáns szövegekről: ezt erősíti a lemezen lévő három instrumentális szám is, melyek határozott ívet és egyben keretet is adnak az egész anyagnak.
A lemeznyitó Átkötő beszédes című: átvezet valami korábbiból és bevezet valami újba. A szám rögtön a mélybe meríti hallgatóját: megmutatja azokat a színeket, amikre számíthatunk a lemezen.
Karakteres zongora, erős effekttel dolgozó gitár és jó érzékkel, amolyan jelzésértékűen elrejtett csellószólam: a darkos atmoszféra már az első ütemektől magával ragadó. A Gazdátlan monoton zongorával és dinamikus dobhangzással indít, és mint a lemez minden darabja, fokozatosan és arányosan építkezik. A zongora szinte végig megmarad a mély regisztereknél, a magasabb tartományokban csak a verzék közötti, akkordos dallamoknál lép át egyfajta posztromantikus hangzást kölcsönözve a dalnak. A harmadik Tisztás című szám talán a lemez egyik legsikerültebb darabja: a korábbiakhoz hasonlóan itt is a zongora az alaphangszer, de a szóló szerep itt már a gitáré, a hangzás alapvető karaktere erre építkezik. Feszes, végig lüktető ritmusú dal, melyet az „azért hiszek benned, mert nincs más” vissza-visszatérő refrénje csak még magasabb fordulatszámra emel, így a hallgató csak végső percekben jut némi levegőhöz: a vibrátós effektek a szám utolsó harmadában kissé lefékezik és lebegővé teszik a felfokozott hangzást. A Kitty című szám az, ami pihenőt jelent, megszakítva a lemez robusztusságát: végig a magasabb regiszterekben maradva, a tapssal és az akusztikus gitárral ad némi időt arra, hogy felkészüljünk a további dalokra.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=IUH3rzdZp8s[/youtube]
A lemez második felét a szintén instrumentális Portugál nyitja meg, melyet az album legdinamikusabb, punk-rock hangzásra hajazó darabja, az Oldat a sebre követi. A dal alapvetően agresszivitását már-már bájosan szakítja meg a csilingelő glockenspiel hangja. A címadó Másokat szeretni egyértelműen az egész hanganyag esszenciáját adja: ahogy mindenhol, itt is hozzáadódik némi különlegesség a végső összhangzáshoz. Az üstdob nyit, ezek után pedig igazi mélyrepülés és alászállás kezdődik – kétség sem fér hozzá, hogy ez az lemez legsötétebb, legfenyegetőbb és ezzel együtt egyik legjobb dala is. Ebbe az egy számba jó érzékkel mindent belesűrítettek, amitől az album az, ami. Ha olyan embernek akarjuk megmutatni a Jazzékiel világát, aki eddig nem ismerte azt, ez lehet a tökéletes – vagy éppen a végzetes, rövidre zárt – belépő. A soron következő Lepke lassabb, meditatívabb ritmusával és szép vokáljaival újfent engedélyez egy lélegzetvételnyi időt, majd A madarak elrepültek jelzi, hogy lassan a levezetéséhez érkezünk. A záró instrumentális Régi L****** című szám keretet ad a lemeznek: hangzásvilágában és zenei témáiban megidézi a kezdő számot, így tökéletes befejezéssel szolgál a hallgatóság számára.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=InVs4ir8dDs[/youtube]
A Jazzékiel lemezét több sorozatban érdemes hallgatni: első alkalommal olyannyira magával ragadja a hallgatót a zene, hogy a szövegek szinte elvésznek mellette. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lennének fontosak a dalszövegek: igényes, eredeti, és a zenével abszolút önazonos szövegvilággal van dolgunk, bár tény, hogy sok esetben inkább amolyan pillanatképek szűrődnek ki a sorok közül, mintsem egy egységes „történet” – így joggal érezhetjük, hogy a kettő közül mindvégig a zene a domináns. A lemez pedig éppen ezért önmagát szavatolja: az alaphangszerek karakteres hangzása mellett minden számban van valami különleges finomság: harmónium, üstdob, glockenspiel és még számtalan hang- és zajkeltő eszköz. Nem feltétlenül mindenki számára ajánlható és hallgatható zene ez, akit viszont jókor, jó helyen és időben talál meg a Másokat szeretni, annak igazán izgalmas zenei utazásban lesz része – minden újrahallgatás alkalmával.
Jazzékiel: Másokat szeretni, MAMAZONE, 2015.
Következő koncertek: 2015. április 18. (SZO), Roham Bár, Budapest; 2015. június 18. (CSÜ), Fishing on Orfű, Orfű
