„Egy lakatlan szigeten is ezt csinálnám”

Hogy jött létre a formáció?

A Studio 5 két éve alakult meg, és eddig mindig évi két koncertet tartottunk. Ezek egyike hagyományosan a Zeneakadémián került megrendezésre, és ez jövőre is így lesz március elején a Solti Teremben. Mindig igyekszünk a hangversenyeink köré egy történetet is kitalálni, ezáltal pedig egyedibbé tenni a koncertet, hogy az ne csupán egy legyen a sok kortárs zenei koncert közül, kicsit több reklámmegjelenéssel.

Minek köszönhető, hogy ezeket a koncerteket valóban szépen tudjátok hirdetni, és elég nagy médianyilvánosságot is kaptok?

Egyrészt igyekszünk pályázni, amennyit csak lehet. Ezenkívül a Zeneakadémia vállalta, hogy az egyik koncertünknek mindig otthont ad. Az úgynevezett külső koncertünket pedig az eddigi két alkalommal a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál vette szárnyai alá, amit ezúton is nagyon köszönünk az igazgatójának, Bán Teodórának. Van sajtófőnökünk és menedzserünk is, de egy ilyen léptékű projektet self-made alapon nem is lehetne sikeresen igazgatni. Kicsit úgy működik a Studio 5, mint egy vállalkozás. Vannak közösen kezelt online táblázataink, és minden héten tartunk egy konferenciabeszélgetést a tagokkal – ide általában három országból jelentkezünk be. Szinte mindennap kommunikálunk egymással, barátok vagyunk, de nehéz is lenne elképzelni, hogyan működne másképp, mert nagyon sok bizalmas dolog elhangzik a projekten belül.

Milyen bizalmas dolgokra gondolsz?

Leginkább arra gondolok, hogy feltétel nélkül megbízunk egymásban. Mindig van közöttünk egy projetkvezető, akinek éppen nagyobb a szerepe egy-egy pályázatban vagy egy projektben, de ez vetésforgóban megy. Most éppen én vagyok a szerencsés.

Ha jól tudom, ez a mai ötös felállás nem azonos az első koncertetek kezdő kvintettjével.

Annak idején is öten alapítottuk meg a formációt, Mátyássy Szabolcs volt az ötödik. A kezdet kezdetén, 2016-ban Bella Máté keresett meg, hogy Kutrik Bencével, Mátyássy Szabolccsal és Solti Árpáddal közösen egy szerzői estet szeretnének létrehozni, ahol maximum hatfős együttesekre komponált darabok szólalnának meg. Megkérdezte, hogy beszállnék-e ötödiknek, én pedig boldogan mondtam rögtön igent. Az első koncertünk így végül 2017 februárjában valósult meg. Már a kezdeti tervben is szerepelt, hogy jó lenne jobban reklámozni a koncertet, hogy ne csak a szokásos, kortárs zenei koncertekről ismerős húsz fő látogasson el rá. Mátéval már a zeneakadémiai évekből ismertük egymást, voltak olyan óráink, amiken együtt koptattuk a padot. Ráadásul Bella Mátéval és Solti Árpáddal közös mesterünk is volt, Fekete Gyula, aki a Zeneakadémia Nemzetközi és tudományos rektorhelyettese, valamint a Zeneszerzés Tanszék vezetője.

Tehát rögtön az elején már arról beszélgettünk, hogyan tudnánk elérni, hogy ez a koncert ne a „szokásos” koncertek közé sorolódjon. Hetekig gondolkoztunk a nevünkön, és végül Máté fejéből pattant ki a Studio 5 elnevezés. Nekem volt egy sajtós ismerősöm, Naszály György, vele is beszéltünk, és neki nagyon tetszett az ötlet, azonnal beállt mögénk. Végül az első koncertünkre megtelt a Zeneakadémia Kisterme, aminek nagyon örültünk. Szóval sikerült megvalósítanunk, amit eredetileg szerettünk volna. Noha nagyon különbözőképpen gondolkozunk a zenéről, az alapvetéseink mégis ugyanazok, ezért is tudunk együtt dolgozni már két éve.

Azóta volt még néhány telt házas koncertetek, most pedig az Uránia Nemzeti Filmszínház nagytermét készültök megtölteni. Ez lehet, hogy nem is lesz annyira könnyű feladat.

Időközben beláttuk, hogy a koncertek szervezése rengeteg munkával jár, ezért felvettünk egy projektmenedzsert, Meczner Verát, de még így is mindenki a mai napig folyamatosan beleteszi az energiát a Studio 5-be. Mátyássy Szabolcs az első koncert után úgy döntött, hogy kilép, mert úgy érezte, neki más az útja. Ekkor hívtuk meg a csapatba Varga Juditot.

Batta András azt mondta nekem, hogy az a baj, hogy a kortárs komolyzene eljátszotta a közönség bizalmát, és nehéz visszaédesgetni a koncerttermekbe a nézőket. A ti részetekről ez szinte egy misszió lett?

Erről sokat szoktunk beszélgetni. Azért is találunk ki mindig egy kis pluszt a koncertjeinkhez, mert szeretnénk nyitni a fiatalok felé. Az előző koncertünket a „Nyolc másodperc” gondolatisága ölelte körbe, mert a Bazilikában ennyi ideig tart a visszhang. Persze a koncertnek ezen kívül volt egy belső íve is, Szentpáli Roland szóló tubán rögtönzött kadenciákat adott elő az elhangzott műveink motívumaira. A Studio 5 hangversenyein mindig jelen van egy zenei koncepció és egy „külsőbb” történet is, ami megadja a hangversenyek kereteit. Idén februárban a Zeneakadémia Solti Termében egy vonós hangszerekre épülő koncerttematikával álltunk a közönség elé, aminek az volt a különlegessége, hogy a műveink között egy kínai vonós hangszeren, erhun játszott Ciao Hua Chang, egy ázsiai származású, de Bécsben élő zenész lány.

A mostani koncerthez egy igazán széles körben ismert keretet választottatok. Varró Dani hogy került a képbe?

Az Aki szépen tubáskodik című koncertünk az Uránia Filmszínházban lesz, és Varró Dani elvállalta, hogy közreműködjön benne. A koncert címe egy szójáték Varró Dani Aki szépen butáskodik című kötetére, mert az ő verseire komponáltunk egy-egy darabot rézfuvósokra. A műveket a Szeged Trombone Ensemble fogja előadni Gyivicsán György vezetésével. Ennek a koncertünknek is lesz egy íve: az öt ősbemutatóként elhangzó kompozíció egy hétköznap öt napszakát fogja zenei hangokkal elmesélni. Varró Dani elvállalta, hogy a művek elhangzása előtt felolvassa a verset, ami ihlette az adott művet, Csepelyi Adrienn pedig az est moderátorának szerepét fogja betölteni.

Varró Danit hogy sikerült magatok mellé állítani? Ő híresen elfoglalt alkotó.

Igen, és ráadásul elég introvertált ember is, ezért az, hogy maga fogja felolvasni a verseit, még nagyobb dolog, mint hogy igent mondott a felkérésünkre. Közös menedzserünk van Meczner Vera személyében, így könnyebb volt elérnünk. Ezzel együtt Daninak nagyon megtetszett a koncepció, így nem igazán kellett győzködni.

A Studio 5 tagjainak kell-e idomulniuk egymáshoz zeneileg?

Igen is, meg nem is. Abba, hogy ki milyen hangokat írjon, természetesen nem szólunk bele, de amikor kitalálunk egy új koncepciót, rengeteget beszélünk róla. Egyébként nagyon őszinték vagyunk egymással, kritikusak is, elmondjuk az észrevételeinket, ami feszültséget szül olykor. Talán éppen az őszinteség miatt van nagyon erős kohéziós erő köztünk. Bár személyiségileg nagyon különbözőek vagyunk, mégis e különbözőség stimuláló ereje által tudunk egy-egy ötletelés során olyan dolgokat kitalálni, ami talán másoknak nem jut eszébe.

Kicsit beszéljünk a te jelenedről is. Az egyik műved a világsiker kapujába került ezen a nyáron. Mesélj róla!

A Metamorphosis for 14 Players című ensemble kompozícióm a Varsói Ősz – Nemzetközi Kortárs Zenei Fesztivál felkérésére készült, amely tavaly ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját. Egyébként ez a fesztivál Európa egyik legrangosabb kortárs zenei seregszemléje. A zenemű a fesztivál nyitónapján hangzott el. Kiválóan sikerült a Metamorphosis ősbemutatója, a krakkói The New Music Orchestra adta elő Szymon Bywalec vezényletével. A hangverseny élő felvétele még ugyanebben az évben megjelent CD-n a POLMIC (Polish Music Information Centre) gondozásában, és a France Musique is felfigyelt rá bizonyos ajánlások útján. Én voltam a legjobban meglepve, hogy Franciaország egyik vezető zenei rádiócsatornája több mint ötvenszer játszotta le a Metamorphosist július eleje óta. Külön öröm számomra, hogy a zenemű idén november végén újra elhangzik majd Varsóban.

Ez volt eddig a legnagyobb sikered?

Kisebb apparátusú műveimnek volt ehhez mérhető sikere, inkább a szóló- és a kisebb kamaraműveim kaptak nagyobb figyelmet, de azokat sem játszotta rádió ennyiszer, főleg nem a világ egyik legnívósabb komolyzenei rádiócsatornája.

Orgonistaként diplomáztál Debrecenben, aztán elvégezted a zeneszerző szakot. Hogy került az életedbe a zeneszerzés?

Apai ágon öt generáció bizonyítottan egyházzenész és orgonista volt. Nagyapám volt az első, aki orgonaművész diplomát is szerzett, őt Virágh Endrének hívták, és ő volt a legelső orgonatanárom. Őt követte az édesapám, Virágh András, aki szintén orgonaművész és karnagy. Bár lehetett volna családi nyomás, hogy én is orgonáljak, de engem soha senki nem kényszerített, sőt, arra intettek, hogy csak akkor van értelme belefogni a zenélésbe, ha nagyon érdekel. Nagyapámnak hatalmas kottatára van, én már gyerekkoromban folyton azt bújtam: óvodás voltam, amikor kedvenc szórakozásom a kották másolása volt. Azonban kicsi koromtól bennem volt a komponálás iránti vágy, mindig azt éreztem, hogy én is szeretnék olyan műveket írni, amiket hallok. Nem tudtam, mi az a zeneszerzés, de jó értelemben nyugtalanított a dolog, hogy én is zenét teremtsek. Írogattam is szorgosan a hangokat gyerekként, és erre édesapám is felfigyelt, aki jól ismerte Kolos István zeneszerző-orgonaművészt, aki a Szent István Bazilikában orgonált negyvenhét évig. Apám megmutatta neki a firkálmányaimat, hogy kikérje a véleményét, és ő azt mondta, hogy van értelme, hogy ezzel tovább foglalkozzak.

Mindenképp zenekadémiai keretek között szeretted volna megtanulni a zeneszerzés fortélyait?

Kicsi koromtól bennem volt, hogy tanulni akarok, ez alkati dolog nálam, és ezt láttam otthon is. Sok zenész volt körülöttem, akik mindig gyakoroltak, mert tanulni, fejlődni akartak. Én is mániákusan fejlődni akarok a mai napig, tehát nem volt kérdés a Zeneakadémia, tudtam, hogy a szakma megtanulható részét mindenképp magamba kell szívnom. Mindig azt kértem az égiektől, hogy a bennem lévő maximumot kihozhassam, ehhez adjon jó tanárokat, mestereket, és ott ezt is megkaptam. Biztosan érzem, hogy ha egy lakatlan szigeten lennék, akkor is ezt csinálnám. Ha esély nem lenne rá, hogy onnan kikerüljek valaha, akkor is zenét írnék egy pálmalevélre.

Nagyon fiatalon kaptad meg az egyik legrangosabb zenei elismerést, az Erkel-díjat. Nem jöttél ettől zavarba?

A díj felterjesztéséről tudtam, de biztos voltam benne, hogy elsőre nem fogom megkapni. Nagyon meglepődtem, amikor értesültem a pozitív döntésről.

Hogy kezeled, ha érzed, hogy a szakmán belül irigykednek rád?

Nyilván nem tud teljesen hidegen hagyni az ilyesmi, mert érdekelnek a körülöttem élő emberek, ezért ha valaki irigykedik rám, maximálisan megértem, mert fordított helyzetben lehet, hogy hasonlóan éreznék. Természetesen magam is ismerem az érzést, de az én esetemben két-három percnél tovább nem szokott tartani. Számos olyan példát látok, amikor valaki tényleg sokat dolgozik, és mégsem jönnek neki össze úgy a dolgok, ahogy azt szeretné. Márpedig ez az érzés hosszú távon igen nehézzé tud válni. De sosem szabad elfelejteni, hogy a siker olyan, mint egy lufi: bármelyik pillanatban kipukkadhat. Ezért is tartom fontosnak a szakmai és emberi alázat folyamatos gyakorlását.

Melyik a kedvenc orgonád Magyarországon?

Egyértelműen a Szent István Bazilika orgonája.

Milyen műveken dolgozol éppen?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy 2021-ig bezárólag számos olyan zeneszerzői felkérést kaptam, amelyeknek örömmel fogok eleget tenni. Ezek közül kettőt emelnék ki: 2020-ban Varga Gábor klarinétművész fogja bemutatni az általa felkért és neki ajánlott versenyművemet, valamint 2021-es bemutatási dátummal a németországi Konstanz városa is megkeresett azzal a szándékkal, hogy komponáljak egy orgonaversenyt számukra Konstanz Concerto címmel.

Minden zeneszerzőtől szeretem megkérdezni, hogy mit érez, amikor először meghallja a művét?

Izgulni szoktam, ugyanis ez is kicsit olyan, mint egy első randi. A személyes találkozás mindig valamelyest más, mint ahogy az ember azt előre elképzelte. Bizonyos dolgok jobban működnek, mások kevésbé. Az első találkozás izgalma és feszültsége mindig ott van egy-egy ősbemutató során. Az Aki szépen tubáskodik című koncerten öt mű ősbemutatóját fogja hallani a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínházban október 7-én este fél nyolckor.

Leadfotó: Sebestyén Zoltán