Sundowntempo a tengetparton

A Belau a hazai elektronikus színtér egyik friss formációja: első, Island of Promise című daluk révén pár hónap alatt ismerte meg őket a közönség, elhozták a Klipszemle különdíját, jelenleg pedig gőzerővel dolgoznak első lemezükön. A projekt megálmodójával, Kedves Péterrel beszélgettünk.



Mikor lépett be a zene az életedbe? Mindig is az elektronikus stílus volt számodra a meghatározó?

Lassan tíz éve zenélek: tizenhat évesen kaptam egy gitárt, akkor épp alternatív és indie zenekarokat hallgattam, Franz Ferdinandot és Artic Monkeyst leginkább. Akkor még csak otthon zenélgettem, és volt egy hobbizenekarom, ahol hasonló stílusban mozogtunk. Körülbelül hat éve jött a váltás, azóta a chillesebb, elektronikusabb zenét, például downtempót és triphopot hallgatok. Ezzel egy időben fogalmazódott meg bennem, hogy én is ilyesmi zenét szeretnék csinálni. Ez már nagyon régóta motoszkál bennem, évek óta szeretettem volna vele foglalkozni, de mindig közbejött valami. Sokáig kerestem egy olyan embert, aki jobban ért az elektronikus részéhez, mivel én az élőzene felől közelítem meg a dalokat, de aztán sosem jött össze az együttműködés, így úgy voltam vele, hogy akkor egyedül megcsinálom – nekivágok, lesz, ami lesz. Nagyon örülök neki, hogy épp most jött el ennek az ideje, mert az elmúlt öt év alatt magamba szedtem annyi tapasztalatot a zenei világból, hogy azt kamatoztatni tudjam. Ez jól jön a zenekar menedzsmentjénél és a promóciónál, hiszen – sok baráti segítséggel ugyan – azt is én magam csinálom.



Mi volt az a pont, ami az elektronikus zene felé terelt? Mikor lett elég a gitáros műfajokból?

Manapság sem vetem el ezt a fajta alternatív vagy indie vonalat, otthon kevésbé hallgatok ugyan ilyen zenét, de ha egy fesztiválon beleszaladok egy koncertbe, akkor szívesen végighallgatom. Aki nagy hatással volt rám az elektronikus színtérről, az Bonobo, aki a mai napig a kedvencem maradt annak ellenére, hogy rengeteg zenét hallgatok. A chill-downtempo vonulatban is változtak persze azóta a dolgok, voltak újítások a műfajon belül, sok új előadó tűnt fel, de nekem még mindig az ő zenéje az etalon. Akkoriban még Yonderboi volt nagyon jó hatással volt rám, és az Air nevű francia zenekar. Manapság Chet Faker a nagy kedvencem a már említett Bonobón túl. Ő egy ausztrál előadó, akitől egyébként egy feldolgozást is játszottunk az első koncertünkön, és úgy tűnik, egy ideig még benne is marad a repertoárban ez a szám.



Mit szóltál ahhoz, hogy az első Belau-szám, az Island of Promise ilyen nagy sikereket ért el? Betétdal volt az Aranyélet című magyar sorozatban, a Klipszemlén pedig elnyerte a zsűri különdíját. Hogyan élted ezt meg?

Egyfelől nagyon meglepődtem, mert azért arra nem számítottam, hogy ilyen rövid időn belül ilyen sikereket érhet el. Bizakodtam, hogy jó lesz a dal meg a klip is. Egyébként civilben pr-os vagyok, és régebben foglalkoztam zenekari menedzsmenttel is, így nagyjából megterveztem még a megjelenés előtt, hogy mit hogyan kellene csinálnom. A klip nekem is nagyon tetszik, az egyik legjobb barátom rendezte, Damokos Attila: az egész koncepció az ő ötlete volt, és néhány találkozás után teljesen le is tisztultak a tervek. Le a kalappal előtte, előttük, mert nemcsak ez a klip sikerült nagyon jól, hanem a többi is, amit szintén ők készítettek. Így a forgatás is nagyon jó hangulatban telt: kettőnk baráti társaságával kimentünk a Duna-partra még a nyáron, és mindenki beleadott apait-anyait. De összességében tényleg nagyon meglepődtem, és persze nagyon örülök ennek az egésznek.



Ezek alapján fontosnak tartod – különösen az itthoni viszonyokat nézve –, hogy aki zenélésbe kezd, az minden elemében tudatosan készüljön rá és fokozatosan építkezzen? Kevésbé tudatosan elveszik az ember ezen a pályán?

Szerintem igen. A menedzsment szemszögéből nézve a maga a zene az egész produktum húsz-harminc százalékát teszi ki. Tehát hiába csinál valaki nagyon jó zenét, ha rossz a promója, a designja, a koncertszervezés épp nem sül el jól, vagy egyáltalán rosszul vesz fel egy jó dalt, vagy csak rosszkor jön ki az anyaggal – ezek mind számítanak, és együtt adnak ki egy egészet. Én törekszem arra, hogy minden területen a maximumot hozzuk ki ebből, még akkor is, ha ennek meg van az ára, egyrészt anyagilag, másrészt időben, ami még inkább számít. Szeretem körüljárni ezeket a dolgokat – szerencsére az az öt év, ami alatt tényleg tapasztalatot gyűjtöttem, nagyon sokat segített. Ha akkor vagy akár három évvel ezelőtt jöttem volna ki ezzel, nem lett volna belőle semmi. A tudatos hozzáállás nagyon fontos manapság. Persze nem mindenki teheti meg, hogy öt éven keresztül foglalkozik a zenével mint háttérmunkás, ahogy ez az én esetemben történt, de ahogy látom, egyre több zenekar figyel ezekre a dolgokra, és tudatosan próbálják csinálni, például a grafika vagy a fotók terén. Ez igaz a lemezfelvételekre is, különösen azoknál a zenekaroknál, akik, mondjuk, az elmúlt két évben jöttek ki új anyaggal. Rengeteg zenekar van itthon – ha nem tudsz valamivel kitűnni, akkor nem fogsz annyi emberhez eljutni.



Így akkor az egyszámos megjelenés a klippel is egy jól átgondolt koncepció része volt. Nem is akartál egy kislemeznyi vagy egy albumnyi zenével előrukkolni?

Ez is tudatos volt, persze. Most is legalább egy fél évre előre tervezek, ha nem többre. Egy számot szerettem volna, és ez is része a mai trendnek, hogy egy-egy számmal jönnek ki elsőre az új zenekarok. Egyből egy teljes albummal kijönni egy ismeretlen bandának az kicsit amolyan durr bele, majd meglátjuk, mi lesz. Vagy elsikkad, vagy nem, a sok szám elsőre nem biztos, hogy jó stratégia. A másik ok, amiért egy számmal jött ki a Belau, az volt, hogy hosszú távon fele-fele arányban lesznek vokális és instrumentális dalok. Szeptember-október környékére tervezem az első lemezt, amin valószínűleg tizenkét szám lesz, fele énekes, fele instrumentális.

Ezen túl elárulsz még valamit a készülő lemezről?

A dalokkal már nagyon régóta foglalkozom, sok persze majd a kukában végzi, de mindegyiket összeköti egy közös gondolatiság, amely nem más, mint hogy a tengerpart-elvágyódás-utazás szentháromsága köré épül föl. Ez a hangulat lesz leginkább jellemző a dalokra. Eddig két különálló szám jött ki, de ezeket is összekapcsolja ez az életérzés, valamint az is, hogy mindkettőben Hegyi Dóri énekel. Talán ezek foglalják össze leginkább a zenekar ars poétikáját. A további dalok és további albumok is tematikusak lesznek: különböző földrajzi helyeket szeretnék körbejárni a zene segítségével. Az első lemez a mediterrán hangulaté: optimális esetben ha valaki majd ősszel meghallgatja a dalokat, akkor azt képzeli, hogy az olasz tengerparton van. Ezek persze nem világzene jellegű jegyek, hanem apró finomságok, amik visszaadják a tengerpart hangulatát.

Nem akarlak minden műhelytitokról kifaggatni, de egy kérdést még feltennék: továbbra is női énekhangban gondolkodsz a készülő vokális dalok esetében?

A jelenlegi állás az, hogy öt különböző énekesnő énekel majd a lemezen, magyarok és külföldiek egyaránt. Talán egy nevet elárulhatok: Szécsi Böbe. Ő a Karmapolis zenekarral most jutott tovább az Eurovízión. Azt gondolom, hogy ehhez a zenei világhoz jobban passzol egy női hang, és Magyarországon szerencsére nagyon sok jó női énekes van.



Egy kicsit kanyarodjunk vissza még a földrajzi hely, az ember és a zene kapcsolatához. Miért olyan fontos ez számodra?

A tengerpart közel konstans ebben a felállásban. Remélem, hogy megéli ez a projekt azt, hogy még évekig éljen, és lehet egy olyan lemez például, ami a karibi hangulat jegyében készül majd el. Ez a hangulat egyébként kicsit – a marimba miatt – a már megjelent két számban is ott van. Rossz szokásom, de ez az egyik kedvenc hangszerem, valamiért nagyon szeretem. Írtam már ázsiai hangulatú dalokat is, de még nagyon messze van, hogy ezekkel komolyabban foglalkozzak. Az esőerdő hangulata is nagyon vonz, bár ott nem igazán talál az ember tengerpartot – valószínűleg a jó idő és a napsütés a fontos. De a tengerpart számomra nem elsősorban és csak a felhőtlen örömködés színtere, hanem kissé szomorkás és melankolikus, is ahogy ez a már kijött két dalból is érzékelhető.

Innen jön a sundowntempo mint műfajmegjelölés is?

Igen, bár azt csak amiatt találtam ki, hogy legyen egy cédula, amit rá lehet aggatni a zenekarra. Ami fixen elmondható a projektről, az az, hogy a downtempo stílusa erőteljesen jelen van benne, így a közönség is lassú zenéket várhat majd tőlem – nem lesz őrült csapatás a koncerteken. A sundowntempo egyrészt jött a napsütésből és a naplemente nyugalmából is, bár ha jobban belegondolok, ez a két szám a pop határait is súrolja. Azonban az insrumentális dalok ennél azért jóval elvontabbak lesznek, de azt érzem, hogy ez a szójáték még azokra is helytálló lesz.

Túl vagytok már az első élő fellépésen is. Mire számíthat a közönség, ha elmegy egy Belau-koncerte a közeljövőben?

Az első koncert hatalmas élmény volt, mert rengetegen eljöttek, és jó visszajelzéseket is kaptunk. A következő február 20-án lesz az Akváriumban, ahol a Bin-Jip előtt lépünk fel, akik az egyik kedvenc zenekarom. Az élő formáció négyfős: Buzás Krisztián basszusgitározik – de a grafikai munka is az ő kezét dicséri –, Matos Gergő gitározik, mellette hozza az alapokat és az effekteket, én gitározom és billentyűzöm, és mindig társul hozzánk majd egy énekes is, aki az első koncerten Dóri volt. Ahová tudunk vetítést vinni, oda viszünk, mivel hihetetlenül sokat dob a produkción, különösen az instrumentális dalokon, ez pedig Polhodzik Ádám munkája. Azt szeretném, hogy mindig legyen valami plusz a koncerteken a látványt és színpadképet nézve, és emellett közel minden érzékszervre képesek legyünk hatni: hogy tényleg mindenki ki tudjon szakadni a hétköznapokból, és nyolc óra meló után a koncertre képes legyen teljesen elengedni magát. A legelvetemültebb ötleteink egyike például az, hogy tengeri sót párologtatunk a közönség közé, reméljük, ez egyszer össze is jön.

Számodra mit jelent az ígéret szigete?

A zenekar neve is egy polinéz sziget nevéből jön: Palaut a helyi nyelven Belaunak mondják. Ez a hely megtestesíti az ígéret szigetét, bár elég kicsi a valószínűsége, hogy valaha is eljutok oda. De ennek persze több oldala van. Az egyik egy lelki síkon elgondolandó: olyan hely, állapot vagy tudatállapot, ahol a megnyugvás van jelen. Ahol kiszakadsz a rohanásból és megéled a pillanatot. A másik a keresés motívuma: ez a mondanivaló az egész projektre érvényes, hiszen a klipben is egy utazó pár szerepel, aki keresi a saját boldogságát, a saját szigetét.