Operajátszásunk hőskora

Tallián Tibornak a Balassi kiadónál megjelent akadémiai doktori disszertációja címe alapján a professzionális magyar operajátszás hőskorát, illetve az első, külföldi hírnévre is szert tett magyar operaénekesnő, Schodelné Klein Rozália életpályáját mutatja be. Azonban már a kötet tartalomjegyzéke egyértelművé teszi, hogy mindezt nem egy hagyományos monográfia keretei között valósította meg a szerző. A rendkívül nagy műveltséggel, szakmai tapasztalattal és kifinomult írói stílussal rendelkező zenetörténész-professzor operakritikáiban is mindig igyekezett tágabb művelődéstörténeti összefüggésbe helyezni mondanivalóját, miközben szikár nyelven megírt szakmai beszámolók helyett írásai az esszé és a szakkritika sajátos vegyületét adják. A Schodel Rozália és a hivatásos magyar operajátszás kezdetei igényes kivitelű, illusztrációkkal, függelékekkel és tekintélyes szakirodalom-jegyzékkel ellátott kötete is egyedi kultúrtörténeti esszé, az operatörténet és az életrajz ötvözete.

A könyv nagyobbik része a címnek megfelelően a Magyar Nemzeti Színház operatagozatának megalapítását, valamint egy évtizednyi – az 1837–1848 közötti – működését mutatja be, miközben ismerteti a korabeli olasz és német operaénekes-képzést, betekintést nyújt a jelentősebb német társulatok működésébe, valamint elemzi a korabeli kritikaírói gyakorlatot is. Levéltári dokumentumok, a kortárs sajtóban megjelent cikkek és korabeli szakkönyvek alapján tárja elénk a színigazgatás, a rendezés, a repertoár és az énekoktatás alakulásának történetét. Az összegyűjtött adatok azonban önmagukban csak tartalom nélküli tények lennének, ezért Tallián igyekszik beilleszteni azokat a korabeli művelődéstörténet keretei közé, hogy értékelhetőek és értelmezhetőek legyenek. Ezzel magyarázhatóak a korabeli Európa operaéletét ismertető kitekintései. Többek között a történelmi miliő feltárása adja monumentális vállalkozása hitelességét.

Az énekesképzés és a 19. századi sztárénekesek pályájának felvázolása mellett a könyv terjedelmesen elemzi az opera és a közönség, valamint az operatársulatok és a sajtó viharos kapcsolatát is, miközben bemutatja Schodelné karrierjének alakulását, illetve a korabeli kritikák alapján igyekszik rekonstruálni hangi adottságait. A monográfia színháztörténeti újdonsága, hogy Schodelné németországi és angliai pályafutását is feldolgozza. Ismerteti, mely külföldi társulatoknál, milyen szerepekben, összesen hány alkalommal lépett színpadra, és részletesen elemzi a pesti mellett a külföldi szereplések sajtóvisszhangját is. Az utolsó részben pedig vizsgálja Schodelné szerepválasztásainak lélektani hátterét, megalkotva négy nagy szerepének zenei és dramaturgiai portréját.

Mindezt választékos stílusban, logikusan egymásra épülő fejezetekben fejti ki a nagyhírű zeneprofesszor. Azonban bármennyire is magával ragadó írói stílusa, nem könnyű olvasmány a rengeteg adatot felvonultató és minden témát alaposan körüljáró, terjedelmes jegyzetapparátussal megtámogatott kötet. Tallián tízéves kutatómunkájának alapossága, olykor többszörösen összetett, bonyolult mondatszerkezetei és túlzott választékosságra törekvő szóhasználata megnehezíti szövege befogadását. Ugyanakkor vannak munkájának pihentetőbb részei is, ahol anekdotázással (Schodelné botrányainak elmesélése vagy a színházi és operatagozat konfliktusainak felidézése), képszerű hasonlatokkal („a nemtetszés bolhájából a bukás elefántját csinálták”) igyekszik oldani – ha nem is tudatosan – a befogadás feszült koncentrációját.

Kétségtelen, hogy a laikus olvasó számára nagy kihívás a könyv tanulmányozása. Ám rengeteg érdekes és fontos információt tudhatunk meg belőle a zenés színház működéséről, az énekművészetről, a romantikus operajátszás sajátosságairól. A műfaj története és az énekművészet iránt érdeklődő operarajongók számára, akik nem riadnak vissza a nehezebb intellektuális kihívásoktól, mindenképpen kötelező olvasmány.

Tallián Tibor: Schodel Rozália és a hivatásos magyar operajátszás kezdetei, Balassi, 2015.