• Üde színfolt a magyar zenei palettán

    A Blahalousiana alapítóival beszélgettünk

    2016.03.01 — Szerző: Szarka Károly

    Tavasszal jelenik meg a Blaha­louisiana első nagy­le­meze. A 2012 nyarán alakult zene­kar eddigi kis­leme­zeivel, klip­jeivel, koncert­jeivel foko­zato­san hódí­totta meg a közön­séget és nyerte el a szakma elis­meré­sét. Az alapító tagok­kal a zenei hatá­sokról, kezde­tekről és táv­lati ter­vekről beszél­gettünk.

  • Tavasszal jelenik meg a Blahalouisiana első nagylemeze. A 2012 nyarán alakult zenekar eddigi kislemezeivel, klipjeivel, koncertjeivel fokozatosan hódította meg a közönséget és nyerte el a szakma elismerését. Az alapító tagokkal a zenei hatásokról, kezdetekről és távlati tervekről beszélgettünk.



    Már az utóbbi néhány évtizedben is sok magyar zenekar írt angol nyelvű dalszöveget, még a Quimby és a Heaven Street Seven is így indult a kilencvenes években, mostanában pedig mintha magyarul éneklő előadóból lenne kevesebb. Titeket mi motivált az angol szövegeknél? Külföldre szerettetek volna eljutni, vagy egyszerűen csak angolszász zenei hatások értek benneteket?

    Schoblocher Barbara: A zenék, amiket hallgatunk, kilencvenkilenc százalékban angol nyelvűek.

    Jancsó Gábor: Én Kispál és a Borzon nőttem fel, viszont az előző zenekaromban, a Jackedben is angol nyelvűek voltak a dalszövegek, és meg sem fordult a fejünkben, hogy magyarul írjunk.

    Sok dalszövegetek táplálkozik saját élményekből, szerelmekből, szakításokból. Ezekhez nem lett volna kézenfekvőbb a magyar dalszöveg?

    Sch. B.: Schram Dávid, a Blahalouisiana első kislemezének producere vetette fel, hogy srácok, miért nem írok magyar számokat. Elgondolkodtunk rajta, próbálkoztunk, de csak később íródott meg az Első reggelen. Szajának (Szajkó András, a zenekar egyik gitárosa) tök jó szövegei voltak, elkezdtünk dolgozni rajtuk.

    J. G.: A szakítós szövegek az én fejemben fogalmazódtak meg, de magyarul szerintem elég bénán hangzik, hogy elhagytál, meg hogy hiányzol. Vagy csak nekem nincs magyar dalszövegírói vénám.

    A zenét ki írja?

    J. G.: Leviszem a próbaterembe a félkész dalt, a többiek véleményezik, és valahogy összegyúrjuk a végén. De általában Barbinak mutatom meg először a dallamot, amit kitaláltam, és így indul el a folyamat.

    A benneteket ért zenei hatások közül tehát erősebb volt a hatvanas-hetvenes évek angol vagy amerikai rockzenéje, mint a Kispál-féle hazai alternatív?

    J. G.: A legelején a punk volt a közös pont. Zenei eszmélésem idején a suliban a punkrock ment, az volt a menő. A holland rokonaim viszont hoztak nekünk lemezeket, amiket aztán otthon a szüleim hallgattak. Ezek hatvanas évekbeli válogatások voltak, illetve Elvis Presley – tetszett, hogy mennyire dallamosak a punkhoz képest. A modern zenekarok közül a Mando Diao, illetve később az Arctic Monkeys voltak azok, akiknél visszahallottam a hatvanas évek, a Beatles vagy a Zombies dallamvilágát. Így egyértelmű, hogy első körben ezek az előadók voltak rám nagyobb hatással.



    Hasonlítottak már benneteket a No Doubthoz. Őket hallgattátok?

    Sch. B.: Az ismertebb slágereket leszámítva nem, viszont követtem Gwen Stefani szólóprojektét, és nagyon szerettem.

    Ti hova lövitek be magatokat? Popzenét csináltok, vagy inkább alternatívat?

    Sch. B.: Ami eddig underground vagy alternatív volt, az utóbbi években populáris lett. Aki csak popzenét hallgat, az is ismeri például a Quimbyt. Ma már az elektronikus zene vagy az indie is mainstream. Sok élőzenét, rockzenét játszó zenekar is középpontba került, ami tök jó. Populárisnak számít az is, amit mi játszunk, viszont még ennek ellenére is inkább az alteresebb vonulatba sorolnám magunkat.

    A zenekar tagjainak többsége székesfehérvári, kivéve Barbit, aki Baján született. Ti ketten a zeneiskolában találkoztatok. Mesélnétek a kezdetekről?

    J. G.: A fiúkkal nagyon régen, áltanos iskola hatodik osztályában találkoztunk. Akkor indult a Jacked zenekar. Ennek 2010 decemberében lett vége, és 2011 szeptemberében találkoztam Barbival.

    A Jackedből hoztatok át dalokat?

    J. G.: Nem. Akkoriban más zenét csináltunk, ráadásul nagyon szétszórtak voltunk.

    A zenekar székhelye most már Budapest. Néhány nagyobb vidéki várost, mondjuk, Pécset és Debrecent leszámítva az ambiciózusabb zenekarok csak itt tudnak létezni?

    J. G.: Éppen Lovasi könyvét olvasom, és pont annál a résznél tartok, amikor elkezdenek koncertezni. Akkoriban nem volt például internet, ami befolyásolta volna egy zenekar indulását. Rengeteg vidéki zenekar volt Pécsen és Debrecenen kívül is, ma viszont Pesten alakul egyre több. Amikor gimisek voltunk, és a Jackedben játszottunk, Fehérváron voltak még próbatermek és zenekarok, ez ma már nem jellemző. Kevés zenekar megy le péntek este játszani egy fehérvári pinceklubba.

    A Máshol várnak című szám videójában Kovács Kati, Somló Tamás és Solti János is szerepel. Hogy sikerült őket megnyerni ehhez a projekthez?

    Sch. B.: Jóban vagyunk Somló Tamás fiaival, egyszer pedig ő is eljött egy klipbemutatónkra, és volt szerencsénk beszélgetni egy picit személyesen. Elmondta, hogy tetszik neki, amit csinálunk, és nagyon ízlett neki a sütemény, amit sütöttem. A többiek is hasonló ismeretségek révén kerültek képbe. Nagyon aranyos volt mindenki, és rendkívül megtisztelő, hogy elvállalták. Ezúton is hatalmas köszönet jár nekik.

    Olyan zenekarokkal koncerteztetek, mint a Quimby, a Heaven Street Seven vagy 30Y. Tőlük mit tudtok tanulni? Hat rátok akár a zenéjük, akár a dalszövegük?

    J. G.: Hangszerelésben biztosan hatnak ránk, szövegileg talán majd később. Rájuk viszont hatott például a Blur vagy a Red Hot Chili Peppers, ez pedig hasonló kör, mint amiről az előbb beszéltünk. Ugyanaz a szerkezete a pop- vagy a rockzenének hatvan éve. Ami fontos nekünk, hogy a saját hangzásunkat formáljuk.

    Sch. B.: Nagyon sok mindent lehet tőlük tanulni. Amikor a Quimbyvel turnéztunk, főleg az volt tanulságos, amilyen profin hozzáállnak a zenéléshez.

    Szerintetek mennyire számítanak a kapcsolatok egy zenekar sikerében?

    Sch. B.: Mindenképpen számítanak. A hosszabb távú együttműködés és az együtt töltött idő minősége miatt is, legyen szó egy másik zenekarról vagy egy zeneszakmában dolgozó emberről. Más zenekarokkal azért is érdemes kapcsolatot ápolni, mert jobb úgy elmenni egy vidéki turnéra, hogy jó a hangulat a buszban, és a közös zenélés is működik. Jó volt például együtt zenélni Novai Gáborral. Először a vendégünk volt az MR2 Akusztikban, aztán egy dalt is felvettünk vele, később egyre több koncertet csináltunk együtt. Egy idő után pedig vele együtt hatan lettünk. Most már a Mörkben zenél, viszont a felállás maradt, és helyette jött Pénzes Máté, az új billentyűsünk.



    A legtöbben tanultok a zenélés mellett. Mennyire nehéz a kötelező feladatokat összeegyeztetni a koncertezéssel?

    Sch. B.: A próbákat egy picit nehéz összehozni, de mindig megoldjuk. A koncertezést viszont egyáltalán nem hátráltatja a munka vagy a tanulás. Szerencsére mindenkinek rugalmas a zenekar melletti élete.

    El tudjátok képzelni, hogy van polgári állásotok, és egy multicégnél marketingmenedzserek vagy könyvelők vagytok nyolc órás főállásban?

    Sch. B.: Semmiképpen sem tudom elképzelni, hogy ne a zenével foglalkozzak. Lehet, hogy nem teljesen ez fogja kitölteni az időnket, és mindenkinek lesz valami másik projektje, zenét tanít vagy ilyesmi, de akkor is a zenekar lesz a legfontosabb.

    Demokrácia van a zenekarban? Ki hozza a döntéseket, kinek van vétójoga?

    Sch. B.: Demokrácia van. A zenekarvezetői poszt Jancsié, de a döntéseket együtt hozzuk meg.

    J. G.: Mondhatjuk, hogy demokrácia van, de a piszkos munkát én végzem.

    Már nagyszínpadon is rendszeresen játszotok. Megszoktátok mostanra?

    J. G.: Amikor elindultunk a Blahával, szinte már az elején a 30Y előtt játszottunk, ami már mélyvíznek nevezhető. És azért sem illetődtünk meg nagyon, mert Fehérváron, a Petőfi Kultúrban többször is teltházas bulit csináltunk, ami hatalmas energiát és tapasztalatot adott a legelején.

    Sch. B.: A Petőfi Kultúrban összeállt két-három zenekar – amúgy is jóban voltunk egymással, megtöltöttük a teret. Fehérvár nem olyan nagy, mindenki ismer mindenkit, nincs olyan sok lehetőség a szórakozásra. Aztán épphogy kijött a Tales of Blahaloisiana EP, már a Morcheeba előtt játszottunk a PeCsában. Nagyon sokan voltak, és ennél jobb lehetőséget nem is kaphattunk volna, hogy felnőjünk a feladathoz.

    Hallottalak zenélni benneteket másfél éve Balatonszemesen, Czinki Ferenc Egy kocsma város című könyvének bemutatóján. Később is rendszeresen léptetek fel együtt. Ferivel is Székesfehérvárról ered az ismeretség?

    J. G.: Igen, a Kafkabeat nevű szórakozóhelyen DJ-zett esténként, én pedig általában Beatlest kértem tőle. Mindig elküldött, aztán egy idő után elkezdtünk haverkodni, de csak ritkán futottunk össze a fehérvári éjszakában. Ez régen volt, akkor a Blaha még nem is létezett. Aztán később a Múzeumok Éjszakáján léptünk fel együtt, ami annyira jól sikerült, hogy eldöntöttük, csinálunk még ilyet.

    Sch. B.: Feri elkezdett járni a koncertjeinkre, én speciel ekkor ismertem meg. Aztán később írt egy novellát Első reggelen címmel, aminek nem volt túl sok köze a dalhoz, de szerette volna, ha eljátsszuk, mikor felolvas. Aztán csináltunk egy zenés felolvasást, és azóta is fejlesztgetjük, ápolgatjuk ezt a projektet.

    Milyen érzés irodalmi közeg előtt játszani?

    Sch. B.: Teljesen más, mint egy koncerten. Meglepő, hogy mennyire különböznek a reakciók, de általában nagyon szeretik.

    Nemsokára elkészül az első nagylemezetek. Milyen számok lesznek rajta? Angol vagy magyar nyelvűek, régiek vagy újak?

    Sch. B.: Egy korszakot zárunk le ezzel a lemezzel. Angol és magyar nyelvű dalok vegyesen lesznek rajta, mert mindkettő ehhez a korszakhoz tartozott, de az arányt még nem áruljuk el.

    Itthon jó kritikákat kaptok, léptetek már fel külföldön is. Nagyobb európai turnéra, esetleg komolyabb hírnévre láttok esélyt?

    J. G.: Egy kisebb turnéra mindenképpen, de mindig a következő lépésre koncentrálunk. Először legyen nagyon jó a lemezünk, sikerüljön jól a lemezbemutatónk, aztán a hazai fesztiválfellépéseink. Az utóbbi három évre visszatekintve szépen lépegettünk fel a képzeletbeli lépcsőfokokon. Akkor érezzük majd sikeresnek magunkat, ha a zenekari összhang és a motiváció megmarad, illetve tovább erősödik. Ha ez megvan, akkor azt a közönség is észre fogja venni. Onnantól kezdve pedig jöhet bármi.

    Sch. B.: Ha a közeli célokra koncentrálunk maximálisan, biztos, hogy hosszabb távon is jó dolgok sülnek ki belőlük. A befektetett munka soha nem marad jutalom nélkül. Ha nem leszünk világsztárok, nem törünk össze. Itthon sem hiszem, hogy a Kispálhoz hasonlóan évtizedekig meghatározó lehet egy most induló zenekar, mivel sok van, és gyorsan változnak a trendek. Azt persze el tudom képzelni, hogy szép lassan egyre nagyobbak leszünk, és benne maradunk a köztudatban. A fő cél, hogy csináljunk valamit, ami új szín lehet a zenei palettán.

  • További cikkek