Virtuóz vallomások

Kökény Tamás nagybőgős nyerte a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató verseny második évadának fődíját. Elsőnek őt, majd a kicsik korcsoportjának győztesét, Holozsai Esztert kaptuk diktafonvégre, a Virtuózok zsűritagját, Kesselyák Gergelyt pedig a finalisták összteljesítményéről, személyes élményeiről és a gyermekkorban megkezdett zenei nevelés hasznosságáról faggattuk.



Fel tudod idézni, hogy pontosan mikor és miért szerettél bele ebbe a hát- és derékizmokat nem kímélő hangszerbe?

Kökény Tamás: A bőgőzés valóban remek deréktorna! A kérdésedre válaszolva: a zenei pályafutásom a hegedűvel kezdődött, egészen tizenhárom éves koromig hegedültem, de mivel édesapám barátja és több ismerősünk is nagybőgőzött, elkezdtem érdeklődni a hangszer iránt. A Molnár Antal Zeneiskolában már bőgőztem, tanulmányaimat a Bartók Bála Zeneművészeti Szakközépiskolában folytattam. Utóbbiban Baranyi Roland lett a mesterem, ő készített fel a Virtuózok első évadára is, de akkor még csak a castingig jutottam el. Nem volt mese, többet kellett gyakorolnom, a mesterem rengeteget foglalkozott velem. A Virtuózok második évadában tulajdonképpen az ő tudását közvetítettem.

A fináléban hárman vártatok arra, hogy megtudjátok, ki lesz 2016 Virtuóza. Mit éreztél, amikor Varga Edit műsorvezető a te nevedet mondta ki?

K. T.: „2016 Virtuóza nem más, mint” – na, ez volt az a pont, amikor elkezdett a torkomban dobogni a szívem. Amikor Varga Edit kimondta a nevem, alig hittem a fülemnek. Eszméletlenül boldog voltam!



Nem csoda, hiszen a tizenkétmillió forintos fődíj mellett egy tengerentúli fellépés is vár rád a New York-i Carnegie Hall színpadán.

K. T.: Nagy álmom vált valóra ezzel. Az biztos, hogy rengeteg gyakorlásnak nézek elébe, de örömmel teszem, hiszen óriási dolog lesz amerikai közönség előtt játszani.

Kudarcként élted volna meg, ha nem a te neved hangzik el az eredményhirdetésekor?

K. T.: Természetesen igen, mert akkor azt gondoltam volna, hogy az én tudásom még kevés. Jól tudom, hogy egy előadóművésznek a kudarcokat is be kell kalkulálnia, de ilyenkor sosem szabad feladni. Fel kell állni, tovább kell menni, és keményebben kell gyakorolni. Hiszek abban, hogy a siker titka a gyakorlás.

Milyen élményekkel gazdagodtál, és mit profitáltál szakmailag a Virtuózok tehetségkutató során?

K. T.: A főnyereménytől és az egyéb nyereményektől függetlenül szeretnék válaszolni erre a kérdésre. Az, hogy engem megismert egy ország, és hogy a Nemzeti Filharmonikusokkal játszhattam együtt, a legnagyobb öröm számomra. Ha nem nyertem volna meg a versenyt, akkor is azt mondtam volna, hogy már ezért a két dologért megérte színpadra állni.



A finálé első részében Vittorio Monti Csárdás című darabját, a másodikban a Schindler listája John Williams által szerzett filmzenéjének főcímdalát adtad elő, ami azért is volt merész vállalkozás, mert a művet eredetileg hegedűre írták, Itzhak Perlman játszotta 1993-ban. Miért épp erre a darabra esett a választásod?

K. T.: Gyerekkoromban még csak a zenébe szerettem bele, aztán ahogy nagyobb lettem, megnéztem a filmet is, és kezdtem felfogni, hogy miről is szól a Schindler listája. Megdöbbentett az, hogy amit filmen láttam, az valamikor a valóságban is megtörtént. Családokat szakítottak szét és öltek meg brutális kegyetlenséggel – tulajdonképpen ezek a borzalmak ébresztettek rá arra, hogy mekkora érték az, ha az ember a szeretteivel élhet együtt. Legyen szeretet és összetartás függetlenül attól, ki milyen – ezt kívántam közvetíteni a játékommal. Jó volna, ha nem lenne ítélkezés, ha végre családon belül és kívül is az összefogás mozgatná az embereket.

A szüleid milyen útravalóval indítottak el a fináléba?

K. T.: Édesapám azt javasolta, hogy nézzek meg egy-két részletet a filmből a YouTube-on. Nagyon mellbevágott, amikor a piros kabátos kislányt elszakítják zsidó szüleitől. Ezt a jelenetet láttam magam előtt, miközben játszottam. Nem tudom, mennyire lehett észrevenni, de könnyeztem is közben. Miután eljátszottam a számot, úgy éreztem, hogy hatalmas kövek esnek le a szívemről. Végre átadhattam azt, ami fájt, és azt az üzenetet, amit közvetíteni akartam.

Ha öt év múlva beszélgetnénk, mivel lennél elégedett?

K. T.: Ha öt év múlva újra leülünk beszélgetni, és ismét felteszed nekem ezt a kérdést, remélem, azt fogom tudni rá válaszolni, hogy én lettem a világ egyik legjobb bőgőse, de még mindig nem tudok semmit. Egy ember sosem lehet magával megelégedve, mindig van hova fejlődnie.



Londoni Cadogan Hall – milyen érzések járnak át, ha ezt a helyszínt említem?

Holozsai Eszter: Nincs is arra szó, hogy mennyire örülök, hogy itt léphetek majd fel! Pár hónappal ezelőtt még azt sem gondoltam volna, hogy a korcsoportom döntőjéig menetelek.

Verdi Álarcosbál című operájából, valamint a Harry Potter című film zenéjéből Hedvig témáját játszottad. Mit jelent számodra e két darab?

H. E.: Az Álarcosbál nem a kislányos, hanem az érettebb, felnőttesebb énemet mutatta meg, a Harry Potter-zene pedig a személyiségemet tükrözte.

Elég csak rád nézni, és az embernek valóban az az érzése támad, mintha egy gyönyörű, fiatal hercegkisasszonnyal volna dolga. Olyan kecses a testtartásod, akár egy balerináé, a ruháid pedig adásról adásra elkápráztatnak – olyan vagy bennük, mintha egy meséből léptél volna elő.

H. E.: A zsűrinek is mesefigurák jutottak eszébe, miközben fuvoláztam. A szép ruhákat a szüleimnek köszönhetem, ők veszik meg nélkülem. Ott sem kell hogy legyek a vásárlásnál, mert teljes mértékben megbízom bennük. Szerintem nagyon jó ízlésük van.

Ebben egyetértünk. Egyébként milyen Holozsai Eszter, amikor a színpadon áll?

H. E.: Amikor kilépek a színpadra, teljesen átszellemülök. Fejben már nem a színpadon érzem magam, hanem egy egészen más, mesebeli világban.



Ha úgy alakult volna, hogy nem nyersz a korcsoportod döntőjében, és nem jutsz el a fináléig, akkor mindezt kudarcként élted volna meg?

H. E.: Egyáltalán nem csüggedtem volna el, hiszen már az is óriási dolog számomra, hogy a Virtuózok színpadára állhattam. Ha nem jutottam volna el a fináléig, akkor tovább gyakoroltam volna, hogy még jobb legyek.

Mit adott számodra a Virtuózok?

H. E.: A tehetségkutató lendületet adott a mindennapjaimhoz, izgalmat és színt vitt az életembe, ráadásul barátságokkal gazdagodhattam. Remélem, hogy jövőbeni versenyeken is hasonlóan jó eredményeket érek majd el.

Két, nálad közel tíz évvel idősebb művészfiúval, Kökény Tamással és Váradi Gyulával indultál a fődíjért. Versenytársaidként, ellenfeleidként vagy barátaidként tekintettél rájuk?

H. E.: Tomit és Gyuszit egyáltalán nem tekintettem versenytársaimnak, talán épp ezért nem is izgultam az élő fináléban. Rendkívül tehetségesnek tartom őket és felnézek rájuk, hiszen minden adásban gyönyörűen játszottak. Úgy tekintek rájuk, mint a testvéreimre, és nagyon hálás vagyok azért, hogy a Virtuózok megadta nekem a barátságukat.

Azt mondtad, hogy nem izgultál. Le a kalappal! Bevallom neked, hogy ha nekem kellett volna zsűri és közönség előtt színpadon állnom tudván, hogy az egész ország engem néz a tévékészülékeken keresztül, én bizony minimum két infarktust hordtam volna ki lábon az izgalomtól. Hogy vagy képes ennyire higgadt maradni? Van esetleg valami biztos módszered a drukk ellen?

H. E.: Az egészséges izgalom természetesen bennem is megvolt, de mielőtt kimentem a színpadra, a Jóisten segítségét kértem. Ezt a módszert már sokszor alkalmaztam. Eddig bevált.

Ha létezne időutazás, ki lenne az a zeneszerző, akivel a legszívesebben beszélgetnél?

H. E.: Mindegyik zeneszerző nagy csoda számomra, de ha mindenképpen választanom kell egyet, akkor Debussyt mondanám.

Miért épp őt?

H. E.: Mert gyönyörű darabokat írt! Érződik belőlük, hogy mindegyikbe beleadta a lelkét. Szerintem egy kicsit hasonlítok hozzá, mert én is szívvel-lélekkel szeretek fuvolázni.

Apropó fuvola. Mikor szerettél bele ebbe a hangszerbe?

H. E.: Egy jó barátunk elhívott egy népzenei táborba, amelyet nem messze a lakhelyemtől, Oroszitól szerveztek. Itt még csak furulyáztam. Amikor lejátszottak nekem egy dallamot, hallás után rögtön visszaadtam. Az ottani tanárok felfigyeltek erre a képességemre, és azt javasolták a szüleimnek, hogy mindenképpen írassanak be zeneiskolába. Később a tévében láttam egy komolyzenei koncertet, a zenekarban rögtön kiszúrtam magamnak a fuvolát. Annyira lenyűgözött a hangszer, hogy eldöntöttem: ezentúl ezen szeretnék játszani.

Hogy a második elődöntőben Batta András zenetörténész habozás nélkül neked adta a kis hegedűt, bizonyítja, hogy jó döntést hoztál. A zsűrire mind személyiségeddel, mind pedig játékoddal nagy hatást gyakoroltál. A korodbeli fiúkat – ha eljön az ideje – a szépségeddel, a játékoddal vagy a belső értékeiddel szeretnéd majd lenyűgözni?

H. E.: Mivel a zenélés egyébként is megszépíti az embert, én leginkább a fuvolatudásommal szeretnék hódítani, ezt tartom a legfontosabbnak.



Mit szól a végeredményhez, és hogyan értékeli a Virtuózok finalistáinak összteljesítményét?

Kesselyák Gergely: Hála Istennek, a végeredményhez nekem nem kell szólnom semmit, mert szerintem nagyon bölcs dolog az, hogy úgy van megoldva a műsor, hogy a komolyzenei tehetségkutató gerincét egy nagyon magas szakmai színvonalú zsűri viszi egészen a fináléig, a végső döntés pedig a közönségre van bízva. Ez a verseny az életet modellezi. A zeneboltok polcain több tízezer lemez található, a világhálón szintén nagy számban tölthető le zenei tartalom. A virtuális és nem virtuális térben – akárcsak az életben – minden mindennel verseng. Hogy egy polcról mely CD kerül megvásárlásra, az a közönség döntése. Ha ennek a műsornak az a fő küldetése, hogy megismertesse és megszerettesse a klasszikus zenét, akkor bizony meg kell küzdeni a közönség kegyeiért. Meg kell győzni a komolyzene iránt eddig kevésbé lelkesedőket is.

A fináléban mindhárom versenyző a tudása legjavát nyújtotta. A transzcendens kapcsolatokat közénk hozó muzsikus kétségkívül Holozsai Eszter volt. Váradi Gyula gyönyörű, szívhez szóló hegedűhanggal kápráztatott el bennünket, kitartása és akarata, mellyel az egész versenyt végigcsinálta, egyértelműen példaértékű. Kökény Tamás az esten nyújtott lehengerlő játéka alapján igazi fenoménnak nevezhető. Úgy gondolom, hogy minden fiatal, aki részt vett a Virtuózok második évadában, kiváló zenész. Mindegyikük művészi adottságokkal rendelkezik.

Ahogy a fiatal versenyzők, úgy bizonyára a zsűri tagjai is profitáltak a komolyzenei tehetségkutatóból. Ön milyen élményekkel gazdagodott?

K. G.: Nem konkrét élményeket emelnék ki, hanem egy kicsit általánosítva fogalmaznék. Sokféle energia kerül kapcsolatba velünk nap mint nap, néha engem is elér egy-egy rosszindulatú mondat, egy szemvillanás, én is kerülök stresszes szituációba éppúgy, ahogyan embertársaim. Fontos, hogy a lelki háztartásunkat folyamatosan újra tudjuk tölteni. Minden olyan legmagasabb szintű energia, ami ezt a belső háztartást a pozitív tartományba állítja vissza, egy csoda. A Virtuózok mindkét szériája óriási pozitív dózist ad az embernek, így nekem is, ezért is örülök, hogy az első sorból nézhettem végig az egyes produkciókat. Ha a tévé képernyőjén keresztül sok száz kilométer távolságba is képesek hatni ezek az energiák, el lehet képzelni, hogy mit érezhettünk mi, zsűritagok, amikor ez az energiacunami pár méterről ért minket.

Elképesztően érett és értelmes fiatalokat láthattunk hétről hétre. Minden mozdulatuk kifinomult, arcuk minden apró rezdülése magas intelligenciáról árulkodik, és olyan szókinccsel bírnak, amelyet sok felnőtt megirigyelhetne. Ön szerint mennyiben befolyásolja ezen tulajdonságok kialakulását a gyermekkorban megkezdett zenei nevelés?

K. G.: Én is azt figyeltem meg, hogy ezek a fiatalok zavarba ejtően jól kommunikálnak, de hát szerintem nincs ezen mit csodálkozni, hiszen a zene egyfajta kommunikáció. Azok, akik az elődöntőbe jutottak, már magas színvonalon voltak képesek kommunikálni a hangszerükön. Amikor egy gyerek egy olyan közegben tanul meg beszélni, ahol nem az anyanyelvét használja, akkor az anyanyelven való kommunikálás sokszor csak könnyebb lesz. Egy zenével foglalkozó gyerek agya folyamatos koordinációra van rákényszerítve, a muzsika tempóhoz való kötöttsége pedig szerintem a beszédkészséget is nagymértékben képes fejleszteni.

A visszajelzések alapján hogy látja, elérte célját a Virtuózok első és második évada?

K. G.: Nagy öröm számomra az a statisztika, ami idén és tavaly is állt, nevezetesen hogy hatezer fővel nőtt meg a Zeneakadémiára újonnan beiratkozók száma. Ez döbbenetes! A visszajelzések kapcsán hadd számoljak be még egy személyes élményről is: a családomban összesen tizenegy unokaöcs és unokahúg van, ők például virtuózost játszottak otthon. Volt közülük, aki a zsűriben ült, volt, aki zenélést imitált, közben pedig betettek egy komolyzenei CD-t. Ha a gyerektársadalomban ezentúl csak annyian játszanak otthon virtuózost, mint az én családomban, akkor ez a tehetségkutató már elérte a célját.