Szemcsés képernyő – kritika Zsolnai György Spoiler című könyvéről

Kétségkívül lényeges témára voksolt Zsolnai György: a prime TV-ként, sőt olykor auteur televisionként definiált irányzat (azaz a művészi igénnyel készült szerzői sorozatok tendenciája) átszövi hétköznapjainkat, és egyre kreatívabb alternatívával kecsegtet a franchise-okba merült fősodorbeli Hollywood mellett. A Spoiler című kötet becsülettel nyújt áttekintést a sorozatok kreatív forradalmáról: a hetilapok hasábjain olvasható elbeszélésekkel, rádiójátékokkal induló előzményektől az ’50-es, ’60-as évek (az NBC I Love Lucy című szappanoperájával kezdődő) első korszakán, a 20. század legvégéig húzódó tematikai variációkon és a 2013-ig tartó aranykoron át jutunk el napjaink streamingrobbanásáig.

Zsolnai könyve példás egyetemi disszertáció benyomását kelti, de amennyire ez előnyösnek tűnik, legalább annyira problémás is. Pontról pontra végigmegy az akadémikusok által követelt szabályokon, de a nagy könyv előírásai szerint haladó esszégyűjtemény leginkább száraz, igazi lelkesedéstől mentes betekintést nyújt a minőségi szériák világába. Szó se róla, a szerző ragyogó szókinccsel bír, remekül fűzi a mondatait, esztétikai és tartalmi elemzéseit nem érheti panasz (elég az Oz és az Orange Is The New Black fémjelezte börtönsorozatok áttekintésére gondolni), csakhogy a Spoiler lapozása közben úgy érezzük, mintha egy konzulens vagy egy opponens görnyedne az író és az olvasó válla felett, bármilyen unortodox kitekintésre rögtön ugorva. Noha a filozófus végzettségű Zsolnai olykor hagyja felszínre törni a benne szunnyadó geeket, és ilyenkor – jelesül a Maffiózók részletes tárgyalásakor – felmerül egy egyszerre laza, de komplex elemzésfolytatás lehetősége, pusztán a jellegtelen információközlésre futja. Holott nem állítható, hogy a szerző az általa láthatóan imádott maffiaszéria bemutatáskor ne kínálna érvényes szempontokat. David Chase sorozatának karaktereit, motivációs hálóját, valamint az HBO-n szárba szökkent televíziós aranyidő formamegoldásait úgy részletezi, hogy még az is kedvet kap Tony Soprano morális kétértelműségének nyomon követéséhez, aki még életében nem hallott a szériáról.

Hagyományos öntőformák mentén bontakozik ki az esszécsokor olyan értelemben is, hogy fejezeteken belül találunk újabb alpontokat, viszont ennek a tradicionális hozzáállásnak ugyancsak a műélvezet látja kárát.

Pusztán a címek és a fejezetelnevezések segítik a témák orientációját, a részletes fejtegetések olvasása során azonban úgy tűnik, Zsolnai belekap egy őt foglalkoztató dilemmakörbe, végigveszi azt, majd összefüggéstelenül egy újabb problémára ugrik.

Egy dohányzásról szóló alfejezet – stílszerűen mondva – fillerepizódként foglalja a helyet; szintén furcsa, hogy a Trónok harca befogadáselméleti vizsgálatát a darálás (binge-watching) kortárs mániájának boncolgatása követi; de az sem világos, hogy a Better Call Saul prequel dramaturgiájából miképp következik organikusan a Bandersnatch című interaktív Fekete tükör-rész kifejtése. Persze, érthető, hogy Zsolnai az előbbivel bizonyítani kívánja – és nem is csinálja rosszul –, miképp válik a Breaking Bad gátlástalan problémamegoldójává a címszereplő, és ez hogyan vezet majd Vince Gilligan kultsorozatának nyitányáig, ám az esszépár második tétele már jóval dagályosabban, nehezebben érthetően skiccelt anyag, így a két, egy tematikai-címbeli védőernyő alá rendelt vizsgálati tárgy szétválik egymástól.

Igaz, a könyv zömmel nem a jól ismert sorozatokat veszi górcső alá, így akadnak hiányosságai (például a női szempontok elemzését zászlajára tűző esszében még csak említés szintjén sem olvashatunk Phoebe Waller-Bridge remek Fleabagjéről), a Spoilert néhány ügyes meglátása, illetve olykor jó érzékkel beemelt distinkciói tartják a víz felett és avatják masszív közepessé.

Zsolnai kiválóan bök rá, hogy bár látszólag a minőségi szériák korát éljük, napjainkra sorozatdömpinget eredményezett a streamingháború, melynek egyedüli célja a szolgáltatók (Netflix, Amazon, Hulu) garmadának önreklámja a tartalmi nívótól függetlenül.

Túlkínálatot említ a szerző, ezzel összefüggésben a teljes esszékötet egyik főtémájává emeli a sorozatgyártást átható marketingszempontokat vagy éppen azt, miképp reflektál napjainkra egy-egy ünnepelt széria. A neoliberális feminista olvasat iránt érdeklődők megkapják a könyvtől e nézőpont definícióját, plusz Zsolnai rávilágít arra, hogy amennyiben egy sorozat csupán a saját újszerű nézeteit harsogja túl, egyedül a propagandáig viheti, ugyanakkor tovább is gondolhatunk egy-egy észrevételt – például a Trónok harca záróévadjának újraforgatását követelők láttán a fórumtrollok egyre toxikusabb netfröcsögéseit.

Releváns szempont a sorozatokat a nagyregények struktúrájához hasonlítani (ahogy az időbeli, vagyis napi, heti tartalomszolgáltatás és a térbeli, részekre bontó kiterjesztés közötti megkülönböztetés sem lényegtelen) és kimutatni, hogy akárcsak egy szépirodalmi alkotást, a sorozatokat is a saját belátásunk szerint oszthatjuk részekre. Az ismeretekre vágyók megtudhatják, hogy a minőségi szériák geneziséhez elengedhetetlen a narratív komplexitás, a technikai kidolgozottság és a társadalmi-etikai relevancia hármasa, viszont hiba a kötetvégi konklúzió levonásának hiánya (mivel a Cold open című első fejezet épp egy bevezetővel ér fel). Az efféle bökkenők, az érdemtelen kihagyások és a túlzottan tárgyilagos hangnem kölcsönhatása miatt sajnos várnunk kell a hazai sorozat-szakirodalom csúcsproduktumára: a Spoiler csak a témaválasztása miatt izgalmas, megvalósítása révén kevésbé.

A kötet szerzője a KO Kultúradó podcast szerkesztője.