Koltai Róbert szerint a legsikerültebb alkotások egyszerre hordozzák magukban a sírást és a nevetést. A Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész nemrég megjelent életrajzi könyvéről, színészi pályájáról, édesapja hagyatékáról, zakókról, szerencsejátékról és a következő 75 év terveiről mesélt lapunknak.
Hogy viseli az interjúcunamit, ami mostanság éri az életrajzi könyve kapcsán?
Egész jól. A Sose halunk meg amerikai filmbemutatóján egy délután alatt egymás után jöttek hozzám az újságírók, nagy összpontosítást követelt, hogy ugyanazt mondjam mindenkinek.
A Színművészetin A gondnok című darab volt a vizsgaelőadása, melyet a fűtetlen Ódry Színpadon próbáltak. Az előadást Zsámbéki Gábor rendezte, Kiss István és Györgyfalvay Péter voltak a kollégák. Ekkoriban már kapizsgálta, hogy a színészet olyan szakma, amelybe minden este bele kell egy kicsit kell dögleni?
A gondnok pályám kezdetének első pozitív visszajelzése volt. Előtte végigszenvedtem a főiskolát a többi darabban. A könyvemben is megemlítem, hogy ez az előadás vitt közel a színházhoz, ez hozta el nekem az igazi színészetet. Na meg Zsámbéki csodálatos rendezői szeme, instrukciói.
Hetvenöt éves, de elképesztően fürge.
Tíz évvel ezelőtt sokkal rosszabb volt a helyzet. A háziorvosom, miután a diasztolés értékemet magasnak találta, elküldött egy alvásvizsgálatra, ahol kiderült, hogy alvási apnoém van: ez azt jelenti, hogy a légzésem alvás közben időről időre abbamarad. Ez nagyon nem tett jót, reggelente fáradtan ébredtem, a hangom sem volt az igazi a színpadon. A folyamatos horkolásnak köszönhetően reggelre teljesen berekedtem. Kaptam az orvosomtól egy gépezetet, ami abban segít, hogy zavartalanul tudjak aludni. Azóta a vérnyomásom normalizálódott, frissnek és energikusnak érzem magam. És ami a legszebb az egészben: visszakaptam a hangomat.
Jelenleg tizenöt darabban játszik. Ez rendkívül sok.
Igen, de engem ez konzervál, és jó érezni, hogy fontos vagyok még. Az energia és a szeretet, amit a közönségtől kapok, jó hatással van az egészségemre. A Katona József Színháztól kezdve a József Attila Színházon át a magánszínházakig számos helyen játszom, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban nemrég mutattuk be a Lovagias ügy című komédiát, közeleg a Balfácánt vacsorára 400. előadása, KR75 címmel fut egy önálló estem, melyben egyaránt helyet kapnak jelenetek, rögtönzések, a magyar líra klasszikusainak legszebb versei, és dalok is, melyeknek zenéjét Dés László és Darvas Feri barátom szerezte. Feri zongorán kíséri az egész előadást. Ja, és ott van még a Batang felé című előadás, melyet a Gerbaud feletti színházi térben, a Hungarikum Pódiumon játszunk Szirtes Balázzsal.
Az előadás rendezője az a Gaál Ildikó, aki az életrajzi könyve, a Sose halok meg? – Az első 75 szerkesztője is.
Az ő gondolata volt, hogy könyv készüljön. Diktafonra meséltem a velem történteket, amit elküldtünk a kiadóba gépelésre, a visszaérkezett anyagot megszerkesztette, majd együtt könyvvé formáltuk.
Többek között kudarcokra, sikerekre és barátokra is emlékezik benne, de van egy szép története feleségéről, Pogány Juditról is a Varsói melódia kapcsán.
Jutka a próbákon is brillírozott, én viszont nem tudtam rögtön telibe találni a karakterem. Amikor elvesztettem az ívét a figurámnak, ő a hátán vitte a próbákat és olykor az előadást is. Fölemelt és lendületet adott.
A drámai szerepek jelentik a legnagyobb kihívást önnek?
Ezt így nem mondanám. Számomra színészet van, ami az én olvasatomban nem más, mint a darabban felmerülő helyzetek megoldása. Hogy ez a helyzet komikus vagy drámai, az tulajdonképpen mindegy. Igényesen és jól szórakoztatni legalább olyan nehéz, mint drámát játszani. És ha jól csináljuk, akkor mindkét esetben öröm.
Hogyan kell jól szórakoztatni?
Vegyük Chaplint vagy Kabos Gyulát! A legnagyobb vígjátékaikban mindig ott van egy csipetnyi fájdalom is. Szerintem azok a telitalálatok a színpadon, amikor egyszerre lehet derülni és megrendülni.
A humorérzékét kitől örökölte?
Valószínűleg édesapámtól. A versek szeretete is tőle ragadt rám.
Nemrégiben leadták a televízióban A miniszter félrelép et, így tisztelegve a nemrégiben elhunyt Andy Vajna előtt. Milyen emlékei vannak a producerről?
Ő nem egy távolról irányító szakember volt – sokszor eljött a forgatásokra, mert egy igazi producer rajta tartja a film ütőerén a kezét. Vajna a szakma minden apró fogásához értett. Remek gondolatai voltak, s ha nem is könnyen, de időnként meg lehetett győzni az elképzelései ellenkezőjéről. Amúgy szigorú, kemény és célratörő ember volt.
És milyen az a Koltai Róbert, aki kilép este a színházból? Amikor már nincs rajta olyan elegáns zakó, mint amilyen most.
Miért, most ki vagyok öltözve?
Igen, nagyon elegáns ez a kordzakó. A könyvében említi, hogy Kern András zakómániás, és hogy jó néhányszor meglepte önt egy-egy darabbal. Ezt is tőle kapta?
Ezt Bunyik Bélától, a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál alapító elnök-igazgatójától kaptam. A Sose halunk meg tavaly életműdíjat nyert Los Angelesben, novemberben utaztam ki a felújítás bemutatójára, ugyanis a filmet a Nemzeti Filmarchívum teljes mértékben restaurálta. Sajnos nem érkezett meg a csomagom, ezért Béla néhány zakóját nekem adta, köztük ezt is.
Milyen lett a felújított változat?
Számomra varázslatos. A hangi digitalizálás csodát tett, halk jelenetekből ütős jelenetek születtek.
Írja a könyvében, hogy édesapja a halála után magnókazettát hagyott önre és testvéreire.
De nem akármilyen kazettát: olyat, amelyen hivatásos sportvezető létére csodálatosan mond verset Petőfitől, Adytól és az akkori idők híres gitáros-zenebohócától, Jancsi bohóctól is énekel egy dalt. Lehet, hogy neki kellett volna színésznek mennie, nem nekem.
Ön is egy apát (és nagyapát) játszik az RTL Klubon futó Drága örökösök ben, aki 625 milliót hagy a családtagjaira.
Sajnos nem nézem a sorozatot, mert az elfoglaltságaim miatt nincs rá időm, de nagyon izgat, hogyan alakul a történet, hogy mit kerekítenek ki belőle az alkotók. Nem örülnék, ha mostanában meg kellene halnom, de a sorozat legalább valósághű lenne: az első részben ugyanis rögtön elcsap egy autó.
Ha már milliókról van szó, önnek mennyire fontos a pénz?
Sose hajszoltam a pénzt, de volt idő, amikor könnyen kifolyt a kezeim közül.
A szerencsejátékos időszakban?
Igen.
Nehéz volt félretennie a függőséget?
Sokat segített, hogy megcsináltuk a Sose halunk meg filmet, mert hirtelen kívülről kezdtem szemlélni önmagamat. Ha nem szállok ki az ördögi körből, akkor valószínűleg most nem beszélgetnénk. Amikor befejeztük a lóversenyjelenet több napig tartó forgatását, akkor megéreztem, hogy az ember nem arra született, hogy a szerencséjén ügyködjön. Inkább arra, hogy tegye a dolgát. Hála Istennek, van elég dolgom.
Nem is hiányoznak már a fogadások?
Nem. Amikor kilátogattam díjat átadni a lóversenypályára, úgy ültem a lelátón, hogy szinte nem is érdekelt a dolog. Bár a függőség, azt mondják, sosem múlik el teljesen.
A siker némileg átrajzolódik az emberben idővel. Ma mi jelenti önnek a sikert?
A siker fontos, de még fontosabb, hogy jó csapattal jó előadásokat, jó filmeket csináljon az ember. A pozitív visszajelzés már csak ráadás.
„Ma is feltétel nélkül hiszek a barátságban, a szeretetben, az emberek jó szándékában” – nyilatkozta tavaly a születésnapja környékén egy internetes portálnak adott interjúban. Pedig a bizalom és a szeretet manapság nem divat.
Néha kiábrándul az ember, amikor gyűlölettől sistergő kommenteket olvas az interneten, és ez rendkívül visszataszító. Én úgy általában nem hihetek az emberekben és a nagy emberi jóságban, hiszen a világ tele van sebbel és irigységgel. Abban viszont igen, hogy meg lehet változni. Ha másért nem, akkor saját magunk miatt. És ha már ilyen szakmát adott a kezembe a sors, akkor talán azoknak az embereknek tudok segíteni kicsit, akik közel vannak hozzám, akiket szeretek. Mióta leszoktam a szerencsejátékról, nagy vesszőparipám, hogy másokat is leszoktassak a rossz szokásukról, például a dohányzásról. A füstöt azelőtt sem bírtam, a színházi megbeszéléseken régen tömény szmogban ültem, ez maga volt a pokol. Gyerekkori barátomra, Kertész Péterre is sokat rászóltam, könyörögtem neki, hogy tegye le a cigit.
És letette?
Hat éve nem szívott egy szálat se, és nagyon büszke vagyok rá.
A könyve alcíme: Az első 75 . Mit tervez a következő 75 évre?
A legnagyobb vágyam eddig az volt, hogy Dés László barátom ismerje el végre a zenei és énekbeli fejlődésemet. Ez sokáig nem történt meg. Laci rendkívül szigorú és maximalista. Ha valami nem tetszik neki, megmondja, nem hízeleg. Egyszer meglátogattam azzal a titkos vággyal, hogy hallgassa meg azokat a legújabb felvételeket, amik a Youtube-on is hallhatók, majd Darvas Feri zongorajátéka mellett hét-nyolc dalt adtam elő. Ezalatt szinte végig Laci ábrázatát lestem. Szigorú arcára egyre elismerőbb mosoly ült ki. Sikerült. Őszintén mondom, erre már több éve vágytam.
Akkor már nincs semmi más a bakancslistán?
De. Azt szeretném, hogy így maradjon minden nagyon sokáig, ahogyan most van.