ARTWORKER: Otthon van a filmekben

Kísérleti filmesként Péter munkája alapvetően máshogy épül fel, mint ahogy az a nagyjátékfilmeknél történik. Először is nem állami pénzből vagy pályázatokból dolgozik, hanem saját, nagyon alacsony büdzséből készülnek a filmek. Ez pedig nagy szabadságot és rugalmasságot enged meg, nem is válnak szét a megszokott struktúrák – az előkészítés, forgatás és vágás párhuzamosan, sokszor egyszerre történik. Hagyományos értelemben vett forgatásról is ritkán beszélhetünk: a The Rubnál két óra alatt mondta fel a kiválasztott Shakespeare-szövegeket Hajdu Szabolcs, vagy épp most vették fel (Kránicz Bencével és Roboz Gáborral közösen) két napon keresztül Mácsai Pál és Rába Roland hangját, amit egy készülő film aláfestéseként fognak felhasználni. Ráadásul Lichter filmjeinél fizikai előkészítéssel is számolni kell, az alapanyagokat, a filmszalagokat ugyanis felhasználás előtt különböző módokon megroncsolja.

Ezek speciel el voltak ásva – emel le a polc tetejéről egy nagy láda szalagot, amiben vegyesen találunk már elkészült és még tervezett filmekhez felhasználandó szalagokat. Az egyiken épp a Rémálom az Elm utcában egyik képsora tűnik fel, a rohadó emulzió folytán részben már eltűnve. A szalagokat főleg az interneten vásárolja meg különböző gyűjtőktől, és a legváltozatosabb rongálásoknak teszi ki: nemcsak elásni szokta, festékkel, tintával, hypóval és spray-vel is lefújja, szétvágja, karcolja, máskor meg montázsszerűen összeragasztja őket. Amikor az ember elkezd ilyen filmeket csinálni, rájön, hogy minden hasznosítható, mondja. Persze, ezt lakásban csinálni nem ideális, a munkának ezt a részét ezért egy régi, használaton kívüli asztalosműhelyben végzi, amely mérnök szülei telephelyén található, és ahol van szabad és fedett rész is, na meg rengeteg faforgács, piszok, amiben bátran lehet koszolni a filmszalagokat.

Amikor a filmszalag előkészítése megtörtént, kockánként befotózzák egy digitális Canon géppel és egy speciális duplikátor optikával. Ezt a negyven-ötven éves eszközt, amit dianegatívok befotózására használtak eredetileg, Péter sokkal régebben kapta ajándékba, minthogy eszébe jutott volna, hogy valaha használni fogja. Aztán amikor roncsolt, majd bedigitalizált filmekkel kezdett el foglalkozni, sokáig gondot jelentett számára az átvitel egyik hordozóról a másikra, negatív lámpával, nagyítóval és még sok mással kísérletezett, míg rá nem jött, hogy épp itt fekszik a polcon kihasználatlanul a tökéletes eszköz.

A digitalizálás után a vágás és a számítógépes utómunka következik, amit gyakran csinál feleségével, Máté Borival közösen. Ottjártunkkor épp az október végén boltokba kerülő, 52 kultfilm című saját könyve trailerét szerkesztette.

Természetesen filmplakátok lógnak a falon, egy nagyon praktikus sínrendszerben, amit a szülei találtak ki ide. A nagy favorit, a 2001: Űrodüsszeia a konyhában van, de a nappali-dolgozó sem maradt üresen, itt látható a Manhattan és az Amerikai graffiti című Lucas-film posztere is. Bécsben van egy kedvenc lelőhelyük, egy hatalmas filmes könyvesbolt, ahova gyakran ellátogatnak, és feltankolnak könyvekből, plakátokból. Sőt, újabban képregényekből is. Ez ugyanis egy olyan irány, amerre Kránicz Bence kezdte el terelgetni Pétert az utóbbi időben. A februári berlini képregényvásár volt az az esemény, ahol tulajdonképpen felfedezte ezt a számára új és nagyon izgalmas, színes szubkultúrát. Teljesen berántott, mondja.

A Rimbaud volt az első olyan film, amit kortárs szépírók szövegeire épített, és meg is előzte egy barátsággá formáló közös gondolkodás Nemes Z. Márióval, Kele Fodor Ákossal és Mestyán Ádámmal. A Polaroidokban Simon Márton verseskötetét használta fel, majd Bartók Imrével közösen megírták első játékfilmjét, a Fagyott májust. Szereti az ilyenfajta közös munkát, hiszen az, hogy nem forgatókönyvíróval dolgozik együtt, mindig új szemszöget és valami pluszt ad a munkához. Imre is, Márió is nagyon ismerik és szeretik a filmet, az ízlésük is egyezik, mégis – saját szakmájukból adódóan – könnyen ki tudnak lépni a megszokott filmes kategóriarendszerből. Teljesen másképp gondolkodnak, és ez a másképp gondolkodás Péternek is nagyon izgalmas.

Egy polcon sorakoznak a Prizma folyóirat régi számai, itt van a legelső is 2009-ből. Egyetemi évfolyamprojektnek indult az ELTE filmtörténet szakán, nyolc-kilenc diáktárs, egy baráti társaság hozta létre. Volt egy nagyon intenzív öt-hat év, sok lapszámmal, mára viszont inkább már a könyvekre és az online megjelenésekre fókuszálnak. Szerelemprojekt ez is, a finanszírozása sosem volt megoldott, ráadásul az egykori szerkesztőtársak ideje is egyre kevesebb már rá.

A polc további részein elkülönítve helyezkednek el a szakkönyvek, a szépirodalom és a sci-fik, köztük sok a nagy kedvenctől, Stephen Kingtől. Sőt, Stephen King egyik fiát, Joe Hillt is ajánlja Péter, elismerve, hogy nemcsak a tehetséget, de a túlírásra való hajlamot is örökölte apjától. Számos filmes elméleti szakkönyv van itt, köztük Adams Sitney-nek az amerikai avantgárdról szóló alapműve, ami a doktorijához is fontos volt Péternek, és ráadásul ez volt az első kísérleti filmekről szóló könyve. Ken Jacobs, a műfaj élő klasszikusa Optic Antics című kiadványát dedikálta is Péternek New Yorkban, de természetesen itt van Kertész Mihály és George Lucas életrajzi könyve is.

Új keletű hobbi a társasjátékozás. Borival sokat dolgoznak monitor előtt, és szabadidejükben is rengeteg filmet néznek, ezért kerestek egy olyan közösségi szórakozási formát, ami nem a képernyő előtt zajlik. A társasjátékosoké ráadásul megint egy teljes, új és egyre változatosabb szubkultúra, egy addig ismeretlen világrész, amit Bartók Imréékkel közösen szoktak a legtöbbször gyakorolni.