© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
A csillag
„Apa tényleg kiváló labdát tud csinálni mindenféle koponyából. Ebből élünk, összegyűjti egy csomó élőlény fejét, kivájja a szemet, kikanalazza az agyvelőt, összevarrja a szájat, és szelepet szerel rá. Némelyiket kalapálni kell egy kicsit, mert nem elég gömbölyű, és a megrendelőn múlik, hogy a fülek, illetve az orr maradnak-e.”
Amikor Füles az örök vadászmezőkre költözött, apukám megígérte, hogy olyan labdát készít a kiskutyám koponyájából, hogy még a csillagokat is le lehet majd dobálni vele.
Apa tényleg kiváló labdát tud csinálni mindenféle koponyából. Ebből élünk, összegyűjti egy csomó élőlény fejét, kivájja a szemet, kikanalazza az agyvelőt, összevarrja a szájat, és szelepet szerel rá. Némelyiket kalapálni kell egy kicsit, mert nem elég gömbölyű, és a megrendelőn múlik, hogy a fülek, illetve az orr maradnak-e. Gazdag családnak számítunk a faluban, a koponyák olcsók, a labdák árát pedig apukám szabja meg. Egy ideje már mindenki hozzánk hordja a fejeket, amiket nagy nehezen sikerült lelopni vadidegenek vagy épp közeli hozzátartozók testéről. Igaz, néha egy-egy test is kopog az ajtónkon a fejét keresve, ilyenkor anyukám a kezükbe nyom valami papírt, melyen dombornyomott betűkkel az áll, hogy apukám mint hivatásos labdakészítő semmilyen birtokába jutott koponyát nem adhat ki fej nélküli testeknek. A testek végigtapogatják a sorokat, majd szomorúan eloldalognak a kétfejű emberek faluja felé, mely apukámnak köszönhetően a leggazdagabb település a környéken, hiszen az ott élők óriási pénzekért adják el felesleges fejeiket a tőlünk érkező fejetleneknek. A falunk nagy része teljesen el van adósodva, mert az alacsony jövedelmekből képtelenség kifizetni a méregdrága fejeket, ráadásul sok esetben még az újonnan vett fejet is lelopják újdonsült gazdájának nyakáról. Egyre több állatfejű embert látok mostanában, ha jól tudom, a bagolyfej ára negyede az emberfejének, de egy oroszlán koponyája akár tízszer annyiba is kerülhet, mint egy politikusé.
Anya sokat vitatkozik apával, mert szerinte apának legalább tíz százalékot kéne kapnia minden kétfejű bevételéből, hisz nélküle egyik üzlet sem valósulhatna meg. Apa mindig azt mondja, hogy nincs ideje foglalkozni ilyesmivel, meg hogy van elég pénzünk így is. Anya szerint nincs olyan, hogy „elég pénz”.
Apával van egy közös titkunk, amit anyának nem árulhatok el. Egyszer, amikor anya nem volt otthon, halkan kopogtak a bejárati ajtón. Egy fej nélküli test volt. Apa beengedte, és leültette az ebédlőasztalhoz. A test kopogott egy darabig az asztalon, mire apa felkiáltott, hogy „hát maga az, Pista bácsi?”. Aztán rájött, hogy a Pista bának nincs feje, tehát füle sincs, úgyhogy kopogtatni kezdte az öreg vállát. Később megmagyarázta: morzejelekkel beszélgettek.
Pista bá a sarki bolt tulaja, mindent tőle veszünk, a vécéborotvától kezdve a fülzsíron keresztül a szőnyegirtó folyadékig, aminek furcsa, patkánybűzre emlékeztető szaga van, épp olyan, mint Pista bának. Az öreg teste szerint álmában lopták le a fejét, ami nélkül a test egy darabig még aludt, de amikor felkelt, és fogat akart mosni, rájött a turpisságra. Rögtön apukámhoz sietett, és nem, nem a fejét kéri vissza, mert nagyon jól tudja, hogy apa azt piaci érdekekből kifolyólag nem adhatja vissza, hanem kölcsön szeretne kérni egy kis pénzt, hogy tisztességes fejet vásárolhasson magának.
Amikor az öreg befejezte a kopogást, láttam, hogy apa szeme csillog valami folyadéktól, ami a szeme sarkából bújt elő. Ilyet azelőtt még csak anya szemében láttam, amikor a városban ki kellett fizetnie a parkolási díjat, gondolom, akkor buggyan elő a folyadék, amikor pénzről van szó. Apa felállt, és kihozott a műhelyéből egy nagy pénzgurigát, Pista bácsi kezébe nyomta, majd a vállát veregetve értésére adta, hogy nem kell visszafizetnie az összeget. Az öreg köszönésképpen átölelte apát, miközben a nyakából kiálló csupasz légcsövön sebesen száguldott ki és be a levegő. Apa kitessékelte, aztán leültetett maga mellé, elővett egy hosszú madzagot, és a nyelvemre kötötte, hogy minderről egy szót sem szólhatok anyának, mert akkor anya nagyon mérges lesz, és az senkinek sem jó. Jutalmul megígérte, hogy ha szerzek valamilyen koponyát, abból olyan labdát készít nekem, hogy a csillagokat is le lehet majd dobálni vele.
Miután Füles végleg elaludt, a testét eladtuk egy kínai szakácsnak, a fejéből pedig nagyon mókás labda lett. Amikor a falhoz dobtam, mindig vakkantott egyet, és ha azt mondtam, hogy „Füles”, akkor odagurult a lábamhoz. Egyszer még egy csillagot is eltaláltam vele. A fényes pont dülöngélt egy darabig a helyén, aztán lezuhant, apával hosszan néztük a fénycsóvát, amit húzott maga után, valamelyik városban érhetett földet. Apa aznap megengedte, hogy én is nézzem a híreket, hátha hallunk valamit, de a hírekben szó sem volt semmiféle csillagról, végig egy filmsztárról beszéltek. Olyan unalmas volt, hogy még a Füles feje is elaludt rajta.
Az egyik délután azzal szórakoztam, hogy a falhoz dobáltam a labdámat, és nagyon jól mulattam, mert a pattanás szögétől függően mindig más és más hangot hallatott. Aztán az egyik dobás rosszul sikerült, és a labda kigurult a bejárati ajtón, egyenesen az utcára. Rohantam volna utána, de elvágódtam a küszöbön: az egyik lábam nem volt hajlandó kimenni, mert anya rákötötte, hogy csak az ő engedélyével mehetek el otthonról. Szörnyű, hogy mennyi minden van egy tízéves gyerekre kötve. A jobb fülemre duplán rá van csomózva, hogy ne hallgassak idegenekre, de a bal fülemet is szorongatja egy madzag, hogy a szüleim tanácsát mindig fogadjam meg. A kezeim ilyesmikkel vannak gúzsba kötve: „ne verekedj, ne dobáld a Juci nénit, ne fejezd le a szomszéd macskáját, csak mert új labdát szeretnél, írd meg a leckét, takaríts ki”. A homlokomra egy vastag szíjjal szorították rá, hogy eszembe se jusson a sörkút közelébe menni, mert a mélyén lapuló óriásbéka kinyúl értem, leránt a mélybe, és elevenen felfal. Én persze tudom, hogy semmilyen szörny sincs a sörkút mélyén, csak Pali bácsi, akinek valóban hártyák nőttek az ujjai közé a sok lubickolástól, de egész jól el lehet beszélgetni vele, ha visz neki egy falat sörkorcsolyát az ember. Este hatig meg annyit vedel, hogy teljesen ártalmatlanná válik, csak eszméletlenül lebeg a habok között, még arra sem ébred fel, ha egy hosszú bottal átfordítják a hasára. Alkudozni kezdtem a lábammal, és végül hajlandó volt kimenni az utcára, ha levágom róla az ígéretet, és a szavamat adom, hogy másnap kizárólag kézen fogok járni.
Az utcán hiába kerestem Füles fejét, a házunk előtt csak Hansen bácsi dülöngélt síugrópózban. Hansen bá anya elmondása szerint Svájcban indult egy síugróversenyen, és a levegőben elkapta egy hóvihar, ami nálunk dobta le. Azóta eladta a sífelszerelést, és minden napot a sarki kocsmában indít. Úgy egy körül szokott hazaindulni Svájcba, de tízméternyi botorkálás után megáll, lábfejeit V alakba nyitja, és előre-hátra dülöngél, mint a síugrók a levegőben.
Csak németül lehet vele beszélni, de nekem szerencsére németül beszél a második nyelvem. A falunkban mindenki két nyelvvel születik, és amelyik a szájpadláson van, az eleve tud egy idegen nyelvet. Anya angollal született, apa spanyollal. A nővérem kevésbé szerencsés, mert senki nem érti, amikor a második nyelve beszél, valószínűleg egy több ezer éve kihalt indián nyelvjárást örökölt, ki tudja, honnan. Megkérdeztem Hansen bácsit, hogy nem látta-e Füles fejét. Egy ideig nem válaszolt, csak nézett maga elé, a feje egyre zöldebb lett, látszott, hogy a szervezete harcol valamivel. Fél perc elteltével az orrom elé hányt egy galambot, ami még az osztrák légtérben repülhetett a szájába, aztán köpött egyet, és elmagyarázta, hogy a labdám a város irányába gurult. Füles feje tehát elindult megkeresni a testét, mely valószínűleg a város több pontján bomlott le a kínai étteremben ebédelő emberek bélrendszerében.
.
Véssey Miklós 1990-ben született Budapesten, jelenleg az egri Eszterházy Károly Főiskola testnevelő szakos hallgatója. Edzőként dolgozik óvodás és kisiskolás gyerekekkel, emellett aktív résztvevője Lackfi János kreatív-írás kurzusának. Verseket és novellákat ír, 2013 óta publikál irodalmi folyóiratokban.
Apa tényleg kiváló labdát tud csinálni mindenféle koponyából. Ebből élünk, összegyűjti egy csomó élőlény fejét, kivájja a szemet, kikanalazza az agyvelőt, összevarrja a szájat, és szelepet szerel rá. Némelyiket kalapálni kell egy kicsit, mert nem elég gömbölyű, és a megrendelőn múlik, hogy a fülek, illetve az orr maradnak-e. Gazdag családnak számítunk a faluban, a koponyák olcsók, a labdák árát pedig apukám szabja meg. Egy ideje már mindenki hozzánk hordja a fejeket, amiket nagy nehezen sikerült lelopni vadidegenek vagy épp közeli hozzátartozók testéről. Igaz, néha egy-egy test is kopog az ajtónkon a fejét keresve, ilyenkor anyukám a kezükbe nyom valami papírt, melyen dombornyomott betűkkel az áll, hogy apukám mint hivatásos labdakészítő semmilyen birtokába jutott koponyát nem adhat ki fej nélküli testeknek. A testek végigtapogatják a sorokat, majd szomorúan eloldalognak a kétfejű emberek faluja felé, mely apukámnak köszönhetően a leggazdagabb település a környéken, hiszen az ott élők óriási pénzekért adják el felesleges fejeiket a tőlünk érkező fejetleneknek. A falunk nagy része teljesen el van adósodva, mert az alacsony jövedelmekből képtelenség kifizetni a méregdrága fejeket, ráadásul sok esetben még az újonnan vett fejet is lelopják újdonsült gazdájának nyakáról. Egyre több állatfejű embert látok mostanában, ha jól tudom, a bagolyfej ára negyede az emberfejének, de egy oroszlán koponyája akár tízszer annyiba is kerülhet, mint egy politikusé.
Anya sokat vitatkozik apával, mert szerinte apának legalább tíz százalékot kéne kapnia minden kétfejű bevételéből, hisz nélküle egyik üzlet sem valósulhatna meg. Apa mindig azt mondja, hogy nincs ideje foglalkozni ilyesmivel, meg hogy van elég pénzünk így is. Anya szerint nincs olyan, hogy „elég pénz”.
Apával van egy közös titkunk, amit anyának nem árulhatok el. Egyszer, amikor anya nem volt otthon, halkan kopogtak a bejárati ajtón. Egy fej nélküli test volt. Apa beengedte, és leültette az ebédlőasztalhoz. A test kopogott egy darabig az asztalon, mire apa felkiáltott, hogy „hát maga az, Pista bácsi?”. Aztán rájött, hogy a Pista bának nincs feje, tehát füle sincs, úgyhogy kopogtatni kezdte az öreg vállát. Később megmagyarázta: morzejelekkel beszélgettek.
Pista bá a sarki bolt tulaja, mindent tőle veszünk, a vécéborotvától kezdve a fülzsíron keresztül a szőnyegirtó folyadékig, aminek furcsa, patkánybűzre emlékeztető szaga van, épp olyan, mint Pista bának. Az öreg teste szerint álmában lopták le a fejét, ami nélkül a test egy darabig még aludt, de amikor felkelt, és fogat akart mosni, rájött a turpisságra. Rögtön apukámhoz sietett, és nem, nem a fejét kéri vissza, mert nagyon jól tudja, hogy apa azt piaci érdekekből kifolyólag nem adhatja vissza, hanem kölcsön szeretne kérni egy kis pénzt, hogy tisztességes fejet vásárolhasson magának.
Amikor az öreg befejezte a kopogást, láttam, hogy apa szeme csillog valami folyadéktól, ami a szeme sarkából bújt elő. Ilyet azelőtt még csak anya szemében láttam, amikor a városban ki kellett fizetnie a parkolási díjat, gondolom, akkor buggyan elő a folyadék, amikor pénzről van szó. Apa felállt, és kihozott a műhelyéből egy nagy pénzgurigát, Pista bácsi kezébe nyomta, majd a vállát veregetve értésére adta, hogy nem kell visszafizetnie az összeget. Az öreg köszönésképpen átölelte apát, miközben a nyakából kiálló csupasz légcsövön sebesen száguldott ki és be a levegő. Apa kitessékelte, aztán leültetett maga mellé, elővett egy hosszú madzagot, és a nyelvemre kötötte, hogy minderről egy szót sem szólhatok anyának, mert akkor anya nagyon mérges lesz, és az senkinek sem jó. Jutalmul megígérte, hogy ha szerzek valamilyen koponyát, abból olyan labdát készít nekem, hogy a csillagokat is le lehet majd dobálni vele.
Miután Füles végleg elaludt, a testét eladtuk egy kínai szakácsnak, a fejéből pedig nagyon mókás labda lett. Amikor a falhoz dobtam, mindig vakkantott egyet, és ha azt mondtam, hogy „Füles”, akkor odagurult a lábamhoz. Egyszer még egy csillagot is eltaláltam vele. A fényes pont dülöngélt egy darabig a helyén, aztán lezuhant, apával hosszan néztük a fénycsóvát, amit húzott maga után, valamelyik városban érhetett földet. Apa aznap megengedte, hogy én is nézzem a híreket, hátha hallunk valamit, de a hírekben szó sem volt semmiféle csillagról, végig egy filmsztárról beszéltek. Olyan unalmas volt, hogy még a Füles feje is elaludt rajta.
Az egyik délután azzal szórakoztam, hogy a falhoz dobáltam a labdámat, és nagyon jól mulattam, mert a pattanás szögétől függően mindig más és más hangot hallatott. Aztán az egyik dobás rosszul sikerült, és a labda kigurult a bejárati ajtón, egyenesen az utcára. Rohantam volna utána, de elvágódtam a küszöbön: az egyik lábam nem volt hajlandó kimenni, mert anya rákötötte, hogy csak az ő engedélyével mehetek el otthonról. Szörnyű, hogy mennyi minden van egy tízéves gyerekre kötve. A jobb fülemre duplán rá van csomózva, hogy ne hallgassak idegenekre, de a bal fülemet is szorongatja egy madzag, hogy a szüleim tanácsát mindig fogadjam meg. A kezeim ilyesmikkel vannak gúzsba kötve: „ne verekedj, ne dobáld a Juci nénit, ne fejezd le a szomszéd macskáját, csak mert új labdát szeretnél, írd meg a leckét, takaríts ki”. A homlokomra egy vastag szíjjal szorították rá, hogy eszembe se jusson a sörkút közelébe menni, mert a mélyén lapuló óriásbéka kinyúl értem, leránt a mélybe, és elevenen felfal. Én persze tudom, hogy semmilyen szörny sincs a sörkút mélyén, csak Pali bácsi, akinek valóban hártyák nőttek az ujjai közé a sok lubickolástól, de egész jól el lehet beszélgetni vele, ha visz neki egy falat sörkorcsolyát az ember. Este hatig meg annyit vedel, hogy teljesen ártalmatlanná válik, csak eszméletlenül lebeg a habok között, még arra sem ébred fel, ha egy hosszú bottal átfordítják a hasára. Alkudozni kezdtem a lábammal, és végül hajlandó volt kimenni az utcára, ha levágom róla az ígéretet, és a szavamat adom, hogy másnap kizárólag kézen fogok járni.
Az utcán hiába kerestem Füles fejét, a házunk előtt csak Hansen bácsi dülöngélt síugrópózban. Hansen bá anya elmondása szerint Svájcban indult egy síugróversenyen, és a levegőben elkapta egy hóvihar, ami nálunk dobta le. Azóta eladta a sífelszerelést, és minden napot a sarki kocsmában indít. Úgy egy körül szokott hazaindulni Svájcba, de tízméternyi botorkálás után megáll, lábfejeit V alakba nyitja, és előre-hátra dülöngél, mint a síugrók a levegőben.
Csak németül lehet vele beszélni, de nekem szerencsére németül beszél a második nyelvem. A falunkban mindenki két nyelvvel születik, és amelyik a szájpadláson van, az eleve tud egy idegen nyelvet. Anya angollal született, apa spanyollal. A nővérem kevésbé szerencsés, mert senki nem érti, amikor a második nyelve beszél, valószínűleg egy több ezer éve kihalt indián nyelvjárást örökölt, ki tudja, honnan. Megkérdeztem Hansen bácsit, hogy nem látta-e Füles fejét. Egy ideig nem válaszolt, csak nézett maga elé, a feje egyre zöldebb lett, látszott, hogy a szervezete harcol valamivel. Fél perc elteltével az orrom elé hányt egy galambot, ami még az osztrák légtérben repülhetett a szájába, aztán köpött egyet, és elmagyarázta, hogy a labdám a város irányába gurult. Füles feje tehát elindult megkeresni a testét, mely valószínűleg a város több pontján bomlott le a kínai étteremben ebédelő emberek bélrendszerében.
.
Véssey Miklós 1990-ben született Budapesten, jelenleg az egri Eszterházy Károly Főiskola testnevelő szakos hallgatója. Edzőként dolgozik óvodás és kisiskolás gyerekekkel, emellett aktív résztvevője Lackfi János kreatív-írás kurzusának. Verseket és novellákat ír, 2013 óta publikál irodalmi folyóiratokban.
