Megállíthatatlan színházi előadások

Igen kevés színpadra vitt mű éli meg bemutatójának tizedik évfordulóját, nem is szokás ezt megünnepelni, a színházban az előadások számai jubilálnak csupán. De gondoljunk csak bele: nem mindegy, hogy egy színésznek ugyanazt a szerepet harmincöt vagy negyvenöt évesen kell megformálnia. Kulcsfontosságú lehet, hogy bele tudja-e építeni az időközben megszerzett élettapasztalatait, színesítve a szerepet, vagy rosszabb esetben múzeumi tárgyként – érintetlenül hagyva – bánik vele.

Moliére: Képzelt beteg

Vígszínház // Rendező: Rusznyák Gábor // Bemutató: 2000. október 8.

A közönség lelkesedése tizennyolc éve töretlen a Vígszínház előadása iránt, amelyben mára már legendássá váló színészeket láthatunk: Reviczky Gábort, Igó Évát, Hegyi Barbarát. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy klasszikus mű lévén rengeteg középiskolai osztály nézi meg a színpadi adaptációt. Ugyanakkor a felnőtt nézőknek is érdemes rá jegyet váltani, mert Reviczky Gábort ekkora léptékű szerepben nem sokszor láthatjuk színpadon – ráadásul olyan, mintha Argon alakját Moliére neki találta volna ki: mintha nem kellene semmit sem játszania, hitelessége így is a bőr alá kúszik.

Kosztolányi Dezső: A léggömb elrepül

Vígszínház // Rendezte: Fesztbaum Béla // Bemutató: 2008. április 23.

Mostanában aranykorukat élik a költői életműveket dramatizáló színpadi munkák (Akinek az ég alatt már senkije sincsen; Mondjad, Atikám!), de amikor Fesztbaum Béla egyszemélyes előadását bemutatták, a sikerre még a sokak által szeretett Kosztolányi műveit feldolgozva sem lehetett mérget venni. A darabot végig önirónia uralja, ami nem meglepő, ha az életet a halál felől nézzük, és onnan próbáljuk meg régi tetteinket, szavainkat értelmezni. Az este különös báját az adja, hogy az játszó színész önmagát is értelmezni és felülvizsgálni kényszerül, mivel Kosztolányi költészetében a játéknak, sőt a színészetnek is központi szerepe van. A léggömb sok zene kíséretében repül el.

Tasnádi István: Nézőművészeti Főiskola

Centrál Színház // Rendező: Árkosi Árpád // Bemutató: 2003. május 11.

Erre az előadásra a mai napig hónapokkal előre kell megvásárolni a jegyünket, de néha még így is lehetetlen küldetésnek tűnik bejutni. A nézőket elsősorban a három humor-muskétás, Scherer Péter, Mucsi Zoltán és Katona László személye vonzza, bennük még megtalálható a hajdani legendás Krétakör Társulat kvintesszenciája. A tizenöt évvel ezelőtti bemutatóhoz képest a darab alapproblémáját szolgáltató témák nem kevésbé érvényesek: színházak bezárása, társulatok ellehetetlenítése, a nézők egyre nagyobb érdektelensége mit sem vesztett aktualitásából – sovány vígasz, hogy legalább még nem fogyaszthatunk popcornt előadás közben. Akinek a Nézőművészeti Főiskola jelmondata – „A színház szent és érthetetlen” – tetszik, annak az előadás sem fog csalódást okozni.

Pintér Béla: Anyám orra

Pintér Béla Társulat // Rendező: Pintér Béla // Bemutató: 2005

Az előadás számos díjat besöpört, mindent tartalmaz, amit egy Pintér Béla-alkotástól várhatunk: fanyar humort, szofisztikált látásmódot, zenét, táncot, tragikomédiát, abszurdot. A jelenetek az álom logikáját követik, a bennük megjelenő problémák azonban így is húsbavágóak. Példátlan, hogy egy független színházi előadás megérje bemutatójának tizenharmadik évfordulóját, kivéve, ha Pintér Béláról van szó, mert nála az a ritka, ha egy művét le lehet venni a műsorról. Az elmúlt években egyre több tősgyökeres Pintér Béla-színész szerzett országos ismertséget, Thuróczy Szabolcs az Aranyélet című HBO-sorozatnak, Szamosi Zsófia az Oscar-díjas Mindenkinek köszönhetően.

Pintér Béla: Parasztopera

Pintér Béla Társulata // Rendező: Pintér Béla // Bemutató: 2002. október 19.

Ez talán a leghíresebb Pintér Béla-előadás mind közül, sokan a legemblematikusabbnak tartják, és megnyerte az összes színházi díjat, amit csak kis hazánkban lehet. Hála a színészek töretlen lelkesedésének, a Parasztopera még ma is üde színfoltja a színházi életnek. Balladisztikus történetet láthatunk énekben elmesélve, az erdélyi magyar népdalok, a barokk és a rock elsőre bizarnak tűnő zenei elegyében.

Hanoch Levin: Az élet mint olyan

Vígszínház // Rendező: Ilan Eldad // Bemutató: 2007. október 7.

A leghíresebb izraeli drámaíró művének megszólaltatáskor a színészek jelenléte nagyon intim: nemcsak a helyszínül választott hálószoba miatt, hanem mert a színészeknek a kamaradráma közben nem egy nagy színháztermet kell bebeszélniük. Ahogy az egyik főszereplő, Kern András a 150. előadás után elmondta, Kútvölgyi Erzsébettel és Márton Andrással másképp viselkednek itt, mint egy színházi előadásban: filmesen játszanak. Akit érdekel, mi történik, amikor a férj harminc év után egy rosszullét és a halálfélelem hatására rádöbben, hogy elég volt a házasságból, az menjen el a Vígszínházba, ahol ebben az előadásban is színészlegendákkal találkozhat.

Leadfotó: Szkárossy Zsuzsa