• Mi fán terem a színházi dramaturg?

    Interjú Szabó-Székely Ármin dramaturggal

    2018.11.28 — Szerző: Hekler Melinda

    Az utóbbi két évben mindig olyan előadás nyerte a POSZT-ot, amelynek ő volt a dramaturgja, és még csak harmincas évei elején jár. Nemcsak egy remek színházi dramaturg – be tudott minket avatni a táncdramaturgia rejtelmeibe is.

  • Mi fán terem a színházi dramaturg?

    Min dolgozol most?

    A lélek legszebb éjszakájá tpróbáljuk, a szövegkönyv Jászberényi Sándor novellái alapján készült, és Polgár Csaba rendezi az Örkény Stúdióban. Jászberényi újságíróként dolgozott a Közel-Keleten, az egyiptomi forradalmat például végigkövette Kairóban. A novellái nem dokumentarista szövegek, a politikai tartalmak személyes pokoljárással keverednek bennük. A legtöbb történet főszereplője Maros Dániel haditudósító, aki Egyiptomban próbálja feldolgozni azt, hogy Budapesten tönkrement a házassága, és nem neveli a kétéves fiát. De nem a pszichológiai önsegítő könyvekben javasolt módszerekkel él – drogozik és kurvázik. Nem elsimítani igyekszik az ideg- és érzelemrendszerét, hanem a végletekig pörgetni. Ehhez kellően kaotikus hátteret biztosít a közel-keleti helyzet. Férfitörténet, férfiirodalom – ugyanannyira szól az udvariaskodó, esetenként érzéketlen és képmutató európai kultúráról, mint Egyiptomról. Nagy Zsolt és Ficza István alakítják az egyre jobban széteső Marost és minden más szereplőt is. Ki-belépegetnek a szerepekből és történetekből egy sajátos dramaturgia szerint.

    Egy dramaturgnak nagyon jó feladat lehetett, hogy ezekből a novellákból színpadi szöveg szülessen.

    Egy adaptáció során olyan szöveget kell alkotni a prózai alapanyagból, amit nemcsak olvasni jó, hanem mondani is. Ahhoz, hogy a színész dolgozni tudjon a mondatokkal, variábilisnak kell lennie a mögöttes tartalomnak – egyébként szcenírozott irodalmi estet kapunk. Vannak erre alkalmas és kevésbé alkalmas művek. Jászberényi novellái stilárisan egyszerű, beszélt nyelvi fordulatokkal teli pörgős szövegek, viszonylag sok dialóggal. Bizonyos, általában érzelmi dolgokat kikerül, más témákban egyáltalán nem szemérmeskedik. Sőt, provokál. Ezek színpadilag nagyon hasznos tulajdonságai a szövegnek: a szófukar érzelmi hátteret meg lehet fejteni, színészileg ki lehet bontani. A direkt szókimondás pedig érdekessé teszi, amit hallunk. Maros Dániel annyira őszinte magával – és így velünk is –, amennyire csak tud. Ezért figyelünk rá. Egyébként nagy szabadsággal kezeltük az anyagot, új, saját narratívát akartunk kirajzolni a novellákból. Épp ezért nagyon fontos gesztus volt az, hogy Jászberényi szabad kezet adott nekünk a folyamat elején.

    Hogyan zajlik egy ilyen munkafolyamat? Sokat beszélgettek a rendezővel, aztán te megírod az első verziót?

    Mindig más. Ebben az esetben Polgár Csabával végigbeszéltük az alapanyagot, megvitattuk, hogy melyik történetben mi az érdekes. Ezután összeraktam egy első verziót egy lehetséges dramaturgiai szerkezettel: honnan hova jutunk, hol lehet fordulópont, milyen hangulatú részeltek követik egymást, stb. Ezután nem sokkal el is kezdtünk próbálni, majd a próbafolyamat első harmadában tapasztalati úton kirajzolódott, hogy mi az, ami kell még bele, és mi az, ami nem. Három hetünk van még a bemutatóig, és most kerül be a munkába egy nagyon izgalmas, harmadik szál: a videó.

    De minden helyzet más. Székely Krisztával például a Platonov szövegkönyvét készítjük közösen. A Platonov négyszer olyan hosszú, mint Csehov későbbi drámái, tizenhét évesen írta, zabolátlan szöveg. Ebben az esetben semmi értelme nem lenne, hogy elvonuljak, és elkészítsek egy példányt a rendező nélkül, mert az egész attól függ, hogy mivel akarunk foglalkozni az előadásban, melyik mellékutcába szeretnénk betérni, melyikbe nem. Ki kell bányászni belől a saját Platonovunkat.

    Mi fán terem a színházi dramaturg?

    Nem biztos, hogy mindenki tudja, de a dramaturg a próbák kilencven százalékán ott ül a színházban. Mi a feladata ezalatt?

    Ezt is elég változónak látom, és valahol pont ez a lényege. Belül is kell lenni, kreatívan segíteni az épülést, de kívülről is kell látni és kritizálni. Oda kell figyelni, lehetőleg minél több részletre, és váltogatni a problémamegoldó, illetve -meglátó attitűd között. Meg kell próbálni objektíven nézni azt, ami a próbán történik, és egyszersmind belelátni azokat a lehetséges irányokat is, amelyek felé haladhatunk.

    Hat éve ezt mondtad egy interjúban: „A dramaturg egészen addig a szöveget, az írót kell hogy képviselje, ameddig a koncepció nem ér el egy megfelelő színvonalat. Ha ez megvan, ennek a koncepciónak a gondnoka kell hogy legyen, felügyelnie kell a kivitelezését.” Egyetértesz ezzel most is?

    A második felével igen, de azzal egészíteném ki, hogy a koncepció általában organikusan változik a próbafolyamat alatt. Az első felét ma úgy mondanám inkább, hogy a felkészülési fázisban a dramaturgnak meg kell ismernie az alapanyag természetét. Ez nem feltétlenül irodalom, lehet egy témakör is. Megérteni, hogy valami miért olyan, amilyen, mi mivel függ össze, minek mi a jelentősége, és aztán a rendezővel közösen rájönni, hogy hogyan lesz ez érdekes nekünk.

    Egyre több újrafordítás születik, te is készítettél egyet nem rég. Miért van ezekre szükség?

    A kaukázusi krétakör t fordítottam újra, mert Krisztával azt gondoltuk, hogy szükségünk van egy saját, friss szövegre, ami a mi előadásunkhoz köthető. Soha nem dolgoztunk korábban Brecht-szöveggel, és nagyon kíváncsiak voltunk rá. Egy darabot fordítás közben lehet a legjobban megérteni, és Brechtnél a gondolatok megértése, illetve megértetése tulajdonképpen a színház alapja. A darab első fele meseszerű, szövegileg is tömörebb, egyszerűbb és kifejezetten érzelmes. A második viszont a bíró történetével rendkívül bőbeszédű, bonyolult és intellektuális szöveg. A Kaukázusi esetében volt már négy fordítás – ez egyrészt segítséget is jelenthet az eredeti megértésében, másrészt nehézséget is, mert a variációk száma véges. A legfrissebb fordítás Ungár Júliáé, erről ő maga is azt gondolta, hogy összenőtt a vígszínházi Zsótér-rendezéssel. Az Énekes narrációs (dal)szövegein ennek ellenére az ő fordításában dolgoztunk, egyszerre költői és az eredeti tartalmakat pontosan kifejező a munkája. A darab egészét tekintve viszont nyelvileg is meg akartuk keresni azt, amitől a miénk lesz az előadás. És fordításnál minden az árnyalatokon múlik. Tehát nem az a lényeg, hogy nálunk „szállítmányozási szerződések” helyett „logisztikai tendereket” mondanak – bár néhány váratlan helyen elhelyezett mai megfogalmazás új kontextust tud adni szövegeknek, és asszociáltathatja a nézőt –, hanem az, hogy minden egyes mondat tükrözi az adott szerepnek, jelenetnek, darabnak az (újra)értelmezését. Amikor szövegeket dolgozunk át, például a Nóra és a Petra von Kant esetében a Katonában, vagy a Kékszakállnál az Operettben, akkor egészen más a helyzet. Ezek átiratok, ami lényegi módosítást jelent az eredeti mű szövegén és szerkezetén.

    Mi fán terem a színházi dramaturg?

    De most divatja is van az újrafordításoknak?

    Németországban a klasszikusokat rendszeresen újrafordítják, de ott egy sokkal nagyobb országról beszélünk, ahol jóval több színház és fordító van. Nyilván a nyelv is folyamatosan változik, és soha nem jön létre úgynevezett tökéletes fordítás, mert a műfordítás valójában kultúrák közötti fordítás, és ez folyamatos hangsúlyeltolódásokat okoz egy szövegben.

    Hogyan jött az életedbe a táncdramaturgia?

    Tíz éve dolgozom kortárs táncosokkal. Nagyon bátornak látom ezt a műfajt. Hód Adriennel minden évadban dolgozunk, szeretem, ahogy gondolkodik. A kortárs táncban ritka a verbális kifejezés, és ha van is, nem hagyományos dramaturgiát követ. A legritkább esetben van lineáris narratíva, azaz „történet”. Olyan tartalmakkal foglalkozik, amelyeket nem feltétlenül lehet verbalizálni, a test és a mozgás alkalmasabb a kifejezésükre. Ez talán a legfontosabb különbség, és ezért kiemelt jelentőségű a szerkezet, a ritmus, a hatások egymásutánja. Amikor a HODWORKS-szel dolgozom, a hatásokat vizsgáljuk – nem narratívát keresünk, de mégis értelmezünk. A kortárs tánc sokkal inkább kollázsszerű logika alapján épül fel, különböző anyagok és minőségek kerülnek egymás mellé, és azon kell gondolkodni, hogy ezekből milyen építmény jöhet létre.

    Nem szokványos, hogy egy dramaturgot a tánc is érdekel.

    A két terep erősíti egymást. A HODWORKS-ös alkotófolyamatokban a táncosok rengeteget improvizálnak, kísérleteznek különböző irányokban. Ehhez általában hozzá tud tenni a párbeszéd, és adott esetben egy hatásközpontúbb megközelítés, a külső szemszög. Amikor egy táncpróbát nézek, sokkal több dologra figyelek egyszerre, mivel nem dominál a szöveg, és ez a képességem időnként jól jön a prózai színházban is. Nagyobb eséllyel veszem észre a nem verbális részleteket: azt például, hogy egy jelenetnek a ritmusa nem stimmel, vagy túl hidegre van világítva.

    Mondtad egyszer, hogy a magyar színháztörténetben vannak hiányzó részek, amiket te szívesen megírnál. Hogy haladsz ezzel?

    Ha ezt mondtam, az egy eléggé elhamarkodott kijelentés volt, mert színháztörténetet kutatni és írni nagyon nagy feladat. De éppen benne vagyok egy projektben, amit Jákfalvi Magdolna színháztörténész vezet, és az Operettszínház egy nagyon izgalmas korszakával foglalkozik. Az 1949-es államosításától kezdve 1956-ig, hét évadon át Gáspár Margit igazgatta a színházat. Nagyon komoly reformot hajtott végre az Operettben, megkísérelte átmenteni a műfajt az államszocializmus rendszerébe. Gáspár egy modern összművészeti népszínház lehetőségét látta meg a műfajban, klasszikus darabok átírásával és új művekkel. Ekkor írták át például Honthy Hannára a Csárdáskirálynőt, miatta lett Cecília egy kis epizódszereplőből főszereplő, hiszen Honthyra vagy Latabárra minden rendszerben özönlöttek a nézők. Nem sokat tudtunk ezidáig erről a hét évről, én sem hallottam korábban Gáspár Margitról, aki nem mellesleg tehetséges író is volt. Ami nem jó, ez egy emlékezeti hiány – ezt a kulturális amnéziát akarja felszámolni a projekt. Gáspár önéletrajzát, a Láthatatlan királyságot mindenkinek ajánlom. Tulajdonképpen egy hosszú szerelmeslevél egy dramaturghoz.

    Amatőr színész, vagy profi?

    Nyitott színész.

    Kőszínház vagy független társulat?

    Mindkettő, de a jelenlegi helyzetben alig léteznek független társulatok Magyarországon, projektalapon jönnek létre független előadások.

    Improvizáció vagy megírt szöveg?

    Attól függ, milyen az a megírt szöveg. Én hiszek abban, hogy vannak olyan művek, amelyekkel minden korban érdemes foglalkozni, mert lesz bennük aktuális emberi vagy univerzális igazság. Az improvizáció is nagyon érdekes helyekre tud vezetni, és szükség is van rá a színházban, mert a jelenre és a jelenlét fontosságára figyelmeztet.


  • További cikkek