Interjú Zoób Katival a divat és a képzőművészet közötti hidakról

Még tél volt, amikor Puccini Manon Lescaut című operájának magyarországi bemutatóján láttam az általad tervezett jelmezeket. Arra gondoltam, hogy ennyi ruha egyetlen előadásra? Nem bánod, hogy ilyen rövid ideig láthatta a közönség az alkotásaidat?

Az opera nagy reménye, hogy jövőre ott lehet a Torre del Lago-i Puccini-fesztiválon, éppen ezért eleve úgy készült, hogy megállja a helyét egy ilyen rangos eseményen. Az előadáson dolgozó minden alkotó abban bízik, hogy a hazai bemutató után egy tovább cizellált formában a nemzetközi közönség is láthatja a Manon Lescaut című operát. Ugyanis egy kivételes esemény, lenyűgöző a színpadméret, a nézőtérméret, minden grandiózus, ráadásul mindez Puccini kedvenc nyaralóhelyén, Torre del Lagóban kap otthont. A fesztivál élménye messze túlnő önmagán. A legjobb látványhatás érdekében egy hatvanfős kórust állítottunk színpadra, ami a Müpa színpadán soknak tűnt, de egy nagy színpadon új jelentést kap. A kórus és a főelőadók által viselt jelmez különlegessége, hogy a ruhák szó szerint utaznak a divat, a színház, az opera és a kortárs gondolkodás között. Bár ezek a ruhák elkészültek, még nem dőlök hátra, hiszen a jelmezekkel együtt én is szeretnék ott lenni a Puccini-fesztiválon.

Jól tudom, hogy ezen kívül egy kiállításon is dolgozol?

Négy éve dolgozom a csapatommal egy gyönyörű projekten, amelynek címe: Katti Zoób Divatmúzeum és Alkotóház. A neve is utal rá, hogy ez egy közösségi tér, amely Balatonfüreden kap otthont, és amely ötvözi mindazt a nagy eklektikát, amelyben élek és gondolkodom. A divatmúzeumra tökéletesen igaz az ellentétek harmóniája jelző, amelyet szlogenként is használunk. A tér különlegessége, hogy egy százéves házhoz hozzáépítettünk egy kortárs épületet, és az így kapott ötszáz négyzetméteres kiállítótérben változatos tematikus kiállításokat fogunk rendezni. Közel négy év után éppen a minap kezdtük el berendezni a teret. Egészen euforikus élmény itt lenni, de még várni kell arra a pillanatra, hogy közönséget hívjunk és körbevezetést tartsunk. Mégis, azt gondolom, hogy erre a kiállítótérre érdemes lesz várni, hiszen már az építészete is egy különleges élményt kínál. Amennyiben pedig sikerül megvalósítani, hogy kéthavonta új kiállítást kínáljunk, csatlakozunk a Nemzetközi Kismúzeumok sorába, amely egy aktív, egész évben nyitva tartó intézményt ígér.

Engedd meg, hogy feltegyek egy provokatív kérdést. Mi keresnivalója van a divatnak a képzőművészetben?

A kérdés jogos. A divat valóban sokrétű fogalom, és sajnos nincsen annyi szavunk, amelyekkel kifejezhetnénk ezt a sokszínűséget. A divat tehát egy generált gyűjtőfogalom, amely alatt mindenki mást ért, leginkább azt, amit a divatról tud. Egy képzőművész gondolhatja azt, hogy a divatipar, mint kereskedelmi műfaj, nem tartozik a művészethez. Arról nem beszélve, hogy ha belegondolunk abba, hogyan lehet egy divatcéget működtetni, még inkább megkérdőjelezhető, hogy a divat valójában a képzőművészet része lehet, hiszen a kereskedelem sokakat trendkövetésre és sokszorosításra ösztönöz.

De ne felejtsük el, hogy a divatnak igenis vannak olyan kreatív, stílusteremtő ágai, amelyek jelentősen befolyásolják a képzőművészetet, ez természetesen fordítva is igaz, a képzőművészet is hat a divatiparra.

A divat friss, aktuális és azonnal válaszol, miközben bátran szembenéz az intrikával. Nem csoda, hogy a divat inspirálja a társművészeteket.

Mondhatjuk, hogy a divatipar tanította meg a képzőművészeket arra, hogyan adják el műveiket, és hogyan építsenek brandet?

Nem hinném, hogy a divat tanította meg erre a művészeket, de bizonyára számos alkotó sokat köszönhet a divatipar üzleti szemléletének. A tanítómester sokkal inkább a világ és a globalizáció. A divat kereskedelmi ága mindig is komoly üzlet volt, és tőlünk nyugatra a művészetekből sem volt szégyen üzleti eredményeket produkálni. Az már más kérdés, hogy Magyarországon sokáig egyfajta üzlettől védett helyzetben éltek a művészek, olyannyira, hogy sokáig még számlát sem szerettek írni, mi több, még kicsit ki is rekesztették azokat az alkotókat, akik üzletileg sikeresek voltak. Mára mindenki felismerte, hogy ez inkább egy hiányosság volt, hogy az ismertség nem elég, gazdasági képességeket és PR-aktivitást is igényel a siker.

Szinte mindegy, hogy egy ruhát vagy egy képzőművészeti műtárgyat kívánnak eladni, az új szabályokat, a piacokat szükségszerűen finom és kevéssé finom kampányok építik.

Lehet, hogy a divat inkább csak felébresztette a képzőművészetet, hogy igenis tegyen aktívan az ismertség, a gazdasági siker érdekében.

Üzleti érzék nélkül is lehet valakiből népszerű alkotó?

Fontos az ösztönös vagy tanult üzleti érzék, de ha nincsenek zsigeri ötletek, akkor elvész a kreativitás. Nekem például sosem volt vagyonom, amelyet a márkára költhettem, helyette mindent nagy rizikóval vállaltam, hogy megalkossam azt, amit szeretnék. A Katti Zoób nem egy üzleti vonalnak indult, bár negyven éve kezdtem a kreatíviparban dolgozni, csak harminc éve alapítottam meg a saját márkámat. Az ismertséghez is hosszú évek kellenek, ezt sem lehet megspórolni.

Idén harmincéves a márka. Hogy ünnepelsz?

Ez inkább egy belső öröm. Egyvalamiben más, mint minden korábbi évforduló alkalmával. A munkatársaimmal együtt elhatároztuk, hogy megkeressük a top harminc öltözékünket, vagyis minden évnek megkeressük azt a szabásvonalát, amely ma is érvényes, és ezeket egybegyűjtjük. Habár úgy látom, hogy sokkal több ilyen öltözet van, mint harminc darab, így még lehet, hogy ebből top száz lesz.

Tehát él bennünk egy belső késztetés, hogy visszanyúljunk a korábban használt anyagokhoz és szabásmintákhoz.

Az lesz a közös ezekben a fekete-fehér öltözékekben, hogy ahogy megrajzoljuk a szabásvonalakat erőteljes, karakteres paszpólokkal, csíkokkal, mind ünnepi hangulatot kapnak. Az első tíz öltözéket a Budapest Central European Fashion Weeken láthatta a közönség, de azóta is tovább dolgozunk, hogy az augusztusi bemutatóra elkészüljön egy jelentős kollekció. Ünnepnek ez bőven elég, már csak azért is, mert a mi kis műhelyünknek felesleges lenne egy ennél nagyobb promóció, hiszen nem is tudnánk kiszolgálni egy óriási tömeget. Ami a PR-t illeti, azt a jelenleg épülő home design vonalunknak tartogatjuk, ami sok izgalmat rejt még.

Stílusod jellegzetes, egyedi, azonban meg kell említeni, hogy ma van egy alkotótársad is, akivel együtt tervezel. Az együttműködés milyen hatással volt a munkádra?

Sokáig egyáltalán nem éreztem, hogy bármi változott volna. Vitányi Anna eleinte visszahúzódó alkotótárs volt, ráadásul amikor elkezdtünk együttműködni, kicsik voltak a gyerekei, és érthető módon a gyereknevelésen volt az elsődleges fókusza. Aztán eltelt tíz év, és összeforrt az ízlésünk, illetve a gondolatvilágunk is, így ma hozzá tartozik a varroda szakmai koordinációja, valamint a szalonban a vendégek kiszolgálása. Mára olyannyira egységes a gondolkodásunk, hogy gyakran mi magunk sem tudjuk, hogy melyikünk találta ki az új vonalakat. Az ilyen alkotótárs megnyugvást és biztonságot jelent számomra, nincs már bennem a „hogyan tovább” kérdése.

Az antik elemek beépítése a ruhákba kinek az ötlete volt?

Inkább tőlem indult, de mára ez is egységes. Egészen kisgyermekkorom óta gyűjtöm a különböző régi divattárgyakat, kezdve a nagymamám rejtett kincseitől, az ő barátnőinek a sublótjain keresztül egészen édesanyám szekrényéig. Mindenfelől gyűjtöttem a gyönyörű ruhákat, függönyöket, textíliákat, és idővel a szűk környezetem is megismerte ezt az oldalamat, majd pedig sorra küldték nekem a régi holmikat. Volt, aki nem tudta, hogy mit kezdjen a régi menyasszonyi ruhájával, hát elküldte nekem, mondván, biztosan jó lesz valamire, és ez így megy évtizedek óta. Tehát egyrészt a személyes tárgyaim inspiráltak arra, hogy beépítsünk régi motívumokat az egyes ruhadarabokba. Nem az a célom, hogy világhírű ruhákat készítsek ezzel a megoldással, sokkal inkább az a szándékom, hogy egy olyan kézműves tudás legyen ezekben a ruhákban, amelytől különlegessé válnak. A töredékdarabokat új dolgokba építettük, míg a teljes darabokat műtárgyként kezeljük. Többek között ebben is hasonlít a divatipar a képzőművészetre, hiszen amellett, hogy valami újat alkot, megőrzi az eredeti szépségét is.