A tengelicemadár elrepül – A januári Kortársból Ekler Andrea Ágh Istvánra emlékező esszéjét ajánljuk

Befejezetlen maradt a beszélgetésünk, kedves István. Soroltam kötetének poétikai újdonságait, kerülve a kérdést: – Hogy van? A megszokott bölcsességgel tudta is, nehéz lett volna másról beszélni. A költészet, az alkotás azonban mindig, minden körülmények között lelkesítő volt, erőt adott a holnapokhoz. Azokhoz a holnapokhoz, amelyekre a temérdek megpróbáltatás, fájdalom, veszteség, betegség ellenére/mellett még annyi verset tervezett.

Keseredik a föld héja, kedves István.

Még nem tudom, ki lehet-e aludni a szívszakadást, a veszteségek sorát. Válaszát már alkotásaiban kereshetem.

Az öröklétet tekintve, bízva Krisztus ajándékában, és remélve, hogy művei által kapcsolatban marad olvasóival. Azokkal, akiket szerénységgel és őszinte érdeklődéssel fogadott, és akikkel osztozott a megtalált, a transzcendens és immanens, a köztes, a karvaly, az alkotó, a pillanatnyi, az örök, a letűnt és a „legutolsó regös” által megénekelt jelen és múlt időben. Szomorúan említette, hogy legutóbbi kötete volt az első, amelynek bemutatóján nem lehetett ott személyesen. Mindenki nagyon hiányolta – válaszoltam, nem tudom, jól tettem-e. Azt nem árultam el, hogy valójában mennyire. Fájdalmas volt úgy bemutatni a kötetét, hogy távolléte áthatotta a termet. Hogy mennyire hiányzott a bemutatókat követő kézszorítása, akár az, hogy feleségével, Judittal összetekintsünk, mindkettőjükkel nyugtázva, hogy majd folytatjuk az eszmecserét.

[…] Az asztalra halmozott könyveit lapozgatva ezek az ajándékul kapott, kitüntető beszélgetések idéződtek fel bennem, kedves István. Befejezetlen telefonbeszélgetésünket folytatva, a kötetéről írottakat már odaátra küldöm, tisztelettel,
szeretettel.

Az ember evangéliuma, a Rekviem versei után Ágh István új, életében kiadott utolsó kötetének címe, a Már soha senki szerelmi és filozófiai költészetének folytatására utal. Az evangéliumi történetet követően itt, a földön maradtak kizökkent idejének, purgatóriumi létének megéneklésére. Ugyanakkor a Válasz hazulról verseihez hasonlóan ezek a költemények is felelnek a pályakezdő kötet kérdésére: Szabad-e énekelni? Az eddigi életmű organikus egységet alkot nemcsak a tematika szempontjából, hanem a művek bővülő számával a műfajok, poétikai eszközök, formák burjánzását tekintve is. A kapcsolódási pontok megmaradnak, a költői kézjegy felismerhető, de az olvasó, befogadó minden alkalommal megújulásra számíthat.

Ezúttal is. A Szélcsend és a Rekviem határozott, időt és teret kijelölő címei után a Már soha senki ellentmondást nem tűrő hangneme nem meglepő. Újdonságot sugall azonban a költemények tematikáját, idő- és térszemléletét, ezekkel összefüggésben a kötet és a versek struktúráját illetően is.

[…] A versek ideje a jelen, az abszolút magány és az alkotás ideje.

Ezt a jelent a múlt táplálja az emlékek és élet idejével.

A terek, például a gyermekkorhoz kötődő szülőföld, szülőház, vagy a Társsal közös privát szférák, az alkotás jelen idejű tere megszemélyesítések, metaforák, hasonlatok révén telítődik a múlt értékeivel, eseményeivel, a már elhunyt, szeretett emberek – főként a Társ – mozdulataival, hangjával, így válva újra a lét részévé. A lírai én létének csendjét, mozgásának korlátozottságát tánccal, zenével, hangokkal, élénk képekkel ellenpontozva válik a versvilág filmszerűvé.

A lírai én és az alkotás tere a purgatórium köztes tere. Itt nem relativizálódnak az értékek, nem oldódnak fel az ellentétek, de nem is opponálnak egymással, egyszerűen együtt léteznek – jó és rossz, kint és bent, fiktív és valós, élet és halál. Ezzel a köztes léttel azonosítja, definiálja magát a versbeszélő. Purgatóriumi vezeklése már nem a Rekviem maró fájdalma. Már nem olyan, mint az ecet a seben. Rosszabb annál: a túlélő
magánya.

[…] A kötet verseiben megjelenített magány nem az eleve oszthatatlan egzisztenciális magány, hanem a Társ hiánya. Azé a Társé, akit már soha senki sem pótolhat.

A magány elviselésének, a továbbélés lehetőségének egyetlen módja az alkotás.

Az eddigi életmű is számos ars poeticát, az alkotás folyamatát megragadó, annak jelentőségét hangsúlyozó költeményt tartalmaz, Ágh István lírájának visszatérő eleme az alkotás és az alkotói lét tematizálása, ezúttal azonban a nyelv teremtő gesztusa, a költészet, az alkotás kerül középpontba. Első kötetének kérdésére: Szabad-e énekelni?, már nem a kell a felelet, mint az 1956-os vagy a Válasz hazulról verseiben. A jelen purgatóriumában a lírai én nem tehet mást. Nincs kérdés. Énekel. Ezzel az újrateremtő gesztussal nem számolhatja fel a Társ hiányát, de megakadályozza elvesztését. Az alkotó úgy gondolkodik a versben való létezéséről, mint Heidegger a nyelvi létről: „Létező mindaz, amiről beszélünk, amit gondolunk, amihez valahogyan viszonyulunk, létező az is, ami és ahogyan mi vagyunk.” A tárgyakban, virágokban, madarak hangjában, alkotásokban megjelenített Társ így válik állandó létezővé a lírai én világában, és a teremtő gesztusról való gondolkodás így vezet ontológiai kérdésekhez, s teszi ezt a kristálytiszta lírát egyetemessé. A szereplírát nem nélkülöző életmű ezúttal egyetlen szerepre összpontosul: a lírai én szerepére. Az alkotó elválaszthatatlanul azonosul szerepével.

Heidegger sokat idézett gondolata szerint „a nyelv a lét háza”. Az alkotó számára a lét egyetlen formája és értelme a vers marad.

Számára a vers válik a lét házává.

Nyugodjon békében, kedves István, a már odaát élő családja, Társa-szerelme, barátai körében, újra otthon, várva tavaszt, s hogy eljön újra a „tengelicemadár”! Visszarendezem a könyveit a polcokra – nem azért, hogy porosodjanak, hanem azért, hogy tudjam, melyiket hol találom, ha beszélgetni szeretnék Önnel.

Vége egy tartalmas, megpróbáltatásokkal, csodákkal, elmúlással és alkotással teli földi életnek. „Vége egy évnek, de a szeretet visszajár.”

Ekler Andrea esszéje teljes terjedelmében a Kortárs folyóirat januári számában az 57. oldaltól olvasható. A lapszám online elérhető a kortarsfolyoirat.hu-n.

Ha biztosan kézhez szeretné kapni a Kortárs friss lapszámait, ide kattintva előfizethet a folyóiratra a Magyar Posta oldalán, illetve aktuális számunkat megvásárolhatja az Írók Boltjában és a Magyar Napló Könyvesboltban, valamint fellapozhatja könyvtárakban.