J. Hahn Zsuzsanna: „A gyerekirodalom fordításánál ugyanolyan alapos, pontos, elkötelezett munkát kell végeznem”

Hogy éled meg a HUBBY díjazását? A korábban elnyert Susanne Roth-díjhoz képest másfajta elismerésként gondolsz rá? És egyáltalán, hogyan viszonyulsz a díjakhoz?

Számomra fontosak az ilyen elismerések. Praktikus hasznuk is van, büszkélkedhetek velük, amikor egy új kiadót szólítok meg, ösztöndíjra vagy rezidensi helyre pályázom. A Susanne Roth-díjat a cseh irodalom fiatal, kezdő fordítói számára írják ki, országonként hirdetnek nyertest. Nekem sokat segített a pályán való elindulásban. A HUBBY-díjnak komoly rangja van, nemcsak a szakma, hanem az olvasók is figyelnek rá, így szélesebb körben hívja fel a figyelmet az igényes illusztrációkra, gyerekirodalomra, valamint a fordítók munkájára. Külön öröm, hogy a Hová tűnt Hópihe? díjazásával idén cseh regény kapta a műfordítói kategória díját, ez óriási dolog. Így talán többen felfigyelnek a Csirimojó Kiadó csehről, szlovákról és lengyelről fordított különleges, innovatív, bátor kiadványaira, én magam pedig rendkívül hálás vagyok a pozitív visszajelzésért, a kiváló szakemberekből álló zsűri elismeréséért.

Cseh nyelvről fordítasz, a Hópihe a harmadik köteted a Csirimojó Kiadónál, a negyedik pedig már előkészületben van – erről is szeretnélek majd kérdezni. Előbb azonban arra vagyok kíváncsi, hogyan kerültél kapcsolatba a cseh irodalommal és a Csirimojóval.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a német mellé kellett választanom még egy szakot. Hrabal Sörgyári capricciója miatt esett a választásom a cseh szakra, ami életem egyik legjobb döntésének bizonyult. Az egyetem után néhány évig Prágában éltem, és a műfordításban is a cseh lett a fő nyelvem. A Csirimojó Kiadót Peťovská Flóra és Farkas Zsolt vezeti, Flóra még a Cseh Centrumban dolgozott, amikor talán fordítási megbízások kapcsán megismerkedtünk és összebarátkoztunk, egy rövid ideig még kollégák is voltunk. Tagja lettem a kiadót alapító egyesületnek, és Flóra tévedhetetlen ízlése miatt is nagyon szeretek velük dolgozni.

A fordításelméletben, -tudományban különböző felfogások érvényesülnek, például a forrásszöveghez való hűség, vagy a kulturális kontextus miatti változtatások vonatkozásában. A Hópihe esetében adódtak ilyen jellegű, nehéz döntések? Illetve neked mi a fordítói ars poeticád?

Günter Grass szerint „Bei der Übersetzung wird alles so transformiert, dass sich nichts verändert”, azaz a fordítás során úgy alakul át minden, hogy közben semmi sem változik. Én is így gondolom:

műfordítóként az a feladatom, hogy a fordítás ugyanazt a hatást váltsa ki a magyar olvasóból, mint az eredeti szöveg a cseh olvasóból.

Ebben a történetben egy szereplő nevét változtattam meg azért, hogy vissza tudjam adni magyarul is, hogy a nevével gúnyolják a Hópihe testvérkötetében, az Így lesz a legjobb mindenkinek című regényben. A fiú vezetékneve hasonlít a férfi nemi szerv egyik szlengben használt megnevezésére, így mindkét könyvben változott a neve, de ez így is cseh név maradt. A Fajankóban [Fajankó, avagy egy nagyotmondó fabábu vidám históriája – a szerk.] viszont lefordítottam a neveket, mert ott kisebb gyerekek jelentették a célcsoportot, és beszélő nevekről volt szó. Mindig az adott szöveg határozza meg ezeket a döntéseket.

A Hópihe a második fordításod Petra Soukupovától, illetve előkészületben van a harmadik is, Így lesz a legjobb mindenkinek címmel – a leírás alapján ez a Hópihe történetének új perspektívából való elmondása, felnőtt párja. Mi a viszonyod ehhez a szerzőhöz, szerzői életműhöz, hogyan kerültél kapcsolatba vele? Illetve milyen ezen a regényen dolgozni a Hópihe, és annak sikere után?

Amikor még csak ábrándoztam arról, hogy műfordító leszek, antológiákat olvastam, hogy minél több szerzőt megismerjek, és hogy novellafordításokkal szólíthassak meg folyóiratokat. Így ismertem meg Petra Soukupovát, akinek azóta szinte minden könyvét olvastam. Az ő Eltűnés című elbeszéléskötete lett aztán az első műfordításkötetem. Nagyon szeretem, amilyen hitelesen mutat be bonyolult családi kapcsolatokat. Az Így lesz a legjobb mindenkinek, a felnőttregény, egy önálló történet, melynek egyes szereplői és helyszínei közösek a Hópihéből ismertekkel, cselekményszálai összefonódnak az ifjúsági regénnyel. A fordítás valójában már elkészült, már a szerkesztés zajlik, és bízom benne, hogy ezt is annyira fogják szeretni az olvasók, mint a gyerekkönyvet.

Az eddig megjelent munkáid alapján nem mondanám, hogy gyerekirodalomra specializálódtál, ám a mostani díj, illetve az utóbbi két csirimojós fordításod, a Fajankó és a Hópihe ezt a vonalat erősíti. Van különbség a munkafolyamatban az úgynevezett gyerek- és felnőttirodalom esetében? Ha igen, miben érzed leginkább az eltérést?

Alapvetően nem gyerekirodalmat fordítok, de háromgyermekes anyaként nagyon örülök, amikor erre van lehetőségem.

A gyerekirodalom fordításánál ugyanolyan alapos, pontos, elkötelezett munkát kell végeznem, sőt, talán még nagyobb a szerzők és fordítók felelőssége.

Nagyon fontos, hogy igényesen illusztrált, értékes szövegű könyveket adjunk a gyermekeink kezébe, hiszen ezzel az ízlésüket is formáljuk, és az értékes könyvek által válhat majd olvasó felnőtt belőlük.

Egy interjúban említetted, hogy az eredeti cím pontosabb fordítása volna a Ki ölte meg Hópihét? változat, de a kiadóban úgy ítéltétek meg, hogy ez elidegenítően hatna. Más gyerekirodalmi kiadványok esetében is felmerült már hasonló indok, ám nem mindig világos, hogy ez csupán feltételezés, vagy eladási adat, piackutatás mutatja. Nálatok voltak ilyen jellegű előzetes felmérések? Illetve ekkora volna a különbség a cseh és a magyar piac között, ennyivel konzervatívabbak, elutasítóbbak vagyunk?

Nem így fogalmaznék, mert nem szeretném megbántani a magyar olvasókat, egyszerűen csak óvni szeretnék a gyermekeiket minden szomorú, nehéz témától. Pedig éppen az a legbiztonságosabb módja annak, hogy egy nehéz témáról őszintén és nyíltan beszélgethessünk a gyermekeinkkel, ha azt egy olvasmányélményük alapján tesszük. A mesékben is azért van sárkány, boszorkány és sok leküzdendő akadály, hogy a gyermek a fantázia világában tanuljon meg megküzdeni az ezekkel kapcsolatos érzelmeivel.

Ha már a cseh és magyar (gyerek)könyves piacnál tartunk: milyennek látod a kortárs cseh irodalmat, illetve ezen belül a gyerekirodalmat, annak pozícióját? Ki a kedvenc cseh szerződ, vagy melyik a kedvenc cseh könyved?

Szerintem a cseh gyerekirodalom valamivel vagányabb, kevésbé finomkodik, és kevésbé félti az olvasóit, mint a magyar. Persze itthon is van sok nagyon bátor kötet, de azt hiszem, a HUBBY műfordítás kategóriájának talán részben ez is a célja: felhívni a figyelmet az inspiráló külföldi példákra. Kedvenc szerzőt nem tudnék mondani, de nemrég fejeztem be Alena Mornštajnová Csendes évek című regényének fordítását, ez is a Csirimojónál jelenik majd meg, és a szerző első magyarul napvilágot látott regénye, a Hana után már nagyon várják az olvasók. Valamint nagyon szívesen átültetném magyarra Zuzana Dostálová és Petra Dvořáková egy-egy regényét. Ez most éppen mind felnőtteknek szóló irodalom.

A műfordítói praxisod hatással van arra, hogyan olvasol? Az a fajta nyelvi tudatosság, amely a munkádból fakad, mennyire határoz meg befogadóként, különösen, ha fordításról van szó?

Igen, természetesen hatással van rá, de szerencsére Magyarországon nagyon sok kiváló műfordító dolgozik. Ha mégis olyan könyv akad a kezembe, aminek nem jó a fordítása, a saját olvasmányaimnál egyszerűen félreteszem, nem olvasom végig. A gyerekkönyveket pedig – bevallom – ilyen esetben úgy olvasom a gyerekeimnek, hogy közben kicsit át is költöm.

Mit gondolsz az újrafordításról, és annak szükségességéről? A cseh irodalom esetében milyennek látod a klasszikusok (például Hašek, Hrabal) magyar változatainak teljesítőképességét ma? Van olyan, akit szívesen újrafordítanál?

Ezen még nem gondolkoztam, mert ezeknek a szerzőknek a művei igazán ikonikus magyar fordításban érhetőek el, ráadásul szerintem újrafordításra „nagy öregeket” érdemes felkérni – óriási tapasztalattal rendelkező, igazi szaktekintély műfordítókat, mint amilyen Nádasdy Ádám vagy Gy. Horváth László. Én ettől nagyon messze vagyok. De anno, amikor Hrabal A városka, ahol megállt az idő című könyvéről írtam a szakdolgozatomat, nagyon szerettem volna Hrabalt fordítani. Talán majd sok-sok évnyi tapasztalat és műfordításkötet múlva…