A szobrászember ismét fest – Gvárdián Ferenc munkásságáról és festményeiről Novotny Tihamér írt a januári Kortársban

A 2025 novemberében 75. születésnapját ünneplő Gvárdián Ferenc szobrászember, hiszen 1997 óta bizton tudjuk, hogy így aposztrofálja jómagát – szobrászember –: újabban egyszersmind festőember is! Mert ha valóban ismerjük plasztikai életművének sajátos és különös, a formalista geometrikus absztrakciókkal eltökélten szembehelyezkedő, a transzcendenciák felé irányuló, alapvetően figurális jellegét, majd 2023-tól kibontakozó nem különben magabízó, az istenhitében világmagyarázatot, életformát, életminőséget és életcélt kereső, mély lelki tartalmakat hordozó, ábrázoló festészeti megnyilvánulásait, bizony nem ódzkodunk, nem vonakodunk a két kifejezés használatától. Ugyanis eredendően atavisztikus vágyának engedelmeskedve a sorsszerű és felemelő,

mindent jelentő és mindent vivő ikonikus szobrászérája után a közelmúltban visszatért a művészpálya kiindulási pontjához, a szerzetesi alázattal művelt illuminátori tevékenységhez: az ecsethez, vászonhoz, falemezhez, valamint a szentséges témákhoz és színekhez.

[…] Még mielőtt rátérnék Gvárdián újdonságot jelentő festményeinek bemutatására – továbbra is a tárgyilagos szótári tömörségnél maradva –, szobrászéletművét a következőképpen tudnám összefoglalni: kedveli a személyessé átírt, az archaikus mezopotámiai, etruszk, görög, római kultúrából merítkező mitológiai, valamint a vallásos, elsősorban a Bibliából táplálkozó témákat, illetve a prehistorikus (tehát az írott történelem előtti) kultúrák formáit, illetve az ősi civilizációk és hitvilágok jelképrendszereit. Kezdetben elsősorban kővel, kőkombinációkkal és körplasztikának számító, tömbös, csavart, ellaposított, idolszerű kőfaragványok alkotásával foglalkozott, majd viaszveszejtéses technikával készítette kéttenyérnyinél alig kisebb vagy nagyobb metaforikus bronzlényeit.

[…] A Krisztus kigúnyolása (Hommage à Gulácsy Lajos) jelölésű

két azonos című, de különböző méretű festmény talán Gvárdián Ferenc eddigi két legtitokzatosabb műve,

ahol a szerepjátékokat űző talányos Gulácsytól megidézett és átírt két szembejövő figura – A bolond és a katona – a mindent tudók idők felett álló okosságával néz a felismert, nekünk háttal álló töviskoronás Krisztusra, mint Megváltóra.

Ám Gvárdián arra is vállalkozik, hogy megfesse Isten Jézus Krisztusban megtestesült egyetlen hiteles és valódi arcát, a Megváltó nem emberkéz alkotta igaz képmását, úgyis, mint Veronika kendőjét, s úgy is, mint a torinói lepel aranyba „öntött” portréját, amely a keresztény művészet legfőbb, legfontosabb alapját, hitbéli meggyőződését, kiindulási pontját jelképezi. „Az ikont fényre festik – s ezzel […] kimondtam az ikonfestészet ontológiájának lényegét. Az ikonfestészeti hagyománynak leginkább megfelelő fény aranyozással készül, tehát nem szín, hanem a fény, maga a tiszta fény. Más szóval, az ikon minden képe az aranyló kegyelem tengerében létezik; az isteni fény áradatától körülfogva” – idézi Ruzsa György P. Florenszkijt Az ikonfestészet lexikona című kötet előszavában. Azonban alkotónk megfesti aranyban fürdő időtlen Ikonjának ellentétpárját is „Fény” kép címmel, amelyre inkább illik a „színekben való elmélkedés” meghatározása. Sőt, még találóbban: a színekben való tobzódás megtestesítő, megelevenítő erejének pozitív képessége.

Ugyan nem sorozatként, hanem önálló darabokként alkotónk megfesti Krisztus kínszenvedésének, keresztútjának egyes állomásait is: Stáció III. (Krisztus elesik a kereszttel); Stáció IV. (Krisztus találkozik anyjával); A „százados” (Krisztus meghal a kereszten); Levétel a keresztről I.; Sírbatétel I–II. Mind-mind egyedi festői megoldású és alakú, drámai hatású olajkép. Magában álló műtermi „csendélete” pedig: szakrális témájú szobrainak fájdalmas, egyszersmind szívbe markoló sűrítménye. Egy olyan magasfeszültségű plasztikai mátrix néma és drámai részlete, amelynek szimplán csak Enteriőr a neve.

Egy újabb ciklus Keresztelő Szent János alakjával, fellépésével és Jézus megkeresztelésével foglalkozik (Keresztelő Szent János I.; Mt 3, 17 [„Az égből szózat hallatszott: »Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.«”] (Keresztelő Szent János és a farizeusok); Krisztus megkeresztelése (Jézus és Keresztelő Szent János); Jézus Krisztus és a Szentlélek).

Gvárdián itt átvált az olajról az érzékenyebb transzparenciákra képes akvarell-pasztell technikára,

amelynek egyik csúcspontja az utolsó próféta Krisztus ikonjához hasonlító, ám attól ember voltában mégiscsak különböző, bár tragikus sorsát és küldetését tántoríthatatlanul vállaló szívbe markoló portréja. Az Emmausz felé II. című festmény pedig egy olyan kép-sűrítmény, amely legalább két bensőséges, egyszersmind titokzatos alkonyi jelenetet és egymást követő eseményt olvaszt egybe a bukolikusan sötétlő titokzatos tájban.

A Szent Ferenc életével foglalkozó képek (Szent Ferenc és a madarak; Szent Ferenc a farkassal; Szent Ferenc madarakkal; Isten szegénykéje) és az olyan, ezek bűvkörébe kerülő hasonló típusú és mondanivalójú, az evangéliumi lelki szegénységet, a tisztaságot, a természettel együtt élő bensőséges békességet megidéző festmények, mint A költő (Üdv az erdésznek! [Cukor Györgyöt, a Kortárs folyóirat egykori szerzőjét, a festő barátját ábrázoló vászon]); a Fiatal férfi bagollyal, valamint a Fiatal férfi madarakkal II. alkotják a művész talán legharmonikusabb ciklusát. Az ember szinte megtisztul, bűneitől szabadul, amikor ezekre a képekre néz.

A cikk teljes terjedelmében a Kortárs folyóirat januári számában a 37. oldaltól olvasható. A lapszám online elérhető a kortarsfolyoirat.hu-n.

Ha biztosan kézhez szeretné kapni a Kortárs friss lapszámait, ide kattintva előfizethet a folyóiratra a Magyar Posta oldalán, illetve aktuális számunkat megvásárolhatja az Írók Boltjában és a Magyar Napló Könyvesboltban, valamint fellapozhatja könyvtárakban.