„Szabad játék és merész dialógus” – Tóbiás Krisztián köszöntése

Tóbiás Krisztián 2022-ben megjelent Blondel tükör című kötetéről írt kritikáját azzal a felütéssel kezdte Thimár Attila, hogy „manapság ritkán lehet kézbe venni ennyire igényesen megformált, szép kivitelezésű verseskötetet, amelynek tartalma is izgalmas kihívásokkal és kérdésekkel lepi meg olvasóját”. Majd ezzel a két mondattal zárta tavalyi cikkét: „Irigylésre méltó, hogy a szerző ilyen szép, tartalmában igen gazdag és esztétikai értékében nagyon magas színvonalú könyvet tudott létrehozni és megjelentetni a mostani, amúgy kulturtámogatás szempontjából ínséges időkben. Bár talán éppen ez adhat reményt, hogy érdemes nagy fába vágni fejszéinket, és tükreinket csiszolgatni-csiszolgatni a szebb időkre várva.” Röviden szólva Tóbiás Krisztiánt olvasni tehát egyszerre esztétikai élmény és egzisztenciális remény – adhat-e a költészet mindennél többet?

Tóbiás Krisztián a Blondel tükör című verseskötetének bemutatóján

Választóvonalak címmel megjelent interjúnkban, melyet A Wilkinson penge című kötete megjelenése kapcsán készített Juhász Tibor Tóbiás Krisztiánnal, a költő úgy nyilatkozott magáról, hogy számára „minden hatás meghatározó, a mostani balatonfüredi környezetem is, csakúgy, mint a majd’ tízéves utazgatás, költözés egyik városból a másikba, egyik országból a másikba”. Rövid életrajza szerint ünnepelt szerzőnk a kilencvenes évek végén az újvidéki Forum Könyvkiadónál megjelenő Képes Ifjúság című ifjúsági folyóirat rovatszerkesztője, illetve a Magyar Szó, a Hét Nap és a Napló című vajdasági közéleti lapok tudósítója volt. Magyarországra költözése után 2008–2011 között a veszprémi Ex Symposion irodalmi folyóirat szerkesztője, 2014-től pedig a Balatonfüreden megjelenő Tempevölgy folyóirat felelős-szerkesztője, majd főszerkesztője és a Tempevölgy szellemi műhely vezetője lett. A Kortárs 2018-ban fogadta díjazottjai közé, és folyóiratunkban azóta is rendszeresen publikál.

Tóbiás Krisztiánt negyvenötödik születésnapja alkalmából Pécsi Györgyinek a Kortárs Folyóirat 2019. januári számában megjelent soraival köszöntjük:

A (leg)fiatalabb írónemzedék figyelemre méltó költője a Vajdaságban született. Vajdásági kötődése, kettős kötése máig meghatározó jegye költészetének. Négy verseskötete jelent meg, mindegyik a zentai zEtna kiadónál, Beszédes István gondozásában, még a negyedik, a 2017-es A Wilkinson penge is, amelynek kiadásakor már harmadik éve Magyarországon élt – Balatonfüreden, a Tempevölgy irodalmi folyóirat újraindítójaként, főszerkesztőjeként. A lapszerkesztés és a város könyvkiadása mellett kiállításokat, konferenciákat szervez Füreden (Salvatore Quasimodo Költőverseny, Hamvas Napok, Jókai Napok, Jókai konferenciasorozat).

Tolnai Ottó, Sziveri János, Fehér Kálmán nyomvonalán indult lírája, de már második verseskötete (Vasjani, 2008) egyéni hangja miatt okkal érdemesült Sinkó Ervin-díjra. A Vasjani kötet zárt kompozíciójú nagyciklusában csókai paraszt nagyapja magánmitológiája elevenedik meg profán bibliaértelmezéssel.

Nemcsak a couleur locale, de a gyötrelmes kisebbségi sors is átüt a sorokon.

A kötet szociografikus versnek, oral historynak, lírai naplótöredéknek éppúgy tekinthető, mint ahogy olvasható – a symposionistáknál jól ismert – maszk mögé rejtőző ironikus, önironikus narrációként is.

Harmadik kötete, a Túliratok (2012) szabad játék és merész dialógus a költészettel, a lírai hagyománnyal. Több évszázad magyar poétikájából – a magyar irodalom klasszikusaitól, Csokonaitól, Radnótitól, Weörestől a vajdasági kortársakig – hoz vendégszövegeket mai beszédhelyzetbe. Átirataiban „az eredeti szövegsorok nem váltak vendégszöveggé […], hanem tökéletesen integrálódtak Tóbiás költői világába […]. Úgy tűnik, mintha nem is ő folytatna próteuszi játékot, hanem a versekbe idézett szerzők öltenék fel az őket megidéző költő álarcát és idomítanák soraikat Tóbiás verseihez” – írja Fekete J. József.

Legutóbbi, a 2017-ben megjelent A Wilkinson penge című kötete ismét izgalmas kísérlet: a kötet nagyobbrészt természettudományos ihletettségű verseket tartalmaz.

Komoly és komolytalan játék, hogyan lehet a fizikai, a matematikai, a csillagászati, egyáltalán a tudományos gondolkodást vagy éppen a hétköznapi tapasztalati megismerést beemelni a költői nyelvbe, hogyan lehet a természettudományos észjárással megközelíteni a művészet, a létezés dilemmáit.

Tóbiás Krisztián a versek mellett újabban prózával vagy regénnyel is próbálkozik. Kicsi gyíkocskák napoznak a lövészárokban címmel olvashattuk feltehetően önéletrajzi vonatkozású regényrészletét a kilencvenes évek háborús szerbiai, vajdasági hétköznapjairól, szorongásairól, félelmeiről. Érdeklődve várjuk a folytatást, hiszen ez az évtized alapjaiban rendezte át a Nyugat-Balkánt, rántotta ki a talajt a vajdasági magyarok alól, s amelyről, bár a szomszédunkban zajlott, mégis oly keveset tudunk.

Tóbiás Krisztiánnak versei mellett a szülőföldről írt megrendítő, remek esszéjét közölte a közelmúltban a Kortárs folyóirat. A Szerkesztőség a lapban megjelent írásai és egész változatos, nívós és következetes alkotói munkássága elismeréseként Tóbiás Krisztiánnak ítélte a Kortárs 2018-as szépirodalmi díját.

Az eredeti laudációt itt olvashatják