Szabotázs és szimmetria – Kritika A föníciai séma című filmről

A föníciai séma hőse a nemzetközi üzletember, Zsa-zsa Korda (Benicio del Toro), akit a világsajtóban csak Mr. 5%-ként emlegetnek. Hiszen az agyafúrt üzletkötő a legjelentősebb befektetések tető alá hozásával foglalkozik, melyek értékének 5%-a egyfajta jutalékként mindig a saját zsebébe vándorol. A gazdasági élet elitje ugyanakkor nem nézi jó szemmel Korda tevékenységét, és folyamatosan merényleteket kísérelnek meg ellene, miközben legújabb tervét, a föníciai sémát is igyekeznek szabotálni. Korda országhatárokon átívelő feladata, hogy pótolja a mesterséges piaci manipulációk miatt keletkezett költségvetési hiányt, ezért sorra keresi fel vagyonos beruházóit, és próbál új, előnyösebb egyezségre jutni velük. A rendszeresen életveszélyes helyzetekbe kerülő férfi mindeközben hagyatékáról is igyekszik gondoskodni: egyetlen lányát, Lieslt (Mia Threapleton) teszi meg kizárólagos örökösének, aki a családi újraegyesülés előtt elvonultan élt egy kolostorban, és apácának készült. Az apa-lánya páros a személyi titkárrá kinevezett rovarszakértő magántanító, Bjorn (Michael Cera) társaságában vág neki a küldetésnek, amely során a körülmények és egymás hatására a trió minden tagja kénytelen átértékelni korábbi életmódját.

A föníciai séma – „Én sehol sem lakom” – magyar feliratos filmklip

Kémek, mint mi

A kémfilmek mindig is a fennálló politikai klíma szélsőségeiből merítettek, a műfaj adott korszakainak jellegzetes hősei az aktuális társadalmi frusztrációkra és kihívásokra reflektáltak. A föníciai séma szintén a kortárs állapotokra vonatkoztatja kémnarratíváját, melynek fókuszában az ipari kémkedés, a gazdasági elit kontrollálatlan befolyása, valamint a közösségeket felbomlasztó általános bizonytalanság hatásai állnak. Wes Anderson ugyanakkor a zsáner teljes történetéből merít ihletet, filmje egy időben idézi meg különböző korszakok sajátosságait. Zsa-zsa Korda karizmatikus, de erkölcsileg ellentmondásos, titkosügynökszerű alakja például a világháborúk alatti kémfilmek gyakori ábrázolásmódjához hasonlóan a nemzet ellenségeként jelenik meg. A férfi ráadásul egy felsőbb érdek, az üzlet létrejötte kedvéért kénytelen felülvizsgálni családi kapcsolatait, ahogy az olyan kémthrillerek, mint többek között a Mata Hari, az Egy náci kém vallomásai vagy a Boszorkánykonyha is a magánélet és a közszolgálat, a moralitás és a hivatástudat közötti lelkiismereti feszültségek kérdéseivel foglalkoznak.

Azonban míg az 1930-40-es évek háborús időszakának katonai hírszerzői a hazafias érdekeket hangsúlyozták propagandisztikus történeteik során, így szentesítve a nemzet szolgálatában elkövetett megkérdőjelezhető tetteket, addig Korda mogulkaraktere egy hazátlan, identitás nélküli figura, akinek anyagi megfontolásból még hivatalos okirata, útlevele sincs. A föníciai séma 1950-es években játszódó eseményei továbbá egyszerre idézik a hidegháborús időszak paranoiával átitatott, realisztikus kémtörténeteit – mely irányvonalat például A kém, aki a hidegből jött és A Keselyű három napja képviselik –, valamint a Kelet és a Nyugat szembenállását fantasztikus kalandnarratívákon keresztül dramatizáló, szórakoztató akciófilmeket, melyek ikonikus korabeli kémalakja James Bond lett.

Hiszen a Kordát körülvevő légkör feszült és idegőrlő a folyamatos gyilkossági kísérletek miatt, miközben a szereplők viselkedése bohókás és rajzfilmszerű.

A felkavaró zene hangsúlyos használata, valamint a halál közelségének nyers szemléltetése, ahogy egy szereplő szabályosan kettészakad az egyik merénylet során, erős kontrasztban állnak az egzotikus helyszíneken sorra felbukkanó terroristák, bérgyilkosok és iparmágnások gyermetegségével. A Kelet és a Nyugat közötti tárgyalásokat például egy kosárlabdameccs dönti el, ahol egy arab herceg (Riz Ahmed) és két amerikai mogul, Leland (Tom Hanks) és Reagan (Bryan Cranston) küzdenek meg egymással. A középen össze nem érő közös vasútvonal befejezésére tett kísérletek szimbolikus jelentőségét és társadalmi áthallásait pedig csak tovább nyomatékosítják a szereplők elnevezései: Leland Stanford vasúti iparmágnás, majd Kalifornia republikánus kormányzója volt, csakúgy, mint Ronald Reagan, aki éppen a hidegháború alatt volt az Egyesült Államok elnöke, és fontos szerepet játszott a Kelet és a Nyugat közötti konfliktusok lezárásában.

Morális küldetések

Az ezredfordulót és a 2001. szeptember 11-ei terrortámadást követően viszont ismét a realizmusigény és az identitásválság tematikája került a kémfilmek előterébe. A műfaj darabjai gyakran merítettek a globalizmus politikai konfliktusaiból, az általános megfigyelés és az erkölcsileg bizonytalan problémakezelő módszerek alkalmazásának gyakorlatából. A zsáner ekkoriban meghatározó hősei, mint Jason Bourne és Jack Bauer morálisan ambivalens karakterek, akik kritikusan viszonyulnak saját tevékenységükhöz és kormányukhoz. Ez a cinikus attitűd A föníciai séma esetében szintén meghatározó: Korda senkiben sem bízik, alkalmazottjait igazságvizsgálóval kérdezi ki, és minden alkalommal megvizsgálja az ételét, hogy nincs-e megmérgezve. Az érzéketlen, önös igényeit szem előtt tartó férfi kiábrándult fellépése ugyanakkor valóban indokolt, mivel különböző kormányok és szervezetek, de még egyes családtagok is a vesztét kívánják, a nyilvánosság pedig igyekszik szemmel tartani minden lépését.

A nemzetközi kémnarratíva ellenére A föníciai séma mégis ugyanazt a mintát követi, mint Wes Anderson legtöbb filmje: az excentrikus szereplők nyomozással egybekötött közös utazása végül feloldozást nyújt családi traumáik alól, a görcsösen berögzült mentális zavarok pedig egymás segítségével kerülnek leküzdésre.

Zsa-zsa Korda névadóihoz, Gábor Zsazsa színésznőhöz és a filmmogul Korda Sándorhoz hasonlóan valódi dívaként viselkedik, az üzleti világ igazi celebjeként jelenik meg, miközben kiterjedt vállalkozása minden apró részletét a kezében tartja, és azonnal intézkedik bármilyen probléma elhárítása érdekében. A kimért pénzügyi szakember ugyanakkor Anderson legtöbb hőséhez hasonlóan boldogtalanságát leplezi túlzott ambícióival. A megváltás azonban ezúttal nem csak magánéleti értelemben történik, hiszen a férfi a mindenkori gazdasági tényezőket testesíti meg, míg útitársai különböző társadalmi intézményrendszereket képviselnek: a tanár Bjorn a tudományt, az apácajelölt Liesl pedig a vallást.

Anderson filmjében tehát az eltérő kulturális területek együttműködésén és kölcsönhatásain keresztül lehetséges a közös boldogulás. Korda ráadásul idővel kizsákmányolásra épülő üzleti terveit is hajlandó megváltoztatni, így A föníciai séma tétje – a legtöbb aktuális kémkalandhoz hasonlóan – végül nem kizárólag az eredeti küldetés teljesítése és az iparági szempontok védelme lesz, hanem az általános emberi közösségek megóvása. Hiszen az intézményrendszerek nyújtotta biztonságérzet megrendülésének társadalmi jelenségeire reflektálva a kémműfaj kortárs darabjaiban a nemzeti és a gazdasági kollektívák érdekei helyett gyakran a tágan értelmezett család megmentése kerül a középpontba, ahogy a Mission: Impossible sorozat missziói során is a csapattagok összefogása és megóvása válik a legfontosabbá, Az amatőr, az Újra akcióban és a Fekete táska ügynök házastársai egymásba vetett bizalmukat helyezik szembe a hírszerzés direktíváival, míg az olyan sorozatok, mint a Fekete galamb, az Utolsó befutók vagy a FUBAR szintén a közvetlen baráti és családi kapcsolatok jelentőségét emelik ki az államba vetett bizalommal szemben.

A pasztellszínek megkopott komfortja

Wes Anderson tehát számos elemében képes a kémműfaj kortárs alakváltozataihoz kapcsolni jellegzetes stílusát A föníciai séma során. Ahogy a zsáner egyre jelentősebb mértékben épít az intellektuális és a morális kihívásokra a fizikai megpróbáltatások mellett, úgy Anderson hősei is inkább elszenvedői a gyakran a képen kívül zajló akciójeleneteknek, mintsem valóban kivennék a részüket a küzdelmekből, és elsősorban mentális, érzelmi vagy spirituális próbatételekkel néznek szembe. Korda halálközeli élményeikor például ténylegesen a mennyországba kerül, ahol abszurd szituációkon keresztül igyekszik boldogulni, de sem a bizarr pénzáldozat, sem a bíróságitárgyalás-szerű meghallgatás nem segít rajta. Hiszen a végső ítéletet nem befolyásolják az olyan világi és materiális körülmények, melyeket a vagyonos iparmágnás könnyedén képes a maga javára fordítani az életben, a megnyugvás csakis az erkölcsi békesség és a morális harmónia útján érhető el.

A film végtelenül sztoikus, pókerarcú figurái azonban hiába illenek bele az érzelmeiket elfojtó titkosügynökökről alkotott képbe, ez az állandó merevség és emocionális minimalizmus a felfokozott helyzetekben, valamint a megváltással járó jellemfejlődés után is megmarad.

Így a koncepciónak megfelelően távolságtartóan eljátszott, közönyösnek mutatkozó szereplők sorsa idővel érdektelenné, nehezen azonosulhatóvá válik. Az Andersonra jellemző gyors snittváltások és pergő montázsok, valamint a jól irányzott közelképek pedig megidézik az akciójelenetek feszült dinamikáját és a nagyszabású kémfilmek ritmusát, a pasztellszínekben pompázó, babaházszerű díszletvilág és a szimmetriára épülő, mértani pontosságú beállítások fokozott vizuális stilizációi ugyanakkor posztmodern idézőjelek közé helyeznek minden eseményt, elvéve ezzel a történések és a küldetés tétjét. Anderson hősei nem képesek kitörni a rendező modellvilágának csapdájából, miközben a film cselekményének hasonló feladatokra épülő epizódjai csupán tematikus változatosságot kínálnak, de nem bővítik újabb motívumokkal a központi konfliktust.

Így Wes Anderson megszokott szimmetrikus képei végül a rendező megújulásra tett törekvéseit szabotálják. A felismerhető kézjegyek még formai kísérletekként hatottak Anderson különböző adaptációs technikákra és intertextuális megoldásokra épülő közelmúltbeli filmjeiben, mint a Henry Sugar csodálatos története és három további novella, az Asteroid City és A Francia Kiadás, A föníciai séma azonban struktúrájában sokkal inkább az életmű klasszikusabb felépítésű darabjaira hasonlít, de túlzott szabályossága miatt javarészt hiányzik belőle a korábbi filmek melankolikus hangulata és őszinte naivitása. Korda és társai ráadásul dörzsölt, tapasztalt kém(szerű) figurák, társadalmi jelentőséggel bíró szakterületeik tekintélyes képviselői, így gyermetegségeik és bájos magányuk kritikai ábrázolásmód helyett sokkal inkább elidegenítő hangnemkeverésnek hatnak. Wes Anderson kitérője a globális kémfilmek világába a műfajváltástól remélt csavaros újdonságokkal szemben csupán a rendezőtől megszokott, jól ismert komfortmegoldásokkal kecsegtet.