A Junior Prima díj egy díjazott és egy zsűri szemszögéből – Interjú Márkus Lucával és Balogh Gabriellával

Köszönöm szépen! Nem fogom elfelejteni, az volt az első gondolatom, hogy most azonnal fel akarom hívni a hozzátartozóimat, holott a lelkemre kötötték, hogy legfeljebb a közeli hozzátartozóknak mondhatom el a nagy hírt a díjátadó előtt.

Miután nyilvános lett, mit szóltak a kollégáid a hírhez?

Nagyon sokan gratuláltak személyesen és írásban is, ami igazán jólesett, hiszen ők azok, akik végigkísérik a munkámat, látják a nehezebb pillanataimat is, nem csak a jól sikerült előadásokat. Ők látnak igazán, ők tudják, hogyan dolgozom, ezért sokat jelentett számomra, hogy velem együtt örültek. Fontosak ezek a megerősítések, elismerések. Egyszer csak lesz egy lenyomata annak a sok-sok munkának, ami mögötted van. Természetesen nem lettem jobb színész ettől a díjtól, és nem változik semmi. Ugyanolyan szorgalommal és odaadással igyekszem végezni a dolgomat ezután is, mint eddig. De biztos vagyok benne, hogy jó lesz néha rápillantani a polcomon.

A díj előtt már évek óta társulati tagja voltál a Vígszínháznak. Miután kiléptél a Színház- és Filmművészeti Egyetem kapuján, azonnal egy profi csapattal kezdtél el dolgozni. Ez nagy kihívás lehetett.

Nem mondom, hogy csettintésre ment minden, ugyanakkor azt gondolom, szerencsés vagyok, mert soha nem éreztem olyan fajta bizonytalanságot, ami miatt feladtam volna. Nyilvánvalóan vannak pillanatok, amikor elbizonytalanodom, de akkor is viszonylag hamar sikerül erőt merítenem a próbákból, a kollégáimból, abból a rettentő nagy tudásból és tapasztalatból, amit például Alföldi Róberttől vagy Stohl Andrástól látok. Alföldi Róberttel most dolgozom először, és rengeteget tanulok tőle nap mint nap. Gesztusokról, ritmusról, hangsúlyokról, alapvetőnek tűnő, de valójában nagyon is bonyolult technikai eszközökről. És ahogy egy rendezővel való találkozás, úgy a kollégák jelenléte is tud nagyon meghatározó, akár elgondolkodtató lenni. Stohl András például akkor is ott ül a próbákon, amikor neki nincs jelenése, ott ül a nézőtéren, és figyeli a próbát. Hozzászól, ötletel, és lelkesen követi mindenki munkáját. Ez elég ritka, és számomra nagyon inspiráló. Ezek iránymutató, lelkesítő találkozások. Emellett persze van, hogy nem találok fogást, hogy rosszul próbálok, hogy tehetségtelennek érzem magam. De tudom, hogy ezek pillanatnyi talajvesztések, és semmi nem tudja elvenni a kedvemet a játéktól.

Érdekes, hogy a tapasztaltabb kollégákból töltődsz. Mennyire mások a mai fiatal színészek, mint az ezt megelőző generációk színészei?

A mai színészlét teljesen más, mint például 40-50 évvel ezelőtt. Az egész közeg megváltozott. Sokkal többen dolgoznak színészként, felhígult a szakma. Az én generációm tele van ambícióval, és a folyamatos verseny miatt talán erősebb bennünk a megnyilvánulási vágy is, emellett sokszor azt érzem, hogy lenne mit tanulnunk az alázatról. Ugyanakkor több pályakezdő kollégámon is látom, hogy milyen nagy tisztelettel és alázattal viszonyul a szakmához. Amit pedig én gondolok, hogy nem érdemes hosszú távú terveket készíteni vagy szerepálmokat kergetni, legalábbis nekem nem szokásom.

Számomra az a legfontosabb, hogy mindig a jelenben teljesítsek, és mindig 100 százalékot nyújtsak, de közben ne fáradjak bele a munkába.

Azt hiszem, az a legnagyobb vágyam, hogy ne unjam meg saját magamat vagy a kollégáimat. Vagy ha ez bekövetkezik, akkor képes legyek váltani.

Milyen tanácsot adnál azoknak a fiataloknak, akik az új évadban kezdtek a színházban dolgozni? Pláne, ha olyan nagy álmokat kergetnek, mint a Junior Prima díj.

Azt, hogy dolgozzanak. Ez a legfontosabb. Soha ne elégedjenek meg, és legyenek szorgalmasak. Ne féljenek kérdezni, és keressenek olyan kollégákat, akikből inspirációt meríthetnek. Én is így tanultam, és a mai napig folyamatosan tanulok a körülöttem lévő emberektől. Becsüljék meg a kollégák munkáját. Azokét is, akik a háttérben dolgoznak, akiket nem tapsolnak meg estéről estére, akik nélkül mi sem állhatnánk a színpadon. Ami pedig a szakmai díjak hajszolását illeti, szerintem nem érdemes kergetni ilyen álmokat. Legalábbis azt hiszem, nem a díjakért csinálunk színházat, nem azért dolgozunk nap mint nap, hogy egyszer a polcunkra kerüljön egy ilyen díj. Ha odakerül, csodálatos. És szerintem meg is lehet állni egy pillanatra, hogy megveregessük a saját vállunkat. Én is ezt tettem. De másnap visszamentem próbálni, és ugyanúgy keresgéltem és botladoztam, ahogy eddig. És azt hiszem, ez ettől szép.

Most Balogh Gabriellához fordulok. Teljesen más szemmel néz a Junior Prima díjra, mint a díjazottak, már csak azért is, mert kulcsszerepe volt a döntésben. Hogyan zajlott a zsűrizés folyamata a Junior Prima díjak odaítélése előtt? Milyen szempontok szerint értékelték a jelölteket?

A szakmai szervezetektől érkező jelöléseket követően a hatfős zsűri, melynek tagjai Máté Gábor, Rudolf Péter, Káel Csaba, Oberfrank Pál, Orlai Tibor és jómagam vagyunk, mindannyian összeállítottuk a saját listánkat. Ezeket megbeszéltük, egyeztettük, és így alakítottuk ki a végleges névsort. Egyetlen rendezőelvünk van minden évben: a szuverén tehetség. Tehát azt vizsgáljuk, hogy az adott pályakezdők az elmúlt évek során milyen nyomot hagytak maguk után, és hol tartanak szakmailag.

Milyen szemmel látható változásokat tapasztalt a fiatal színházi tehetségek munkájában az elmúlt évek során?

Úgy gondolom, a tehetség örök. Nem függ sem a kortól, sem az időtől, mindig átütő és eredeti. Természetesen a technikai fejlődés hatással van a kifejezésmódra is, de a lényeg változatlan marad. Az viszont érdekes, hogy talán tudatosabbnak, céltudatosabbnak látom a mai fiatalokat, akik ma nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy pontosan tudják, hová szeretnének eljutni a szakmában.

Amennyiben végignézünk a díjazottakon, akkor mit mondhatunk, milyen irányba fejlődik a színművészet Magyarországon?

Szeretném hangsúlyozni, hogy a film- és a táncművészet is része a kategóriának, nemcsak a színművészet, de ha az utóbbi irányából közelítem meg a kérdést, számomra talán a komplexitás tűnik fel leginkább.

A kor követelményeihez való alkalmazkodás, az online világ adta kihívásokra való átfogó reakció az, ami ma az irányokat meghatározza ebben a művészeti ágban.

Napjainkban a színművészetnek szerves része a meghatározó vizuális megjelenés, ezzel együtt, ezzel összhangban tud igazán hatni.

Meglátása szerint milyen hatással van a Junior Prima díj egy pályakezdő színész karrierjére?

Szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy igen fontos szakmai díj lett a Junior Prima, a fiatal tehetségek pályakezdésének, első éveinek óriási elismerése. Fontos visszajelzés a rájuk irányuló figyelemről, megbecsültségről, arról, hogy a teljesítményük predesztinálja őket arra, hogy példaképek legyenek. Ezenfelül bízunk abban, hogy az idei évtől a díjjal járó 3 millió forintra emelt pénzdíj összege hozzájárul ahhoz, hogy még inkább a szakmai fejlődésükre, a tehetségük kibontakoztatására tudjanak koncentrálni.

Milyen tanácsot adna azoknak a fiatal alkotóknak, akik szeretnének pályázni erre a díjra a jövőben?

A művészek maguk nem tudnak a díjra pályázni, de azt is hozzátenném, hogy szerintem az, hogy díjat nyerjen, nem lehet szempont az alkotás során egy fiatal művésznek. A „titok” sokkal inkább az áldozatkész, odaadó, kitartó munka. Emellett nagyon fontos az önazonosság, az (ön)kritika öniróniával való elfogadása is, hiszen abban mindannyian egyformák vagyunk, hogy senki nem tud mindig 100 százalékosan teljesíteni, a különbség abban mutatkozik meg, hogy ki az, aki képes tanulni a hibáiból és fontolóra venni a kritikai észrevételeket. Például ez a tulajdonság olyasmi, ami lehetséges Junior Prima-jelöltté tesz egy fiatal művészt.