„A mesék, legendák tanulságai által évszázadok alatt megszilárdult értékeket tudunk közvetíteni” – Interjú Asbóth Anikóval, a Vojtina Bábszínház igazgatójával

Alapítóként 1975 óta tagja a Vojtina Bábegyüttesnek. Milyen célokkal és ars poeticával indult a társulat?

A Vojtina Bábegyüttest nyolc fiatal felnőtt összefogása és játékkedve hívta életre. A tagok közül négyen már gyerekkorukban kipróbálták a bábjátszást, és szerették volna továbbvinni a hagyományt. Olyan bábszínházat akartunk indítani, amely a magyar gyökerekre és nyelvre épül. Az együttes társulatvezetője Szabó Tibor volt, a művészeti vezető pedig Giovannini Kornél.

Milyen kihívásokkal kellett szembenéznie egy frissen alakult bábtársulatnak a 70-es években?

Az első feladat az volt, hogy befogadóteret találjunk. 1981-ig a Magyar Posta által támogatott Király Zsuzsanna Ifjúsági Klub adott keretet a működésünknek, és külső helyszíneken is játszottunk. Akkor még minden tagnak volt civil állása a bábozás mellett.

Olyan sok helyre hívták fellépni a Vojtinát, hogy amatőr társulatként nem tudtuk folytatni a működésünket.

1981-ben Szabó Tibor megkereste Debrecen városvezetését azzal, hogy szeretnénk megalapítani a Vojtina Bábszínházat, amire először még nemet mondtak. Néhányan leszerződtünk a Pécsett alakult bábszínházba, ahol fél évadot töltöttünk el. Végül úgy döntöttünk, mégis Debrecenben szeretnénk folytatni a társulattal. 1981-ben Szabó Tibor megalapította a Pódium Műhely Egyesületet, amely formai kereteket biztosított több művészeti csoportnak, köztük a Vojtina Bábegyüttesnek is. 1993-ban Debrecen önálló, hivatásos bábszínházat alapított a Vojtina társulatára alapozva.

Milyen változásokat hozott ez a társulat életében?

Rengeteget. Debrecen költségvetési intézményként alapította meg a Vojtina Bábszínházat. Meghatározták, hány előadást kell szerveznünk egy évben. Számos elvárásnak meg kellett felelnünk. Amikor megalapítottuk a társulatot, mindössze kilencen voltunk, ma már harmincöt ember dolgozik nálunk. Számos olyan feladatot el kell végeznünk, amelyek kezdetben nem kapcsolódtak a színházi működésünkhöz.

„Nagyon fontosnak tartom az érzelmi nevelést, lévén, hogy elsősorban gyerekeknek játszunk” – említette egy interjúban. Hogyan tudja formálni a gyerekek érzelmi világát egy bábelőadás? Másképp hat, mint egy rajzfilm vagy egy mesekönyv?

Hiszünk abban, hogy a közvetlen, személytől személynek szóló üzenet mindig a leghatékonyabb, ezt szerintem soha, semmilyen rajzfilm nem fogja kiváltani. A mesék, legendák tanulságai által évszázadok alatt megszilárdult értékeket tudunk közvetíteni a gyerekek felé. Átélhető módon tudjuk megmutatni nekik, hogy tisztességgel, bátorsággal hogyan lehet előrébb jutni az életben. Olyan ez, mint egy beszélgetés a színpad és a nézőtér között, gyakran a szó szoros értelmében, ugyanis az előadásaink jelentős része interaktív.

A Vojtina műsorterve a magyar hagyományokból építkező népmesékre és a klasszikus magyar irodalomra épül. Mennyire kell ezeket modernizálni vagy újragondolni, hogy a mai gyerekek számára is aktuálisak, könnyen befogadhatók legyenek?

Erre mindig nagyon odafigyelünk. A mesék alapszövegeit tulajdonképpen újraírjuk, és úgy adaptáljuk, hogy a mai gyerekek számára átélhetőek, világosak legyenek. Ugyanakkor vigyázunk arra is, hogy a mese ne veszítse el a lényegét.

A streaming térhódításával az utóbbi tíz évben a gyerekek mesefogyasztási szokásai is jelentősen megváltoztak, hiszen rengeteg nekik szóló tartalom is elérhető. Ennek következtében hogyan változott az olyan hagyományos és nagy múlttal rendelkező kulturális termékek népszerűsége, mint a bábelőadások?

Nem tekintünk riválisként a rajzfilmek világára. A Vojtina Bábszínház nézőszámai folyamatosan emelkednek, és jó ideje tartjuk az évi harmincöt-negyvenezres látogatói összlétszámot. Azt tapasztaltuk, hogy a családok továbbra is szívesen járnak bábszínházba.

A kezdetektől fogva tartja magát a hagyomány, hogy Debrecenben nincs olyan vasárnap, amikor ne lenne bábszínházi előadás.

A pedagógusok számára is nagy segítséget jelent a bábszínház. Az oktatási anyagokban kevésbé jelenik meg a fiatal korosztály érzelmi nevelése, a bábelőadások indirekt módon közvetítenek értékeket a gyerekek felé.

A Vojtina bábszínészeinek jelentős része évtizedek óta Debrecenben játszik. Mennyire nehéz feladat egyben tartani a társulatot?

Fontos a megújulás. Ha nyitottak vagyunk a változásokra, ha fel tudunk tenni napjaink kihívásaira reflektáló kérdéseket, akkor meg tudjuk tartani a hozzánk csatlakozott fiatalokat. Ennek jegyében hívtunk életre az idei évadban egy művészeti tanácsot, melynek célja, hogy szélesebb legyen a látószög, és több nézőpont képviseltesse magát az évadok programjaiban.

Az elmúlt évek a kulturális élet szereplőit is kihívások elé állították. A járványhelyzet után 2022-ben sok intézmény kénytelen volt kényszerintézkedéseket hozni az energiaválság miatt. Hogyan élte meg az elmúlt évek nehézségeit a Vojtina társulata?

Nem volt könnyű nekünk sem. A járvány elején a bezártság rengeteg kreatív energiát hozott elő a társulatból. Online programokkal igyekeztünk segíteni a karanténban ragadt családoknak, hogy könnyebben viseljék a helyzetet az óvodások és a kisiskolások. Fél év után már nem éreztük otthonosan magunkat ebben a létformában. Az energiaválság miatt ideiglenesen költöznünk kellett. Egy őszi-téli időszakra be kellett zárnunk, és egy másik épületben tartottuk az előadásainkat, ahol szerencsére megfelelő körülmények között tudtunk dolgozni. Azóta azt a helyszínt is megkaptuk, így már két játszóhellyel rendelkezünk. Nehéz évek voltak, és most sem a legjobb éveit éli a kulturális terület, de igyekszünk mindent megtenni, hogy „tartsuk a hadállásainkat”.

A társulat alapítójaként és a színház igazgatójaként mire a legbüszkébb a Vojtina történetéből?

Arra, hogy sikerült megőrizni azt a mentalitást és alapvetést, hogy sosem felejtjük el, honnan jöttünk és hová tartunk. Igyekszünk úgy ünnepet teremteni, hogy nem felejtjük el az ünnep pillanatához vezető állomásokat sem.

Fantasztikus érzés, hogy több olyan munkatársunk is van, aki a mi előadásainkon nőtt fel.

Jó érzés olyan ismerős arcot látni, aki először még gyerekként látogatott el hozzánk, most pedig az unokáját hozza. Büszke vagyok rá, hogy tartjuk ezt a folytonosságot.