Újrajátszott élet – Hiperkarma: Szólni kell lemezkritika

A Blabla feloszlása után – amely a Kispál és a Borz által kijelölt folytonosság egyik letéteményesének látszott –, az ezredfordulón indult el a Hiperkarma, ekkor még Bérczesi Róbert szólóprojektjeként. A Hiperkarma című első anyag mára már kultlemez, ezen található a Dob+basszus, a Lidocain és a Zöldpardon is, amelyek napjainkban már alternatív „slágereknek” nevezhetők. Ezeket a dalokat még Dióssy Ákossal együtt készítette el Bérczesi, az első zenekari felállás a második, Amondó című lemezre (2003) állt össze. A Hiperkarmát és az Amondót általában együtt emlegetjük kultikus státuszú lemezekként, amelyek tulajdonképpen a zenekar 2007-ig tartó, első időszakát fémjelzik.

Ezután Bérczesi drogproblémái miatt a Hiperkarma hosszabb időre leállt. Az első komolyabb defibrilláció 2011-ben történt, amikor a zenekar egy fesztiválszezon erejéig visszatért, és tartott egy nagykoncertet az Orczy-parkban. Ezután újabb három év szünet következett, mígnem eljött a Konyharegény (2014) ideje. A harmadik lemez egyes dalai még az első időszakban születtek, így fogalmazhatunk úgy is, hogy a zenekar visszatért régi önmagához. Ezután egy aktívabb korszak következett, és a voltaképpen paradigmaváltó Délibáb című lemeztől (2017) számíthatjuk az úgynevezett „mai” Hiperkarmát. A Napsütötte rész című (2019), igencsak derűs (ám az együttesre addig jellemző, esztétikai értelemben vett progresszivitást mellőző) lemez nemcsak Bérczesi Róbert tisztulási folyamatának egy fontos pontját, hanem egyúttal a Hiperkarma újbóli széles nyilvánosság elé kerülését is jelentette. A legújabb, Szólni kell című anyag (2024) kapcsán a legizgalmasabb kérdés talán az lehet, hogy amellett, hogy abban az értelemben új korszakot jelöl, hogy Bérczesi első teljesen józanul írt dala is rákerült (Tik-tak), vajon művészeti értelemben is elindul-e egy másféle irányba.

A befelé az felfelé, a felfelé az befelé

A Szólni kell Bérczesi Róbert transzcendentális utazását (Hívószó, Kicsike fény, Hahó, Üres volt a tér, Tik-tak), a lelket mint szervezőelvet (Szív nélkül, Szólni kell, Elmondhatod) és a transzcendenshez való viszonyt (Visszatalálnál) beszéli el. Az egész lemezt átjárja egy különös, vallásos hit, amely egyszerre eszköz és lényeg. Eszköz azért, mert ezek a dalok fontos szerepet töltenek be Bérczesi Róbert személyes énjének fejlődésében – mondhatjuk úgy is, hogy a Szólni kellre jellemző vallásosság egy lelki egyensúlyhoz vezető út, vagy épp a múltfeldolgozás instrumentuma (de ez már a Napsütötte részre is igaz). Lényegnek pedig azért nevezhető, mert a hit felvállalása önazonos és igaz állítás, amelyet Bérczesi már régóta képvisel, legyen szó a keresztény értelemben vett kinyilatkoztatásról vagy akár a földön kívüli létformák lehetőségéről. Ezek a hitbéli kérdések merőben meghatározzák a mai Bérczesi Róbert világlátását, amely mind a dalok által, mind a személyes megszólalásainak nyilvánosság előtti felvállalásában kifejezésre jut.

Magamban, magamat, magamért

A Szólni kell számos olyan dalt tartalmaz, melyek Bérczesi személyes, benső mozzanatait vagy akár a privát életéhez tartozó történéseket tárják elénk. Több dalszövegben egybeesik az elbeszélői én a privát énnel, tehát a szövegben megszólaló én voltaképpen maga az első szám első személyben álló szerző. A Hívószóban tulajdonképpen önmagát szólítja meg: „soha nem volt rólad szabad beszélnem se / csak az álmok voltak meg képzelgés”. A Kicsike fény című dalban egy allegorikusan értelmezhető fényjelenést idéz fel mint meghatározó pillanatot az életében: „kicsike fény gyere elő / hovatovább eljött az idő / kicsike fény üzen az ég / valakik ott fenn várnak rég”. A Hahó talán a tisztulás első napját kísérli meg elbeszélni, egy hosszan tartó mámor utáni józanodási folyamat kezdetét ragadja meg: „magas volt a tét / de életből csak egy jutott nekem / nem nagy választék / bár a semminél azért mindenféleképp / sokkal több pedig eggyel több csupán / mondd miért állsz a Hold sötét oldalán?” Az Üres volt a tér egy merőben retrospektív dal, amely a Hiperkarma alakulására, indulására utal: „üres volt a tér / ahova megérkeztem kétezer telén / nem volt senki még vagy inkább már / aki várt volna engem”. A Tik-tak pedig a teljes józanság dala: „egyedül a valóságtól nem menekülhetsz / az út végén ott vár”.

Ennyire csontig hatoló biografikus elemek eddig nem jelentek meg Hiperkarma-dalokban.

Ez mindenféleképpen új fejlemény, jóllehet olykor túlzóan önigazoló hatást kelt, és olyan érzésünk támadhat, mintha az alkotó az életének át nem élt időszakait szeretné a dalok által újrajátszani, sőt újraélni. Különös játék ez: Bérczesi Róbert egy részben létező, és számára részben soha nem volt Bérczesi Róbertet konstruál.

A léleknél jártunk, amikor a dalok hatni kezdtek

Ehhez az önalkotó folyamathoz tartozik a lélekről való beszéd is, ami a szövegekben tágabb értelemben értendő, Bérczesinél a szív, a jóság, a nyugalom és a rend is hozzákapcsolódik ehhez a fogalomhoz. A téma metafizikai jellegéből fakadóan ezek a dalok már kicsit elemelkednek a szerző privát énjétől, de a kábítószeres korszak utáni tisztulási folyamatnak természetesen ez is része. A Szív nélkül egyszerű üzenettel próbálja megfogni a belső jóság esztétikáját: „nehogy már szív nélkül várj / nehogy már elhidd / hogy szív nélkül változhatnál”. A Szólni kell a nyugalom és a béke dala, mondhatni egy John Lennon-i elgondolás: „a kötekedő aki várja hogy elvessz / unom a kornyikát / az ostoba flancokat / a közeledő hurrikán után rend lesz”. Az Elmondhatod egy régi párkapcsolatot tematizál: „ha utad végén emlékezel / gondolj felém könnyű szívvel / én így emlékszem rád / zajos tér és zsongó terasz / virágok közt két kiskamasz / téblábol most is ott”. Fontos a szerzőnek a befelé utazás, a lélek megismerése és annak magasztalása is.

Van egy elemi módon meghatódott beszédpozíció ezekben a dalokban, amely már a kezdetek kezdetén jelen volt a Hiperkarma-szövegekben, csak ennél kevésbé plasztikus megfogalmazásokkal, vagy talán ezeknél a szövegeknél keserédesebben. Ha mondjuk, a Felejtő című dalra gondolunk, amelyben „ez az üzenet”: „hogy mind belehalunk”, vagy az Üresre, amelyben az elbeszélő úgy nyilvánul meg, hogy „üresen állok, mindennek háttal”. A Szólni kell „lélekdalain” látható az a tendencia, amelyet olyan szavakkal írhatunk le, mint a derű, a tisztaság, az életigenlés.Az állítás persze nem az, hogy a korábbi Hiperkarma-dalok – és itt leginkább az első korszak szerzeményeire érdemes gondolni – eddig zenei és szövegbéli értelemben a „sötétséget” szolgálták.

Annyit azonban érdemes megállapítani, hogy Bérczesi aktív droghasználóként sokkal progresszívebb irányokat jelölt ki mind a szövegeknek, mind a zenének.

Az első két Hiperkarma-lemez jóval előremutatóbbnak tűnt, a dalokban fellelhetőek voltak meglepő zenei fordulatok, elég csak arra gondolni, ahogyan a sok-sok különböző zenei rész váltotta egymást, de említhetnénk a szövegek ritmikai sűrűségét is, amely által a dalok mindig a befogadhatóság határán mozogtak, mégis lehengerlőnek bizonyultak. A Bérczesi-szerzemények eleinte egy frusztrált, tépelődő figura alanyi megszólalásai voltak, egy hadaró énekmondó volt egy hátborzongató káoszban.

„Szép az Isten, de annyira idegen”

Egy interjúban Bérczesi kijelentette: „Egyértelműen Isten javára írom a leszokásomat is.” Nem kérdés tehát, hogy van-e jelentősége az Istenről való gondolkodásnak vagy szigorúbban véve az Istenbe vetett hitnek a művészetében. Bizonyos értelemben áthatja a dalokat ennek a kinyilatkoztatásnak az ereje. A gospel/soul irányú Visszatalálnál egy visszavonhatatlan, megkérdőjelezhetetlen hitet fejez ki, és ha egy pillanatra a többi dal nélkül értelmezzük, akkor azt mondhatjuk, hogy a Hiperkarma világától – legalábbis abból kiindulva, amit eddig ismertünk – elég távol áll. Nem egy könnyű feladat vallásos vagy Istent dicsőítő dalt a popkultúra mediális tereibe belehelyezni, egyszerűen annyira széles spektrumon működik a hamisság, hogy az ember lépten-nyomon gyanakvóvá válik.

Ez esetben kevésbé lehetünk gyanakvóak, hiszen Bérczesi régóta beszél hitéről a különböző nyilvánosságterekben, ebben következetesnek ítélhető – leginkább a befogadói oldalról lehet probléma a vallásos dal tényével.

Elsősorban nem az alkotói szabadságról kell beszélni, hiszen a sallang- és kompromisszummentes alkotás a Hiperkarma frontemberének sajátja. Nem is arról van szó, hogy egyik pillanatról a másikra egy új műfajban kezd el alkotni, és az meghökkentő a befogadók számára. Hanem sokkal inkább arról, hogy olyan beszédmódot választ, amely gyakran akár egy adott felekezeten belül működő dicsőítő dalok beszédmódjának felel meg, amely dalok már eleve egy előírás szerinti módon szólalnak meg. Ezáltal a hallgatók egy Bérczesitől eddig idegen tartalmi minőséggel találkoznak. Nincs arra vonatkozó mérés, hogy a Hiperkarma közönsége mennyire szekuláris, így egyfelől megvan annak a lehetősége, hogy az ilyen dalok ideologikusságuk miatt elidegenítően hatnak a befogadókra, de megvan annak is a lehetősége, hogy a zenekarhoz való viszonyukat erősítik meg.

Harmóniák

A Szólni kell érzületi klímájában, hangszerelésében jó párszor az Én meg az Énekhez hasonul, annál mégis valamivel összetettebb. Egy ideje megváltozott a Hiperkarma hangképe: a korai dalokhoz képest sokkal letisztultabbnak mondható, kevesebb a dallamjáték, és inkább a különböző vokálsávok által kiadott harmóniákra helyeződik a hangsúly. Bérczesi Róbert zenei valósága ebből a szempontból kifogástalan, hiszen olyan akkordfelrakásokat hallhatunk, melyek bár nem feszítik szét a popzene kereteit, mégis üdítően telítik sok esetben a felvételek középtartományát. Az album szügyig benne áll a Beatles-hagyományban, legalábbis vokális értelemben mindenképp. Nincsenek bonyolult hangszerelések; majdhogynem mindegyik dalban nagyon erőteljes az akusztikus gitár jelenléte, ami többszörösen aláhúzza azt az állítást, miszerint egy „egy szál gitáros” singer-songwriter köré épülő zenei világot hallunk. 

Úgy is fogalmazhatunk, hogy a Szólni kell című albumon az erőteljes tartalmi vonzat alázatos zenei szolgálatát halljuk.

Zenei értelemben egyetlen track esik le a lemezről, a Jószerencsét!, amely bár jólfésültségével közelebb áll a lemez hangzásvilágához, mint a korai Hiperkarma-dalok, még talán nincs annyira letisztítva zeneileg. Jóllehet a dal billegő viszonya a lemezegészhez teljesen más megvilágításba kerül, ha figyelembe vesszük, hogy ez egy gesztus Medgyesi Ferenc „Pite” felé, aki 2000-től egészen 2019-ben bekövetkezett tragikus haláláig a zenekar menedzsere volt, és akinek egyik nagy vágya az volt, hogy a dalt bakeliten is hallhassa; és ahogy Bérczesi fogalmaz: „Biztos vagyok benne, hogy már meg is tette.”

Előző életek

Bérczesi Róbert egy igazi újrajátszó, megpróbálja megragadni azokat a megtörtént dolgokat az életéből, amelyek számára, tiszta szellemmel nemlétek. A Szólni kell dalain keresztül rajzolja meg önmagának eddigi életét, hogy átvészelje és megértse a múltját, és hogy egészen világosan érezze: végtére is létezik. Az életem megismerése a dalaim által – végső soron ez is lehet egy művészeti program.