„A tendenciák azt mutatják, hogy a mozinak újra egyre nagyobb a jelentősége” – Interjú a Budapesti Klasszikus Film Maraton vezetőjével, Ráduly Györggyel

Hogyan állítottátok össze a Budapesti Klasszikus Film Maraton idei programját?

Minden évben próbáljuk bemutatni azokat a magyar filmklasszikusokat, amelyeket a közelmúltban restauráltunk, hogy a közönség szélesvásznon is láthassa őket. Ezenkívül a külföldi filmarchívumoktól és filmintézetektől is várjuk a frissen felújított alkotásokat. A válogatás szempontja a nemzetközi alkotások közül az volt, hogy idén ünnepeljük a mozi születésének 130. évfordulóját, ezért rengeteg francia művet ajánlottak nekünk, hiszen a filmszínház az ő találmányuk. Fókuszba kerül a fesztiválon a szintén százharminc éve született Vértes Marcell grafikus, illusztrátor pályája, aki 1952-ben a Moulin Rouge látvány- és jelmeztervezéséért Oscar-díjat is kapott. Szintén 130. évfordulóját ünnepli az egyik legmeghatározóbb filmforgalmazó és filmgyártó vállalat, a francia Gaumont. Náluk készült többek között Luc Besson korszakos sikerfilmje, a Metró, amelyet szabadtéren vetítünk majd a főváros legnagyobb vásznán. A Gaumont munkatársai is ellátogatnak a Budapesti Klasszikus Film Maratonra, és a szakmai napok keretében előadást tartanak a vállalat történetéről. Egy külön szekciót szenteltünk Robert Lantos magyar–kanadai producer munkásságának, aki olyan rendezőkkel dolgozik együtt évtizedek óta, mint David Cronenberg és Atom Egoyan, akiktől szintén vetítünk majd filmeket a fesztiválon, továbbá ugyanebben a blokkban látható majd Szabó István két klasszikusa, A napfény íze és a Csodálatos Júlia. Ezenkívül Joe Eszterhas magyar–amerikai forgatókönyvíró filmjei is kiemelt helyet kapnak az idei fesztiválon.

Amikor legutóbb interjúztunk, beszéltél róla, hogy a külföldi archívumokban szereplő alkotások megszerzése nem mindig egyszerű feladat. Az idei Budapesti Klasszikus Film Maratonon látható külföldi alkotások közül melyiket volt a legnehezebb elhozni Budapestre?

A francia Gaumont vállalat archívumában Torma Galina kutatónk által beazonosított, részletekben fennmaradt több mint 100 éves film, amely az első légifelvételekből álló, európai körutazást megörökítő dokumentumfilm. Ezt a filmet Galina és a Gaumont munkatársai rakták össze, hogy először Magyarországon kerülhessen bemutatásra a helyes snittsorrendben és a jól beazonosított helyszínek megjelölésével. Ez volt a legtöbb munkát igénylő programelem. A Francia Intézetben mutatják majd be Darvas Ferenc zongorakíséretével Utazás vízen és levegőben Közép-Európában több mint 100 évvel ezelőtt címmel.

Amikor tavaly beszélgettünk, említetted, hogy a Budapesti Klasszikus Film Maraton egy eszköz, amellyel a moziba járás szokásának fontosságát szeretnétek hirdetni. A streaming korában mennyire nehéz feladat ez?

A tendenciák azt mutatják, hogy a mozinak újra egyre nagyobb a jelentősége. A járvány után nagy volt az ijedtség, sokan a filmszínház haláláról beszéltek. Ehhez képest most, születésének 130. évfordulóján magyar és nemzetközi viszonylatban is azt látjuk, hogy nő a jegyeladások száma, és kezd felzárkózni a járvány előtti időszakhoz. A magyar filmek a közelmúltban az elmúlt harminc év nézettségi rekordjait döntötték meg moziban és tévében egyaránt. Ez hatalmas eredmény. Az elmúlt három évtizedben a magyar film piaci részesedése nem tudta átlépni a tíz százalékot, hat-hét százalék körül mozgott. Most ez az arány húsz százalékra emelkedett. Ez azt mutatja, hogy a magyar közönség szeret moziba járni, és kíváncsi a hazai alkotásokra. Erre kell, és érdemes is reagálnunk.

A Budapesti Klasszikus Film Maraton tovább szeretné erősíteni a moziba járás kultúráját, mindemellett azt valljuk, hogy a régi klasszikusok is megérdemlik a helyet a szélesvásznon.

A fesztivállal buzdítani is próbáljuk a mozik vezetőit és üzemeltetőit, hogy évente többször tűzzenek műsorra magyar és külföldi klasszikusokat. Míg a Nemzeti Filmintézet 2017-ben még csak pár száz ilyen nyilvános vetítést bonyolított le a magyar mozisokkal közösen, 2024-ben ez a szám több mint ezerre emelkedett.

Mi az, amiben egy a klasszikus filmeket bemutató európai fesztivál nemzetközi szinten több tud lenni, mint a többi hasonló esemény? Mennyit számít például a lokáció? Alapvetően könnyebb helyzetben van egy olasz vagy francia filmfesztivál, mint egy közép- vagy kelet-európai?

A lokáció olyan szempontból nem számít sokat, hogy országtól függetlenül mindenhol találunk egy többezres közönséget, aki érdeklődik a klasszikus filmek iránt. A tradíciók különbözőek. A francia Lumière-fesztivál és az olasz Il Cinema Ritrovato sokkal nagyobb múltra visszatekintő események, mint a Budapesti Klasszikus Film Maraton. Az sem elhanyagolható tény, hogy Franciaországban több ezer art besorolású mozi üzemel, ahol régi filmtörténeti alkotásokat is vetítenek, de a multiplexek is gyakran tűznek műsorra ilyeneket. Olaszországban inkább egy-egy régióban van nagy hagyománya a klasszikusoknak, például Bolognában vagy Rómában.

Közép- és Kelet-Európában óriási veszteség érte a mozihálózatokat az ezredforduló előtt.

A kilencvenes évek elején háromezer moziterem működött Magyarországon, ami a kétezres évek elejére háromszázra csökkent, ez kevesebb mint kétszáz működő filmszínházat jelent, ebből száznál kevesebb az art besorolásúak száma. Elképesztő munka áll a magyar mozik és filmforgalmazók mögött, akik műsorra tűznek magyar klasszikus alkotásokat. Mindenképp kiemelném a Pannonia Entertainmentet, a Budapest Filmet és az Urániát. Magyarországon is újraéledt a 35 mm-es kópiáról való vetítés kultusza. Az Art-Mozi Egyesület tagjai, a szabadtéri mozik, a magyarországi művelődési házak és könyvtárak is hozzájárulnak ahhoz, hogy ma már évente több mint 3000 nyilvános vetítést tudunk megvalósítani országszerte. Több moziban is telt házzal vetítenek olyan alkotásokat, amelyeket az NFI Filmarchívumból kölcsönöznek. A Cinema Niche vetítései például nagy népszerűségnek örvendenek Budapesten. Nehezített pályán dolgozunk, és nagy a lemaradásunk a nyugat-európai mozis környezethez képest, de szépen teljesítünk. Még Nyugat-Európában is azzal példálóznak, hogy milyen eredményeket ért el a magyar filmmegőrzés és a klasszikusok bemutatása.

Idén tavasszal került megrendezésre a Filmarchívum és a Filmlabor mozigépészeknek szóló workshopja, melynek során a 35 mm-es kópiákról való vetítést tanulhatták meg a résztvevők. Hogyan jött a kezdeményezés ötlete, és milyen hatása lehet a mozi jelenére?

Több moziban is találhatóak még 35 mm-es vetítők. Azt szeretnénk, hogy ne kopjon ki teljesen a használatuk. Ahogy a zenében a bakelit kapcsán, úgy a filmben a 35 mm-es vetítések esetében is megfigyelhető egy nosztalgikus újjászületés. Az NFI Filmarchívum két jelentős nemzetközi szervezetnek is tagja, ez a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége és az Európai Filmarchívumok Szövetsége. Az a céljuk, hogy a filmarchívumok közötti kapcsolatteremtés folyamatos legyen. Mindkét szervezet egyetért abban, hogy a 35 mm-es vetítési technológia eltűnése reális kulturális veszély, mert szinte minden mozi átállt a digitális vetítésre, és kilencven százalékuk meg is vált a 35 mm-es vetítőgépektől.

Mi a moziknak azt a 10 százalékát céloztuk meg, akik már nem használják, de megtartották ezeket a gépeket, és vannak olyan dolgozóik, akiket érdekel ez a vetítési forma, és valamennyire ismerik is.

A workshop öt európai helyszínen valósult meg úgy, mint egy gyorstalpaló vagy szórakoztató szakmai program. Kolozsvárról, Pozsonyból, sőt még Portugáliából is érkezett résztvevő a budapesti programra. Olyan mozigépészek gyűltek össze, akik már rendelkeznek alapvető ismeretekkel a 35 mm-es technológiáról. Az volt a workshop célja, hogy ezek a szakemberek kapcsolatba kerüljenek egymással, és kialakuljon egy közösség, ami megerősíti őket abban, hogy érdemes ezzel foglalkozni. Bízunk benne, hogy ennek hatására akár meg is tudják győzni a mozik üzemeltetőit, hogy az éves programban helyet kapjanak 35 mm-es vetítések is. Már van érdeklődés a következő workshopra is, úgyhogy elkezdtük tervezni a megvalósítását.