„Bár egyre több szalont látni, a tetoválás sokáig zárt világ volt” – Interjú Kempf Márta Annával a Varrat című dokumentumfilmről

A Varrat a Vertigo Média hazai audiovizuális kultúrával foglalkozó dokumentumfilm-sorozatának negyedik része. Hogyan jött a lehetőség, hogy te legyél a film rendezője?

Már korábban is tervben volt, hogy a sorozat keretében a tetoválásról is készül majd egy dokumentumfilm. A tervezési folyamat után kerültem a képbe. Nagyon örültem, amikor a film producerei, Kárpáti György és Berta Balázs megkerestek a lehetőséggel. A testvarrásnak rendkívül gazdag a vizualitása, amit nagyon szerettem volna bemutatni. Azért is vonzott a feladat, mert a hazai tetoválás története filmes szemszögből még mindig feldolgozatlan.

Ennek szerinted mi az oka?

A tetoválás sokáig stigmatizált jelenség volt, és egy kicsit még ma is az. Ahogy a Varratban is elhangzik, sokáig a bűnözői élettel kötötték össze.

Sokan úgy gondolták, hogy aki ki van varrva, valószínűleg börtönviselt ember.

Sok negatív sztereotípia kapcsolódott a jelenséghez, ezért a tetoválóművészek részéről is érezhető volt egyfajta zárkózottság. Bár egyre több szalont látni, a tetoválás sokáig zárt világ volt. Az évek során a média egyre közelebb hozta a jelenséget az emberekhez, és kinyitotta a szalonok ajtajait.

A Varrat premierje utáni beszélgetésen Kárpáti György azt mondta, sok kérdés merült fel bennetek azzal kapcsolatban, hogy a bűnözői világ és a tetoválás kapcsolatáról is beszéljetek-e a filmben. Miért ennyire érzékeny ez a téma?

A mai napig jelen van a társadalomban ez a megítélés. Azért voltunk dilemmában, mert nem akartunk ráerősíteni a sztereotípiára, de nem is szerettük volna letagadni a létezését. A filmből kiderül, hogy a katonák között is nagyon jellemző volt a testvarrás. Az egyik megszólalónk, Boris a filmben elmesélte, hogy lámpaoltás után a laktanyában hajnalig tetoválta a katonatársait. Ezzel egy teljesen más aspektusból is bemutattuk a jelenséget. Sikerült megszólaltatnunk olyan szakértőket, akik jól ismerik az úgynevezett „jelhagyó” tetoválásokat, amelyeket bűnözők viseltek üzenetként.

Kiket akartok megszólítani a filmmel?

Elsősorban azokat, akik valamilyen formában érdeklődnek a vizualitás iránt, és mélyebben meg szeretnék ismerni a tetoválás hátterét. Meg akartuk mutatni az alkotói folyamatot, melynek során elkészül egy munka.

Hogyan kötődsz a témához?

Két tetoválásom van, így tudom, milyen érzés a tű alatt feküdni. Az egyik egy kamaszkori lázadás lenyomata, egy fehér felirat a kisujjamon. Nem volt jó választás, mert nagyon fájt, amikor készült. Senkinek nem ajánlom, hogy a kisujjára varrasson először. A másik viszont egy eszköze volt a traumafeldolgozásnak. Nagyon izgalmas visszagondolni rá, hogy a fizikálisan átélt fájdalom hogyan tudta segíteni a belső fájdalom feloldódását. 

Egy-egy esetben nem is gondolnánk, hogy mennyit tud segíteni a feldolgozásban, ha kívülre helyezzük a fájdalmunkat.

Egyébként ez is sok kérdést vet fel, a filmben is szóba kerül, hogy milyen szerepe lehet a fájdalomérzetnek a tetoválás kapcsán, okozhat-e adott esetben függőséget.

A filmben felteszitek a kérdést a megszólalóknak, hogy vajon művészet-e a tetoválás. Te mit gondolsz erről?

Számomra egyértelmű, hogy művészet. Rengeteg fantázia, tehetség és szorgalom kell ehhez a munkához. Míg egy vászon több száz évig fennmarad, a bőrünk nem. Van valami misztikus abban, hogy a tetoválás az alany számára egy életre szóló mű, a művész számára viszont egy illékony vászon, amely egyszer el fog tűnni.

Milyen szempontok alapján választottátok ki, hogy kiket kérdeztek meg a témában?

A tetoválók közül olyan neveket választottunk, akikről tudtuk, hogy alappillérei a hazai szakmának, mint például Sárközi Zsolt, Borsos „Boris” László, Gémes „James” István vagy Müllner Csaba. Bárkit kérdeztünk, őket mindenki megemlítette. Ahogy elkezdtek kibontakozni a történetek, a művészeken keresztül még több szereplőhöz jutottunk el. Az előzetes beszélgetések alatt kiderült, kik azok, akiket még érdemes megszólítanunk, mert fontosak a magyar tetoválás történetében. A művészek mellett olyan szakértőket kerestünk, akik más aspektusból tudnak mesélni a témáról. Hodován Zsófia például pszichológiai kutatást végzett a témában, Balázs Géza és Kovács Ákos pedig nyelvészeti és néprajzi szemszögből elemezte a tetoválás kultúráját. Az ismert zenészeket, civileket úgy választottuk ki, hogy rajtuk keresztül meg tudjuk mutatni azoknak a nagy művészeknek a munkáit, akik szerepelnek a filmben.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget a forgatás során?

Komoly kihívást okozott, hogy miként mutassuk be képekben a tetoválás folyamatát. Ezt sokféle módon próbáltuk felvenni.

Igyekeztünk minél közelebbről rögzíteni, ahogy készül egy munka,

de kiderült, hogy higiéniai okokból nem mehetünk túl közel a kamerával a bőrhöz, miközben megszúrják. A higiéniai szempontokat figyelembe véve, az arányokat megtartva akartunk minél erősebb képi világot kölcsönözni a filmnek.

Ez volt az első rendezésed. Mennyire vagy elégedett a munkáddal?

Nagyon szeretem ezt a filmet, és hálás vagyok a lehetőségért, a stáb összetartásáért. Nagyon szuper olyan csapatban dolgozni, ahol ekkora az összhang, az egy csónakban evezés. A formai egység kialakításában nagy szerepe volt Monok Anett szerkesztő-vágónak és Kárpáti György producernek, sokat köszönhetek nekik. Végső soron azt gondolom, el kell tudni engedni minden olyan alkotást, amelyben még bőven van nyersanyag. A kilencvenhat perces végeredmény egy jóval hosszabb videóanyagból jött létre. Ezt a „gyereket” így kell szeretni, így tökéletes.

A közönség először Miskolcon, a CineFesten láthatta a Varratot. Milyenek voltak a visszajelzések a filmes és a tetoválószakma részéről?

Nagyon izgultunk, mert a filmben szereplő tetoválóművészek ott látták először a kész alkotást. Amikor a közönségtalálkozó előtt Kárpáti György kihívta a stábot a vászon elé, oldalra néztem, és megpillantottam, ahogy Boris mosolyog rám. Akkor óriási kő esett le a szívemről. A művészek nagyon hálásak a filmért, és a CineFest közönségétől is pozitív visszajelzéseket kaptunk. A tetoválás olyan nagy téma, hogy bőven lehetne még róla forgatni. Sárközi Zsolt a közönségtalálkozón megjegyezte, reméli, hogy ez csak egy sorozat első része volt, és több magyar film is foglalkozik majd a tetoválással.

A filmet angol felirattal vetítik a mozik. Szerinted mennyire találhatja meg a közönségét külföldön?

A Varratban szereplő tetoválók nemzetközileg is ismertek, így én azt gondolom, lehet rá kereslet külföldön is.

Ahogy a filmben is látjuk, rettentő széles körben követik és tisztelik ezeket a szakembereket világszerte.

Számtalan expón és kiállításon megmutatták már és bizonyították, hogy az a sok-sok belefektetett munka és tehetség nem hiába emeli őket a világ tetoválóinak élvonalába.

Mik a további filmes terveid?

Készül a másik rendezésem, amelyről egyelőre csak annyit árulhatok el, hogy szintén egy izgalmas témát igyekszik kibontani, amelyet – hasonlóan a tetováláshoz – ilyen formában talán még nem dolgoztak fel. Jó látni, ahogy formálódik az anyag, remélem, mihamarabb többet is elárulhatunk róla.

A Varrat szeptember 14. óta látható a mozikban a Vertigo Média forgalmazásában.