„Arról tudok mesélni, amin érzelmileg én is keresztülmegyek” – Interjú Korom Anna filmrendezővel

Egy nappal azután, hogy diplomafilmed, a Diamond Beauty a 64. Krakkói Filmfesztiválon elnyerte a legjobb kisjátékfilmnek járó Ezüst Sárkány díjat, a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon a legjobb magyar élő szereplős rövidfilmnek választották. Mit jelentenek számodra ezek az elismerések?

Fontos visszaigazolásnak tartom, hogy másokat is megérintett ez a témaés a főszereplő, Mária karaktere, ahogy pedig a producerünk, Szijártó Panni mondta, nem csak mi őrültünk meg, hogy az elmúlt időszakban egy plasztikafüggő műkörmös körül forgott az életünk. A Krakkói Filmfesztivál Oscar-kvalifikáló esemény, a Friss Hús pedig a legfontosabb hazai fesztivál számomra, ahol évről évre nagyon sokféle kisfilm mutatkozhat be, és jut el egy egyre szélesebb közönséghez. Nem gondoltam volna, hogy a Friss Húson is nyerni fogunk, erre a díjra különösen büszke vagyok.

Láttad a többi magyar versenyfilmet is a Friss Húson? 

Az összeset nem tudtam megnézni, mert Krakkóba kellett utaznom, de két blokkot láttam. Különösen profi film volt Nagy Kálmán Az utca másik vége című filmje, amelyben a főszereplő kisfiú elképesztőt alakít, és Tóth Lucától a Vegan Mayo is többször eszembe jutott azóta. Nagyon izgalmas volt Füzes Dani Az utolsó lélek az ördögé című filmje is, alig várom, hogy lássak tőlük nagyjátékfilmet, A sápadt férfi utolsó kísérlete a napozásra vizuálisan ragadott meg nagyon, tele van finom humorral, szerintem különlegesen jól mesél a képeken keresztül, nagyon egyedi és összetéveszthetetlen. A mi blokkunkból még kiemelném Tyekvicska Virág Kincs című filmjét, amely elegánsan, visszafogottan, teli empátiával enged betekintést a főszereplő kislány világába, Virág pedig nemcsak rendezőként remekelt a Friss Húson, hanem a mi filmünknek a látványtervezője is. Szóval sok olyat láttam idén, ami tetszett, inspirált még így is, hogy csak kettő blokkra jutottam el. 

A Diamond Beauty egy 50 év körüli testképzavaros plasztikaiműtét-függő nőről szól. Mi ihlette a történetet?

Van egy emlékem, hogy

kiskoromban láttam egy nőt a buszmegállóban, akinek teljesen szét volt roncsolódva az arca, amitől nagyon megijedtem.

Emiatt sokáig kínzott a lelkiismeret-furdalás, és ekkor szembesültem először azzal, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítunk az emberi arcnak. A Diamond Beauty az ilyen emberekről is szól, akikben ugyanolyan érzések dolgoznak, mint a társadalom bármely más tagjában, de különböző okok miatt elsőre nehezebbnek tűnik együttérezni velük. Inspirált még a közeg, a VIII. kerület szépségkultúrája. Amikor a gyerekkori barátnőm látta a filmet, azt mondta, hogy a főszereplőről a nagyszüleim jutnak eszébe. Mindketten a VIII. kerületben éltek. Nagypapám a kerület jól ismert fodrásza volt, a nagymamám pedig pedikűrös, és anyukám is itt nőtt fel, én is ide születtem. A sok családi történet miatt kicsit misztifikáltam a közeget, és amikor visszaköltöztem, rájöttem, mennyit változott a környék. A filmünkben igyekeztünk a valóságból inspirálódva dolgozni, de azt hiszem, a kerület iránt érzett rajongásom így is utat tört magának a filmben. Ezek mind csak élményfoszlányok lennének, ha Soós András, a Diamond Beauty forgatókönyvírója nem rendszerezi őket, és nem írja bele a történetbe a saját élményanyagát is, nem épít fel belőle egy történetet. Bedécs Lola, a film operatőre is rengeteget tett hozzá, nem csak fényképezésben. Az egész folyamatban szorosan együtt dolgoztunk, a castingot is végig közösen csináltuk, együtt jártuk az utcákat, beszélgettünk emberekkel.

Kutatómunkát is végeztél az illegálisan végrehajtott plasztikai műtétekről. Milyen érzés volt ennyire elmélyülni ebben a világban?

Nagyon izgalmas. Meglepő volt számomra, hogy ebben a közegben teljesen hétköznapi esetnek számít, ha félresikerül egy plasztikai beavatkozás. A szabályok szerint a klinikáknak szűrniük kell, hogy a páciens nem testképzavar miatt akar-e kés alá feküdni. Akiket megismertem a kutatómunka során, semmilyen segítséget vagy tanácsot nem kaptak az orvosoktól a testképzavaruk kapcsán. A legtöbb, amit tettek értük, hogy az adott orvos nem volt hajlandó elvállalni az újabb beavatkozást. Ezért félig illegálisan működő klinikákon végeztették el magukon a beavatkozást, vagy alternatív megoldást választottak, hogy változtassanak a külsejükön. Ennek eredményei a félrevarrt mellbimbók, fertőzések, gyulladások, különböző szövődmények. 

A tavalyi Friss húson bemutatott kisfilmed, a Nikó az anyaság érzelmi bizonytalanságairól szól, a Mónika nem akar a földön járni pedig egy harmincas éveiben járó transznő történetét meséli el. A filmjeiddel az is a célod, hogy beemelj a köztudatba társadalmi tabutémákat?

A Nikónál inkább csak dühítettek bizonyos társadalmi jelenségek, és ezt akartam kiadni magamból, remélve, hogy mások dühén is enyhít valamennyit, ha tudják, hogy nincsenek ezzel egyedül. Arra akartam reflektálni, hogy az anyaságot túlságosan idilli állapotként szokás bemutatni, miközben sok nő számára rengeteg kihívást és bizonytalanságot jelent az anyai lét, és ha ezt kimondja, akkor azonnal bűntudattal, ítélkezéssel kell szembenéznie. A Nikóban nem a szokásos anyai nehézségeken van a hangsúly, inkább arra koncentrál a film, hogy milyen, amikor évekig nem tudsz rendesen kapcsolódni a realitáshoz, nem találsz vissza magadhoz. A Mónikában is a valóság és a fantázia konfliktusára épül az egész történet, és bizonyos szempontból a Diamond Beauty is erről szól. Szóval nem direkt keresem a tabutémákat, hanem arról tudok mesélni, amihez úgy érzem, közöm van, amin érzelmileg én is keresztülmegyek, csak más kontextusban, mint a főhőseink. 

A Diamond Beauty főszereplője, Nyertes Zsuzsa főleg tévésorozatokban játszott, az utóbbi években kevésbé volt aktív. Miért rá esett a választásod?

Fátyol Hermina és Agatics Antal volt a film két casting directora. Hermina ötlete volt, hogy keressük meg Zsuzsát. Amikor először felhívtam, azt hitte, telefonbetyár vagyok. Miután elküldtem neki a forgatókönyvet, bejött egy próbafelvételre. Azonnal eldőlt, hogy nem jöhet szóba más jelölt. Rögtön látszott, hogy mennyire érti és érzi a szerepet.Zsuzsa szerintem egy különleges tehetség, aki alázattal, szorgalommal készült a szerepére. Egyébként voltak drámai szerepei is, de tény, hogy beskatulyázták a gyönyörű nő típusába, miközben emellett rengeteg más van még Zsuzsában. Szinte bármilyen szerepet rá mernék bízni. 

Egy interjúban említetted, hogy tartasz az idősebb színészektől. Ezt mi táplálja?

Valószínűleg a tisztelet. A Színház- és Filmművészeti Egyetemről azt a felfogást hozzuk, hogy a tanárok a mestereink, emiatt felnézek rájuk, és az ő véleményüket az enyém fölé helyezem. Nem akarom emiatt őket hibáztatni, mert biztos, hogy én erre extrán érzékeny, problémás diák voltam, tele tőlük független komplexusokkal, de mégis nagyon hálás vagyok azoknak a tanároknak, akik velünk egyenrangú viszonyban működtek. Ilyen Janisch Attila, Lemhényi Réka, Nagy Zoli, Gigor Attila, Hajdu Szabi és szerencsére még sokan mások. A Freeszfén ez sokat változott, ott egy nagyon fontos folyamat indult el, a tanárok és a diákok a közösség egyenrangú tagjaiként működtek. Ettől függetlenül 

a mai napig nehezen merem megmondani egy idősebb, befutott színésznek, ha nem jó, amit csinál a kamera előtt.

Zsuzsánál nem volt ilyen probléma. Az elejétől fogva olyan volt a viszonyunk, hogy bármit elmondhattunk a másiknak. 

Akkor a Diamond Beauty segített legyőzni az idősebb színészektől való félelmedet?

Igen. Zsuzsa mellett Kormos Mihály volt a film másik főbb szereplője, aki szintén nagy múltú, rutinos színész. Tőle is tartottam az elején. Sikerült leküzdenem a gátlásaimat, hogy ne féljek, mert a filmemet én ismerem a legjobban, és rendezőként köteles vagyok szólni a színésznek, ha valami nem működik. Volt olyan, hogy Mihály mondta, hogy Tarr Béla ezt hogy csinálná. Ez egy zavarba ejtő összehasonlítás volt – egy műkörmös szerelméről forgatunk filmet, mi sem állhatna távolabb Tarr Béla témáitól. Megbeszéltük, hogy koncentráljunk arra, hogy Kálmán, az ő karaktere hogyan viselkedik az adott helyzetben. Azóta Mihállyal is barátok lettünk, vele nagy hullámvölgyeket éltünk meg a forgatáson, de ezek segítettek abban, hogy jó legyen a viszonyunk, és bízni tudjunk egymásban. 

Zsuzsának voltak ötletei, hogy hogyan lehetne még árnyalni a karakterét?

Igen, sokat beszélgettünk vele a témáról. Elmesélte, hogyan nyitotta meg anno a szépségszalonját. Zsuzsa egyáltalán nem olyan, mint Mária. Egy művelt, okos nő, de mégis tudott meríteni a szerephez a saját életéből is, a referenciákból, amelyeket mutattunk egymásnak, a beszélgetésekből és olyan helyekről, ahova a rendezőnek nincs betekintése, hanem a színész saját belső világához tartozik. 

Az SZFE rendezői alapszakán végeztél, majd a Freeszfére mentél tovább mesterszakra. Szakmailag, emberileg mit adott neked ez a két intézmény?

A régi SZFE-nek köszönhetem a baráti társaságom, az alkotótársaim, a filmtörténeti alapokat, az első gyakorlati alapokat, nagy vitákat, szégyenteljes pillanatokat, sikerélményeket. Szóval sok jó és rossz élményt is. Aztán a Freeszfe emberileg és szakmailag is sokat adott, főleg amiatt, amit említettem, hogy megszűnt a tanárok és a hallgatók közti alá-fölé rendeltség és egy olyan közeg vett körbe, ahol közösen gondolkoztunk. Itt, a mesterszakon mertem először olyanokkal próbálkozni, amikben úgy éreztem, nem vagyok jó. A realista jelenetek, a párbeszédek, a színészvezetés.

Számomra az egyetemünk szétverése sorsfordító volt, mert akkor tudatosult bennem, hogy hiába fogunk sokat dolgozni, hiába imádjuk, amit csinálunk, nem lesznek előttünk olyan lehetőségek, amik adottak egy igazságosan működő rendszerben.

Az egész magyar filmes közegben érezhető egy bajtársiasság és összetartás, amely valahogy erőt ad, mert a jelenlegi helyzetben mindenkinek nehéz, és a legtöbben sorra éljük át az igazságtalanságokat. 

A Diamond Beauty a leendő nagyjátékfilmed, a Lady Sunshine előtanulmánya. Milyen fázisban van most a filmterv?

Elkészült az első verziója a forgatókönyvnek, amellyel járjuk a fejlesztői labokat, koprodukciós fórumokat Andrissal és Pannival. Az első megálló a Friss Hús csapata által szervezett Budapest Debut Film Forum volt, ahol megkaptunk egy Varsóba szóló filmírói rezidenciadíjat. Voltunk vele Thesszalonikiben, ahol nyertünk egy ösztöndíjat, melynek keretében a Mediterranean Film Institute jóvoltából kétszer két hétig fejleszthetjük a filmtervet Görögországban. Szófiában pedig egy neves török producer, Zeynep Atakan mentorálásával járó díjat nyertünk.

Mindenképp koprodukcióban, külföldi támogatással szeretnétek elkészíteni a filmet? 

Nem mindenképp ez a célunk, de nem látunk rá esélyt, hogy itthon kapunk rá támogatást olyan keretek között, amelyek vállalhatók számunkra. A filmterv „kiesett” a tavalyi Inkubátor Program utolsó fordulóján, és nem szeretnék többet olyan helyzetbe kerülni, amiben akkor voltam, úgyhogy sajátos megoldásokat kell keresnünk, Szijártó Panni, a film producere pedig töretlenül ezen dolgozik. Külföldön nagyon várják, hogy megvalósuljon ez a filmterv, de valamennyi magyarországi támogatásra mindenképp szükség van ahhoz, hogy a külföldi koproducerek pénzt adjanak a filmhez. 

Hogy élted meg, hogy nem tudott megvalósulni a filmterved az Inkubátor Programban?

Az első pillanatban sokkot kaptam, aztán nagyon felszabadultam. Egészen addig lelkiismeret-furdalásom volt, mert az Inkubátor Program előző évében három győztes filmterv mégsem valósulhatott meg, ennek ellenére mi nem léptünk ki a programból. Miután magamhoz tértem a sokkból, megnyugodtam, hogy nem kell ebben részt vennem, és szabadon készíthetjük el a filmet, még akkor is, ha lehet, hogy sokkal tovább fog tartani. Nyilván azért is tudtunk ebből végül megkönnyebbüléssel kijönni, mert ezen a ponton hárman vagyunk a projektben, Andrissal és Pannival szorosan együtt dolgozunk, közösen tartjuk életben a lelkesedést. 

Van más filmterved is, vagy most csak a Lady Sunshine fejlesztésén dolgoztok?

Vannak más filmterveink is Soós Andrissal, mert szerintem nagyon lélekölő, ha egy ilyen rendszerben az ember mindent egy filmre tesz fel.